Nyugdíjtőzsde

Comments

2 hozzászólás a(z) “Nyugdíjtőzsde” bejegyzéshez

1. 

   1ok

   2011.03.17.

   György annak ide­jén elment egy kiál­lí­tás­ra, és leakasz­ta­tott két képet, ame­lye­ket sze­rin­te hely­te­len volt kiten­ni. Orbán Vik­tor Híd­em­bert és Bánk bánt for­gat­tat, vagy húsz játék­film költ­ség­ve­té­sébõl. Ráko­si azt hir­det­te: “aki nincs velünk, az elle­nünk van”; majd jött Kádár, s mér­sé­kelt siker­rel bár, de meg­pró­bál­ta beve­zet­ni az ellen­kezõ­jét: “aki nincs elle­nünk, az velünk van”. Antall vissza­hoz­ta Ráko­si jel­sza­vát, majd Horn Kádá­rét. Orbán Vik­tor pedig – a tör­té­ne­lem cik­li­kus­sá­gá­nak fin­to­ra­ként – vol­ta­kép­pen ismét Ráko­si­hoz nyúlt vissza, hiszen ’98 óta egy­re töb­ben érzik úgy, megint az “aki nincs velünk, az elle­nünk van” elve érvé­nye­sül: vagy mi, vagy õk. Illet­ve inkább ennek tovább­fej­lesz­tett vál­to­za­ta való­sul meg: “aki nincs velünk, az nincs is”.

   Majd követ­ke­zett Juszt Lász­ló elké­pesztõ tör­té­ne­te. Juszt Lász­ló addig nem is tudott róla, hogy a Fide­szes fiúk õt réges rég­óta utál­ják. 1988 tava­szán ismer­te meg Orbán Vik­tort, ami­kor nem sok­kal a Fidesz meg­ala­ku­lá­sa után Aczél End­re, a TV Hír­adó fõszer­kesztõ­je õt küld­te a Kosz­to­lá­nyi Dezsõ téri pin­ce­he­lyi­ség­be ripor­tot készí­te­ni az új szer­ve­zet vala­me­lyik ese­mé­nyérõl. Raj­ta­ra­gadt a Fidesz, jó ide­ig õ készí­tet­te szin­te az összes Fidesz-tudó­sí­tást a hír­adó­ba. Soha nem volt konf­lik­tus közöt­tük, sõt, Juszt ma is úgy gon­dol­ja, sokat segí­tett nekik. ’94-ben, még az MDF-kor­mány alatt, sok-sok rádi­ós újság­író – köz­tük a Rádió­ka­ba­ré tel­jes stáb­ja – kirú­gá­sa után Far­kas­há­zyék­kal lét­re­hoz­ták a Tava­szi Had­já­rat nevû kaba­rét, amellyel végig­jár­ták az összes megye­szék­helyt. Tavasz volt, dúlt a válasz­tá­si kam­pány, így aztán az összes poli­ti­kus bol­do­gan ment ven­dég- fel­lépõ­nek, hiszen plusz egy sze­rep­lé­si lehetõ­ség­hez jutott ezzel – Szé­kes­fe­hér­vá­ron Orbán Vik­tor, elvég­re ott indult egyé­ni jelölt­ként. Orbán ret­te­ne­te­sen félt a fel­lé­péstõl. Far­kas­há­zy, Juszt és Sel­me­czi ment el hoz­zá a Lend­vay utcai Fidesz-szék­ház­ba, meg­be­szél­ni: ki mit kér­dez, õ mit felel­jen. Végig­men­tek az összes ter­ve­zett kér­dé­sen, segí­tet­tek neki szel­le­mes, helyes vála­szo­kat fab­ri­kál­ni. Ám Fehér­vá­ron, az élõ elõa­dá­son köz­be­jött vala­mi gik­szer, sze­rep­osz­tás­vál­toz­ta­tás­ra volt szük­ség, és Sel­me­czi helyett Kol­tai Róbert ment be a szín­pad­ra. Kol­tai viszont sem­mit nem tudott a koráb­bi meg­ál­la­po­dás­ról, és neki­állt osz­ta­ni Orbánt. Szép ala­po­san elagya­bu­gyál­ta. Nos, Orbán akkor­tól utál­ta Jusz­tot is, a töb­bi kaba­rést is.

   Kéri a lányok hívá­sá­nak nem tudott ellen­áll­ni, elment a bal­la­gás­ra. Ott aztán Stum­pf elkap­ta, leül­tet­te Orbá­nék­kal, mond­ván: – Meg­lásd, meg­vál­toz­tak, job­bak let­tek! – És Kéri nem akart hin­ni a sze­mé­nek- fülé­nek: tény­leg más­mi­lye­nek let­tek két esz­tendõ alatt. Simics­ka akkor éppen eltûnt mellõ­lük, Orbán Kövé­ren kívül elsõ­sor­ban Fodor­ral barát­ko­zott és egész jól lehe­tett vele beszél­get­ni. Sok­kal konst­ruk­tí­vabb lett, veszí­tett a kér­lel­he­tet­len kemény­sé­gébõl, nor­má­li­san lehe­tett vele együttmû­köd­ni. Kövér már Kéri­ék mel­lett dogo­zott, az MSZMP KB Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Inté­ze­té­ben, kuta­tás­szer­vezõ­ként, s e talál­ko­zás után nem volt aka­dá­lya, hogy Orbán is ott kap­jon mun­kát. Har­mad­éves jog­hall­ga­tó­hoz képest kitûnõ dol­go­za­tot írt a MOG­ÜRT-beli híres-hír­hed­té vált “spon­tán” jelö­lé­si akci­ó­ról, arról, miként aka­dá­lyoz­ták meg a való­di alter­na­ti­vi­tás meg­je­le­né­sét a ’85-ös válasz­tá­sok elõ­ké­szí­té­se során. Jót írt arról is, fehér­vá­ri gim­ná­zi­u­má­ban hogyan zaj­lott a KISZ fel­bom­lá­si folya­ma­ta. Majd Kövér­rel közö­sen tanul­mányt készí­tet­tek a szak­kol­lé­gi­u­mi poli­ti­kai szo­ci­a­li­zá­ci­ós törek­vé­sekrõl, és az is tet­szett min­den­ki­nek. Úgy­hogy ami­kor aztán Orbán is vég­zett, Kéri­ék oda akar­ták ven­ni a “Társtud”-ba kuta­tó­nak, az ifjú­ság­ku­ta­tó cso­port­ba. Úgy tud­ták, ezt Aczél aka­dá­lyoz­ta meg, ám késõbb kide­rült: való­já­ban Kolo­si Tamás tett neki kereszt­be. Nem poli­ti­kai okból, egy­szerû fél­té­keny­ségbõl, vala­me­lyi­kük­nek be is val­lot­ta õszin­tén, miért kér­dez­get­te addig-addig szo­cio­ló­gia-mód­szer­tan­ból Orbánt, amíg vég­re talált olyat, amit az nem tudott: – Nem kell még egy ilyen okos gye­rek a ti cso­por­to­tok­ba! – Hiszen ott volt már Stum­pf, Kövér, Tamás Pál, Csa­tá­ri Ildi­kó, Gyu­la­vá­ri Ágnes, a köze­lük­ben, de napi érint­ke­zés­ben velük Sch­midt Péter, Gom­bár Csa­ba, Papp Zsolt, Biha­ri Mihály. Aztán tizen­két évvel késõbb, ’95 õszén össze­fu­tot­tak a Par­la­ment­ben, az ellen­zé­ki párt­ve­zér Orbán és az elis­mert poli­to­ló­gus Kéri. – Az a kun­bél­ázás nincs ám elfe­lejt­ve, nagyon jól emlék­szem rá! – dör­rent rá Orbán.

   http://www.csg-consulting.com/kp/books/avikt.pdf
2. 

   laci

   2011.03.17.

   talán a link is elég lett vón :)
   egyéb­ként meg olvas­tam, érde­kes könyv, főleg annak fényé­ben, hogy orbán nem perel­te be ken­dét a tar­tal­ma miatt. (ergó annyi­ra kamu nem lehet.)