Olimpia Étterem, 2. felvonás

Szom­bat este másod­szor men­tünk el Regi­vel az Olim­pi­á­ba (első láto­ga­tá­sunk­ról beszá­mo­ló itt), ezút­tal évfor­du­lót ünne­pel­ni. Elvá­rá­sa­ink nem is lehet­tek vol­na maga­sab­bak: ugyan­olyan gaszt­ro­él­ményt akar­tunk, mint múlt­kor, sőt. Nem csa­lód­tunk, sőt.

Az Olim­pia még min­dig ugyan­úgy műkö­dik: bemész, leülsz, mon­dasz egy szá­mot, aztán indul a móka. Annyi vál­to­zás tör­tént, hogy a sze­mély­zet bővült, több pin­cér lett, így Csong­rá­di Csa­bá­val keve­seb­bet talál­ko­zik a ven­dég; illet­ve telt­ház volt, így egy idő után már elég han­gos lett a hely. De ez legyen a leg­na­gyobb probléma.

Ezút­tal mind a ket­ten 6 fogást ettünk, ami iga­zá­ból 6+3 lett. A 7 fogás­hoz képest kima­radt az “atlan­ti ton­hal”, arról nem tudunk nyi­lat­koz­ni. Ape­ri­tif­nek tol­tunk egy cigány­meggy pálin­kát, a fogá­sok között szik­vi­zet ittunk, illet­ve min­den étel­hez (ami­hez aján­lot­tak) ittunk egy pohár bort. Lás­suk a menüt!

1. fogás: Kagy­ló­sa­lá­ta, mor­gó­hal salá­ta­ágyon pácol­va, házi kenyér vajjal
Utá­lom a kagy­lót. Nem bírom az álla­gát, a kül­se­je ilyen kemé­nyebb, a bel­se­je puhább (nem, nem a kagy­ló­héj­ról beszé­lek, hanem a húsá­ról). Nem sze­re­tem az ízét se, álta­lá­ban olyan erős hal­íze van, mint­ha az ember végig­nyal­ná egy nor­vég halász régi gumi­csiz­má­ját. No, ilyen elő­íté­le­tek­kel kez­dett nálam a kagy­ló­sa­lá­ta… Aztán meg­kós­tol­tam, és rájöt­tem, hogy az Olim­pi­á­ban tény­leg mind­egy, hogy mit sze­retsz vagy mit nem sze­retsz: min­den étel olyan, hogy ízle­ni fog. Szó­val a kagy­ló­sa­lá­ta (mind a három ujj­perc­nyi kagy­lócs­ka) iste­ni volt, finom, és vala­hogy egy­ál­ta­lán nem kagy­lós. A mor­gó­hal­da­rab­ka egy salá­ta­le­vé­len vár­ta a vég­ze­tét, ő is meg­evő­dött. A kenye­ret hely­ben sütik, nincs is rá panasz.

2. fogás: Sült kacsa­máj tok­hal­lal, mogyo­ró­krém­mel, man­gó­val és mangóhabbal
Amíg Olim­pia lesz, addig ez a fogás is marad. Egy­sze­rű­en leír­ha­tat­lan a máj, ha mind a 6 (9) fogás ez len­ne, akkor sem unnám meg. A tok­hal­sze­let a tete­jén olyan egy kicsit, mint egy sze­let sovány bacon, annyi­ra jól megy a máj­hoz, hogy cso­dál­ko­zom: hogy­hogy nincs közös leszár­ma­zott­ja a kacsá­nak és a tokhalnak?

3. fogás: Csi­csó­ka­krém­le­ves csi­csó­ka­koc­kák­kal és pos­íro­zott tojással
Ezt a csi­csó­kát nem ismer­tem eddig, de így, krém­le­ves és pirí­tott koc­ka for­má­já­ban rög­tön bejött. A krém­le­ve­se­ket egyéb­ként is sze­ret­jük, tök jó, hogy vég­re nem a hagyo­má­nyos brok­ko­li-hagy­ma-sütő­tök-fok­hagy­ma négyes­ből válasz­tot­tak alap­anya­got. A pos­íro­zás­ról nem tud­tam, micso­da (azért remél­tem, hogy legá­lis), Regi mond­ta, hogy olyan, mint a buggyan­tás, mond­juk ez se sokat segí­tett (kony­ha­hü­lye vagyok, na). Min­den­eset­re az nagyon tet­szett, hogy a tojás sár­gá­ja és fehér­je tel­je­sen egy­ne­mű lett.

4. fogás: Rák­tem­pu­ra spe­nót­tal és wasabihabbal
A rák­tem­pu­ra azt jelen­ti, hogy pala­csin­ta­tész­tá­ban kisü­tik a rákot. (Ez volt a vacso­ra “aha!” része.) Finom volt, annyi­ra, hogy még a far­kát is elro­pog­tat­tuk (már­mint a rák­nak). Ezt a habo­zást nagyon sze­re­tik itt, jól is megy nekik, bár ha nem vagy elég gyors, kicsit elfo­lyik. A wasa­bi pont egy kicsit volt csak csípős.

5. fogás: Bébi­csir­ke man­du­lás újbur­go­nyá­val és men­tás cukorborsópürével
Kicsit saj­nál­tuk a csir­két, hogy idő előtt lemé­szá­rol­ták, de hát ez van, a rán­tot­tá­hoz képest még min­dig hosszú éle­te volt. A tányé­ron a leg­fi­no­mabb étel — meg­le­pe­tés — az újbur­go­nya volt. Kiváló!

6. fogás: Kecs­ke gnoc­chi­val és finomfőzelékkel
Talán ez volt a fő-főétel. Kecs­ke, még nem ette­lek, nem is értem, miért, mert finom vagy! Gnoc­chi, ti is jók vol­ta­tok! De megint csak a leg­ál­ta­lá­no­sabb, elvi­leg leg­unal­ma­sabb rész volt a leg­jobb: a finom­fő­ze­lék! A hoz­zá­va­lók nem fel­koc­káz­va, hanem fél­be­vág­va vol­tak (sár­ga­ré­pa, fehér­ré­pa, retek (?)) — mek­ko­ra ötlet! A rán­tás meg nem az a min­dent elbo­rí­tó katy­vasz volt. Ha a finom­fő­ze­lék min­dig ilyen len­ne, nem kéne finom­nak hív­ni ahhoz, hogy a gye­re­kek meg­egyék a menzán.

7. fogás: Sajt­tál (kecs­ke­sajt szil­vás vörös­bor­re­duk­ci­ó­val, brie, gor­gon­zo­la gesztenyemézzel)
Megint a saj­tok válasz­tot­ták el a főéte­le­ket a desszer­tek­től — nem meg­le­pő, de nekem ezzel nincs bajom. Nem tudom, a reduk­ció ebben az érte­lem­ben mit jelent, de finom volt, jól ment a kecs­ke­sajt fanyar­sá­gá­hoz. A brie az brie, imá­dom. A gor­gon­zo­la meg majd­nem szét­esett, annyi­ra érett volt — remé­lem, leg­kö­ze­lebb bevál­lal­ják a láb­sza­gú pál­pusz­ta­it is!

8. fogás: Eper meggy­zse­lé­vel, pisztáciával
Egy fél­be­vá­gott eper, ben­ne egy kis meggy­zse­lé, köröt­te pisz­tá­cia­re­sze­lék — finom, de sem­mi extra.

9. fogás: Zöld­tea-mousse mogyo­ró­val és citromfagylalt
Mél­tó vége a fogá­sok hosszú sorá­nak: édes­kés mousse, savany­kás cit­rom­fagy­lalt. Itt kicsit elkám­pi­cso­rod­tunk, mert véget ért a gaszt­ro­tú­ra (nem vagyok ám modo­ros, egy kicsit sem). A mousse-nak jó álla­ga és íze volt, az pedig, hogy zöld­te­á­ból készült, azért tet­szett, mert egy kicsit fel­dob­ta az embert, mint egy jó kávé.

Összes­sé­gé­ben: 5 pont, már­mint az ötös ská­lán. Ennél jobb és több egy étte­rem­nél nem kell és nem is nagyon lehet. Hibát­lan! Egyéb­ként az anya­gi­ak: 6 (9) fogás 7800 Ft-ért, egy pohár — az étel­hez töké­le­te­sen illő — bor 6–800 Ft, pálin­ka kb. egy ezres. Nem olcsó, de ezért az élmé­nyért tel­je­sen kor­rekt. Megyünk még sokszor!