Pszi, Szigma, Epszilon

A teg­na­pi nap. Nos, nem sok ilyen volt eddig, egy­részt mert még nem vol­tam Pszi­nap­szi­son, más­részt meg ha let­tem vol­na, ilyen vörk­so­pok­ra biz­tos eszem­be nem jutott vol­na benéz­ni. Így viszont — köszi, Mesi:) — vol­tam tánc­te­rá­pi­án, meg művé­szet­te­rá­pi­án. És az a vic­ces, hogy egyik sem volt rossz, sőt, egy idő után majd­hogy­nem fenn­tar­tás nél­kül tetszett.

A tánc­te­rá­pia első órá­ját nehe­zen bír­tam, min­dig arra gon­dol­tam, hogy ez vala­mi elme­gyógy­in­té­zet, az nem lehet, hogy ezek az embe­rek önszán­tuk­ból csi­nál­nak ilyen dol­go­kat. Ebben nagy segít­ség volt az Ópi­um (a film!), amit ugye nem­rég lát­tam. No mind­egy, miu­tán ennek a beme­le­gí­tő tánc­nak vége lett, jött a lényeg. Négy­fős cso­por­tok­ban négy­szer, vál­tott sze­rep­osz­tás­ban elját­szot­tunk négy sze­re­pet. Volt egy ember, aki­nek van vala­mi problémája/élethelyzete. Volt egy vál­to­zást hozó sze­rep, egy segí­tő, meg egy gát­ló. És akkor öt per­cig kel­lett vala­mit csi­nál­ni, ami tény­leg vic­ces és tanul­sá­gos volt. Aztán jól meg­be­szél­tük, végül pedig leraj­zol­tuk, hogy kiben mi maradt meg. Tény­leg jó volt.

A művé­szet­te­rá­pia az egy fura szer­zet, főleg akkor, ha egy 20 éve Auszt­rá­li­á­ban élő, ott 8 éve egy elme­gyógy­in­té­ze­tet veze­tő bácsi tart­ja. Miu­tán meg­tud­tuk, hogy miért vagyunk rend­kí­vül sze­ren­csé­sek (pl. beava­tá­si szer­tar­tás kere­té­ben nem ütik ki a foga­dat, nem vág­nak le belő­led egy dara­bot, nem eszik meg a nagy­bá­tyád), lefe­küd­tünk egy papír­lap­ra, körül­raj­zol­tuk egy­mást, aztán meg leraj­zol­tuk a három leg­ked­ve­sebb álla­tun­kat. Ez is jó volt.

Vala­mi­ért elve­szett a poszt vége… Biz­tos a WPad­min volt, mert károm­kod­tam. Most nincs ked­vem leír­ni azt, hogy volt kerek­asz­ta­los beszél­ge­tés, vol­tunk az Üres Tér Tár­su­lat elő­adá­sán, aztán talál­koz­tunk Balázzsal és Boró­val, akik közül az egyik utált (nem mon­dom meg, melyi­kük, de nem Boró), nem men­tünk mozi­ba, viszont elmen­tünk kocsmába/étterembe, ahol talál­koz­tunk Nes­sie-ékkel (vagy Tatá­ék­kal, vagy Buci­ék­kal, vagy akár fel is sorol­hat­nám, hogy kik­kel, de nem), illet­ve nem is kocsmába/étterembe men­tünk első­sor­ban, hanem talál­koz­ni a fent nevezettekkel.

Word­Press, szem­mel tartalak!

[audio:2007/05/fi-szigma-epszilon-deszka-nelkul.mp3]