Banki élmények

Vol­tam ma bank­ban ügyet intéz­ni. A ban­kom ugye már nem HBW Exp­ress, hanem Mag­Net Bank, közös­sé­gi, dizáj­nos, tren­di. Per­sze még min­dig ugyan­azok­kal a gye­rek­be­teg­sé­gek­kel küz­de­nek, mint régen, pél­dá­ul a bank­kár­tya­li­mit náluk egyen­lő a záro­lás­sal, azt a pénzt szé­pen lefog­ják, ha utal­ni akarsz, akkor “SORBAÁLLÍTÁSI DÍJ”-at szed­nek — no comment.

Mind­egy, sor­ra kerül­tem, leül­tem, kér­ték a sze­mé­lyi­met és a lak­cím­kár­tyá­mat. Oda­ad­tam. Azt mond­ta az ügy­in­té­ző nő a kép­re nézve:
 — Ez nem maga.

Mond­tam neki, hogy de igen, csak boros­ta, meg hosszú haj, szem­üveg, meg fáradt is vol­tam ott, és egy kicsit nehe­zebb. Erről jól elkezd­tünk beszél­get­ni, majd egy idő után azt mond­ta, hogy a képen job­ban nézek ki, mint most.

Néz­zük meg ezt a képet!

Tény­leg jobb?

De itt még nem ért véget a tör­té­net. Halad­tunk tovább az ügy­in­té­zés rögös útvesz­tő­jén, miko­ris ki kel­lett töl­te­ni egy for­ma­nyom­tat­ványt. Első cel­la: név. A nő elkez­di írni a neve­met, eljut a veze­ték­név végé­ig: MERKERT. Mond­tam neki, hogy akkor talán pró­bál­juk meg ezt még egy­szer. Kicsit anyá­zott, papír össze­gyűr, zsá­ko­lás a sze­me­tes­be, új papír elő. Újra neki­kez­di: ME… Igen, itt vége lett a hiva­ta­los ügy­me­net­nek, mond­tam neki, hogy akkor majd én, hát­ha nekem job­ban megy. És siker. Függöny.

Ne men­je­tek bank­ba, intéz­ze­tek min­dent online (ha lehet).