Filmklub 2

Decem­ber: Kará­csony, hó, advent, 16 óra túl­óra egy szom­ba­ton, és ren­ge­teg hor­ror­film. Plusz még pár nem (annyi­ra) hor­ror az új évből, eze­ket sike­rült megnéznem/megnéznünk az elmúlt pár hétben.

Fal­ling Down (1993): lát­tam már régen, vala­hogy eszem­be jutott Micha­el Doug­las bácsi, és ez a csep­pet sem nyo­masz­tó, téli han­gu­la­tot sugár­zó film. Har­mad­szor már nem fogom meg­néz­ni, ennyi elég volt.

The Lan­go­li­ers (1995): lát­tam is, olvas­tam is. Ha koráb­ban eszem­be jut, hogy három óra (!) hosszú, akkor nem nézem meg újra. De egyéb­ként kivá­ló, iga­zi Step­hen King sci-fi / thriller.

Any Given Sun­day (1999): elkezd­tem néz­ni, aztán rájöt­tem, hogy nem sze­re­tem a sport­fil­me­ket, és nem értem az ame­ri­kai foci sza­bá­lya­it. Abba­hagy­tam. Aztán úgy vol­tam vele, hogy egy­szer csak kibí­rom, és kibír­tam. Jó film, de nekem annyi­ra nem tetszett.

Fight Club (1999): örök klasszi­kus, nem­rég meg­néz­tük Regi­vel. Nagyon érde­mes meg­néz­ni a Hol­ly­wood Hír­ügy­nök­ség vonat­ko­zó you­tu­be-vide­ó­ját.

Sle­epy Hol­low (1999): nem lát­tam koráb­ban, pedig alap. Johnny Depp végig fan­tasz­ti­kus, Chri­stop­her Wal­ken arc­mi­mi­ká­ja pedig lenyű­gö­ző, főleg a lovas snit­tek­nél. Nagyon ajánlom.

Ame­ri­can Psy­cho (2000): ezt sem lát­tam még. Elol­vas­nám a köny­vet is. Nagyon tet­szett, és azóta rend­sze­re­sen csó­kol­ga­tom a bicep­sze­met. Ajánlom.

Memen­to (2000): fan­tasz­ti­kus film, meg­néz­tem egye­dül, aztán Regi­vel is. Nekem ez az ide-oda vágás már a Pulp Fict­ion­nél is bejött. Ez az a film, ami minél több­ször látod, annál job­ban tet­szik (fel­té­ve, hogy már elő­ször is tet­szett). Nagyon ajánlom.

The Prest­ige (2006): koráb­ban együtt lát­tuk Regi­vel, de most vala­mi­ért eszem­be jutott, és meg­néz­tem újra. Jó film, de úgy, hogy már tud­tam a végét, vala­hogy nem annyi­ra tetszett.

The Girl Next Door (2007): nem a 2004-es tini­víg­já­ték, nem is a por­nó­so­ro­zat. Ez kérem Jack Ketchum (“Who’s the sca­ri­est guy in Ame­ri­ca? Pro­ba­bly Jack Ketchum.” – Step­hen King) vonat­ko­zó regé­nye alap­ján készült, egyéb­ként igaz tör­té­ne­ten ala­pu­ló film. Ret­te­ne­te­sen nyo­masz­tó végig, időn­ként kőke­mény hor­ror (tor­tu­re), egyéb­ként meg thril­ler, drá­ma, miegy­más. Nagyon nehéz volt meg­néz­ni, a vége pedig … Viszont egy remek film (a maga műfa­já­ban), aki az ilyet bírja/szereti, annak ajánlom.

Eden Lake (2008): hason­ló műfaj, mint az elő­ző, kicsit talán “könnye­debb”, de más szem­pont­ból kemé­nyebb. Van ben­ne Micha­el Fass­ben­der, így lehet néz­ni hölgy­tár­sa­ság­ban — egy dara­big … Ajánlom.

Anot­her Year (2010): ez kérem egy brit drá­ma. Nincs ben­ne hor­ror, se akció, se móka-kaca­gás. Beszél­ge­té­sek, karak­te­rek, nagyon jó szí­né­szek van­nak. Mon­da­ni­va­ló­ja is van, csak gon­dol­kod­ni kell raj­ta, hogy mi is az. Ha nyol­cad­éves len­nék az ELTE BTK film­tör­té­net-esz­té­ti­ka-virág­kö­té­szet szaktri­ló­gi­án, akkor tisz­ta szív­vel aján­la­nám min­den tankörtársamnak.

Tuc­ker and Dale vs Evil (2010): hor­ror is, víg­já­ték is, illet­ve talán hor­ror-paró­dia leg­in­kább. Könnyed, tény­leg nagyon mókás, én végig nagyon élvez­tem. Ajánlom.

The Mup­pets (2011): a How I Met Your Mother­ből Jason Segel ját­szik ben­ne, illet­ve ő is írta. Nem sze­re­tem se a Mup­pet Show‑t, se a musi­ca­le­ket, de összes­sé­gé­ben rend­ben volt. Azért nem veszem majd meg Blu-ray-en.

Ted (2012): előbb ezt lát­tuk, utá­na az elő­zőt, nem kicsit hajaz rá. Nekem nagyon tet­szett, bár nyil­ván nincs ben­ne túl mély mon­da­ni­va­ló. Ajánlom.

És a +1 …

Srps­ki Film (2010): nagyon remé­lem, hogy válo­ga­tott olva­só­kö­zös­sé­gem nem olvas­sa a blo­go­mat; vagy ha még­is, akkor ezt a posz­tot; vagy ha még­is, akkor idá­ig már nem jutott el. Nem is sza­bad­na erről a film­ről írnom, mert annyi­ra rém­sé­ges, annyi­ra undo­rí­tó. Ha azon­ban elte­kin­tünk ezen tulaj­don­sá­ga­i­tól, akkor marad egy ret­te­ne­tes hor­ror-thril­ler, ami ahhoz képest, hogy szerb (!), rend­kí­vül pro­fin van meg­csi­nál­va. Tör­té­net, karak­te­rek, szí­né­szek, kép, hang, min­den nagyon ott van, de annyi­ra beteg az egész, hogy azt nem lehet sza­vak­ba önte­ni. 104 perc hosszú rém­álom, abból az idő első 2/3‑ában szin­te sem­mi sem tör­té­nik. Aztán jön az utol­só bő fél óra, és elsza­ba­dul a film. Nagyon nehéz volt végig­néz­ni: meg­nyo­mo­rít, elbor­zaszt, féle­lem­mel tölt el. Aztán ami­kor már nem lehet­ne rosszabb, akkor meg is ríkat. Nagyon-nagyon nem aján­lom, és nem azért, mert rossz, hanem azért, mert — túl jó. Remé­lem, ért­he­tő. Tény­leg ne néz­ze meg sen­ki. Én szól­tam.