Hét éj Kijevben (2012)

Na jó, iga­zá­ból hat éj (vasár­nap­tól szom­ba­tig), de ez így vic­ce­seb­ben hangzik.

A meccs­ről már írtam a minap, inkább az egyéb benyo­má­sa­i­mat osz­tom meg népes olva­só­tá­bo­rom leg­ki­tar­tóbb kemény magjával.

A város
Kijev tisz­ta Buda­pest. (Nem vélet­le­nül test­vér­vá­ro­sok.) Jár­tam­ban-kel­tem­ben ott­hon érez­tem magam, hol Lágy­má­nyos Újbu­da, hol a Váci utca, hol pedig József­vá­ros leg­szebb házai jöt­tek velem szem­be. Van­nak Ladák, Ika­rus buszok és panel­há­zak min­den mennyi­ség­ben, illet­ve ugyan­azok a rossz­ar­cú gengsz­te­rek egy fok­kal jobb és három árnya­lat­tal söté­tebb (feke­te) kocsik­ban. Pél­dá­ul lát­tam SOKOL rend­szá­mú Lexust, hoppá.

A kije­vi Dunát arra­fe­lé Dnye­per­nek hív­ják, illet­ve ukrá­nul Dni­p­ro (Дніпро) a neve. Erről jut eszem­be, hogy mennyi­re király dolog már ez a cirill ábé­cé! Korom­nál fog­va én már kima­rad­tam az orosz nyelv­ok­ta­tás­ból, így aztán nem is tanul­tam meg eze­ket az érde­kes kriksz-krak­szo­kat, csak odá­ig jutot­tam, hogy a KAMA3 az KAMAZ. Regi is elő­rébb járt már nálam e témá­ban, pél­dá­ul az ő nevé­hez köt­he­tő az ún. KEMO­TOX-sza­bály: a KEMOTOX szó­ban csak olyan betűk van­nak, amik a latin és a cirill ábé­cé­ben meg­egyez­nek. Ez egy annyi­ra jó sza­bály, hogy még kivé­tel is van hoz­zá: az X, ami — a sza­bály­al­ko­tó sze­rint — “a meg­jegy­zést segí­ti”. Szó­val vég­re talál­tam egy olyan nyel­vet, ami­nek a tanu­lá­sát nem hát­rál­tat­ják gim­ná­zi­u­mi lel­ki sérü­lé­sek, és tisz­ta lap­pal indul­va gyors siker­rel kecseg­tet. Így hát min­den nap tanul­tam egy-egy új szót, és egy vagy több betűt. A hét végé­re már az ábé­cé két­har­ma­dát maga­mé­vá tet­tem, illet­ve képes vol­tam az aláb­bi mon­dat elő­ál­lí­tá­sá­ra: kis­asszony, kérek krump­lit! (Vala­mi gye­vus­ka dátyem mnye kar­tos­ku, gyor­san felejtek.)

Kijev egyéb­ként meg­le­he­tő­sen tisz­ta, szép és hatal­mas város. Az egy hét alatt kb. 2 óra város­né­zés­re volt idő (pén­tek este 7 és 9 között), ami­kor bejár­tuk pél­dá­ul a Khresh­chatyk utcát, a … teret és a … par­kot. Min­det nagyon aján­lom, főleg ez utób­bi kettőt!

Az embe­rek
Sze­rin­tem nagyon barát­sá­go­sak, ked­ve­sek, segí­tő­ké­szek és ven­dég­sze­re­tő­ek. Nem rabol­tak ki, lát­tam Juli­ja Timos­en­ko (Ю́лія Тимоше́нко!) szim­pá­tia­tün­te­tést, nyelv­tör­vény­el­le­nes tün­te­tést — mit kíván­hat­tam vol­na még?

Étel-ital
A Kijev­ben töl­tött 135 óra alatt mint­egy 3,5 kilót híz­tam (nem mer­tem mér­ni, de úgy érzés­re ennyi lehet), hála az ukrán reform­kony­há­nak. Az éte­lek ere­de­té­ért egyéb­ként olyan elke­se­re­dett har­cot vív­nak a szláv népek, mint mi, magya­rok, a Nobel-díja­sok ügyé­ben. Egyéb­ként az éte­lek fino­mak, az étter­mek viszony­lag drá­gák (kivé­ve a kifőz­de-jel­le­gű helye­ket) — egy főre köze­pes helyen 25 eurót lehet szá­mol­ni (ita­lok nélkül).

Első ver­seny­zőnk az ukrán csók, a fedett­pá­lyás szív­in­fark­tus koro­ná­zat­lan kirá­lya. Sem­mi flanc, zsír­sza­lon­na vékony sze­le­tek­re vág­va, hoz­zá pedig fok­hagy­ma. Kenyér­re téve esszük, a zsírt nem lehet átha­rap­ni ren­de­sen, így az ember kéz­zel-láb­bal-fog­gal mar­can­gol­ja, köz­ben pedig fok­hagy­mát nyel mel­lé — tipi­kus első ran­dis kaja!

A bors­csot én orosz leves­nek ismer­tem, de több meg­bíz­ha­tó for­rás — pl. ukrán Wiki­pe­dia, mindmegette.ua — ukrán­ként tart­ja szá­mon. Van belő­le több ver­zió, én a cék­lás vörö­set pró­bál­tam. Önma­gá­ban fogyaszt­ha­tó, de zsí­ros tej­föl­lel és fok­hagy­más olaj­ba tun­kolt pam­pus­ká­val kife­je­zet­ten kolesz­te­rin­ba­rát is.

Hülye let­tem vol­na Kijev­ben nem kipró­bál­ni a kije­vi csirkét/jércét. Az auten­ti­kus ukrán étte­rem­ben evett ~ fan­tasz­ti­kus és veszé­lyes volt, ami­kor bele­döf­tem a barom­fi­ba a kése­met, láva­ként rob­bant ki az olvadt vaj. Aztán egy nap­pal később vélet­le­nül a men­zán is ezt ren­del­tem, azzal se volt problémám.

Egy másik alka­lom­mal egy szték­ház­ba (Kijev­ben cirill betűk­kel STEAK HAUS‑t vagy HAUZ‑t írnak sok helyen, pric­eless) vol­tunk, ahol a házi sörö­kön kívül a leg­em­lé­ke­ze­te­sebb a sült malac­fül volt. Ez egy jó kis elő­étel, talán szó­já­ban sütik ki a véko­nyan fel­vá­gott füle­ket. Kicsit ropo­gós, kicsit zsí­ros, viszont a fülön maradt szőr­szá­lak kive­szik a fogak közül a korább­ról ott­ma­radt ételmaradékokat.

A hetet egy bajor sör­ház­ban zár­tuk, ahol a leg­ér­de­ke­sebb kaja a gril­le­zett tyúk­szív (nyárs for­má­já­ban) volt. Nem tudom, hogy ez ech­te bajor vagy full ukrán, eset­leg a ket­tő szerelemgyereke.

És amit nem hagy­hat­tam ki: a kvasz (квас). Az “ukrán kóla” (töb­bek között) rozs­ke­nyér­ből készül, és annyi­ra finom és fris­sí­tő, hogy fogok itt­hon is csi­nál­ni majd. Nem mer­tem utcai áru­sok hor­dó­já­ból inni, pedig az lett vol­na az iga­zi élmény.