Megsvájciasíthatatlanságoskodásaitokért, avagy így megy a svájci állampolgárság megszerzése Zürichben (in progress)

írta:

| kategória: ,

Nem gyak­ran for­dul elő, hogy az olva­só­tá­bor fele már a cím köze­pén lemor­zso­ló­dik, de most pont ez a helyzet.

Akik ismer­nek, vagy rend­sze­res olva­só­im, vagy mind­ket­tő, vagy egyik sem, azok iga­zán tud­hat­nák már ennyi idő után, hogy 2012-ben érkez­tünk meg Svájc­ba. Előbb én, nőna­pon indul­ván, más­nap érkez­vén, aztán rá nem egé­szen két hónap­ra Regi az akkor 15 hóna­pos (vagy ahogy egyes fóru­mo­kon szok­ták volt írni: hós, eset­leg 67 hetes) Katá­val és Zizi­vel. Kez­det­ben Rafz­ban lak­tunk, aztán Klo­ten­ben, végül (és most is) Zürich­ben, de mind­vé­gig Zürich kan­ton­ban (hála a jó égnek). Én két hónap után majd­nem haza­men­tem, de aztán nem, ere­de­ti­leg fél év lett vol­na a “pro­jekt”, de nem, és azóta is itt vagyunk, 2019 óta már öten, mert ugye Médi…

Idő. Már egy ide­je itt éltünk, ami­kor elkezd­tek állam­pol­gá­rok len­ni azok az isme­rő­se­ink, akik más orszá­gok­ba men­tek ki később, mint mi Svájc­ba. Ha az olyan ext­rém ese­te­ket nem néz­zük, mint mond­juk Andor­ra (20 év) vagy San Mari­no (30 év), akkor Sváj­cé az egyik leg­ne­he­zeb­ben meg­sze­rez­he­tő állam­pol­gár­ság Euró­pá­ban az éve­ket néz­ve (10 év) — tud­tuk meg viszony­lag hamar. És akkor még nem sej­tet­tük, hogy ez csak az egyik fak­tor, amit figye­lem­be kell ven­ni. (Érde­kes egyéb­ként ez a lis­ta, mond­juk kicsit leko­nyult a zsúr­sa­pim, hogy ebben az élet­ben nem leszek már se myan­ma­ri, se uru­gua­yi állam­pol­gár, de a közép-afri­kai is elég necces.)

Ami vic­ces, az az, hogy mi az állam­pol­gár­sá­got csa­lád­ként igé­nyel­tük meg, és ehhez is tar­to­zik némi magya­rá­zat. Az ikrek­nek már simán is meg­van a mini­mum 10 év, ezt viszony­lag egy­sze­rű kiszá­mí­ta­ni, ha az ember hoz­zá­ad a 2012-höz 10-et, és ránéz a nap­tár­ra. Ráadá­sul Svájc olyan spe­ci­á­li­san szá­mol­ja az éve­ket a gye­re­kek­nél, mint a pon­to­kat a Jass­ban (erről fogok írni, amint meg­ér­tem a sza­bá­lya­it a leg­s­váj­cibb sváj­ci kár­tya­já­ték­nak): 8 és 18 éves kor között az évek dup­lá­zód­nak, de így is kell mini­mum 6 év Svájc­ban. (Tehát ha egy gye­rek 6 éve­sen érke­zik Svájc­ba, akkor 12 éves korá­ra lesz neki elég sváj­ci ide­je — 2 sima és 4 dup­la, ami ugye pont 10 — és meg­van a 6 nor­má­lis év is.) Mi is jók vagyunk már, de mi van Médi­vel? A gye­rek még nem volt 3 éves, ami­kor őt is hoz­zá­csap­tuk a csa­lá­di dosszi­é­hoz, és akár­hogy dup­láz­zuk vagy trip­láz­zuk az éve­ket, sehogy sem jön össze a 10, de még a 6 se. Erre a magya­rá­zat az, hogy az ilyen fia­ta­lok külön­le­ge­sen van­nak meg­ítél­ve, nyil­ván furán néz­ne ki, ha az egész csa­lád sváj­ci lesz, és a leg­s­váj­cibb csa­lád­tag (ter­vez­ve, gyárt­va és szü­let­ve hely­ben) meg nem. Szó­val Médi is meg­kap­ja, ha mi meg­kap­juk, és ő sem kap­ja meg, ha mi sem, olyan ez, mint a covid.

Mi kell még a sváj­ci­a­so­dás­hoz a türel­men kívül?

Nyelv­tu­dás. Regi­nél ez sosem volt prob­lé­ma, mert ő már azelőtt tudott néme­tül, hogy ide­ér­ke­zett vón, és ezen a sváj­ci­né­met közös­ség sem tudott érdem­ben ron­ta­ni. (Vic­ce­lek, neki nagyon jót tett a helyi cégek­ben iga­zi sváj­ci­ak közöt­ti mun­ka; nekem ez eled­dig nem ada­tott meg.) Nálam már rez­gett a léc, de aztán erő­nek ere­jé­vel rávet­tem magam, jár­tam céges német­re (örök hála), magán­ta­nár­hoz is, 2’000+ nap­ja duolin­gó­zom (sokat nem segít), és azért még­is­csak sváj­ci­ak között éltem egy évti­ze­de, ragadt rám a német nyelv tudá­sa és leg­fő­képp sze­re­te­te, mint olaj­jal kikent lufi­ra a víz­csepp. Előbb simán lerak­tam az A2-es szin­tet, aztán neki­fu­tás­ból rámen­tem a B1-re is, szint­úgy siker­rel. Az állam­pol­gár­ság­hoz B1 szó­be­li és A2 írás­be­li tudás szük­sé­ges, illet­ve ide tar­to­zik az is, hogy kell a lete­le­pe­dé­si enge­dély is (C per­mit), ami­hez 10 év után A2 / 5 év után B1 szó­be­li és A1 írás­be­li kell. Mivel az állam­pol­gár­sá­gi beszél­ge­tés beszél­ge­tés, ezért nem hát­rány, ha az ember nem csak papí­ron tud néme­tül, de erre majd vissza­té­rek később. (Van itt egy szép és hiva­ta­los leírás és táb­lá­zat is.)

Integ­rá­ció. Ez egy alap­ve­tő­en szub­jek­tív, de vég­ered­mény­ben meg­le­he­tő­sen objek­tív dolog. Ahhoz, hogy vala­ki sváj­ci legyen, meg kell tud­nia mutat­ni azt, hogy visel­ke­dé­sé­vel vala­mi­lyen szin­ten és vala­mennyi­re beil­lesz­ke­dik a sváj­ci tár­sa­da­lom­ba, vagy leg­alább­is annak egy részé­be. Tipi­ku­san ez azt jelen­ti, hogy hiá­ba len­ne az egy­sze­ri expat nagyon jóban az egyik lepuk­kan­tabb züri­chi kerü­let­ben elha­gyott iro­da­épü­le­te­ket elfog­la­ló dro­gos hip­pik­kel, való­szí­nű­leg ez az integ­rá­ció nem az, ami­re a beszél­ge­té­sen piros pont jár. Ami nem integ­rá­ció, az mond­juk a nem­zet­kö­zi pri­vát­is­ko­lá­ba jára­tott gye­rek, a min­den (isko­lai) szü­ne­tet kül­föl­dön töl­tés, a sem­mi­lyen cso­por­to­su­lás­ban (Vere­in, kb. egye­sü­le­tet jelent, ez olyan fon­tos, hogy ben­ne van az alap­tör­vény­ben alkot­mány­ban) részt nem vevés, szó­val az olyan dol­gok, ami­ket tipi­ku­san a kőgaz­dag expa­tok csi­nál­nak abban a pár évben, amíg ide ette őket a fene át nem vezény­lik őket más ország­ba. Integ­rá­ció egy­részt a sváj­ci tör­vé­nyek isme­re­te és betar­tá­sa (nem jó ómen, ha az állam­pol­gár­ság­ra váró egyén gyors­haj­tás miatt épp kifi­zet­te a havi fizu­ját és/vagy bör­tön­be került), más­részt pedig a sváj­ci dol­gok míve­lé­se. Erre is vissza­té­rek majd. (Hiva­ta­los leírás a jogi integ­rá­ci­ó­ról itt és a szo­ci­á­lis­ról ott.)

Papír. Sok, nagyon sok papír. Ami­kor tavaly júni­us else­jén elin­dí­tot­tuk a folya­ma­tot, akkor a követ­ke­ző dol­go­kat adtuk le:

  • kivo­nat, hogy ben­ne vagyunk a anya­köny­vi nyil­ván­tar­tás­ban Svájc­ban (ez nekünk azért volt adott, mert szü­le­tett itt gye­re­künk, és ahhoz lead­tuk az összes szü­le­té­si — és házas­sá­gi — anya­köny­vi kivo­na­tun­kat már korábban)
  • maga a kér­vény, ami, ahogy látom, már azóta is vál­to­zott, hogy mi neki­kezd­tünk (itt)
  • az összes lete­le­pe­dé­si enge­dé­lyünk mind­két olda­lá­nak a fénymásolata
  • az összes útle­ve­lünk­nek a fénymásolata
  • min­den koráb­bi sváj­ci lak­hely­ről a lak­cím­iga­zo­lás, hogy ettől eddig éltünk ott, min­den sze­mély­nek — ez nálunk négyünk­nek 3 tele­pü­lés, Médi­nek csak egy (sze­ren­csé­re ez a leg­több köz­ség­ben online igényelhető)
  • a szo­ká­sos iga­zo­lás (Bet­re­i­bung­sa­u­s­zug), ami min­den­hez kell, misze­rint nem tar­to­zol sen­ki­nek (én enél­kül nyil­vá­nos vécé­re se szí­ve­sen megyek), friss, nem régi (csak a felnőtteknek)
  • iga­zo­lás az adó­hi­va­tal­tól, hogy fize­tünk adót (csak a felnőtteknek)
  • mun­kál­ta­tói iga­zo­lás, hogy dol­go­zunk (csak a felnőtteknek)
  • isko­la­lá­to­ga­tá­si iga­zo­lás, hogy a gye­re­kek tanul­nak (csak a gyerekeknek)
  • iga­zo­lás a szo­ci­á­lis szol­gá­lat­tól, hogy nem veszünk (és nem is vet­tünk az elmúlt évek­ben) igény­be szo­ci­á­lis segélyt (csak a felnőtteknek)
  • nyelv­tu­dás iga­zo­lá­sa, tehát a nyelv­vizs­gák ere­de­ti­je, bát­rab­bak­nak máso­la­ta (csak a felnőtteknek)
  • egy hoz­zá­já­ru­lás, ami­ben a kis­ko­rú­ak meg­en­ge­dik a szü­le­ik­nek, hogy sváj­ci­a­sít­sák őket (csak a gyerekeknek)

Miu­tán eze­ket mind besze­rez­tük, kinyom­tat­tuk, lefény­má­sol­tuk, kitöl­töt­tük, alá­ír­tuk, borí­té­kol­tuk, min­dent beküld­tünk a beván­dor­lá­si hiva­tal­ba, hogy esse­nek neki. Ezt mi pon­to­san 2022. júni­us 1‑én tet­tük meg.

UPDATE: úgy néz ki, hogy ez az elmúlt évben már vál­to­zott, és sok­kal keve­sebb papírt kell bead­ni, sőt, meg­va­ló­sult az, amit hiá­nyol­tam — meg­ha­tal­ma­zás a hiva­tal­nak, hogy min­dent lekér­dez­ze­nek ők, ami kell nekik.

Darab idő múl­tán (egy héten belül) meg­kap­tuk az érte­sí­tést levél­ben, hogy meg­kap­ták a gyen­ge pró­bál­ko­zá­sun­kat, és elkezd­ték fel­dol­goz­ni, pon­to­sab­ban azt azért nem, mert nagyon sok a mun­ka, de majd vala­mi­kor átné­zik. Már ekkor azt ígér­ték (és ehhez, úgy néz ki, tart­ják is magu­kat), hogy az egész pro­cessz nagy­já­ból két évig tart.

Még a 2022-es nyár folya­mán, kb. júli­us-augusz­tus for­du­ló­pont­ja tájé­kán, kap­tunk egy hiány­pót­lás­ra való fel­szó­lí­tást. Ebben a leg­ér­de­ke­sebb az a doku­men­tum volt, amit iga­zá­ból kér­het­tek vol­na a leg­ele­jén is, de nem tet­ték. Ez az a papír, ami a moti­vá­ci­ó­ról szól, ben­ne egy 4x10 cen­tis rub­ri­ka, aho­va bele kell írni, hogy miként integ­rál­juk magun­kat Svájcba(n). Nem fele­let­vá­lasz­tós, nem elő­vo­nal­ká­zott, hanem egy sima tég­la­lap, aho­va sza­bad­kéz­zel, 3‑as betű­mé­ret­tel kell leír­ni, hogy az ember foci­zik és néha (sváj­ci!) kol­lé­gák­kal sörö­zik. Ezt is visszaküldtük.

Utá­na sem­mi. Majd­nem egy éven kere­szül sem­mi hír. Se iga­zo­lás, hogy meg­kap­ták, se stá­tusz riport, nuku. Regi beszélt egy kol­lé­gá­já­val, aki éve­ket várt, amíg meg nem unta, és rákér­de­zett, hogy mi a szi­tu­á­ció. Elné­zést kér­tek, és mond­ták, hogy elka­var­ták a papí­ro­kat, de sem­mi gond, pró­bál­koz­zon újra, per­sze min­den papírt újra besze­rez­ve, kitölt­ve stb. Ezen fel­buz­dul­va Regi idén kora nyá­ron fel­hív­ta a hiva­talt, és meg­kér­dez­te, hogy jók vagyunk‑e, Vin­cent? Azt mond­ták, hogy igen, de türelmes(ebb)nek kell lenni.

Aztán idén júli­us ele­jén meg­kap­tuk a leve­let, amit már nagyon vár­tunk. Egy­részt jött megint pár papír, amit ki kel­lett töl­te­ni (a gye­re­kek leír­ják, hogy elfo­gad­ják az alkot­mányt, meg nekik is le kel­lett írni, hogy mennyi­re integ­rá­lód­nak folya­ma­to­san), kel­lett még egy új iga­zo­lás, hogy még min­dig nem tar­to­zunk sen­ki­nek, és a MEGHÍVÓ a teszt­re és elbe­szél­ge­tés­re. 2023. augusz­tus 30., 10:00, züri­chi városháza.

Alap­is­me­re­tek. Egy leen­dő sváj­ci­nak, aki nem vett részt sváj­ci köz­ok­ta­tás­ban, ren­del­kez­nie kell poli­ti­kai, tör­té­nel­mi, kul­tu­rá­lis, föld­raj­zi alap­is­me­re­tek­kel. Ez első­re ijesz­tő­nek hang­zik, de iga­zá­ból nem az, vagy leg­alább­is nem annyi­ra. Egy­részt egy cso­mó dol­got azért az ember még­is­csak fel­szed pusz­tán azzal, hogy itt él. Milyen a zász­ló, mikor van­nak ünnep­na­pok, milyen nyel­ve­ket beszél­nek stb. Más­részt egy nagyon jól defi­ni­ált teszt­ről van szó, ami­re olva­sás­sal, tesz­te­lés­sel, kér­dé­sek bema­go­lá­sá­val jól fel lehet készülni:

  • van egy tanu­lá­si bros­sú­ra, ami most éppen 76 olda­las, online elér­he­tő és letölt­he­tő, de nekünk ki is pos­táz­ták a meg­hí­vó­val együtt, csak azt kér­de­zik, ami ebben le van írva (itt)
  • min­den kér­dés (350) letölt­he­tő vála­szok­kal együtt, csak ezek­ből kap az ember az iga­zi tesz­ten (itt)
  • van online, webes teszt, ami kb. ugyan­olyan, mint ami­lyen az iga­zi teszt (itt)
  • van mobil­ra teszt alkal­ma­zás, amin ugyan­azok a tesz­tek van­nak, de cse­ré­be meg lehet jelöl­ni a ked­ven­ce­ket, mutat­ja, hogy mit szúr­tál el stb., ez alap­ból fize­tős, de a bros­sú­rá­ban van egy kód, ami­vel ingye­nes (iOS, And­ro­id)

Én nagyon sokat tanul­tam a teszt­re. Végig­ol­vas­tam a bros­sú­rát kinyom­tat­va, papí­ron, eboo­kon PDF-ben is sok­szor, sokat tesz­tel­tem, és a teszt­kér­dé­se­ket is végig­nyá­laz­tam. Erre sem­mi szük­ség! Regi kb. 2 órát készült rá, és ugyan­úgy 100%-ot írt, mint én, csak ráadá­sul fél perc­cel gyor­sab­ban. (Ez biz­tos azért van, mert ő apá­cza­is volt, én meg veres pál­nés.) Maga a teszt úgy néz ki, hogy van egy tab­let (Zürich­ben az volt, más­hol hal­lot­tam, hogy desk­top), ami­re belép­nek neked, oda­ad­ják, és akkor jön az 50 ran­dom kér­dés (az nem ran­dom, hogy milyen kate­gó­ri­á­ból mennyi van). Mi egy­más mel­lett ültünk, más kér­dés­sort kap­tunk, de ha nagyon akar­tunk vol­na, tud­tunk vol­na súg­ni. 60%-ot kell elér­ni, onnan­tól van meg, ez annyi­ra ala­csony küszöb, hogy soha nem csi­nál­tam egyet­len tesz­tet se 80% alatt, még akkor sem, ami­kor sem­mit sem olvas­tam még el. Ahhoz, hogy vala­ki­nek ne legyen meg a 60%, ahhoz nagyon nagy tehet­ség kell, nega­tív előjellel.

Beszél­ge­tés. Ettől fél­tünk a leg­job­ban, pedig, mint utóbb kide­rült, ez volt talán az egész folya­mat leg­jobb része. Min­ket reg­gel 10-re hív­tak be, tehát idő­ben indul­tunk (tömeg­köz­le­ked­ve, mint egy jó sváj­ci), sétál­va értük el a város­há­zát. Meg­ad­ták az eme­le­tet és szo­bát, aho­va men­nünk kel­lett, de mivel más is várt előt­tünk, mi pont nem oda kerül­tünk. Az ügy­in­té­zőnk, aki egyéb­ként az egész folya­mat alatt a mi sváj­ci­a­so­dá­sunk­kal fog­lal­ko­zott, kijött, és köszönt nekünk. Meg­kér­dez­te, hogy jó‑e a sváj­ci német, vagy beszél­jen hoch­deutsch-ul inkább. Regi mond­ta, hogy jó a svicc, én viszont annyi­ra meg­ijed­tem egy másik ügy­in­té­ző­től, aki koráb­ban hoz­zánk szólt (svic­cül), és egy sza­vát sem értet­tem, hogy meg­kér­tem a mien­ket, legyen akkor az iro­dal­mi német. Micso­da hüb­risz! Ahogy meg­szé­gye­nül­ve kul­log­tam a sor leg­vé­gén (ügy­in­té­ző hölgy, Regi, én), oda­súg­tam Regi­nek, hogy “sze­rin­ted már most elszúr­tam?”. Mind­egy, ami tör­tént, meg­tör­tént, men­jünk hát akkor szo­bá­ra így, hár­mas­ban! Itt aztán kez­de­tét vet­te maga a beszél­ge­tés, ami egy gyors ismer­te­tő­vel kez­dő­dött (ezért vagyunk itt, ez és ez lesz), utá­na jött a teszt (ld. fenn), majd pedig a szóbeli.

A szó­be­li nem olyan volt, ami­re szá­mí­tot­tunk. De mire lehet szá­mí­ta­ni? Mi első­sor­ban a Die Sch­we­i­zer­ma­cher (1978) c. film­ből oko­sod­tunk, ami azért inkább szó­ra­koz­ta­tó, mint tájé­koz­ta­tó, de még­is jó volt kez­det­nek. Aztán elkezd­tük néz­ni az SRF-en pár éve leadott Sch­we­i­zer machen doku-soro­za­tot (1., 2., 3., 4. rész), de azért ezt nem vit­tük túl­zás­ba, együtt az első részt néz­tük meg, aztán én még bele­néz­tem a máso­dik­ba, de nem fejez­tem be. Egyéb­ként érde­kes meg­fi­gyel­ni, hogy milyen különb­sé­gek van­nak az ország­ban, van­nak a könnyű kan­to­nok (pl. Zürich) és azon belül is a könnyű váro­sok (pl. Zürich), és a töb­bi tele­pü­lés és kan­ton, ami szig­ni­fi­kán­sab­ban nehe­zebb úton viszi végig a natu­ra­li­zá­lan­dó­kat, még akkor is, ha az alap elvá­rá­sok (10 év, nyelv­tu­dás, integ­rá­ció) meg­egyez­nek. Van­nak fóru­mok is, illet­ve egyé­ni beszá­mo­lók min­den­fe­lé, amik az enyém­nél rövi­deb­ben, de cse­ré­be hasz­no­sab­ban mutat­ják be a folya­ma­tot, de eze­ket pusz­tán szak­mai irigy­ség­ből nem lin­ke­lem. Szó­val van itt is alap­anyag bőven.

Ami­ben min­den for­rás egyet­ért, az az, hogy az első és leg­fon­to­sabb kérdés:

Miért akar sváj­ci lenni?

Na, tőlünk sokat kér­dez­tek, de ezt nem. (Lehet, hogy a Hoch­deutsch-fias­kó miatt…?) Pedig mind­ket­ten készül­tünk erre, hogy elmond­juk a helyes vála­sza­in­kat, ami­ken aztán annyi­ra meg­ha­tó­dik a vizs­ga­biz­tos, hogy nem is kér­dez töb­bet, főleg nem tőlem, és nem néme­tül. De nem, ez a kér­dés sem első­nek, sem később nem buk­kant fel. Helyet­te kap­tunk egy admi­niszt­ra­tív beme­le­gí­tő kér­dést (változott‑e vala­mi, pl. mun­ka­hely, pen­zum, bár­mi rele­váns?), amin gyor­san átju­tot­tunk, majd jött a törzsanyag.

Mik a hobbijaik?

Sokak­nak mesél­tem, hogy az egész inter­jú kb. olyan volt, mint­ha talál­koz­nál egy isme­rős isme­rő­sé­vel, akit már rég nem lát­tál, de udva­ri­as akarsz len­ni, beülsz egy kocs­má­ba, ahol nem adnak alko­holt, és beszél­get­tek könnyed dol­gok­ról. Nekünk a hob­bi téma­kör nagy erős­sé­günk, Regi tudott mesél­ni a kvíz­egye­sü­let­ről, kvíz­vi­lág­baj­nok­ság­ról, kvíz­nő­egy­let­ről, én meg a szo­ká­sos focis dol­gok­ról (FC VBZ, web­ol­dal, aktu­ári­us, revi­zor, Lin­ke­dIn-admin), bicik­li­zés­ről (ld. Uet­li­berg Ride). Ami fon­tos, az az, hogy nem nagyon lehet han­táz­ni, mert egy cso­mó minden­nek utá­na­né­zett (pl. hol van kví­zest Alb­is­rie­den­ben), szó­val tes­sék tény­leg hob­biz­ni, külön­ben baj lesz az interjún!

Nálunk egyéb­ként az a leosz­tás a házas­sá­gunk­ban, hogy Regi beszél néme­tül, én pedig jó vagyok active lis­te­ning­ben (akti­ves Zuhö­ren), ami­nek a sváj­ci ver­zi­ó­ját szin­tén meg lehet tanul­ni könnyen (ld. itt). Sze­ren­csé­re a vizs­gáz­ta­tónk nem volt hím­so­vi­nisz­ta, és nem engem kér­de­zett elő­ször, hanem fel­aján­lot­ta a válasz lehe­tő­sé­gét mind­ket­tőnk­nek, ami­vel aztán — hogy, hogy nem — min­dig Regi élt elő­ször. Miu­tán ő kb. negy­ven­ezer sza­vas szó­kinccsel kifej­tet­te a gon­do­la­ta­it, utá­na jöt­tem én, és mond­tam, hogy ja, én is tök így, eben, genau, gal. Még volt egy olyan tak­ti­kánk is, hogy ő vala­mit direkt kife­lej­tett, ami­re aztán én — mint nagy néme­tül értő és beszé­lő szak­te­kin­tély — rákér­dez­tem egy tőmon­dat­ban, így ő tud­ta foly­tat­ni a folya­ma­tos és meg­győ­ző beszédet.

Miket csi­nál­nak a gyerekekkel?

Ezt nem úgy kell elkép­zel­ni, mint az ame­ri­kai film­ben, ami­kor az orvos ész­re­ve­szi a zúzó­dá­so­kat a köl­kö­kön, és kér­dő­re von­ja a szü­lő­ket. Tény­leg meg­kér­dez­ték, hogy miket szok­tunk csi­nál­ni, kirándulunk‑e, és ha igen, akkor ugye csak sváj­ci hegye­ken és völ­gye­ken át sváj­ci tava­kat meg­te­kint­vén? Ter­mé­sze­te­sen, már ami­kor rá tud­juk ven­ni erre hét­vé­gen­te az összes gye­re­ket egy­szer­re, akik­nek nyil­ván min­dig pont ebbe biceg a boká­juk. Viszont az tény­leg jól jött, hogy több­ször vol­tunk Saas Feé­ben (ami­ről nekem sar­kos véle­mé­nyem van, amit ki is fej­tet­tem, misze­rint mennyi­vel jobb, mint Zer­matt, ahol sosem jár­tunk), ismer­jük a kör­nye­ző táj­egy­sé­ge­ket, vol­tunk is néhány helyen már. Viszont azt is elmon­duk, hogy nya­ral­ni Olasz­or­szág­ba járunk, viszont sváj­ci vonat­tal, autó nélkül.

Az inter­júnk­nak volt egy nagyon érde­kes, mint­egy sváj­ci NER-es része is. Van­nak ilyen legen­dák, men­de-mon­dák, misze­rint az embert az állam­pol­gár­sá­gi folya­mat része­ként azért óva­to­san leme­óz­zák. Nem arról van szó, hogy beköl­töz­nek a ven­dég­szo­bá­ba, és meg­né­zik, hogy van‑e elég jó sajt és gyen­ge bor a hűtő­ben, hanem mond­juk meg­né­zik a pos­ta­lá­dát, hogy mind­ket­ten ott lakunk‑e, eset­leg szó­ba ele­gyed­nek a szom­szé­dok­kal, hogy elég han­go­san neveljük‑e a gye­re­ke­ket, és ha nem, akkor miért nem. Nem tudom, ennek mennyi a való­ság­alap­ja, meg­le­he­tő­sen jóban vagyunk a szom­széd­ság­gal (Regi grün­dol­ta pél­dá­ul a lép­cső­ház WhatsApp-cso­port­ját, amit szin­tén mond­tunk, mint sváj­ci siker­szto­ri), biz­to­san szól­tak vol­na, ha egy inges Reto vagy egy blú­zos Regu­la kér­de­zős­kö­dik felő­lünk. Viszont szó­ba kerül­tek sváj­ci isme­rő­sök (ez vissza­té­rő elem volt az inter­jú­ban, hogy ha vala­mit csi­ná­lunk, akkor azt ugye sváj­ci­ak­kal együtt csi­nál­juk?), és egy meg­le­he­tő­sen impo­záns lis­ta jött ki belőlük:

  • az első “Nagy Ő” (Bache­lor) Regi volt kol­lé­gá­ja volt, Loren­zo, aki­nek a papá­ja, Filip­po ben­ne van a züri­chi Stadt­ratban
  • szin­tén Regi volt kol­lé­gá­ja Nata­lie, aki SVP‑s (sváj­ci nagyon job­bos párt) poli­ti­kus a züri­chi Regi­er­ungs­rat­ban
  • alat­tunk ket­tő­vel lakik P., aki éve­kig volt a züri­chi Geme­in­der­at­ban
  • de ez sem­mi, mert Médi böl­csi­jé­nek a veze­tő­je C., aki épp most van benne
  • nem beszél­ve a taka­rí­tó­nőnk cégé­ről, ami­nek a veze­tő­je, A., szin­tén; sőt, most jutott be a Nati­o­nal­rat­ba

A vizs­gáz­ta­tó­nak egy­re nagyobb­ra nyílt a sze­me, hogy úgy be vagyunk ágya­zód­va a helyi nagy­po­li­ti­ká­ba, mint egy köze­pe­sen sike­res stró­man a NER-be. Viszont itt is érde­kes volt lát­ni, hogy utá­na­né­zett a nevek­nek, hogy ki kicsoda.

Volt még némi csit-cset, még ennél is könnye­debb témák­kal, aztán nagy­já­ból 20 perc dum­csi után befe­jez­tük a szó­be­lit. Az egész ese­mény — int­ro, teszt, szó­be­li — nem tar­tott tovább 30 percnél.

Mi lesz ezután? Én sokat inter­júz­tat­tam embe­re­ket, és álta­lá­ban nem beszél­tem komo­lyab­ban a követ­ke­ző lépé­sek­ről, ha az ille­tő nem úgy tel­je­sí­tett. Pl. ha vala­ki tel­je­sen remény­te­len, miért mond­jam el, hogy mer­re van az iro­dá­ban a vécé, vagy hogy 5 év epa­mos­ság után milyen aján­dék jár? Nos, ennek alap­ján (is) az inter­júnk jól sike­rült, mert a ked­ves, ara­nyos, drá­ga ügy­in­té­ző hölgy elé­ge­dett­sé­gé­nek adott han­got velünk és sváj­ci­as­sá­gunk­kal kap­cso­lat­ban, és elmond­ta, hogy innen­től kezd­ve mire számíthatunk:

  • szer­dán­ként ülé­sez­nek a város­há­zán, ahol a sike­res (mint mi?!) állam­pol­gá­ro­so­dá­sok­ról sza­vaz­nak, ha ezen átme­gyünk, akkor kapunk egy leve­let, ben­ne a dön­tés, és egy csekk (2’400 frank a csa­lád­nak), ez 2–3 hét, ezt köve­tő­en len­nénk Zürich váro­si pol­gá­rok — szep­tem­ber 19-én meg­kap­tuk a leve­let és a csekket
  • utá­na megy tovább az egész pályá­za­ti anya­gunk újra a kan­ton­hoz (járt már ott), akik szin­tén átné­zik, dön­te­nek róla, ha ezen átme­gyünk, akkor kapunk egy leve­let, ben­ne a dön­tés, és két csekk (500 frank per fel­nőtt, gye­re­kek­nek ingye­nes), ezt köve­tő­en len­nénk Zürich kan­to­ni pol­gá­rok - októ­ber 16-án meg­kap­tuk (csekk nél­kül) a leve­let, hogy türel­met kér­nek, és még min. 6 hónap… aztán feb­ru­ár 13-án meg­kap­tuk a csek­ket az ezer frank­ról, szó­val ez a lépés is készen van
  • utá­na megy tovább az egész pályá­za­ti anya­gunk az állam­hoz, akik szin­tén átné­zik, dön­te­nek róla, ha ezen átme­gyünk, akkor kapunk egy leve­let, ben­ne a dön­tés, és két csekk (150 frank a csa­lád­nak), ezt köve­tő­en len­nénk sváj­ci állam­pol­gá­rok - feb­ru­ár 15-én jött még egy levél, hogy ez a lépés “leg­fel­jebb” 8 hóna­pig tart… de feb­ru­ár 28-án meg­jött a szám­la, szó­val a sváj­ci kor­mány­zat fény­se­bes­ség­gel halad!
  • a hölgy sze­rint erre az egész­re mos­tan­tól (augusz­tus vége) még 6–9 hóna­pot kell vár­ni, tehát poten­ci­á­li­san 2022 júni­u­sá­tól 2024 máju­sá­ig tar­ta­na a folya­mat — de úgy néz ki, hogy tovább fog tar­ta­ni, de lehet, hogy még­sem, most min­den­fé­le fóru­mos tapasz­ta­la­to­kat elol­vas­va úgy néz ki, hogy május­ra jók lehe­tünk, tehát 40 éves korom előtt svej­ci lehetek
  • utá­na jön az egé­szet meg­ko­ro­ná­zó aktus, a sváj­ci útle­vél kivál­tá­sa (szin­tén pénz­be kerül), ehhez kell idő­pont­fog­la­lás, bemen­ni, fotó stb.

Itt tar­tunk most. Ha vala­mi tör­té­nik, fris­sí­tem az oldalt.


Comments

2 hozzászólás a(z) “Megsvájciasíthatatlanságoskodásaitokért, avagy így megy a svájci állampolgárság megszerzése Zürichben (in progress)” bejegyzéshez

  1. Remek!

  2. Sandor Szilagyi avatar
    Sandor Szilagyi

    Csak egy meg­jegy­zes. A Wit­wen- oder Wit­wer­ren­te ill. Waisen­ren­te nem sza­mit segelynek.
    Koszi az infokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük