Cilo

Búcsú­zom a ked­venc biciklimtől.

Írtam már róla (ld. A bicik­li), de azóta sok könny- és verí­ték­csepp gör­dült gon­dok­tól baráz­dált arco­mon bicik­li­sze­re­lés közben.

A múlt héten spon­tán vet­tem egy bicik­lit — Regi­nek, így aztán annyi­ra sok drót­sza­már lett a tulaj­do­nunk­ban hir­te­len (és annyi­ra tele van a közös hasz­ná­la­tú bicik­li­tá­ro­ló, ahol egyéb­ként a baba­ko­csit és a long­boar­do­mat (!) is tart­juk), hogy Regi azt mond­ta — men­nie kell.

Lehet, hogy dön­té­sé­ben a minap tör­tén­tek is sze­re­pet ját­szot­tak. Csa­lá­di­lag men­tünk el a köze­li Wer­din­sel c. szi­get­re, ami bicik­li­vel 3 km. Jöt­tünk vissza szé­pen, KRESZ-sze­rint, liba­sor­ban, elöl az apu­ka a menő Scott Met­rix 20-szal (meg per­sze Cha­ri­ot second-hand után­fu­tó third-hand gye­rek­kel), utá­na Kata, utá­na Zizi, végül Regi — a Ciló­val (mert Kata volt az övé­vel, mert Kata bicik­li­jét “meg­sze­rel­tem”, és szer­víz­ben volt). Már egy ide­je zöld volt a hat­sá­vos (bele­ért­ve a vil­la­mos­pá­lyá­kat) útnál, amin át akar­tunk kel­ni, így gon­dol­tam, ezen még pont átju­tunk. A sze­mem sar­ká­ból még pont mint­ha elkap­tam vol­na egy szín­vál­tást (sár­ga talán?), de ebben nem vol­tam biz­tos. Abban azon­ban már elég­gé biz­tos vol­tam, hogy az utá­nam követ­ke­ző 4 fő (az után­fu­tós Médit is bele­szá­mít­va) már nem tel­je­sen zöld zöl­dön ment át. Ezt Regi is az érté­sem­re adta, ami­kor a keresz­te­ző­dés után meg­áll­tunk, és hal­kan közöl­te, hogy leesett a lánc, beakadt a kerék, és egyéb­ként is vissza­ad­ná a kerék­pá­ro­mat. Le akar­ta óva­to­san támasz­ta­ni egy köze­li fához, de az ava­tat­lan szem­lé­lő kívül­ről azt lát­hat­ta, hogy egy dühös hölgy a törzs­höz veti a sokat látott Cilót, mint Már­ton Ani­ta a 4 kg-os súlyt.

Sze­rin­tem egyéb­ként félig user error volt (a lánc egy­sze­rű­en érzi, ha vala­ki stresszes), félig meg pusz­tán kon­fi­gu­rá­ci­ós prob­lé­ma (a hát­só kere­ket tar­tó rudat nem cse­rél­tem vissza a rövi­debb­re, ami­kor leszed­tem a “vonó­hor­got”) volt, de Regit ez nem befo­lyá­sol­ta döntésében.

“Befo­lyá­sol”. Gyors kite­kin­tés a régi szép idők­re. Vala­me­lyik nyá­ri fesz­ti­vá­lon vol­tam, elég­gé itta­san, és jó ötlet­nek lát­szott bemen­ni a Fidesz-sátor­ba. Nem nagyon emlék­szem, hogy mit mond­tam, csak azt, hogy az egyik fide­li­ta­sos kol­lé­ga nagyon meg akart győz­ni, hogy nincs iga­zam. (Pedig hol volt még akkor a 2/3!) Azt mond­ta nekem: “én téged be nem akar­lak folyá­sol­ni”, mire én: “nem elvá­lós”. Össze­om­lot­tak, mind haza­men­tek. Én este azzal nyo­ma­té­ko­sí­tot­tam mon­dan­dó­mat, hogy a sátor­ba hány­tam. Már­mint nem az enyémbe.

Vissza­tér­ve a Ciló­ra: az elmúlt évek­ben azt vet­tem ész­re, hogy annyi­szor cse­rél­tem raj­ta kül­ső-bel­ső gumit, mint­ha nem bi, hanem leg­alább decem­cik­li len­ne (decem = 10). Való­szí­nű­leg a mére­tes nyol­ca­sok­kal teli kere­kek, amik­nek a pere­me egyéb­ként is sza­na­szét van már ütve, nehe­zen bír­ják, ha egy kicsit lapo­sabb gumi­val pad­káz­tam, emi­att min­dul­ta­lan dur­vás defekt­je­im vol­tak. Per­sze ilyen az, ami­kor vala­ki peres gumi­kon can­gá­zik, ért­he­tő. Leg­alább meg­ta­nul­tam gyor­san bel­sőt cse­rél­ni, töb­bek között ennek a vide­ó­nak köszönhetően.

Így hát végül úgy dön­töt­tem, hogy nem eladom, hanem elaján­dé­ko­zom a bicik­lit. 2012 óta volt “hű” szol­gám, sokat teker­tünk együtt. Leg­utóbb pél­dá­ul még a Höng­gön is átmen­tünk oda-vissza, tes­sék csak meg­néz­ni ezt túrát!

Ezzel a céges apró­val keres­tem új gaz­dát, az ille­tő hol­nap jön érte. Nem fogok sírni!

Visz­lát, Cilike!