Regi balesete (S02E01)

A tava­lyi nagy siker­re való tekin­tet­tel idén újra jelent­ke­zünk a “Regi bal­ese­te” soro­zat leg­újabb epizódjával.

Nem sok( rossz)at ígé­rő ápri­lis máso­di­ka volt. A hús­vé­ti hét­vé­gét Saas-Fee­ben töl­töt­tük, hogy a sze­zon­bér­le­tünk utol­só mor­zsá­it is kihasz­nál­juk. (Ami­kor a sísze­zont egy hónap­pal ezelőtt ünne­pé­lye­sen lezár­tam, akkor ez az út még hal­vány gon­do­lat sem volt.) Csü­tör­tö­kön érkez­tünk, pén­te­ken már síel­tünk, szom­ba­ton le volt zár­va az összes pálya, vasár­nap megint síel­tünk, hét­főn pedig a kicsek­ko­lás után még egy búcsú­sí­e­lést ter­vez­tünk. Min­den jól ala­kult, ragyo­gó nap­sü­tés, töké­le­tes pályák, sem­mi tömeg.

Miköz­ben Regi­vel síel­tünk, a gye­re­kek Dari­ó­val (aki az új Nico) tanul­tak. Mi dél körül végez­tünk a hegyen, utá­na az volt a ter­vünk, hogy átme­gyünk arra a domb­ra, ahol a lányok van­nak, meg­néz­zük őket, és még csú­szunk egyet. Fel­men­tünk a pálya tete­jé­re, és neki­vág­tunk a sze­zon tény­le­ge­sen utol­só lesiklásának.

Ez a pálya annyi­ra nem volt jó álla­pot­ban, mély volt a hó, és a nap­sü­tés miatt elég­gé latya­kos­sá olvadt. Én vol­tam elöl, Regi köve­tett. Meg­áll­tam, hogy meg­vár­jam, ő pedig egy gyors jobb­ka­nyar­ral állt vol­na meg előt­tem. Itt tör­tént a baj. A job­bos­nál a jobb lába bele­állt a hóba, míg a bal ment tovább. Aztán a bal is bele­állt a hóba, ő pedig has­ra­esett. A sílé­cek nem csa­tol­tak le, hanem félig oldal­ra, félig hát­ra áll­tak. Kb. úgy nézett ki, mint ez a hölgy itt lenn, csak a ruhá­ja volt más szí­nű, és a feje lefe­lé nézett.

Nem kell orto­pé­dus­nak len­ni ahhoz, hogy sej­te­ni lehes­sen, hason fek­ve nem jó az, ha az ember két láb­fe­je nem elő­re néz, hanem inkább oldal­ra-hát­ra. Ezt abból is sej­te­ni lehe­tett, hogy Regi elkez­dett kia­bál­ni, hogy “ez nagyon fáj”. (Mon­dott még mást is, de ez egy kor­ha­tá­ros blog, a kur­va élet­be már!) Lecsa­tol­tam, és vissza­sé­tál­tam hoz­zá. Sej­tet­tem, hogy nagy a baj, Regi­nek majd­nem olyan magas a fáj­da­lom­kü­szö­be, mint nekem (az köz­tu­dott, hogy egy pat­ta­nás kinyo­má­sa az orron fáj­dal­ma­sabb, mint a szü­lés, és én kevés­bé kia­bál­tam az előb­bi műve­let alatt, mint ő az utób­bi köz­ben). Leszed­tem a sílé­cet a lába­i­ról, főleg a bal tűnt elég­gé zeher­nyés­nek, nyek­lett-nyak­lott össze-vissza. Fel­se­gí­tet­tem, hogy meg­néz­zük, mek­ko­ra a kár. Jár­ni nem tudott, áll­ni is csak olyan furán. Fasza. Akkor talán vegyük szám­ba, milyen lehe­tő­sé­ge­ink van­nak! Egy olyan részen vol­tunk, ahol nem volt más síe­lő, segít­sé­get nem kér­he­tünk sen­ki­től. Nem is nagyon lát­szód­tunk sehon­nan, így ilyen hószán­as men­tő­re sem szá­mít­hat­tunk. Mivel nem vagyunk Rega-tagok (légi­men­tés), ezért egy heli­kop­te­res akció 50 ezer frank­nál egy rap­pen­nel nem kerül­he­tett vol­na töb­be, szó­val ez sem volt opció. Maradt tehát az, hogy akkor vala­hogy lejus­sunk lécen-lábon a falu­ba, hogy aztán ott keres­sük meg Dok­tor Kretz­sch­mart. Így is tet­tünk, Regi a bot­ja­i­ra támasz­kod­va pró­bált egy olyan hely­re jut­ni, ahon­nan aztán tovább­csúsz­ha­tott, én meg vit­tem a saját léce­i­met, bot­ja­i­mat, és az ő léce­it, mint egy alpe­si Ten­zing Nor­gay. Ehhez képest a lecsú­szás szin­te ese­mény­te­len és kihí­vás­men­tes volt.

A falu­ban fel­mar­kol­tuk a lányo­kat, akik pont ekkor végez­tek az utol­só órá­juk­kal. Vissza­men­tünk a szál­lo­dá­ba, ahon­nan már kicsek­kol­tunk, és az alag­so­ri vécé­ben utcai ruhá­ba öltöz­tünk. Aztán elkezd­tünk orvost keres­gél­ni, ami hús­vét hét­főn dél­után nem tűnt annyi­ra egy­sze­rű­nek. Sze­ren­csé­re pont ott volt a szál­lo­da­tu­laj házas­pár mel­let­tünk, akik­nek piros tele­fo­nos for­ró­drót­juk volt a fel­cser­hez, ők segí­tet­tek beje­lent­kez­ni. Aztán a papi a hotel elekt­ro­mos kis­bu­szá­val el is szál­lí­tott min­ket a rendelőbe.

Mini­má­lis vára­ko­zás után Regi beju­tott a rönt­gen­be. Gyors diag­nó­zis: vala­mi nem jó. Ami a képen lát­szik az egy kicsi szi­lánk, ami vala­hogy letört a csont­ból, való­szí­nű­leg ugyan­úgy, mint ahogy Fábry Sán­dor elme­sél­te “A lej­tő ördö­ge — a vax­tól a gip­szig” c. klasszi­ku­sá­ban. Egy­elő­re ennyit tud­tunk. Regi kapott térd­me­re­ví­tőt, meg két helyes man­kót, amit a gye­re­kek követ­ke­ze­te­sen kam­pó­nak hív­tak, mivel annak van értel­me. Haza­men­tünk szé­pen, Saas-Fee — Zürich mind­össze 242 km, az a hosszú hét­vé­gé­ről haza­u­ta­zók között bará­tok közt is leg­fel­jebb hat óra. Így zár­tuk a hét­fői napot.

Ked­den házi­or­vos, beuta­ló a Tri­em­li­be. Regi­nek itt már külön kar­to­no­zó­ja van, ugye itt volt tavaly is a bal­ese­te után. A bejá­rat mel­lett két beje­lent­ke­ző ablak van, az egyik fölé az van írva, hogy “Infor­ma­ti­on”, a másik fölé pedig csak annyi, hogy “Regi”. Szer­dán men­tünk oda, ekkor volt CT, majd az Ober­arzt-tal való egyez­te­tés után abban marad­tunk, hogy legyen MRI is, hogy Regi bal tér­dén az összes kép­al­ko­tó beren­de­zést egy héten belül letesz­tel­hes­sék. Magyar­or­szá­gi olva­só­ink ked­vé­ért írom, hogy MRI-re nem 2019. októ­ber­re, hanem két nap­pal később­re (pén­tek­re) kap­tunk idő­pon­tot. Ekkor­ra derült ki a pon­tos diag­nó­zis: tel­jes elül­ső keresztszalag-szakadás.

Most ott tar­tunk, hogy Regi­nek volt három fizio­te­rá­pi­á­ja, ugyan­oda jár vissza, mint tavaly. Ez megy hat hétig, addig nincs műtét, utá­na jön majd egy kon­zí­li­um, és eldön­tik (dönt­jük?), hogy mi legyen. Gyors gug­li­zás után kide­rül egyéb­ként, hogy a kereszt­sza­lag-sza­ka­dás nem olyan jó cucc, az elő­re­ho­zott fizio­te­rá­pi­á­val jó ered­mé­nye­ket lehet elér­ni, a tel­jes gyó­gyu­lás esé­lye így is nagy­já­ból 40% körül van, mint akkor, ha már rög­tön a sípá­lyán kasza­bol­ták vol­na a bete­get. Szó­val reménykedünk.

Le van fog­lal­va már a decem­be­ri síe­lé­sünk ugyan­csak Saas-Fee­ben. Néz­zük a dol­gok pozi­tív olda­lát: sokat tudunk spó­rol­ni, mert Regi­nek nem kell lécet bérelni!

Update: Regit május 16-án műtötték.