Hétvége…

Mesé­lek a hét­vé­gé­ről, mert sze­rin­tem jól sike­rült, meg hasz­nos is volt.

Pén­tek: este, mun­ka után bemen­tünk fél órá­ra egy kocs­má­ba. Ez a rövid idő is töké­le­te­sen elég volt ahhoz, hogy tel­je­sen magunk­ba szív­juk a kocs­mák jel­leg­ze­tes füs­tös-büdös illa­tát. Siet­tünk, mert­hogy este 10-re men­tünk a Rudas­ba, ahol pén­tek és szom­bat estén­ként éjsza­kai für­dő­zés van. Nos, én éle­tem­ben eddig két­szer vol­tam ilyen gyógy­für­dő-sze­rű­ség­ben (egy­szer a Szé­che­nyi­ben, egy­szer meg a Dagály­ban; leszá­mít­va egy egy­he­tes Mis­kolc­ta­pol­cát hat­éves korom­ban), és vala­hogy nagyon nem akar­tam a Rudas­ba se men­ni. De Regi rábe­szélt, és nem bán­tam meg, mert nagyon tet­szett. Ücsö­rög­ni a víz­ben, beszél­get­ni, sza­u­náz­ni, pihen­ni a pihe­nő­ben, aztán ezt az egé­szet még néhány­szor meg­is­mé­tel­ni, nos ez igen kel­le­mes kikap­cso­ló­dás. Nem mon­dom, hogy mos­tan­tól heten­te ötször megyünk für­dő­be, de az eddi­gi­ek­nél gyak­rab­ban. (Pl. jövő hét végén a roko­nok­hoz, Hajdúnánásra.)

Szom­bat: alvás jó soká­ig, aztán főzés. Ennek apro­pó­ján Regi elő­ször ren­det rakott a leves­koc­kák között, és ezen fel­buz­dul­va kita­ka­rí­tot­ta a fűsze­res­pol­cot is. (Ez azért egy elég fur­csa mon­dat, így önma­gá­ban is.) Vic­ces volt lát­ni a nálunk idő­sebb fűsze­re­ket, amik csak négy-öt éve jár­tak le, azok szin­te újak vol­tak. Az 1980-as sáf­rány meg­ma­radt, a töb­bi vete­ránt viszont nagy­részt leselejteztük.
Este meg himm­eles sörö­zés, ami ahhoz képest, hogy egy órát akar­tunk marad­ni, elég­gé elhú­zó­dott. Aztán haj­na­li fél három­kor még elmen­tünk a Tes­co­ba (miért nincs tele­fon­zsi­nór?), úgy­hogy négy­re ott­hon is voltunk.

Vasár­nap: írtó hasz­no­sak vol­tunk, mert­hogy a tel­ken kiszed­tük a csó­na­kot, hogy nehogy már bele­fagy­jon a víz­be (hova vezet­ne az). Ennyi.