Egy hazaút margójára

Pont ma kér­dez­te egy kol­lé­gám, hogy blogolok‑e még. Azt mond­tam, igen, pedig hát olyan az álta­lam biz­to­sí­tott blog­ol­va­sá­si élmény, mint a kutya vacso­rá­ja: vagy van, vagy nincs; és ha van, akkor se biz­tos, hogy jó.

Előz­mény: pén­te­ken, mun­ka után Regi eljött értem a gye­re­kek­kel. 3 körül (na jó, ez annyi­ra nem mun­ka “után”) indul­tunk, volt pár dugó, pár ter­ve­zett meg­ál­lás. Kata és Zizi vacso­ra után (amit egy magyar sze­mély­zet­tel ellá­tott étte­rem­ben fogyasz­tot­tunk Mün­chen után, ld. Axxe Res­ta­u­rant) szé­pen elalud­tak, végig jól visel­ked­tek. Haj­na­li három előtt értünk Gödre.

Vasár­nap reg­gel 10 előtt indul­tam vissza Svájc­ba Göd­ről. Buda­pes­ten vagy egy óra volt átver­gőd­ni, pedig nem volt vala­mi for­ga­lom. Ahogy elhagy­tam a város­ha­tárt, szin­te varázs­ütés­re eltűn­tek a kátyúk, nem is értem, ez vala­mi urbá­nus hagyo­mány lehet mife­lénk. Már majd­nem Moson­ma­gyar­óvár­nál vol­tam, ami­kor fel­hí­vott Pityu bará­tom, aki pont a kim­lei albér­le­té­ben volt Andi­val, szó­val beug­rot­tam hozzájuk.

Ez a beszá­mo­ló egy­re inkább hason­lít az “Egy nap a Car­na­tion­ben” c. klasszi­kus­ra. Ragad­juk is meg az alkal­mat, és olvas­suk el Scrib­den.

Szó­val az ütő újra­hú­ro­zá­sa után, de még köz­vet­le­nül az Unre­al-par­ty előtt tovább­in­dul­tam Auszt­ria irá­nyá­ba. Bécs­nél ezút­tal nem téved­tem el, ez hír. Mond­juk navi­gá­ció mel­lett csak a hülyék tud­nak elté­ved­ni. Mond­juk a múlt­ko­ri elté­ve­dés­nél is ment a GPS.

Bécs után irány St. Pöl­ten, amit én min­dig Szent Pölk­ten­nek mon­dok, ez a város vala­hogy kíván­ja azt a köz­be­éke­lő­dő k betűt. St. Pöl­ten­ről egy dol­got érde­mes tud­ni: Dét­ári “Döme” Lajos ’96-tól ’98-ig ját­szott ott, köz­vet­le­nül a sváj­ci légi­ós­ko­dá­sa után. Eskü­szöm, hogy ha vala­ha Svájc­ban fogok pro­fi szin­ten fociz­ni, utá­na én is a szent pölk­te­ni VSÉ-ben fogok leve­zet­ni. Fut­ball­ban kihí­vá­sok­kal küsz­kö­dő olva­só­im ked­vé­ért elmon­dom, hogy a leve­ze­tés azt jelen­ti, hogy az ember öre­gen sok pénzt keres azzal, amit sze­ret csi­nál­ni, és még meg sem kell sza­kad­nia. Én spe­ci­el 2 kilós kett­le­bel­lek­kel aka­rok majd levezetni.

St. Pöl­ten után a követ­ke­ző emlí­tés­re érde­mes város Linz, de azt ki is kerül­tem. Utá­na jön Salz­burg, ahol szin­tén van foci­csa­pat, nem is akár­mi­lyen. Itt szólt a navi­gá­ció a TMC miatt, hogy dugó van, és tér­jek le az autó­pá­lyá­ról. Hö, milyen dugó, gon­dol­tam magam­ban, tök üres az út. Ja, pont addig volt üres, amíg el nem hagy­tam a lehaj­tót, utá­na olyan szép dugó lett, hogy le a kalap­pal előt­te. Az volt fur­csa, hogy a bel­ső sáv­ban és a leál­ló­sáv­ban áll­tak a kocsik. Nem lát­tam még ilyet.

Mind­egy, ennek is vége lett, tan­kol­tam egy jóízűt, és tovább­ha­lad­tam nyu­gat­nak. Már Német­or­szág­ban vol­tam, ami­kor besö­té­te­dett (ez ugye dél­után 4 órát jelent mos­tan­ság). Itt három­sá­vos­sá szé­le­se­dett az autó­pá­lya, ahol megint olyat tapasz­tal­tam, mint még soha. Bel­ső sáv, 100 km/h; közép­ső sáv, 120 km/h; kül­ső sáv, tök­üres. Nem értem, azóta sem. Mind­egy, men­tem a kül­ső sáv­ban, meg néha a középsőben.

Mün­chen­nél már kicsit fáradt vol­tam, azért még­is­csak 700 km volt addig az út. Pont azt szá­mol­gat­tam, hogy milyen gyor­san érek majd haza, este 8‑kor már a befek­te­té­si ban­kok sze­rel­mi éle­té­ről olva­sok majd a Kind­le-ön a kád­ban. Aztán elkez­dett szál­lin­góz­ni a hó, aztán meg sza­kad­ni. Mün­chen után 200 km‑t men­tem sza­ka­dó hóesés­ben, havas autó­pá­lyán. 100-nál töb­bel nem ment sen­ki, én néha egé­szen 80-ig gyor­sul­tam. Szar volt, na.

A sváj­ci határ előtt meg­áll­tam a ked­venc Shel­lem­nél, ahol min­dig veszem az autó­pá­lya-mat­ri­cát. Ami­kor kiszáll­tam, reme­gett kezem-lábam. Ez főleg pipi­lés köz­ben jött jól. Tan­kol­tam, aztán átgu­rul­tam a hatá­ron. Még esett a hó, a hatá­ron még muta­tó­ba se volt sen­ki, az oszt­rá­kok nyil­ván meccset néz­tek, a sváj­ci­ak pedig fondüztek.

A határ­tól még 100 km‑t jöt­tem. Aztán meg­ér­kez­tem, pont este 10-re.

Szó­val csak ennyit akar­tam írni. Meg hogy 210-nél még húzott vol­na a kocsi, de én már nem mer­tem gyorsítani …