A sielés/snowboardozás valahogy olyan, hogy tényleg csinálni kell, nem olyan jó dokumentálni, nézni, megblogolni, ilyenek. Szóval a sí/snowboard tiszta poresz. Utolsó nap kivittük magunkkal a fényképezőgépet, és csináltunk 40+ képet, a Kaprunban lőtt képek 90%-át, merthogy a maradék napokon — snowboardoztunk, és kész. És hiába voltunk külföldön, hiába voltunk gyönyörű helyen, egyszer sem volt bennünk az, hogy de kéne már egy kicsit fotózni, videózni. Nem, inkább csúsztunk még egyet.
Azért lesz egy kis fotóblog, sőt, a poszt végén lesz egy fantasztikus videó, amin snowboardozom.
Kaprun neve onnan lehet ismerős, hogy itt volt 2000 novemberében az a katasztrófa, amikor a barlangban kigyulladt a gleccservonat, és meghalt sok sielő. A sínpálya azóta is megvan, csak a bejáratot falazták be.
A hat nap alatt mentünk vagy 15 különböző felvonóval. Két ugyanolyan se volt, volt “kétszobás nagy”, “egyszobás körbeülős nagy”, “négyesülős”, “fütött üléses ötös- és hatosülős”, meg ezeknek mindenféle kombinációja. Mindegyikben közös, hogy nagy szélben furcsán lengenek, és időnként megállnak.
Mentünk felfelé a pályára a “körbeülőssel”, fotózgattuk egymást, aztán egy holland srác csinált rólunk közös képet. Köszi.
Ilyen volt utolsó nap az idő Kaprunnál (a hegy neve Kitzsteinhorn). Note: minden pálya, felvonó, üzlet, étterem stb. megy, az idő tökéletes. Bezzeg a második napon akkora szélvihar volt, hogy ment kb. két felvonó, és lezárták majd’ mindegyik pályát — nem is volt más lehetőségem, mint életem második snowboardos napján, 7 kék pályás csúszás után lementem egy hepe-hupás piros pályán…
Valamilyen iskolaszünet volt a héten Németországban, ezért az utolsó napokra rengetegen lettek a sípályákon. Hatalmas tömeg, hosszú sor — szerencsére ekkor mi már csak fotózgattunk meg sétáltunk. Háttérben életem első teljesített sípályája (kék 1‑es @ Kitzsteinhorn).
Kaprun, Kitzsteinhorn. Két felvonó, a szellemvonat, hegyek, fák, hütte, sielők és boardosok. Ennyi.
Vélemény, hozzászólás?