Egy walesi kollégám pár hete kérdezte, hogy lenne‑e kedvünk megnézni a kedvenc csapatát Európa-liga meccsen. St. Gallenben. A Swansea‑t. Micsoda meccs, ki nem hagynám!
A döntés hátteréről, röviden: St. Gallen relatíve közel van, de azért annyira mégsem. Az angol focit szeretem, Wales meg közel van Angliához. Ennyi elég volt ahhoz, hogy beiratkozzam az első svájci focimeccsemre.
5 körül indultunk autóval az irodától, és kb. egy óra alatt meg is érkeztünk. Kicsit féltem, hogy hol fogunk parkolni, mert mégiscsak egy “nagy” meccsről van szó, de a stadiontól egy saroknyira találtunk egy “maszekot”, aki 10 frankért parkoltatott egy privát parkolóban. Mivel rekkenő hideg volt, megálltunk a stadion felé menet egy vendéglátóipari pultnál, ahol elfogyasztottunk egy-egy pohár forralt — figyelem! — sört. Nem vicc, én ilyenről eddig csak meredekebb horrorfilmekben hallottam, de ez egy létező dolog, Glühbier a neve. Nem kértem repetát.
A jegyeket már korábban megkaptuk, így nem kellett sorban állni. A beléptetés után jött a motozás, ilyenkor alaposan megnézik, hogy nem rejtett‑e el egy pénztárgép-szalagot az egyszeri szurkoló a hóna alatt. Gábor ekkor szólt, hogy a szotyit a kocsiban hagyta (szotyi meccs nélkül olyan, mint a pornó zene nélkül). Én egy igen cifrát káromkodtam, mire a motozó úr rám nézett, és a háta mögé mutatva közölte, hogy “egyenesen” (természetesen magyarul). Szép.
Elfoglaltuk helyünket a vendégszektor közepén, erről van is egy idevágó kép.
A hideg miatt fagyos volt a hangulat, egyébként nem annyira, mert a walesiek időnként drukkoltak is. A hátsó sorokban páran végig félmeztelenül ugráltak, persze biztos dupla zokniban, vagy legalábbis nem bőr félcipőben. A vendégszektor mellett közvetlenül, a kezdés előtt nem sokkal, megjelent egy drukker kék (?) mezben (ti. a St. Gallen zöld-fehér, a Swansea fekete-fehér), segge köré walesi zászlót csavarva — na, őt konkrétan változó intenzitással, de egy órán át szídták a vendégszurkolók. Az első félidő végén a biztonságiak el is vitték egy távolabbi, biztonságosabb helyre. Egyébként a PL-meccsekre jellemző folyamatos éneklés nem volt, ez nekem furcsa volt.
A helyünk középszar volt, én a B‑közepet szeretem ugyan, de az elénk kifeszített védőhálók és a sűrű köd (!) miatt sokszor semmit nem láttunk a másik térfélből és az innenső térfél túlsó feléből. De az előttünk levő 20x30 méteres területet alaposan szemmel tartottuk.
Az első félidőben gyakorlatilag semmi sem történt, volt néhány támadás, olyan átlag NB1-es MB1-es szint, kicsit felgyorsítva. A szünetben felszállt a köd, de a második félidőre valahogy visszajött, hála az égnek. Az 50. perctől kezdve legalább 7 percig élvezetes volt a meccs, voltak helyzetek, iram, passzok, aztán ez is elmúlt. Én már a térdeimet se nagyon éreztem, néha próbáltam ugrálni egy kicsit, de ez veszélyes volt, főleg amikor a St. Gallen betalált. Időközben kiderült, hogy a másik meccs eredménye miatt a Swansea így is, úgy is továbbjut, nem törték hát nagyon magukat. Unalmunkban elkezdtük éltetni Torghelle Sanyit, mert többször szóba jött a TrollFoci.
A vége 1–0, a St. Gallen ünnepelt, a Swansea pedig még jobban, mert a svájciakkal ellentétben ők továbbjutottak. Egyszer jó volt, de legközelebb ilyen messze (és ilyen hidegben) min. egy Interért fogok csak utazni.
Vélemény, hozzászólás?