Hegyet hágék, ötöt lépék

(Tudom, hogy “lőtőt lép­ék”, a cím direkt más.)

Teg­nap Miki kol­lé­gám­mal úgy dön­töt­tünk, hogy ren­de­zünk egy kis­cso­por­tos osz­tály­ki­rán­du­lást. Kocsi­ba vág­tuk magun­kat, és meg sem áll­tunk Luzernig.

Luzern egy gyö­nyö­rű város, 80.000 lako­sa iga­zán örül­het annak, hogy ilyen körül­mé­nyek között ten­get­he­ti sváj­ci éle­tét. A HB-nál rak­tuk le a kocsit, onnan indul­tunk meg a Kapell­b­rüc­ke irá­nyá­ba, ami­ről annyit kell tud­ni, hogy Euró­pa leg­idő­sebb fate­te­jű híd­ja — len­ne, ha nem égett vol­na le 1993-ban egy ciga­ret­ta­csikk­től (!). Állí­tó­lag ben­ne van a Világ 100 cso­dá­já­ban is, most keres­gél­tem egy kicsit, de nem talál­tam olyan lis­tát, amin raj­ta len­ne. Egyéb­ként tény­leg szép, ügye­sen hely­re­ál­lí­tot­ták, a pad­lás pedig tele van fest­mé­nyek­kel. Azt mond­juk nem értem, hogy miért átló­san visz át a híd a Reuss folyón, biz­tos túl sok volt a fa.

 
 

A Kapell­b­rüc­ke meg­te­kin­té­se után elin­dul­tunk lefe­lé a folyó men­tén, az egyik olda­lon igé­nyes piac (zöld­ség, sajt, méz), a mási­kon pedig ret­te­ne­te­sen izgal­mas bol­ha­pi­ac volt. Itt talál­tunk egy másik fahi­dat, amit Spre­u­erb­rüc­ké­nek hív­nak, és iga­zá­ból pont ugyan­az, mint a Kapell­b­rüc­ke, csak kisebb, keve­sebb a turis­ta, és nincs kiír­va, hogy “tilos a dohányzás”.

Luzern­nek van egy Váci utcá­ja is, nem kevés bolt­tal és gyö­nyö­rű épü­le­tek­kel. A város­né­zés után vissza­in­dul­tunk a pálya­ud­var­hoz, ahol mind­össze 5 és fél fran­kért (ez tény­leg olcsó­nak szá­mít) ettünk egy-egy hot­do­got. Nekem hiány­zott az ebéd utá­ni kávé, ezért keres­tem egy auto­ma­tát, hogy ott kof­fe­int véte­lez­zek. Talál­tam is egyet, ez a tipi­kus teke­rős készü­lék, ahol beadod, hogy mit sze­ret­nél, és a spi­rál ala­kú izé kite­ke­ri neked a ter­mé­ket. Volt is ben­ne dobo­zos kávé 2,50-ért, nosza, be is dob­tam 4 fran­kot. Beütöt­tem a kódot, kidob­ta a kávét — és kiír­ta, hogy “cre­dit: 4.00”. Hm! Néz­tem, hogy mit lehet­ne még loo­tol­ni, talál­tam is snack kol­bászt, beütöm a kód­ját, kidob­ja, “cre­dit: 4.00”. Hm, hm! :) “Vet­tünk” még egy jeg­es­te­át, cso­ki­go­lyót, gumi­cuk­rot, cso­kit, és még min­dig “cre­dit: 4.00”. Na, itt pofát­la­nul meg­pró­bál­tuk kiven­ni a vissza­já­rót, nem sike­rült, annyi baj legyen. Még jó, hogy volt nálam háti­zsák. Szó­val ha vala­ki ingyen kávé­ra vagy nasi­ra vágyik, aján­lom a luzer­ni pálya­ud­var auto­ma­tá­ját, olcsón meg lehet úszni. :)

Ezután autó­val tovább halad­tunk Alp­nach irá­nyá­ba, ahon­nan a Pila­tus­bahn indul fel a hegy­re. Meg­vet­tük a retúr­je­gyet (68 frank!), volt még egy óra, úgy­hogy kiül­tünk söröz­ni a tó part­já­ra. Ekko­ra hegyek között ekko­ra tó, azért ezt a lát­ványt még szok­nom kell. A Pila­tus­bahn a leg­me­re­de­kebb vas­út (iga­zá­ból fogas­ke­re­kű) a Vilá­gon, nagy élmény az uta­zás, egé­szen addig, míg bele nem gon­dolsz, hogy mi len­ne, ha nem üzem­sze­rű­en meg­in­dul­na lefelé…

 

Kb. fél óra az út fel­fe­lé, a 2100 méter magas Pila­tus­ra. Hiá­ba volt meleg, nap­sü­té­ses idő, a sok fel­hő miatt nem lehe­tett messzi­re ellát­ni. Mivel sport­em­be­rek vagyunk, nem elé­ged­tünk meg a Pila­tus­sal, áttú­ráz­tunk a Tom­lis­horn nevű csúcs­ra (ld. Endom­on­do rou­te). Beval­lom, én pisz­ko­sul fél­tem, nem vagyok egy nagy hegy­má­szó, így nekem még ez a 0‑s nehéz­sé­gű túra is kemény volt. Az a len­ti kép, ahol állok a buc­kán, nos ott mögöt­tem egy méter­rel konk­ré­tan egy száz­mé­te­res sza­ka­dék volt. (Per­sze minek fél­ni, úgy­sem lát­szott a mély­ség, mert min­den ködös volt.)

 
 

Még vissza­fe­lé fel­men­tünk a Pila­tus “iga­zi” tete­jé­re is, ahon­nan jó idő­ben ellát­ni egé­szen a Jung­fra­u­ig. Ebben a köd­ben el lehe­tett lát­ni egé­szen a lép­csőn fel­jö­vő japán turis­tá­kig, ennyi. De a pano­rá­ma szép volt így is.