Futás how-NOT-to

Elő­ző hét végén volt a Weker­lei Napok c. ren­dez­vény­so­ro­zat, idén 19. alka­lom­mal gyűlt össze Wekk­ker­le és Kkkis­pest apra­ja-nagy­ja. Sze­ret­tem vol­na ping­pon­goz­ni, de azt saj­nos lekés­tem, így nem volt más válasz­tá­som, a futó­ver­se­nyen vet­tem részt.

Több dol­got is fon­tos­nak tar­tok leír­ni, mielőtt sze­rep­lé­se­met rész­le­tez­ném. Elő­ször is, utá­lok fut­ni, min­dig is utál­tam. Utol­já­ra gim­ná­zi­um­ban vol­tam futó­ver­se­nyen, a Mar­git­szi­ge­ten volt vala­mi, ami­re men­nem kel­lett, sike­rült is ötven­va­la­há­nya­dik­ként cél­ba érnem a hat­van­va­la­hány indu­ló­ból. Vol­tak még az elma­rad­ha­tat­lan Cooper-tesz­tek, ami­ket szin­tén nem sze­ret­tem, bár egy­szer emlé­ke­im sze­rint majd­nem 3000 métert futot­tam, ami állí­tó­lag “nagyon jó”. Eze­ken kívül pár hónap­ja sike­rült tel­je­sí­te­nem ezt com­bat run neve­ze­tű kín­zást, futá­si tapasz­ta­la­tom ennyi­ben merül ki. Edzés­ként sem futot­tam sose, a koco­gó­kat sosem értet­tem, főleg azo­kat a koco­gó­kat, aki­ket nagy zihá­lás köze­pet­te (már­mint ők zihál­tak) hagy­tam le (!) gya­log­lás köz­ben — ilye­nek főleg a bel­vá­ros­ban for­dul­nak elő, a Duna-part von­zó cél­pont nekik. Egy szó mint száz: sosem vol­tam egy nagy futó, de még kicsi se.

Még­is nevez­tem erre a futó­ver­seny­re, mert kiván­csi vol­tam. Las­san fél évnyi kett­le­bell után úgy érez­tem, hogy erőn­lé­ti­leg sike­rült jelen­tő­sen fej­lőd­nöm, és remél­tem, hogy egy ilyen ver­se­nyen inkább az erőn­lét szá­mít, mint­sem a tech­ni­ka vagy a ruházat.

A mezőny
Kb. 30-an indul­tak a ver­se­nyen, nők-fér­fi­ak vegye­sen. Kis­sé meg­ijed­tem, mert én több nyug­dí­jas­ra és elhí­zott kert­vá­ro­si csa­lád­apá­ra szá­mí­tot­tam, de sokan vol­tak, akik majd­nem futó­nak néz­tek ki. Min­den­kép­pen meg kell emlí­te­ni Gau­di-Nagy Tamást, aki “job­bi­kos és ‑gvé­dő”, egy piros válo­ga­tott mez­ben volt, árpád­sá­vos csuk­ló­szo­rí­tó­kat viselt, a hátán 10-es szám és a neve, csak hogy vélet­le­nül se lehes­sen elté­vesz­te­ni. Én a magam részé­ről egy pipás zöld pólót, egy kosa­ras­nad­rá­got, boka­zok­nit és terem­fo­ci-cipőt viseltem.

A táv

A kiírás sze­rint 2000 méter volt a táv, Goog­le Maps sze­rint kicsit több mint egy mér­föld. Hicham El Guerro­uj 3:43 alatt fut­ja, sze­rin­tem én 6–7 perc körül értem célba.

A ver­seny
A mezőny fel­so­ra­ko­zott a Kós Károly tér sar­ká­nál, udva­ri­as­ság­ból a nők az első, a fér­fi­ak a máso­dik sor­ban. Fel­ké­szül­ni, vigyázz, . Azt hit­tem, már az ele­jén lesz­nek ilyen nyu­lak, de nem, eny­he tem­pó­ban halad­tunk az ele­jén. 400 méter­nél lát­tam, hogy elég jó hely­zet­ben vagyok, mert las­sú­ak vagyunk mind­annyi­an, így szé­pen las­san fel­zár­kóz­tam az élme­zőny­höz. 800 méter­nél már a negye­dik helyen vol­tam, de ekkor már Emil Zát­opek lég­zé­se hoz­zám képest egy halk sóhaj volt csak. Aki­ket lehagy­tam, azok vala­hogy mind simán léle­gez­tek, csönd­ben, orron keresz­tül. (Ez egyéb­ként nekem régen se ment sose, nem újke­le­tű). 1000 méter körül jött a hul­lám­völgy, sebes­sé­gem jelen­tő­sen vissza­esett, így ket­ten beelőz­tek, a dobo­gó­sok pedig jó messzi­re elmen­tek tőlem. 200 méter volt vissza, ami­kor vala­ki majd­nem utol­ért, de nem hagy­tam magam, így végül hato­dik­ként értem be. Jó negyed óra kel­lett, míg vala­hogy magam­hoz tér­tem, de meg­ér­te. Pont­szer­ző hely! :)

Nem is olyan rossz dolog ez a futás. Ilyen “komoly” ver­seny­ben nem is unal­mas, mond­juk egye­dül nem tudom, csinálnám‑e. Apu elég jó közép­táv­fu­tó (is) volt, viszem tovább a csa­lá­di hagyományt.