A döntő

Nehéz beve­ze­tőt írni ide. Magya­ráz­kod­hat­nék, hogy nem is akar­tam Kijev­be jön­ni, és egyéb­ként is üzle­ti út volt, meg hogy milyen drá­ga volt a jegy, de ez ugye sen­kit sem érde­kel. Az az igaz­ság, hogy egy piszok máz­lis­ta vagyok. A hely­zet azért kicsit más volt, mint 2009 novem­be­re, ami­kor Inter-meccsen jár­tam. Akkor — most már bevall­ha­tom — én halasz­tot­tam addig a milá­nói utat, amíg az Inter ott­hon nem ját­szott. Mea cul­pa, mea maxi­ma cul­pa! Most viszont a körül­mé­nyek sze­ren­csés össze­ját­szá­sa kel­lett ahhoz, hogy eljut­has­sak az EB-dön­tő­re. Mikor kér­dez­ték, mikor utaz­nék ki szí­ve­sen, egy laza “vasár­nap késő este v. hét­fő kora reg­gel” volt a vála­szom, végü­lis ebből lett a vasár­nap kora dél­után. Aztán leesett, hogy ez ugye júli­us 1., és ekkor kezd­tem el tény­le­ge­sen gon­dol­kod­ni a lehe­tő­sé­ge­ken.

Az jegy­vá­sár­lás­rúl.
Az inte­res bejegy­zés­ben már ekéz­tem a Pega­zust, de ha vala­ki lema­radt vol­na: soha, sem­mi­lyen körül­mé­nyek között sem érde­mes náluk ven­ni jegyet. Az EB‑s jegye­ket több mint három­szo­ros áron árul­ták, leg­alább­is az 1‑es és a 2‑es kate­gó­ri­á­ban, a dön­tő­re a 3‑as kate­gó­ri­á­jú jegy (ún. zsömlye) pedig konk­ré­tan 16x áron volt (€50 vs. €800). Tovább­ra is azt javas­lom min­den­ki­nek, hogy ha kül­föl­di meccs­né­zés­re adja a fejét, akkor pró­bál­koz­zon az adott klub­csa­pat, illet­ve világ­szer­ve­zet olda­lán. Nekem €10 volt a “keze­lé­si költ­ség” online hitel­kár­tyás fize­tés­nél, ami €330 euró­nál bele­fér.
Én tehát az uefa.com-on vet­tem a jegyet júni­us 29-én. Meg­néz­tem, még aznap rak­tak fel €50-es jegye­ket is (ami­kor én vet­tem, akkor per­sze nem volt), sőt, még a dön­tő nap­ján is volt eladó jegy. A hely­szí­nen meg aztán vég­képp, a jegy­üzé­rek­től alig lehe­tett meg­moz­dul­ni. Egyéb­ként nem volt telt ház, 2.230 üres szék volt (befo­ga­dó­ké­pes­ség — hiva­ta­los néző­szám).

A jegy

Az beju­tás­rúl.
A sta­di­on kör­nyé­két nagy­já­ból fél­mil­lió ukrán kato­na őriz­te. Per­sze ez túl­zás, de a bejá­rá­si pon­to­kon (a kocsik­tól a kör­nye­ző 2 utcá­nyi tér­sé­get már koráb­ban meg­tisz­tí­tot­ták) tucat­nyi­an őriz­ték a ren­det, a sima kor­do­nok­nál pedig 5–10 méte­ren­ként volt egy-egy kato­na. Egyéb­ként annak elle­né­re, hogy már igen fárad­tak lehet­tek, meg ugye 30 fok volt (egyen­ru­há­ban 50), nagyon ren­de­sek vol­tak, szí­ve­sen segí­tet­tek (már ame­lyik beszélt ango­lul). Az online vál­tott jegye­ket egy külön helyen lehe­tett átven­ni, amit egy útba­iga­zí­tó szó­ró­lap nemes egy­sze­rű­ség­gel “Palas of Sport”-nak hívott. Itt én hosszas vára­ko­zás­ra szá­mí­tot­tam, de sze­ren­csé­re keve­sen vol­tak, 5 perc alatt végez­tem.
A jeggyel a kezem­ben aztán már sza­bad bejá­rá­som volt a til­tott zóná­ba, a kato­nák pupil­lá­juk­ba épí­tett szken­ner segít­sé­gé­vel gond nél­kül leol­vas­ták a vonal­kó­dot, és been­ged­tek. Moto­zás egyéb­ként nem is volt, a háti­zsá­ko­mat néz­ték csak meg ala­po­san, de ott is csak bete­kin­tés szin­ten, sem­mi kot­rás.
A sta­di­on kör­nyé­kén én ren­ge­teg bóv­lis­ra, szo­tyis­ra és hason­ló kiszol­gá­ló sze­mély­zet­re szá­mí­tot­tam, de nem volt sem­mi ilyes­mi. Hiva­ta­los aján­dék­bol­tok vol­tak, hiva­ta­los üdí­tős­pul­tok, és belül a büfék, ennyi. Min­den nagyon pro­fi volt, csak egy prob­lé­mám akadt: nem fogad­tak el eurót, és az aján­dék­bol­to­kon kívül kár­tyát se. Nekem pedig ekkor nem volt egy hriv­nyám se, így éhez­tem-szom­jaz­tam. Per­sze azért sálat és olasz pólót vet­tem, mert rám nem hat a mar­ke­ting ere­je.

Lász­ló, itt még sima póló­ban

Az sta­di­on­rúl.
Ami­kor már nem tud­tam mivel tovább húz­ni az időt, elha­tá­roz­tam, hogy elfog­la­lom név­re szó­ló helye­met a sár­ga 18-as szek­tor 28-as sorá­nak 18-as szé­kén. Ami­kor men­tem befe­lé, direkt nem néz­tem a pályá­ra, hogy elő­ször az a lát­vány tárul­jon a sze­mem elé, amit aztán a meccs köz­ben is lát­ni fogok. Mikor meg­ta­lál­tam a szé­ke­met, leül­tem, és bazd­meg ezt lát­tam.

A pálya

Illet­ve ha víz­szin­te­sen szkrol­loz­tam a fejem­mel, akkor vala­mi ilyes­mit.

Szé­les pálya

Maga az aré­na egy­sze­rű­en fan­tasz­ti­kus lett. A néző­tér tel­je­sen fedett, a gyep­sző­nyeg (gyk. fű!) töké­le­tes, a szé­kek kényel­me­sek, maga az épít­mény szin­tén gyö­nyö­rű, min­den szép és igé­nyes. Mel­lék­hely­ség­ben nem jár­tam, de való­szí­nű­leg ott sem jár­tak deré­kig a húgy­ban az embe­rek.

Az közön­ség­rűl.
Nem sok­kal érke­zé­sem után a bal­ra mel­let­tem levő szé­ken helyet fog­lalt egy fia­tal srác. Más­fél per­ce ülhet­tünk egy­más mel­lett, ami­kor meg­szó­lí­tott, bemu­tat­ko­zott, kezet ráz­tunk. Dimá­nak hív­ták, egy 24 éves angol-német sza­kos tanár a köze­li (300 km) … város­ból. Ismert­sé­günk har­ma­dik per­cé­ben egyéb­ként már hasáb­bur­go­nyá­val kínált, aztán a meccs előtt-alatt-után egy cso­mót beszél­get­tünk. Ő volt az egyéb­ként, aki egy­szer­re men­tett meg a szomj- és éhha­lál­tól, mert egy szó nél­kül vál­tott nekem €10‑t 100 hriv­nyá­ra (hriv­nya = UAH = ₴).
Ha már pénz­ről van szó: a Sev­csen­kóm­mal (nem a focis­ta, hanem a köl­tő, ő van a 100-ason) lebal­lag­tam a büfé­be, hogy akkor most veszek egy fél három­de­cis vizet. És ekkor ért az első nagy meg­le­pe­tés: ahhoz képest, hogy egy EB-dön­tő­ről volt szó, min­den étel-ital igen olcsó volt. Egy feles víz ₴12, egy kor­só sör ₴16, egy hot­dog ₴24 volt, 1200 forint alatt meg­úsz­tam hát az egé­szet.
A sta­di­on egyéb­ként rend­kí­vül szí­nes közön­sé­get von­zott, volt per­sze egy nagy vörös blokk a kanyar­ban és egy kisebb vele szem­ben (spa­nyo­lok), illet­ve egy köze­pes mére­tű kék alat­tunk (ola­szok), de min­den­hol más­hol tel­je­sen vegye­sen ültek az embe­rek. Én fél­tem, hogy az olasz pólóm­mal majd jól beke­rü­lök a spa­nyol B‑középbe, de még ha így lett vol­na, akkor se esett vol­na bajom, az tuti. Min­den­ki tel­je­sen nyu­godt volt, lát­szott, hogy élve­zik az egé­szet az első perc­től az utol­só­ig.
Dimá­ra vissza­tér­ve még annyit, hogy a srác­nak egy komoly hiá­nyos­sá­ga volt: egy­sze­rű­en kép­te­len volt nor­má­li­san fotóz­ni. Ide­ra­kom azt a pár leg­job­ban sike­rült képet, amit rólam lőtt a tele­fo­nom­mal.

  

Az meccs­rűl.
A meccs meg­le­he­tő­sen elvi­sel­he­tő volt. Én ugyan az ola­szok­nak druk­kol­tam (Balo­tel­li miatt, nyil­ván, akit annak elle­né­re tovább­ra is nagyon sze­re­tek, hogy elhagy­ta az Intert), illet­ve a spa­nyo­lok ellen druk­kol­tam, így aztán a gólok­nál tün­te­tő­leg szo­mor­kod­tam, de így is egy felejt­he­tet­len élmény volt az egész. Mivel ezt tény­leg nem lehet vissza­ad­ni sza­vak­kal, csak néhány benyo­mást írok le.

  • A tiki-taka élő­ben kicsit se unal­mas, sőt, egy­sze­rű­en lenyű­gö­ző.
  • A spa­nyo­lok rohadt egy­sze­rű­en űzik ezt a játé­kot, csak passzol­nak, átve­szik, aztán kez­dik elöl­ről. Ami ebben a nagy dolog, hogy HOVA passzol­nak, és HOGYAN veszik át. Ez a hely­szí­nen ülve simán hoz­ta a “Play­sta­ti­on-érzést”.
  • Az ola­szok min­den lab­da­szer­zés után elke­se­re­det­ten keres­ték Pir­lót a passzal, kisebb prob­lé­ma ezzel mind­össze annyi volt, hogy az örök­if­jú And­rea nya­kán min­den ilyen alka­lom­mal három spa­nyol lógótt.
  • Sok­szor lát­tam már ját­sza­ni a magyar válo­ga­tot­tat nívós ellen­fél­lel szem­ben, álta­lá­ban ugyan­olyan alá­ren­delt sze­rep­ben vol­tak (beszo­rul­va a saját kapu­juk elé, elke­se­re­det­ten véde­kez­ve stb.), mint az ola­szok. Apróbb különb­ség, hogy az ola­szok tud­nak fociz­ni, és élve­zet volt néz­ni mind a véde­ke­zé­sü­ket, mind a szór­vá­nyos táma­dá­sa­i­kat.
  • Annyi­ra jó volt a meccs, hogy az első spa­nyol gól­nál meg vol­tam győ­ződ­ve arról, hogy még az első öt perc­ben vagyunk.
A meccs

Mit is mond­hat­nék még: talál­ko­zunk 2016-ban Párizs­ban! :)

One Reply to “A döntő”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *