Az októ­ber ele­jei köl­tö­zé­sünk (Rafz → Klo­ten) óta egy­re töb­bet gon­dol­tunk a lakás­át­adás­ra. Ez az, ami­kor a régi lakást kita­ka­rít­va bemu­tat­ja az ember a főbér­lő­nek, aki aztán bol­do­gan és sváj­ci-néme­tül hörög­ve jegy­zi meg, hogy poros a tera­szon a roló kül­ső éle, és ezért kény­te­len 300 fran­kot levon­ni a kau­ci­ó­ból. Per­sze ez csak egy vicc, és ne sza­lad­junk a dol­gok elibe.

Regi­vel sokat beszél­tünk arról, hogy miként zavar­juk le az egész kiköl­tö­zés-köl­tö­zés-beköl­tö­zés-taka­rí­tás-javí­tás pro­ce­dú­rát, hogy az anya­gi­lag, ener­gia­be­fek­te­té­si­leg és a feng shui szem­pont­já­ból is ide­á­lis legyen. A köl­tö­zést néhány bará­tunk segít­sé­gé­vel gya­kor­la­ti­lag ingyen meg­úsz­tuk, a taka­rí­tás-javí­tás kap­csán pedig ugyan­azt a (hibás) dön­tést hoz­tuk, amit álta­lá­ban min­den­ki elkö­vet (első­re): majd mi meg­old­juk, nem fogunk ezért ezre(ke)t fizetni.

A terv a követ­ke­ző volt: mivel a kiköl­tö­zés és az átadás között bő egy hóna­punk volt, estén­ként és hét­vé­gen­te majd Regi fog taka­rí­ta­ni, míg én bébi­szit­te­lek a gye­re­kek­re. Ebből aztán az lett, hogy Regi net­tó 60 órán keresz­tül pucol­ta fényes­re a lakást, míg én pró­bál­tam Katá­ra és Zizi­re vigyázni.

A taka­rí­tás nem is a leg­jobb kife­je­zés, inkább por­szem- és zsír­harc­nak mon­da­nám, néhány ext­ra finom­ság­gal meg­spé­kel­ve. A ház­tar­tá­si gépek puco­lá­sa bizo­nyult a leg­idő­igé­nye­sebb, azon­ban a leg­több fej­fá­jást egy polc okoz­ta. A nap­pa­li­ban a fal­ra fel­fúr­tunk egy ike­ás pol­cot, ami aztán 8 lyu­kat krá­tert hagyott maga után, ami­kor levet­tük. Ez a 8 lyu­kú fal sok álmat­lan éjsza­kát oko­zott, főleg miu­tán ilyen lyuk­fel­töl­tő anyag­gal, vako­lat­tal és fehér fes­ték­spray-jel “kija­ví­tot­tuk”. A vég­ered­mény nem volt túl szép, remé­nyünk sem volt arra, hogy nem veszik ész­re. Cse­ré­be viszont min­den más ragyo­gott, a sütő, a hűtő, a moso­ga­tó­gép, a vizes­blokk, a pin­cé­ben pedig a mosó­gép és szá­rí­tó­gép mind újsze­rű álla­pot­ban vol­tak. Remény­ked­tünk, hogy ez utób­bi­ak majd segí­te­nek elfe­led­tet­ni az előbbit.

(…)

Végül eljött az Idő­pont, novem­ber 22., pén­tek, du. 2 óra. A gye­re­ke­ket egy isme­rős­nél hagy­tuk, sze­ret­tük vol­na, ha a lakás­át­adás nem okoz szá­muk­ra gyer­mek­ko­ri trau­mát. Már fél órá­val koráb­ban a hely­szín­re értünk, hogy még az utol­só utá­ni simí­tá­so­kat elvé­gez­zük, fel­szed­jünk pár reni­tens por­sze­met és néhány kel­le­met­len­ke­dő lipi­det. 13:52-kor csen­get­tek (az ember bizo­nyá­ra az akasz­tá­sa idő­pont­ját is pon­to­san meg­jegy­zi, arra a pár másod­perc­re per­sze), és mi fal­fe­hér arc­cal (hogy takar­juk a fal­hi­bá­kat, ugye) ajtót nyitottunk.

A főbér­lő cég kép­vi­se­le­té­ben a fő kap­cso­lat­tar­tó lány (aki­vel az elmúlt hetek­ben volt pár össze­tű­zé­sem tele­fo­non, és aki miatt a kol­lé­gá­im igen jól meg­ta­nul­tak magya­rul károm­kod­ni), illet­ve egy Ober­sturm­bann­füh­rer maga­sabb beosz­tá­sú, idő­sebb hölgy láto­gat­tak meg min­ket, hogy ízek­re szed­jék a ren­det és tisz­ta­sá­got. Meg­kér­dez­ték, hogy magunk takarítottunk‑e, mire mi szem­le­süt­ve beval­lot­tuk, hogy igen. Elkez­dő­dött hát a szem­le. Míg a lány a kony­hát szem­re­vé­te­lez­te, a hölgy a nap­pa­li roló­ját teker­te fel. Hogy segít­sek neki, elkezd­tem én is fel­te­ker­ni a terasz roló­ját, mire akko­rát ordí­tott rám, hogy rög­tön eldob­tam a kurb­lit (nyil­ván azt is ellen­őr­zik, hogy működik‑e a roló, nem csak a cso­port­kép­hez akar­tak elég fényt been­ged­ni). A har­ma­dik perc­ben a hölgy kiszúr­ta, hogy a tera­szon a roló kül­ső éle tény­leg poros, illet­ve hogy az egyik terasz­aj­tó bel­ső és kül­ső küszö­be között tucat­nyi por­szem talál­ha­tó, de sze­ren­csé­re meg­ad­ták nekünk az esélyt a javí­tás­ra, és kita­ka­rít­hat­tuk a koszos része­ket ott és azon­nal. Rövi­de­sen meg­ér­ke­zett a követ­ke­ző bér­lő (aki­nek a veze­ték­ne­ve magya­rul azt jelen­ti, hogy vidám, hehe), így a vizs­gá­lat pár­hu­za­mo­san, a pin­cé­ben is foly­ta­tó­dott. Kb. 20 perc után lett vége a Blitzk­ri­eg­nek, és össze­gyűl­tünk a nap­pa­li­ban, hogy beis­mer­jük az összes vétkünket.

A lány beszélt, és elmond­ta, hogy min­den szép, min­den tisz­ta, de saj­nos van egy kis gond a nap­pa­li falá­val (a polc!). Azt mond­ja, hogy nem olyan szép. Nem. Ki kell fes­te­ni azt az egész falat. Ki. (Köz­ben gon­dol­ko­dom, hogy mennyi lehet ez, 600 frank mun­ka­díj, 200 frank fes­ték, 400 frank taka­rí­tás utá­na? Vagy ennek a dup­lá­ja?) Jövő héten akkor jön­ne a fes­tő, és aztán majd kül­dik a szám­lát, és annak a 6/8‑át kell nekünk kifi­zet­nünk. (Mert tíz­éven­te amúgy is fes­te­ni kell, és vala­mennyi idő már eltelt, és vala­mennyit mi lak­tunk, vala­hogy úgy jön ki ez a szám.) Úgy. És hogy ez kb. 150 frank. Itt Regi­vel össze­néz­tünk, és olyan bol­do­gok let­tünk hir­te­len, hogy majd­nem fel­ki­ál­tot­tunk. Volt még egy hiba, a háló­ban a mennye­ze­ten egy elkent szú­nyo­gért még fel­szá­mol­tak 10 fran­kot. Aztán eltelt még pár perc, és vége volt az egész­nek, elkö­szön­tünk, eljöt­tünk, és remél­he­tő­leg itt is a thril­ler hap­py endje.

Konl­kú­zió:

• Baro­mi máz­link volt, mert hal­lot­tunk tör­té­ne­te­ket 3 órás átadás­ról is, meg olyan­ról, hogy a kon­nek­tor­ba nyúl­tak bele, hogy poros‑e. Ehhez képest mi fél óra alatt végez­tünk, és nagyon kor­rek­tek (meg­koc­káz­ta­tom, hogy felü­le­te­sek) vol­tak a főbér­lő emberei.
• A követ­ke­ző köl­tö­zés­nél a taka­rí­tást biz­to­san hiva­tá­so­sak­ra bíz­zuk, mert összes­sé­gé­ben nem éri meg az ide­ges­ke­dést és a vesződ­sé­get. Van olyan taka­rí­tás is, ami­nek az ára tar­tal­maz­za a garan­ci­át az átadásnál.
• 14 napig még jelez­he­tik nekünk a hibá­kat, de a fen­ti­ek fényé­ben még így is nagyon olcsón megúsztuk.