Így alszom (el)

Most írhat­nék arról, hogy hason, eset­leg kis­sé spic­ce­sen háton hor­kol­va, egyéb­ként pedig 1–2 órán­ként egyik, majd másik olda­la­mon, de nem. Most az ébren­lét és alvás közöt­ti átme­ne­tet veszem gór­cső alá.

Mint sze­rin­tem majd­nem min­den­ki­nek, nekem is vol­tak (van­nak) alvás­sal kap­cso­la­tos gond­ja­im. Nagyon sok­szor volt az, hogy hiá­ba vol­tam álmos, egy­sze­rű­en nem tud­tam elalud­ni. Egy idő­ben min­dig fel­éb­red­tem haj­na­li három körül, ami köz­tu­dott, hogy az ördög órá­ja. És hiá­ba volt meg a 6–7 óra alvás, nem érez­tem magam kipi­hent­nek. Most leírok pár dol­got, hát­ha vala­ki­nek segít, illet­ve ahogy azt már koráb­ban is írtam, amennyi­ben agy­sé­rü­lés miatt elve­szí­te­ném a hosszú­tá­vú emlé­ke­ze­te­tem, akkor is jól jön majd ez nekem. (Mond­juk ez az egész blog leg­in­kább erre jó.)

Mobil — elég jól doku­men­tált téma­kör az “ágy­ban már ne tele­fo­nozz”. Hiá­ba van éjsza­kai mód a mobi­lo­mon (este 9 és reg­gel 7 között), ami­kor keve­sebb a gonosz kék fény, még­is sok­szor okoz ez álmat­lan­sá­got. Ami nekem bejött: csak ret­ten­tő unal­mas kont­en­tet fogyasz­tok vagy appo­kat hasz­ná­lok (pl. Duolin­go), de leg­in­kább az, hogy este 11 után már nem veszem elő a tele­font. Mivel az új OneP­lus 7T Pro McLa­ren-em (rek­lám helye) beál­lí­tás sze­rint 22:55-kor auto­ma­ti­ku­san kikap­csol, ez elég­gé jól megy mostanában.

Könyv — rám fan­tasz­ti­ku­san hat a papír­könyv: elég néhány oldal este, víz­szin­tes hely­zet­ben, és már esik is a hom­lo­kom­ra. Per­sze ami­kor az ember Wal­ter Isaa­cson­tól olvas­sa a Leo­nar­do da Vin­cit (1’000+ oldal, hard cover), akkor ez veszé­lyes lehet, viszont nagyon jól lelas­sít, fel­ké­szít az alvás­ra. A papír­könyv hát­rá­nya, hogy fény nél­kül elég nehéz olvas­ni, fénnyel meg az ember pár­ja nem tud alud­ni, de erre nekem van meg­ol­dá­som: Regi vett nekem másod­kéz­ből egy könyv­re rög­zít­he­tő mini olva­só­lám­pát. Ami szin­tén hasz­nos: lehe­tő­leg ne Dan Brown legyen az esti mese, mert az elég­gé fel­nyom­ja az ember vér­nyo­má­sát, helyet­te én pél­dá­ul nagyon jó ered­mé­nye­ket értem el Nádas Péter Világ­ló rész­le­tek c. epo­szá­val (ami egyi­ke azon köny­vek­nek, ami­ket az utób­bi idő­ben fél­be­hagy­tam). Ret­ten­tő unal­mas, főleg, ha az ember az adott téma­kört (pl. II. VH) már elég­gé kime­rí­tő­en átolvasta.

Ami szin­tén nagyon bejött nekem, az a Poc­ket­Book. Regi vett nekem egyet nem­rég, hát­tér­vi­lá­gí­tó­sat, így este is hasz­nál­ha­tó. Érzet­re ugyan­olyan, mint egy papír­könyv, nem izgat­ja fel se a sze­met, se a lel­ket, és adja a köny­ves élményt tel­je­sen. Mos­ta­ná­ban rászok­tam arra, hogy a meg­vett vagy aján­dék­ba kapott köny­vet inkább letöl­töm, és így olva­som el, mert annyi­val kényelmesebb.

Mant­ra — sze­rin­tem már vagy 2–3 éve min­den este lám­pa­ol­tás (és olva­sás) után majd­nem min­dig ugyan­azt “csi­ná­lom”. Ekkor­tájt egyik este nem tud­tam elalud­ni, és eszem­be jutott — mi más? — a 2010-es BL-dön­tő, és a ked­venc csa­pa­tom, az Inter­naz­io­nale. Meg­pró­bál­tam fel­idéz­ni a kez­dő­csa­pa­tot, hogy kik és milyen for­má­ci­ó­ban ját­szot­tak. Ez a komoly fej­tö­rés annyi­ra jól elfá­rasz­tott, hogy pár perc alatt elalud­tam. Miért jó ez? Mert ha erre kon­cent­rálsz, min­den egyéb hülye­ség hát­tér­be szo­rul, nem pörögsz az elfe­lej­tett dol­go­kon, meg hogy mi lesz majd hol­nap vagy a követ­ke­ző mun­ka­na­pon (meg­tör­tént eset, 100x).

Ezt annyi­val egé­szí­tet­tem ki a követ­ke­ző évek­ben, hogy elő­ször szé­pen elmon­dom az Arany­csa­pat össze­ál­lí­tá­sát, aztán a 2010-es Intert, végül pedig a 2017-ben és 2018-ban a szin­tén BL-dön­tőt nye­rő Real Mad­rid kez­dő­jét, ami egé­szen utá­noz­ha­tat­lan módon tel­je­sen meg­egye­zik mind­két dön­tő során.

Aki tovább­ra is álmat­lan­ság­ban szen­ved, az olvas­sa el ezt a bejegy­zést három­szor egy­más után!