A kalóz

Rég nem volt poszt, mert 2 hétig sza­bad­sá­gon volt a szer­kesz­tő­ség. Jó kifo­gás! Rég nem volt poszt, mert Kata leg­utób­bi, lényeg­re­tö­rő bejegy­zé­se óta nem írtam. Egyéb­ként Kata azóta űrha­jós sze­ret­ne len­ni, ez a ker­té­szes dolog annyi­ra 2018. május.

A sza­bad­ság jól telt, 15 éjsza­kát alud­tunk távol itt­hon­ról, és ezt a 15 éjsza­kát sike­rült 7 külön­bö­ző ágy­ban töl­te­ni. Az állan­dó­sá­got a pár­ná­ink jelen­tet­ték, ami­ket csak egy­szer hagy­tunk el, ami­kor nekem kel­lett vol­na bepa­kol­nom őket. Egyéb­ként min­den szu­per volt, jön is a szo­ká­sos sza­bad­sá­gos kép.

De nem is ez a lényeg, hanem az angya­li­szi­ge­ti kaland, ami­ről mesél­ni akar­tam. Van egy kis tel­künk egy szi­ge­ten (Angya­li-szi­get), raj­ta egy kő- és egy faház. Sok érde­kes tör­té­net köt­he­tő ide, töb­bek közt itt fica­mo­dott ki Regi boká­ja pár órá­val azt köve­tő­en, hogy beje­len­tet­tük anyu­ká­mék­nak az eljegy­zé­sün­ket (írtam már erről?); itt (sem) tanul­tam meg kor­cso­lyáz­ni; itt pecáz­tam a leg­töb­bet éle­tem­ben (ez nagy­já­ból 4 órát jelent). A lányok nagyon sze­re­tik, mert lehet füröd­ni, ját­sza­ni a kert­ben, hor­gász­ni. Mivel ez egy szi­get, ezért van egy csó­na­kunk is, ami­vel a szá­raz­föld­ről át lehet ide kel­ni. E csó­na­kot az ese­tek nagy részé­ben kb. 200 méte­ren hasz­nál­juk, néha azon­ban fel­ke­re­ke­dünk, és a Kis-Duna szél­té­ben való átsze­lé­se helyett hosszá­ban (!) indu­lunk útnak. Ez tör­tént most is.

Jól fel­ké­szül­tünk: men­tő­mel­lény a gye­re­ke­ken, tar­ta­lék ben­zin a motor­hoz, anyu­kám mint másod­tiszt, én pedig a kapi­tány. Észak­nak vet­tük az irányt, a part men­tén hajó­káz­tunk. Néhány száz méter nyu­ga­lom után azt vet­tem ész­re, hogy velünk szem­ben, déli irány­ba halad egy nagyobb, fehér szí­nű motor­csó­nak. Rög­tön beug­rott a víz­ál­lás-jelen­tés, misze­rint a Kis-Dunán Angya­li-szi­get­nél folyam­szű­kü­let van, hosszú­sá­ga 120, szé­les­sé­ge 50, hajó­von­ták talál­ko­zá­sa tilos. Gon­dol­tam, akkor kike­rü­löm, így hát a keze­met jobb­ra tol­tam, a csó­nak tehát bal­ra for­dult. Ige­nám, de a manő­ver köz­ben ész­lel­tem, hogy a szem­köz­ti kol­lé­ga eköz­ben jobb­ra, tehát velem szem­be for­dult. Sem­mi gond, a tri­esz­ti kadét­is­ko­lá­ban nem vélet­le­nül jár­tam a “Folya­mi manő­ve­re­zés alap­jai” tárgy­ra (2 kre­dit), tehát egy laza csuk­ló­moz­du­lat­tal bal­ra húz­tam a motort, ami miatt a csó­nak jobb­ra indult. Ki lehet talál­ni, hogy eköz­ben a fehér mocsó (sze­ret­ném kiven­ni a része­met a nyelv­újí­tás­ból, és a motor­csó­nak helyett a továb­bi­ak­ban ezt az új kife­je­zést hasz­nál­ni) szin­tén kor­ri­gált, és bal­ra for­dult. Nem lesz ez így jó, gon­dol­tam, a hatal­mas sebes­ség (3 cso­mó, ez nagy­já­ból 5 és fél km/h‑nak felel meg) miatt a két hajó közöt­ti távol­ság roha­mo­san csök­kent, 100 méter ha maradt. Ekkor tűnt fel, hogy a fehér hajó nyo­mok­ban kéket is tar­tal­maz, vala­mi­lyen fel­irat is van az ele­jén, ami R‑rel kez­dő­dik és END­ŐR­SÉG-gel végződik.

Itt kez­dett lees­ni, hogy ez a jobb­ra-bal­ra-jobb­ra kerin­gő való­szí­nű­leg azért tör­tént, hogy a rend­őrök lezár­ják előt­tem az utat, ezzel is meg­ál­lás­ra kény­sze­rít­se­nek min­ket. Mivel tör­vény­tisz­te­lő állam­pol­gár vagyok, ezért nem mene­kül­tem el (a csó­nak vég­se­bes­sé­ge nagy­já­ból 10 km/h, így ez egyéb­ként is nehéz lett vol­na), hanem nagy­já­ból 5 perc szen­ve­dés után a rend­őr­csó­nak mel­lé navi­gál­tam. A két rend­őr úr köz­úti köz­fo­lyós vízi ellen­őr­zés­be kezdett.

Rám­néz­ve azt rög­tön lát­ták, hogy iga­zán gya­kor­lott és nagy­tu­dá­sú kapi­tánnyal van dol­guk, ez az előb­bi manő­ve­re­zés­ből is kide­rült. A gye­re­ke­ken volt men­tő­mel­lény, ez tet­szett nekik, az is, hogy van lánc a hajón és eve­ző, ha meg­áll­na a motor. Nagy­já­ból itt ért véget az öröm, és kez­dő­dött a bánat.

- Hor­go­nyuk van?

- Milyen hor­gony? Ilyen vas­macs­kás izé?

- Hor­gony!

- Az nincs.

- Fehér jelzőfény?

- Nincs.

- Név­táb­la?

- Leko­pott.

- Tűz­ol­tó­ké­szü­lék?

- Ide, a csó­nak­ba, ami­kor a vízen vagyunk?!

- Van önök­nél tar­ta­lék ben­zin, ezért köte­le­ző a tűzoltókészülék.

- Értem. Az sincs.

- Papí­rok?

- Nem hoz­tunk, hogy ne legye­nek vizesek.

- Hát, nem állunk vala­mi jól…

Mit mond­jak, volt már kel­le­me­sebb beszél­ge­té­sem rend­őr­rel. Szó­val nagyon úgy nézett ki, hogy ezt nem ússzuk meg egy kis ejnye-bej­nyé­vel. Mond­ta a maga­sabb ran­gú rend­őr úr, hogy ez vagy hely­szí­ni bír­ság, vagy fel­je­len­tés. Az utób­bit elfe­lej­tet­tük, mert ugye nincs magyar­or­szá­gi lak­cí­mem, nem akar­tam nem­zet­kö­zi bonyo­dal­ma­kat okoz­ni. (Már lát­tam magam előtt a sza­lag­cí­me­ket: Der unga­ris­che Pirat kann nicht in der Sch­we­iz leben!) Mond­tam hát neki, hogy adjon egy csekket.

Ilyet se mon­dott még nekem senki

 — mond­ta egé­szen őszin­tén. Miköz­ben a jegy­ző­köny­vet töl­töt­te, a kol­lé­gá­já­val kel­le­me­sen elbe­szél­get­tünk, ekkor­ra már a tel­je­sen meg­szep­pent lányok is fel­ol­dód­tak egy kicsit. Volt a rend­őr­csó­nak­ban egy nagy bot, 3–4 méter hosszú, piros-fehér csí­kos. Kata kér­dez­te, hogy az mi. Mond­tam, hogy azzal vág­ják fej­be a kötöz­kö­dő állam­pol­gá­ra­kat, és már vár­tam a tar­kón­lö­vést, de úgy néz ki, a vízen több a humor­ér­zék, még a rend­őrök­ben is, mert élet­ben hagytak.

Így csó­na­ká­zik a sváj­ci magyar a Dunán.