Harcos álom

’99-ben hagy­tam abba a kara­tét. Hat évig csi­nál­tam. Soha nem hiány­zott. Most pedig azt álmod­tam, hogy öreg fej­jel visszatértem…

A beme­le­gí­tés már önma­gá­ban vicc­ces volt, mert for­ma­gya­kor­la­to­kat kel­lett csi­nál­ni, ami non­szensz, mert sosem csi­nál­tunk olyat beme­le­gí­tés­nek. Aztán meg egy laza edzést vezet­tek, erről már nin­cse­nek konk­rét emlé­ke­im. Isme­rőst se lát­tam, csak az edzőt, aki ráadá­sul ma már nem is edző, hanem lóte­nyész­tő… Mind­egy, vala­hogy leküzd­he­tet­len vágyat érez­tem az álom köze­pén, hogy akkor most én a krav-maga mel­lé fel­ve­gyem a kara­tét (sho­tok­an) is. Vala­mi diák­iga­zol­vány-elvesz­tés is volt, ami ezt az egé­szet nehe­zí­tet­te, de aztán az is meg­lett. Aztán arra ébred­tem, hogy csi­kor­ga­tom a foga­i­mat, úgy­hogy vége lett az álomnak.

No, akkor talán kezd­jük is el a napot.