Csepeli társasházi közgyűlés

Múlt hét pén­te­ken nem akar­tam Gaz­da­ság­sta­tisz­ti­ka vizs­gá­ra tanul­ni, meg is b…tak volt a cse­pe­li tár­sas­há­zunk­nak a ren­des éves köz­gyű­lé­se. A laká­sunk tulaj­do­no­si köre és lakói (Anyu, Regi, én) egy ember­ként meg­je­len­tek e fan­tasz­ti­kus tár­sa­dal­mi meg­moz­du­lá­son. Mi már a Havan­na lakó­te­lep óta tud­juk, hogy egy ilyen panel­gyű­lés min­dig hóna­pok­ra ele­gen­dő élményt szol­gál­tat, vétek kihagyni.

Regi:
Az első napi­ren­di pont­nál elsza­ba­dul­tak az indu­la­tok, ami­ko­ris egy hölgy (zacs­kó­nyi ege­ret lóbál­va egy másik sze­ren­csét­len lakó­társ feje fölött 20 cen­ti­vel) kia­bált sze­gény közös kép­vi­se­lő­vel (továb­bi­ak­ban: Jós­ka), majd egy 130 kilós, de annál jóval keve­sebb IQ-val ren­del­ke­ző úr Süme­ghy-orgá­num­mal, ért­he­tet­len nyelv­já­rás­ban fenn­han­gon beje­len­tet­te lemon­dá­sát, ame­lyet a sorok­ban töb­ben “hála Isten­nek!” fel­ki­ál­tás­sal nyug­táz­tak. Ezek után néhány, min­den bizonnyal mér­leg­ké­pes köny­ve­lői képe­sí­tés­sel (csak úgy hob­bi­ból meg­sze­rez­ve, per­sze) meg­ál­dott ősla­kos elkezd­te Józsin­kat olta­ni a pénz­ügyi beszá­mo­ló­val, hogy mivel a Super­dol súro­ló­szer net­tó töme­ge nincs fel­tün­tet­ve, ezért az egész egy kalap kaki, miaz­hogy a taka­rí­tó­nő­nek szak­mun­kás mini­mál­bér jár az ő pén­zü­kön, ami­kor sokan nem keres­nek annyit a házban.

A leg­jobb pillanatok:
— Drá­ga Olgánk (a c.asszony alat­tunk) elkez­di min­den­ki sze­me lát­tá­ra osz­ta­ni az öltöny­nad­rá­gos-inges-lap­top­tás­kás-mun­ka­hely­ről-épp-beesős Lacit azzal, hogy alko­ho­lis­ta mun­ka­nél­kü­li. Mind­ezt a kime­nős suso­gós naci­já­ban, hatal­mas réz fülön­füg­gők­kel és fejkendővel.
— Az egyik lakó kiakad, hogy ő miért fizes­se a panel­prog­ram kere­tén belül a pin­cé­hez kap­cso­ló­dó fel­újí­tá­si pénz rá eső részét, ami­kor nincs is pin­cé­je (100 lakás­ra kb. 20 jut), majd egy másik leoszt­ja, hogy ő meg a föld­szin­ten lakik, és még­is fizet lift­dí­jat. Halá­li­ak, én mondom.

Laci:
Vég­re egy kis közös­sé­gi fee­ling, Baná­lis óta ilyen illuszt­ris tár­sa­ság­ban nem mozog­tam. Sok ked­ven­cem volt, pl. 70 körü­li idős néni, aki azzal akar­ja radi­ká­li­san csök­ken­te­ni a közel 30 mil­li­ós költ­ség­ve­tés kiadá­si olda­lát, hogy “és ami­kor vala­ki megy a pos­ta­lá­dá­hoz, akkor a másik vár­ja meg a lift­tel, és akkor keve­sebb a kőc­ség”. Olgá­val jó volt far­kas­sze­met néz­ni, csak kicsit zavart, hogy a köz­gyű­lés vége előtt lelé­pett, így nem jöhe­tett lét­re a rég­óta várt Mar­kert-Décsi­né össze­csa­pás. Az sem volt rossz, ami­kor a fen­ti ege­res kol­lé­ga­nő elme­sél­te, hogy “én fel­men­tem az inter­netbe, és ott ráke­res­tem a tóth­jó­zse­fúr tele­fon­szá­má­ra, és a lánya vet­te fel a tele­font — hát mi az hogy a maga nevén van a tele­fon, és a lánya veszi fel, és mi fizet­jük?” — és így tovább. Leg­kö­ze­lebb vin­ni kell kame­rát, egy egész évad Kék­fényt, Sas­tap­sot és Móni­ka show‑t lehet­ne lefor­gat­ni, vágás nélkül.