Huszonötödike, kedd

Teg­nap este abban marad­tunk, hogy álmos és fáradt vagyok. Ez a mai reg­gel­re kis­mér­ték­ben elmúlt, de egy-két órát még szí­ve­seb­ben töl­töt­tem vol­na abban a fan­tasz­ti­ku­san puha ágy­ban, mint a vonaton.

Ha reg­gel, akkor reg­ge­li. Ami pedig ebben a hotel­ben reg­ge­li cím­szó alatt folyik, az dur­va nagyon. Van itt min­den, amit csak el lehet kép­zel­ni, pék­sü­te­mény­ből vagy 15 faj­ta, fel­vá­gott, sajt, gyü­mölcs­lé, meleg kaják, sőt, még van vala­mi japán sarok is, ahol fur­csa és gőzöl­gő dol­go­kat lát­tam — talán hol­nap­ra össze­sze­dem a bátor­sá­go­mat, és meg­sza­go­lom, a jövő héten pedig meg is kós­to­lom. Ami a leg­fon­to­sabb: a kávé finom. A teg­na­pi két rossz feke­te után fel­üdü­lés volt tejes­ká­vét inni jó sok cukorral.

Reg­ge­li után elin­dul­tunk “dógoz­ni”. Teg­nap este elté­ved­tünk a met­ró­ban, és 10 per­cet bolyong­tunk a Hbf-en, míg vég­re meg­ta­lál­tuk, hogy mer­re az arra. Most viszont rög­tön meg­ta­lál­tuk a jó irányt, és kb. negyed­mil­lió más ember­rel együtt észak­nak vona­toz­tunk. A mi meg­ál­lónk­nál szin­te tel­je­sen kiürült a vonat, annyi­an jön­nek erre az iro­da­há­zas kör­nyék­re dol­goz­ni. 10 per­ces eről­te­tett séta után meg is érkez­tünk, asz­tal is van, net is van, hát blo­gol­tam egyet. Innen folytatjuk.

A dél­előtt folya­mán némi okta­tás és egy kis kon­fe­ren­cia­be­szél­ge­tés (video­te­le­fo­ná­lás­sal egy­be­köt­ve) volt az osz­tály­ré­szem. Meg­is­mer­tem a “csa­pa­tot”: spa­nyol, olasz, hol­land, skót, cso­mó német meg egy sze­gény magyar. A vide­ó­zás köz­ben sike­rült átven­ni a hatal­mat az ola­szok kame­rá­ja felett, így elég vidá­man tel­tek a per­cek. Utá­na megint bemu­tat­tak egy cso­mó ember­nek, de jó nekem. A mun­ka­nap hát­ra­le­vő részé­ben irdat­lan mennyi­sé­gű elő­adást hall­gat­tam a nagy­sze­rű rend­szer­ről, köz­ben pedig folya­ma­to­san fel­ada­to­kat, gya­kor­la­to­kat adtak. Kiáb­rán­dí­tó volt: nyil­ván nem értek ehhez annyi­ra ehhez, mint aki 3–4‑5 éve csi­nál­ja, és még­is nagyon lelom­bo­zott az egész.

5 után pedig elin­dul­tunk megest egy étterembe/kocsmába, ami ezút­tal sze­ren­csé­re raj­ta volt a város­tér­ké­pen, más­részt közel volt a Cég­hez. Jó korán érkez­tünk, és ez nem álgö­rög étte­rem volt, mint a teg­na­pi. Ettem vala­mi grill­tá­lat, ami azért volt jó, mert nem ugyan­olyan rosszak vol­tak a húsok, hanem külön­bö­ző­ek: az egyik ehe­tő, a másik finom, a har­ma­dik meg sült sza­lon­na. Ittam az Okto­ber­fest hiva­ta­los söré­ből — fél liter közel 1000 forint volt, azt kell róla tud­ni, hogy nagyon édes, és elég erős. Utá­na meg nem lehe­tett kihagy­ni a helyi külön­le­ges­sé­get, ami nem más, mint az alma­bor. Én nem vagyok egy nagy boros, de ez kife­je­zet­ten finom volt, kicsit édes, kicsit fanyar, de pl. ásvány­víz­zel nagyon finom. Nem tudom, mennyit ittam, de most, az utol­só pohár (!) után egy órá­val még elég jól vagyok…

Ez a ma esti event azért volt fon­tos, mert (elvi­leg) ez volt az én csa­pa­tom vacso­rá­ja. Azért csak elvi­leg, mert a kb. 7–8 ember­ből össze­sen 3‑an vol­tunk: volt, aki beteg volt; volt, aki meg egy­sze­rű­en csak nem ruc­cant ide egy sör­re, mert Mad­rid­ból vagy Milá­nó­ból annyi­ra nem érné meg. Viszont a két jelen­le­vő német srác­ról (akik a kereszt­ség­ben a Nor­man és a Björn nevet kap­ták) kide­rült, hogy tel­je­sen nor­má­li­sak, lehet velük beszél­get­ni nor­má­lis dol­gok­ról is stb. Ami­kor pedig meg­mond­tam, hogy az álta­lam leg­na­gyobb kedv­vel és leg­na­gyobb mennyi­ség­ben fogyasz­tott kok­tél neve nem más, mint hogy Long Island Iced Tea, akkor már Björn is kezet nyúj­tott. (Ez azért nagy szó, mert itt nem divat a kéz­fo­gás. Egy héten két­szer dívik: ami­kor elő­ször talál­koz­tok, meg ami­kor utol­já­ra. Nem sze­re­tik vala­mi­ért. Hm.)

A haza­út szó­ra­koz­ta­tó volt, mert egy­részt csak 20 per­cig vona­toz­tunk, más­részt meg velünk tar­tott Björn is. Mikor kide­rült, hogy mind­ket­ten lát­tuk a Bora­tot, és én magam Kir­gi­zisz­tán­ból szár­ma­zom (not), akkor már nem volt meg­ál­lás. Hol­nap való­szí­nű­leg sok­kal jobb han­gu­lat­ban telik majd az oktatás…

Mára ennyit, köszö­nöm a figyel­met. Adok még pár fény­ké­pet, bár a mai nap elég sze­gé­nyes volt.