Lánykérés 1926-ban à la Markert

Anyu ott­hon meg­ta­lál­ta az apai nagy­ma­mám fran­cia “sze­mé­lyi iga­zol­vá­nyát”, ben­ne pedig két érde­kes leve­let apai nagypapámtól.

Tud­ni kell, hogy a nagy­szü­le­im Párizs­ban ismer­ked­tek meg. Igen, a csa­lá­dunk már 100 évvel ezelőtt is gaz­da­sá­gi kiván­dor­ló volt, úgy lát­szik, ez a vérem­ben van.

Az első levél egy ilyen bemu­tat­ko­zás, amit Laci nagy­pa­pám írt leen­dő anyó­sá­nak. Nyil­ván volt vala­mi­lyen előz­mé­nye, mert arra vála­szol, való­szí­nű­leg vala­mi “Ki maga, és mit akar Klá­ri lányom­tól?!” lehetett.

Párizs, 7–1‑1926
Mélyen tisz­telt Asszonyom!
Nagy­ra becsült leve­lét folyó hóban kéz­hez vettem.
Tel­je­sen meg tudom érte­ni jogos aggo­dal­mát, ért­he­tő, hogy min­den anya a leg­bol­do­gabb­nak óhajt­ja lát­ni leá­nyát, külö­nö­sen akkor, ha a leg­ki­seb­bik­ről, talán a leg­ked­ve­seb­bik­ről van ilyen for­mán szó.
Vala­mit kita­lál­ni egyet lehet. És pedig haza­men­ni, ami egy kicsit bajos, mert oda­ha­za még ma sem lehet úgy létez­ni, mint a mos­ta­ni rossz viszo­nyok között itt, Párizsban.
Ellen­ben ha Asszo­nyom ragasz­ko­dik a sze­mé­lyes meg­is­mer­ke­dé­sünk­höz, kény­te­len leszek bár­mily nehéz­ség­be ütkö­zik is, haza­men­ni, és ott­hon meg­pró­bál­ni azt, amit innen lehe­tet­len­nek látok, meg­le­he­tős hosszú idő­re elvá­laszt­va len­ni Klárikától.
Magam­ról írni? Rosszat nem aka­rok. Jót? Azt meg nem írha­tok anél­kül, hogy maga­mat ki ne ten­ném a dicse­ke­dő jelzőnek.
Erre néz­ve már könnyebb meg­ol­dást talál­ni. Meg­le­he­tő­sen ismer Jani Lajos, ha eset­leg tud­nak vele össze­köt­te­tést talál­ni. Ő talán, ha akar, töb­bet tud Önök­nek mon­da­ni, hogy hova és kihez for­dul­ja­nak fel­vi­lá­go­sí­tá­sért sze­rény­sé­ge­met illetőleg.
Csa­lá­dom­ra vonat­ko­zó­lag ellen­ben sze­mé­lye­sen job­ban saját kezű­leg óhaj­tom meg­ad­ni a választ. Atyám 1919-ben elhunyt, fog­lal­ko­zá­sa szin­tén mun­kás volt. Anyám él, róla a köte­les­sé­ge­men kívül is csak jót írha­tok. A leg­idő­sebb nővé­rem Szek­szár­don él apó­sá­val, mert fáj­da­lom, fér­je, ki ott gépész volt, tavaly hir­te­len meg­halt. Karo­lin nővé­rem Ame­ri­ká­ban él fér­jé­vel, és két szép fiú­nak any­ja. Húgom pedig egy pes­ti tiszt­vi­se­lő­nek meny­asszo­nya, fog­lal­ko­zá­sa mani­cur. Öcsém 19 esz­ten­dős faszob­rász­se­géd, turis­ta, sport fiú, erős, egész­sé­ges, mint egész családom.
Bőveb­bet, ha óhajt­ja Asszo­nyom, a követ­ke­ző levelemben.
Kéz­csó­ko­ló tisz­te­let­tel, Mar­kert L. 

A máso­dik levél pedig maga … a leány­ké­rés! Levél­ben, távol­ból, nem úgy, ahogy illik (gyk. Sop­ron­ban, Volt Fesz­ti­vá­lon, Prodigy-koncerten).

Párizs, 20-12-1926
Mélyen tisz­telt Uram, Asszonyom!
Első­sor­ban bocsá­na­tu­kat kell kér­nem, hogy mint ide­gen, alkal­mat­lan­ko­dom, zava­rom Önöket.
Leve­lem két okból író­dott. Az egyik bemu­tat­ko­zá­som óhajt len­ni, ami így, papí­ron, kis­sé fur­csán hat. Fur­csa, de meg kell ragad­nom az egyet­len alkal­mat, ami ren­del­ke­zé­sem­re áll, mert a távol­ság, mely Önök­től elvá­laszt, tér­ben nagy.
Nevem Mar­kert Lász­ló, r. k. val­lá­sú. Újpes­ten, 1898. XII. 18-án szü­let­tem. Apám 1919-ben elhunyt. Anyám izr. val­lá­sú, ami­ért nincs okom szé­gyen­kez­ni. Apám mun­kás ember volt, így sze­ré­nyen, egy­sze­rű­en nevelt, gép­la­ka­tos­nak tanít­ta­tott. Közép­ma­gas, bar­na ember vagyok.
Miu­tán sze­rény­sé­gem­mel nagy vona­lak­ban végez­tem, bátor­ko­dom leve­lem tulaj­don­kép­pe­ni oká­ra térni.
Itt akad meg a tol­lam, nem talá­lok kel­lő sza­va­kat, melyek­kel kéré­se­met előadhatnám.
Nem a féle­lem vagy a dicse­ked­ni vágyás akaszt­ja meg, hogy minél cif­ráb­ban leír­jam azt, amit így, papí­ron, nem tar­tok a leg­he­lye­sebb módnak.
“A cél szen­te­sí­ti az esz­közt.” Vagyok bátor ked­ves leá­nyuk, Klá­ri­ka kezét tisz­te­let­tel­je­sen kérni.
Klá­ri­kát Párizs­ba jöve­te­le óta isme­rem, nem hosszú idő, de elég arra, hogy engem erre a fon­tos, egész élet­re kiha­tó lépés­re késztessen.
Elha­tá­ro­zá­som szi­lárd. Szán­dé­kom becsü­le­tes, komoly.
Kéré­se­met ismé­tel­ve, nagy­be­csű vála­szu­kat várva …
Marad­tam mély tisz­te­let­tel, Mar­kert L. 

Töké­le­tes, egy­sze­rű­en töké­le­tes. Hogy legyen válasz, írt címet is, fran­ci­ásí­tott név­vel: Luci­en Mar­kert, 10. Rue Trous­seau, 11. arr., Paris.

Az a ház már való­szí­nű­leg nem áll, a helyén egy újabb épü­let van, ami egy youth hos­tel (Auber­ge Inter­na­ti­o­nale des Jeu­nes, Paris). Ha leg­kö­ze­lebb Párizs­ba megyünk majd ott szál­lunk meg.