Lézeres szemműtétem

írta:

| kategória:

Teg­nap én is belép­tem a sas­sze­mű­ek tábo­rá­ba. Illet­ve aznap még inkább vakond vol­tam, de ez is az átala­ku­lás része.

Előzmények

From: Szem­kli­ni­ka
Sent: Mon, Feb 8, 2010, 8:01 AM
Sze­ret­nénk emlé­kez­tet­ni, hogy Sas­szem keze­lést meg­elő­ző alkal­mas­sá­gi vizs­gá­lat­ra vár­juk 2010. feb­ru­ár 12. (pén­tek) 16 óra 00 perc­kor.

Nos, erre nem men­tem el mert “jobb sze­me­men heveny kötő­hár­tya-gyul­la­dás” volt.
(…)
From: Szem­kli­ni­ka
Sent: Fri, Dec 14, 2018, 2:17 PM
Sze­ret­nénk emlé­kez­tet­ni, hogy Sas­szem-keze­lést meg­elő­ző alkal­mas­sá­gi vizs­gá­lat­ra vár­juk 2019. janu­ár 19. (szom­bat) 08 óra 00 perc­kor.

Igen, sikerült! 

A vizs­gá­lat maga is egy élmény volt. Reg­gel 8‑ra érkez­tem Regi­vel, mivel ide (is) kel­lett kísé­rő. Kap­tam pupil­la­tá­gí­tó szem­csep­pet, ami­től leesett a vér­nyo­má­som, és utá­na egész nap kóvá­lyog­tam, közel­re pedig csak szem­üveg nél­kül lát­tam. Meg­néz­ték a diopt­ri­á­i­mat és a cilin­de­re­i­met, a szem­nyo­má­so­mat, és kikér­dez­ték négy gene­rá­ci­ó­ra vissza­me­nő­leg. Az ered­mény: pozi­tív, alkal­mas vagyok min­den­fé­le léze­res szemműtétre.

Kitágult pupilla (elmosódva)
A pupil­lám egyéb­ként sem kicsi, de így még nagyobb volt, cse­ré­be nem láttam.

A vizs­gá­lat után spon­tán módon beje­lent­kez­tet­tek egy nagyon köze­li idő­pont­ra (feb­ru­ár 11.) műtét­re, mert saj­nos ápri­lis­ra még nem lehe­tett fog­lal­ni (ekkor­ra ter­vez­tük a követ­ke­ző hazautat).

A műtét

Feb­ru­ár 11‑e egy komor, sze­les hét­fői nap volt. Regi megint elkí­sért (örök hála!), hogy e nehéz hely­zet­ben ne legyek egye­dül. Fél 10-re kap­tam idő­pon­tot, egy­ál­ta­lán nem izgul­tam, ez abból is lát­szott, hogy a beje­lent­ke­zés­nél elfe­lej­tet­tem a szü­le­té­sem nap­ját. Oda­benn már meg­nyu­god­tam, kitöl­töt­tem pár for­ma­nyom­tat­ványt (bele­egye­zés, hogy lesz, ami lesz; prob­lé­ma ese­tén szerv­do­nor­rá válás stb.), aztán kap­tam egy Xanax-ot. Ezt egy­elő­re nem kel­lett beven­ni, de úgy érez­tem, hogy fóli­án keresz­tül, zseb­ben is már kezd fel­szí­vód­ni, mert hatá­ro­zot­tan meg­nyu­god­tam. A műtét előtt még volt pár rutin­vizs­gá­lat, megint mér­tek diopt­ri­át és cilin­dert, meg szub­jek­tí­ven azt, hogy milyen kor­rek­ció len­ne nekem kel­le­mes. A dok­tor­nő­vel való kon­zul­tá­ció után enge­délyt kap­tam a Xanax bevé­te­lé­re, ami­nek öröm­mel ele­get tettem.

Kezd­tem lenyu­god­ni. Nagyon pro­fi volt min­den, így aztán tény­leg azt érez­tem, hogy itt baj nem lehet. Szó­lí­tot­tak, men­nem kel­lett az elő­ké­szí­tő­be, a műtő elő­szo­bá­já­ba. Egy ked­ves ápo­ló­nő vagy nővér­ke vagy elő­ké­szí­tő hölgy (min­den­ki nagyon ked­ves volt) elő­ször elme­sél­te a saját tör­té­ne­tét, hogy miként volt neki 3 éve a műtét. (Záró­jel­ben — a szó szo­ros értel­mé­ben: azért ez tény­leg a mar­ke­ting csú­csa, ami­kor a sze­mély­zet egy tag­ja is így be van avat­va és von­va az egész tör­té­net­be.) Aztán kap­tam védő­ru­há­za­tot, mivel még­is­csak egy komo­lyabb orvo­si beavat­ko­zás­ról volt szó. A hölgy adott egy hosszú­kás zacs­kót, amit ruti­nos mozu­lat­tal húz­tam fel a hajam­ra. Az a láb­zsák — mond­ta, de engem ez sem zök­ken­tett ki. Fel­húz­tam a másik láb­zsá­kot is (nem a fejem­re), aztán kap­tam haj­há­lót, végül pedig egy hátul­gom­bo­lós, anya­gá­ban hálós puló­vert is. Ezután jött a smink: a szem körül betadin­nal kap­tam meg a camouflage‑t, a sze­mem­be több­fé­le szem­csep­pet kap­tam (zsib­basz­tó­sat, fer­tőt­le­ní­tő­set) több hul­lám­ban. Elbú­csúz­tam a szem­üve­gem­től, és vár­tam, hogy szólítsanak.

Kijött az elő­ző páci­ens, ez is egy érde­kes kon­cep­ció, hogy az elő­tér­ben össze­eresz­tik a bete­ge­ket, nyil­ván­va­ló­an nyug­ta­tó szán­dék­kal. Kicsit beszél­get­tünk, mond­ta, hogy min­den rend­ben volt. Lefo­tóz­ták (biz­to­san azért, hogy ha vakon elcsa­tan­gol, akkor legyen róla friss kép a kőrö­zés­hez), gra­tu­lál­tak neki, majd a váró­te­rem­be bocsá­tot­ták. A műtőt még egy kicsit elő­ké­szí­tet­ték, meg­kér­dez­tem, hogy ilyen­kor slagozzák‑e ki a vért és a könnye­ket. Eddig­re már mind­egy is volt, én jöt­tem, bementem.

Egy ágy­ra kel­lett fel­fe­küd­ni, ami olyas­mi, mint egy masszázs­ágy, van raj­ta lyuk, csak nem az arc­nak, hanem a fej hát­só részé­nek. Ebbe helyez­ték bele a buk­si­mat, és folya­ma­to­san inst­ru­ál­tak, hogy fel­jebb, bal­ra, jobb­ra, marad­jon már nyu­god­tan. Mikor vég­re meg­ál­la­pod­tam, akkor kez­dő­dött maga a műtét. A stressz (annyi­ra nem volt vészes, inkább erre fogom, mint a fele­dé­keny­ség­re) miatt nem tel­je­sen emlék­szem, hogy mi milyen sor­rend­ben volt, de azt tudom, hogy elő­ször vala­mi tágí­tót rak­tak a sze­me­im­be, ami elég­gé kel­le­met­len volt. Aztán jött az a rész, ami­kor az első lézer (ami kiala­kít egy lebenyt, amit aztán fel­haj­ta­nak) vett keze­lés­be. Nekem a Xanax elle­né­re is klauszt­ro­fo­bi­kus élmény volt, olyan érzés, mint­ha egy ton­nás gép dől­ne rá a fejem­re, és a szem­go­lyóm­mal pró­bál­nám fenn­tar­ta­ni. Iga­zá­ból annyi tör­tént, hogy ezt a gépet rácup­pan­tot­ták a sze­mem­re, és az vala­hogy kila­pí­tot­ta a sza­ru­hár­tyá­mat, hogy aztán ezt a kis zse­bet kivarr­ja. Kb. 20 mp volt az egész (sze­men­ként), sokat segí­tett, hogy a hölgy szá­molt vissza. Mikor ezzel meg­vol­tunk, akkor átgu­rí­tot­tak a máso­dik lézer­hez, ami a mun­ka lénye­gi részét csi­nál­ja. Ez az, ami végü­lis a feles­le­ges diopt­ri­á­kat meg cilin­de­re­ket ége­ti le a szem­ből, némi pör­kö­lő­dés­re haja­zó szag kísé­re­té­ben. Ezt úgy kell elkép­zel­ni, hogy van egy vil­lo­gó zöld fény, amit néz­ni kell, és aztán jön a lézer, ami kiala­kít­ja a meg­fe­le­lő ala­kot, hogy az ember lás­son jól. Ahogy dol­go­zik a lézer, tel­je­sen szét­esik a fény (így nem is olyan egy­sze­rű ránéz­ni), kicsit olyan, mint­ha egy féreg­lyuk­ban utaz­na az ember (tapasz­ta­lat­ból mon­dom), de aztán ez is készen van 30 mp alatt (sze­men­ként). Ekkor jön az, hogy egy mini hóla­pát­tal vissza­bo­rít­ják a lebenyt a szem­re, per­sze köz­ben ret­te­ne­tes mennyi­sé­gű műkönnyet önte­nek a sze­mek­be, és kinyom­kod­ják aló­la a beszo­rult lég­bu­bo­ré­ko­kat meg miegy­mást. Aztán ennek is vége lett, felül­het­tem, és kinyit­hat­tam a szememet.

Egy­sze­rű­en besza­rás, de lát­tam! Nem töké­le­te­sen, mert tény­leg van egy ilyen eny­he víz­füg­göny (mint a Zürich HB‑n az Inter­dis­count­nál az a négy­ol­da­lú víz­esés, ami­be egy­szer bele fogok áll­ni a köl­kök­kel, ígé­rem!), de lát­tam, és jól lát­tam. Kimen­tem, leül­tem a szék­be, ahol 10 per­ce még az elő­ző ember báto­rít­ga­tott, és én is mond­tam pár bíz­ta­tó szót az utá­nam jövő­nek. (Mond­juk mint­ha vala­mi olyan is lett vol­na, hogy de baro­mi­ra para ez az első gép, na mind­egy.) Csi­nál­tak rólam is fotót, de ez annyi­ra nem érdekelt.

A műtét után

Nekem FEMTO c. keze­lé­sem volt. Elvi­leg ez egy kevés­sé fáj­dal­mas és kel­le­met­len beavat­ko­zás, mini­má­lis gyó­gyu­lá­si idő­vel. Az elő­szo­bá­ból egye­ne­sen a váró­te­rem­be vit­tek, ahol vala­hogy meg­ta­lál­tam Regit, aki pedig nem is ott ült, ahol koráb­ban. Leül­tem, és pihen­nem kel­lett. (Ebben nem vagyok jó.) Nem fájt a sze­mem, de nem volt jó érzés, főleg ez az első léze­res egy­más­ra (leg­in­kább rám) boru­lás. Később ki is derült, hogy mini­má­lis bevér­zé­se­im let­tek a sze­me­men oldalt, ahogy nyom­ták rám a gépet. Aztán kez­dő­dött az első idő­szak, a műté­tet köve­tő 3–4 óra. Ekkor gya­kor­la­ti­lag hasz­nál­ha­tat­lan az ember sze­me, fél órán­ként kel­lett műkönnyez­ni, órán­ként pedig a recep­tes szem­csep­pet (Tob­rad­ex) kel­lett hasz­nál­ni. Fél óra pihe­nés után meg­néz­ték a sze­me­met nagyí­tó­val, hogy jól sikerült‑e vissza­haj­ta­ni az a leber­nye­get. (Jól.) Aztán haza­men­tünk, Regi veze­tett a kocsi­hoz, én meg vakon botor­kál­tam. A kocsi­ban jobb volt, mert sötét volt, de itt is nap­szem­üveg­ben, csu­kott szem­mel ültem. Aztán itt­hon ugyan­ez, sötét szo­ba, behúnyt szem. Ez volt kb. negyed háro­mig, és akkor az uta­sí­tá­sok­nak meg­fe­le­lő­en elkezd­tem nézni.

Ilyen lett
Nevem Sam.

És lát­tam, nagyon jól. Lát­tam közel­re, távol­ra. Kel­lett mobi­loz­ni, szá­mí­tó­gé­pet néz­ni, tévéz­ni, ilyen­kor min­den­nel tesz­tel­ni kell a sze­met, amit egyéb­ként is csi­nál az ember. (Fociz­ni mond­juk nem men­tem el.) Éles volt a kép, tisz­ta, mini­má­lis víz­ha­tás. Per­sze köz­ben ret­ten­tő kel­le­met­len érzés, ez a “sze­men keresz­tül meg­erő­sza­kol­tak” c. poszt­tra­u­má­lis tünet­együt­tes. Ez volt egé­szen estig, ami­kor jött az alvás, ami­től a leg­job­ban tartottam.

Háton, pár­na nél­kül kell első nap alud­ni. Én nem tudok háton alud­ni, a pár­nám meg annyi­ra fon­tos, hogy azzal uta­zok. Plusz ilyen­kor ugye arra is vigyáz­ni kell, hogy az ember ne vakar­ja a sze­mét (szi­go­rú­an tilos!), úgy­hogy kivet­tem a für­dő­kön­tös­ből az övet, össze­kö­töz­tem a csuk­ló­i­mat, és a két keze­met össze­kö­tő bilin­cset berak­tam a hát­sóm alá. Ebben a kel­le­mes test­hely­zet­ben alud­tam este 10-től kb. fél 4‑ig, ami­kor ret­te­ne­tes hát­fá­jás­ra ébred­tem. Kicsit kinyúj­tot­tam a tag­ja­i­mat, és utá­na még 6‑ig tud­tam alud­ni. Sok­kal kel­le­me­sebb volt az éjsza­ka, mint ahogy gondoltam.

Más­nap (ma) jött az egy­na­pos kont­roll. Kér­dez­ték, hogy milyen volt az éjsza­ka, mond­tam, hogy lekö­töz­tem maga­mat, a vizs­gá­ló hölgy mond­ta, hogy ilyet még nem hal­lott (21 év és 100.000 páci­ens, és még sen­ki?). Aztán bevizs­gál­ták a látá­so­mat is, a bal szem most 100% a jobb pedig 95%, szó­val nagyon jól állunk. Az erős fény még zavar, meg úgy álta­lá­ban a sok csö­pö­ge­tés is, és még min­dig érzem a sze­me­met, hogy vala­mi van vele. Nem fáj, de fára­dé­kony, meg érzem, hogy szá­rad ki. Néha olyan érzé­sem van, hogy “beh rég van benn a kon­takt­len­csém, ki kéne ven­ni!”, de inkább nem veszem.

Min­den­ki azt mond­ja, hogy éle­te leg­jobb dön­té­se volt a sas­sze­me­sí­tés, így hát beál­lok a sor­ba. Így.

Update: az első hetes kont­rol­lon mind­két sze­mem 125%-os, tehát nagyon jól látok. Ugyan­ez az ered­mény egy hónap, két hónap, és fél év után is.


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük