Remizmenti Buflák Linda (2009–2020)

Lin­dus, a mi első és talán egyet­len kutyánk, aki pont az eskü­vőnk nap­ján (2009. szep­tem­ber 12.) lát­ta meg a nap­vi­lá­got, ma örök­re elaludt. Ami­kor meg­ér­ke­zett, nem olyan régen kezd­tük el Regi­vel a közös ker­tes és házas éle­tün­ket, a növé­nyek­kel nem volt sze­ren­csénk, így a gye­rek előtt kutyán kísér­le­tez­tünk tovább. Jó volt lát­ni fel­nő­ni. Aller­gi­ás volt az oltás­ra, de még arra is, amit oltás előtt kapott, hogy ne legyen aller­gi­ás. Jó volt, hogy Regi­vel volt, ami­kor ter­hes lett, az ele­jé­től, ami­kor annyi­ra rosszul volt, egé­szen a végé­ig. Jó volt, ami­kor meg­szü­let­tek a lányok, és kap­tak némi kutya­szőrt és ‑bak­té­ri­u­mo­kat, hogy egész­sé­ge­sek legye­nek. Aztán egy­szer rájuk mor­gott Lin­da, ekkor Göd­re köl­töz­tet­tük. (Egyéb­ként ezután pár hónap­pal köl­töz­tünk Svájc­ba, aho­va nem tud­tuk vol­na vin­ni.) Gödön aztán ele­mé­ben volt, nagy kert, tavacs­ka, garázs­ban alvás, meg Char­lie kutya, a hű és herélt élet­társ. Szám­ta­lan élmény, olyan iga­zi lin­dá­sok is, ami­kor annyi szil­vát evett mag­gal együtt, hogy meg kel­lett ope­rál­ni, úgy össze­állt ben­ne. Aztán az utol­só évek, rozo­gán, kicsit vakon és süke­ten, de még min­dig annyi­ra bol­do­gan, főleg ami­kor a lányok­kal játszott.

Lin­dus, köszön­jük, hogy velünk vol­tál, nagyon sze­ret­tünk, és nagyon köszön­jük, hogy hű tár­sunk vol­tál! Legyen ott, ahol már vagy, zöld a fű, kék az ég, és mag­nél­kü­li a szilva!