Nem annyira új, talán már másfél hete is, hogy történt, azért megosztom.
Otthon voltunk, Magyarországon, anyósoméknál (szervusz, Évi!), Gödön. A lányok ebédre levest kaptak, ami — szokás szerint — nagyjából egyenlő arányban került elosztásra az asztalon, a ruházatukon, a gyomrukban és a földön. Történetünk szempontjából az utóbbi (a föld) az érdekes, konkrétabban a padlót borító szőnyeg.
Kata észrevette, hogy a szőnyeg leveses lett, ezen eléggé meglepődött, pedig ennek oka ugye ő és tettestársa (Zizi) voltak. Szolídan jelezte ezen fejleményt elöljárójának. Évi megnyugtatta, hogy nincs baj, majd kimossák, lehet tovább enni. Kata ezt nem hagyta annyiban, gondolkodott egy sort, majd közölte:
A szőnyeg túl nagy!
Mindössze annyit szeretett volna Kata mondani, hogy nem lehet a szőnyeget kimosni, hiszen túl nagy. Persze a szája tele volt betűtésztával (fontos az olvasás oktatásának időben való elkezdése), így nem lehetett ebből semmit sem érteni. Évi többször is visszakérdezett hát, hogy megértse, mit szeretne Kata. Ő egyre idegesebb lett (miért nem ért meg engem ez a fölnőtt?), látszott, hogy nagyon koncentrál, próbálja mondandóját olyan formába önteni, hogy azt akár egy nagymama is megértse. Összeszedte tehát az összes logikai érzékét és maradék szókincsét, és jelezte a problémát:
A mosógép kicsi!
Ja, hogy úgy! Most már mind értjük.
Helyreigazítás: miután megírtam ezt a bejegyzést, és lektorom, Regi átolvasta, jelezte, hogy néhány tárgyi tévedést ejtettem. Nem is Katáék ettek, nem is ők öntötték ki, és nem is betűtésztás leves volt. Mivel ezen apróságok a történet szempontjából szinte lényegtelenek, és legfeljebb a poénok kétharmadát kellett volna kihagynom, így úgy döntöttem, hogy maradok az én verziómnál, mert csak. Ez kérem egy ilyen zsarnoki szépirodalmi blog.
Vélemény, hozzászólás?