Az én koronanaplóm


Akko­ra trend mos­ta­ná­ban a COVID-19, hogy gon­dol­tam, én is kipró­bá­lom. Múlt héten egyéb­ként Svájc tize­de fer­tő­ző­dött meg.

Janu­ár 12., szer­da: a szo­ká­sos szer­dai foci­edzé­sünk­re össze­jöt­tünk heten. Mivel kinn zer­ge­ba­szó hideg van, ezért novem­ber­től már­ci­u­sig egy isko­la tor­na­ter­mé­ben “edzünk”, azaz foci­zunk más­fél órát. Kel­le­mes han­gu­la­tú 4v3 / 3v4 / 3v3 meccse­ket ját­szot­tunk, bár csak egy gólt rúgtam.

Janu­ár 14., pén­tek: az egyik játé­kos­társ rosszul érez­te magát már egy ide­je, hát elment tesz­tel­ni. Pozi­tív lett. Van itt ilyen con­tact tra­cing, ami fel­hív­ja az embert, hogy kivel volt kap­cso­lat­ban. Mond­ta, hogy foci­zott két nap­pal koráb­ban? Nem. Nekünk szólt? Nem. Miért? Elfe­lej­tet­te. (…) Köz­ben Médi a böl­csi­vel kirán­dul­ni ment, az ötö­dik hul­lám csú­csán, napi 30.000 eset­nél hova men­tek? A reptérre!

Janu­ár 14–15-16.: mivel sem­mi bajom nem volt, és nem tud­tam a kon­takt­ról, ezért pén­te­ken fel­men­tem egy bará­tom­hoz, aztán fel­sé­tál­tunk hár­man az Uet­li­berg­re, beül­tem vala­ki mel­lé a kocsi­já­ba, szom­ba­ton talál­koz­tunk bará­tok­kal, szán­kóz­ni men­tünk együtt (kint, de akkor is), aztán haza­fe­lé Zug­ban vacso­ráz­tunk másik bará­tok­kal, vasár­nap fel­jött hoz­zánk vala­ki, aztán fel­men­tünk egy másik csa­lád­hoz is. 16 köze­li kon­takt­sze­mé­lyem volt úgy, hogy ha tudom, meg­fer­tő­ződ­het­tem, 0 lett vol­na. Esté­re sza­rul let­tem, láz meg a szo­ká­sos dolgok.

A janu­ár 17-ei rekord­ba én is bele­szá­mí­tok. Meg­ígér­tük, meg­csi­nál­tuk, megírom.

Janu­ár 17., hét­fő: ez volt a leg­rosszabb nap, végig láz (nem magas, sze­ren­csé­re), izü­le­ti- és izom­fáj­da­lom, gyen­ge­ség, elesett­ség, torok­fá­jás, fej­fá­jás. Dél­előtt Regi elvitt a Tri­em­li kór­ház teszt köz­pont­já­ba, ahol nem tud­tam PCR‑t kihar­col­ni (túl sok az eset, kevés a PCR-slot), csak anti­gé­nes gyors­tesz­tet. (Ami nega­tív lett.) Haza­fe­lé ezért beug­rot­tunk a köze­li gyógy­szer­tár­ba, ahol 156 fran­kért vet­tem uta­zós PCR-tesztet.

Szá­raz kéz, hosszú kör­mök, tipi­kus kovid-tünetek.

Janu­ár 18., kedd: éjsza­ka meg­ér­ke­zett a követ­ke­ző két tünet, a ked­ven­ce­im — álmat­lan­ság és köhö­gés. Az ágy­ban fet­ren­gés jó mel­lék­ha­tá­sa az volt, hogy befe­jez­tem a The Order c. netfli­xes soro­za­tot (Har­ry Pot­te­rék az egye­te­men), aztán pedig elkezd­tem a Dar­kot (NDK‑s Strang­er Things vs. Don­nie Dar­ko). Fura dolog ez az insom­nia, fáradt vol­tam, de kép­te­len vol­tam alud­ni, vagy ha igen, órán­ként kel­tem. Jól rászok­tam a Neo­cit­ran­ra, ami nálam állan­dó nát­hás kapu­drog. Dél­után­ra már pozi­tív lett az ott­ho­ni gyors­tesz­tem, majd rá pár perc­re meg­jött a PCR ered­mé­nye (ki nem talál­ná­tok: az is pozi­tív). Regi gyor­san elhoz­ta Médit a böl­csi­ből, ahol úgy néz­tek rá, mint egy “kiszá­radt teve­ha­lom­ra”. A gye­re­ke­ket is érte­sí­tet­tük, hogy jöj­je­nek haza gyor­san a dél­utá­ni suli­ból, hogy karan­tén­ba vonuljanak.

Nem tudom, hogy a néme­tem jobb, a modo­rom, vagy a hangulatom.

Janu­ár 19., szer­da: némi javu­lás, de írtó kel­le­met­len köhö­gés, és tovább rom­ló álmat­lan­ság követ­ke­zett. Ekkor már 3 (!) nap­ja nem ittam kávét, ami egé­szen vasár­na­pig így is maradt. Nem tudom, mikor volt ilyen utol­já­ra, de három napig beteg­ál­lo­mány­ban vol­tam, szin­te sem­mit nem is dol­goz­tam, talán két órát össze­sen. Médi pozi­tí­vat tesz­telt. A dátu­mok és való­szí­nű­sé­gek alap­ján nem tőlem kap­ta el a kórt, hanem a reptéren.

Janu­ár 20., csü­tör­tök: a lányok szü­le­tés­nap­ja, karan­tén­ban. Regi ren­delt tor­tát meg egyéb finom­sá­go­kat, pont­ban reg­gel 9‑kor ki is szál­lí­tot­ták. Én dol­goz­tam egész nap (Regi meg hét­főn és ked­den, maszk­ban, miköz­ben én mögöt­te hal­do­kol­tam az ágy­ban), “jó” volt.

Janu­ár 21., pén­tek: a hely­zet remény­te­len, mind­ket­tőnk­nek mun­ka­na­punk volt, köz­ben egy gye­rek pozi­tív, ket­tő karan­tén­ban és online suli­ban. Regi hetek óta köhö­gött, de min­den teszt­je nega­tív lett. Köz­ben keres­sük, hogy milyen módon lehet online, csa­lá­di­lag fel­ven­ni az utol­só kenetet.

A sze­mem­nél csak a bor­vi­rá­gos orrom a szebb. Pedig órák óta nem ittam.

Janu­ár 22., szom­bat: a hét­vé­ge azt jelen­tet­te, hogy dol­goz­ni elvi­leg nem kel­lett, és suli sem volt. Pró­bál­tunk gyó­gyul­ni, túl­él­ni, köz­ben még élvez­ni is az éle­tet. Kata pozi­tí­vat tesz­telt. Mond­juk a reg­gel nem jól indult, lera­gadt sze­mek­kel ébred­tem, mert elkap­tam a poszt-kovid kötőhártya-gyulladást.

Túra a teraszra.

Janu­ár 23., vasár­nap: mint a szom­bat, csak most Zizi lett pozi­tív. Egy hét alatt sike­rült 80%-os pozi­ti­vi­tást elér­ni a csa­lád­ban, Regi tovább­ra is egy ter­mi­ná­tor volt. Dél­után kezd­tem fur­csa dol­go­kat érzé­kel­ni (vagy nem érzé­kel­ni), esté­re tel­je­sen elvesz­tet­tem a szag­lá­so­mat és az ízle­lé­se­met. Egé­szen szür­re­á­lis élmény volt, sza­gok nél­kül min­den olyan ste­ril. Mond­juk nem érez­tem a pelen­ká­ban a kakát, se a saját test­sza­go­mat, hogy más hason­ló dol­gok­ról ne is beszél­jek. Az is mókás, ami­kor eszem, és nincs íze sem­mi­nek, max. távol­ról, kicsit érzem, hogy sós vagy édes. Látom, hogy piz­za, tudom, hogy piz­za, de érzem‑e? Nem.

Ez nem egy tipi­kus büdös sajt, de azért nem akar­nám, hogy ilyen sza­ga legyen a lábamnak.

Janu­ár 24., hét­fő: nagy­já­ból 24 óra után szin­te egyik perc­ről a másik­ra vissza­jött a szag­lás és ízle­lés. Azóta elmúlt a beteg­ség­ér­zet nagyob­bik része, köhö­gés maradt, takony maradt. Napon­ta egy­szer, néha két­szer vér­zik az orrom, vagy ha nem, akkor csak folyik. Ez lett belőlem!

,

Egy hozzászólás a(z) “Az én koronanaplóm” bejegyzéshez

  1. Amugy vic­ces, nalunk a szom­szed kap­ta el. A bolt­ban kap­ni ilyen szaj­ban-tur­kas gyors­tesz­tet, abbol vagy har­mat elhasz­nalt, mind­egyik nega­tiv. Uta­na adtunk neki egy orr­ban-tur­kas gyors­tesz­tet, az olyan atom pozi­tiv lett, hogy csak csat­tant az a maso­dik csik… Ergo az sem mind­egy, mivel / hol tesztelsz…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.