Sziasztok, Regi vagyok! Hosszas töprengés után arra jutottunk Lacival, hogy ahelyett, hogy telespamelnénk a bloguniverzumot még egy újabb domainnel, inkább ezen a jól ismert, bevált és nagy olvasótáborral (sic!) rendelkező platformon jelentkezünk élménybeszámolóinkkal a továbbiakban svejci mindennapjainkról, remélhetőleg heti gyakorisággal. Nézzük is akkor az első hét eseményeit!
A család női szekciója Nusival kiegészülve pénteken indult neki este 8 óra tájban a bő 1000 km-es útnak. Picurka kétségeim azért voltak a sikeres célbajutással kapcsolatban, tekintve hogy a hatéves, leharcolt PDA‑n csak a magyar, szerb és montenegrói térképek voltak feltöltve, és én ezt nanáhogy csak péntek délelőtt vettem észre:), úgyhogy a navigációnk végül úgy nézett ki, hogy google mapsről kimásolva egy A4-es lap mindkét oldalát teleírtam a legfontosabb elágazásokkal és lekanyarodásokkal. Végszükség esetén azért volt nálunk egy osztrák atlasz, melyet mindig olyan ügyesen tudtam használni (nem), és két okostelefon nokia, ill. google maps navigációkkal, amikhez az ismerten olcsó külföldi adatroaming díjak miatt nem nagyon szerettem volna hozzányúlni. Hál’istennek egyikre sem volt szükségünk, a tökéletes Mitfahrer Nuss (értsd: álmából felriasztva is el tudja olvasni az írásomat) és némi gondviselés, illetve két Red Bull jóvoltából reggel negyed kilencre megérkeztünk Rafzba, ahol Laci már várt minket, frissen összeszerelt ágyakkal, hat köbméternyi egyéb IKEA-bútorral és egy óriási csokor liliommal, tekintve hogy épp aznap volt az ötéves évfordulónk:)
Egy órával később Apu és Erika befutottak a fél kispesti házat magában foglaló teherautóval. A nap további részére az alváshiány miatt már nem emlékszem ennyire pontosan, de este nyolckor már úgy tudtuk fürdetni a lányokat, hogy az összes bútor össze volt szerelve, és a dobozok egy része is ki volt pakolva. Nem tudom elégszer megköszönni azt a segítséget, amit Aputól, Erikától és Nusitól kaptunk ez alatt a két nap alatt!
Szombaton tehát bedőltünk fürdetés után rögtön az ágyba, azt remélve, hogy majd jól kialusszuk magunkat, de a lányok ezt másképp gondolták… Valószínüleg a sok változás, éjszakai utazás és további ismeretlen okok miatt megkapták a Willkommen-takonykórt, amit hamarosan mi is továbbvettünk és azóta is benne vagyunk nyakig. Lényeg a lényeg, emiatt a vasárnapunk sem volt teljesen friss, de azért igyekeztünk felszámolni a maradék dobozokat, illetve átmentünk bemutatkozni a szomszédunkban lakó családhoz, ahol az apa Laci kollégája, és a gyerekek, Panna és Peti, szintén ikrek, csak egy hónappal fiatalabbak. Ők egy hónappal előttünk érkeztek ide, úgyhogy jó sok hasznos tanácsot kaptunk tőlük az itteni mindennapokkal kapcsolatban. A gyerekek az elmúlt egy hét alapján nagyon jól elvannak egymással, szerencsére eddig még Kata sem harapott meg senkit:)
Hétfőn megejtettünk egy kisebb bevásárlást a határ túloldalán lévő Edekában, mintegy tájékozódásképp az árak felől, és ezután el is határoztuk, hogy innentől a jövőben lehetőség szerint csak Németországban fogunk bevásárolni, mivel kocsival 5 percre van a legközelebbi szupermarket, és az árak is jóval barátibbak. Sőt, ha szólsz a pénztárnál, akkor olyan számlát adnak, amivel a német-svájci áfakülönbség miatt még kb. az összeg 10%-át vissza is tudod igényelni, nagyon durva, főleg hogy nem 10–20%-os árkülönbségről beszélünk, hanem a legtöbbször 200–300%-osról… Szóval, ich bin nicht blöd:) Amúgy nem csak mi vagyunk így ezzel, ezeknek a boltoknak a parkolóiban elvétve találni olyan autót, amelynek nem zürichi rendszáma van.
Kedden voltunk először sétálni a lányokkal, Nóra (a másik anyuka) megmutatta Rafz babákat érdekelhető főbb nevezetességeit, ami sorrendben a nyugdíjasotthon előtt található papagájketrec kb. 50 madárral, a tejgazdaság rengeteg bocival, és a kecske/csirkekert. Az a legjobb ezekben, hogy mindezek kb. 100 méterre találhatóak tőlünk, úgyhogy a séta először mindig ide vezet. Az állatkertezés után pedig kilyukadunk egy földútra, ahol 1–2 kmen keresztül lehet tolni a babakocsit a semmibe, mindkét oldalon szántóföld, kilátás az erdőkre. Nem hangzik elsőre nagy dolognak, de amikor először mentem itt egyedül, a gondolataimba feledkezve, és csak a tájra koncentráltam, hihetetlen élmény volt, azt vettem észre egy idő után, hogy folyamatosan mosolygok:) Amikor visszaérünk a betonútra, és így a község centrumába is, nem sok minden változik ebben a nyugalomban: nem ritkák a 3–400 éves hanzavárosok épületeire hajazó gerendabetétes házak, az utcán mindenki mindenkinek köszön, legyen idős bácsika vagy éppen 7–8 éves szökőkútban fürdőző kislányok. Néha olyan érzésem van, hogy annyira rendben van itt minden, hogy itt mi csak elrontani tudjuk a rendet:)
Egy relatíve nyűgös és taknyos szerda után csütörtökön délelőtt és délután is lent voltunk a jó időben a lányokkal, birtokba vették a ház melletti játszóteret. Egy olyan házban lakunk, ami egy tavaly épült négyépületes lakópark egyik szélén helyezkedik el, Nóráék a másik szélső házban laknak, az épületek között pedig játszóterek vannak, összesen három, ami bőven elég az összesen 38 lakásban lakó gyereknek, és így a nagyobbak sem zavarják a kicsiket és fordítva, diszkréten tovább lehet állni ha a 10–11 éves kiskamaszok megrohamozzák hárman együtt az egy szem hintát:)
Amikor egymás mellett-mögött haladunk a két ikerkocsival az utcán, elég feltűnőek vagyunk ahhoz, hogy odajöjjenek az emberek ismerkedni, negatív reakcióval még egyszer sem találkoztunk. Itt zajlik a társasági élet, fura módon a mi házunkból eddig még egy lakónak sem tudtunk bemutatkozni, de egy csomó más mindenkinek igen. Az elmúlt pár nap alatt megismertük Adamot és Sammit, a szomszédban lakó két tizenéves kissrácot akikért a gyerekcsapat lánytagjai már odavannak, egy anyukát, aki dán, de Angliában nőtt fel, és két éve lakik itt a svájci férjével és szintén 15 hónapos Anna lányukkal; egy német nagymamát, aki 12 évig élt Portugáliában és mindig a 8 hónapos unokájával sétál szinte egész nap, és még sok másik emberrel, akiket igyekszem memorizálni:)
Pénteken kihasználtuk azt, hogy hatkor keltek a lányok, és már nyitásra odamentünk a községházához, hogy gyorsan bejelentsük magunkat és kérvényezzük a tartózkodási engedélyt. Laci az ügyintéző hölgy kérdésére, miszerint, milyen vallásúak vagyunk, faarccal megpróbálta befüllenteni, hogy semmilyen, de bennem megszólalt az erkölcs és emiatt, nomeg a keletkezett elég hülye helyzet miatt ( Laci néz rám sokat sejtetően, én meg bambulok rá vissza értetlenül, az ügyintéző szintén, már csak kb. a kacsintás hiányzott) bevallottam, hogy katolikusok. Tisztában voltam vele, hogy ezzel további nem kevés százalékot fognak tőlünk levonni egyházadó címén, de úgy voltam vele, hogy az elmúlt három évben mégiscsak volt egy egyházi esküvőnk és keresztelő is, úgyhogy illik őszintének maradni, még ha nem is fogunk itt sokat misére járni (bár ki tudja, állítólag nagy élet folyik itt vasárnaponként:)).
Pénteken este a 35 fokban még nagybevásároltunk egyet, ami kicsit lefárasztotta a lányokat, de nem maradtak sokáig éhesek, mert a felvágottas pultnál járva megkérdezte tőlünk az eladó néni, hogy húst ehetnek‑e, és amikor mondtuk hogy igen, kanyarított Katának egy szeletet, és odaadta, hogy szegény ne haljon éhen:) Lehet hogy majd itthon is bepróbálkozok ezzel a Sparban:)
Ma hajnalra elért hozzánk a rossz idő, azóta esik és max 10 fok van, úgyhogy a mai napról sokat nem tudok nyilatkozni, takarítás, orrszívás, lázcsillapítás és sok sírás jellemezte a mai napot, de mostanra szerencsére mindkét manó alszik.
Végezetül néhány dolog, ami még erre a hétre jellemző volt:
- a levélszekrény mindig tele van, legtöbbször sajnos csekkel, de folyamatosan érkeznek a zürichi napilapok, kb két hónapra elég olvasnivalóm van, mindenki azt akarja, hogy az ő lapjára fizessünk elő:)
- Laci csütörtökön délután adta le a társbankkártya igénylést, tegnap megjött a pinkód, ma pedig a kártya is, no comment
- Rafzba való bejelentkezéskor kaptunk egy nagy pakkot, benne minden lehetséges információval, térképpel, eseménynaptárral, iskolai naptárral, gyerekprogramok elérhetőségével, két példány színes 2012-es naptárral, ami csak azt tartalmazza, mikor milyen hulladékot visznek el (na, az nagy szívás, kezdünk belefulladni a szelektív szemetünkbe, szombat délelőtt van nyitva a hulladékgyűjtő udvar, és pont lekéstük, sima szemeteszsákba nem érdemes dobni, mert a 35 literes darabja két frank~500Ft)
- a lányok elkezdtek a takonykór és a költözködés tetejébe még durván fogzani is, Katának már rögtön két felső rágófoga kibújt, viccesen néz ki:) e mellett átlag kétnaponta valamelyikük belázasodik, köszönhetően a rengeteg oltásnak, amiket indulás előtti napon kaptak…
Hosszú, és néhol összefüggéstelen poszt lett ez, de sok minden történt egy hét alatt, jövő héten már remélhetőleg tömörebb írással jövünk! Puszi mindenkinek!
Vélemény, hozzászólás?