Kávávévé

Szep­tem­ber 26‑a óta nem ittam egy csepp kávét se. Az azt meg­elő­ző napok­ban a napi 5–6 kávé (néha feke­te, mert elfe­lej­tet­tem kér­ni tejet…) hatá­sá­ra tel­je­sen elrom­lott a szám, és már szin­te csí­pett az újabb adag kof­fe­in. Szó­val azon az omi­nó­zus napon elha­tá­roz­tam, hogy abba­ha­gyom, mert már túl sok volt, nem egész­sé­ges, meg rák­kel­tő, mint az élet.

Idá­ig bír­tam. Nem tudok kávé nél­kül egész nap aktív len­ni, és ez rossz. Szó­val a mai tesz­kós bevá­sár­lás alkal­má­val vet­tünk egy ilyet:

Ez egy olcsó kávé­fő­ző, és kicsit átver­ve érzem magam, mert a kézi­köny­vé­ben (igen­is egy kávé­fő­ző­nek legyen kézi­köny­ve!) ben­ne van, hogy az erő­sebb nagy­test­vé­re sok­kal töb­bet tud, és ez meg buta kicsit. De nem baj, mert kávét főz­ni azt tud, és ez a lényeg. Hol­nap meg az is kide­rül, hogy milyet tud.