Villanyszerelek

Ma sike­re­sen fel­rak­tam három (3) lám­pát a lakás­ba: egyet az étke­ző­be, egyet a gye­rek­szo­bá­ba, egyet pedig a háló­ba. Hogy ért­he­tő legyen, ez mek­ko­ra tel­je­sít­mény, kicsit távo­labb­ról kell indí­ta­nom a tör­té­ne­tet. (Én a dip­lo­ma­mun­ká­mat is a hideg­há­bo­rú­nál kezd­tem, pedig nem tör­té­nész sza­kon végeztem.)

Szó­val én hülye vagyok a vil­lany­sze­re­lés­hez. Nem lehet azt mon­da­ni, hogy gene­ti­ka­i­lag, mert apu vil­la­mos­mér­nök volt, és nagyon értett a vil­lany­sze­re­lés­hez is. Én nem, saj­nos. Ez pedig egy “saját” albér­let­ben, kül­föl­dön, aho­va nem tudod csak úgy áthív­ni az apósodat/műapósodat/barátodat/stb. igen két­ség­be­ej­tő helyzet.

Nem is tudom, mikor dőlt az el, hogy az áram és én nem leszünk bará­tok. Talán akkor, ami­kor gye­rek­ko­rom­ban addig nya­lo­gat­tam egy lapos­ele­met, amíg hány­tam tőle? Vagy akkor, ami­kor fizi­ka fak­ton Van de Gra­aff-gene­rá­tort fog­dos­tam, és kia­bá­lá­som­tól zen­gett az egész gimi? Vagy talán akkor, ami­kor meg­ta­lál­tam a hosszab­bí­tón azt a részt, amit Speedy (a világ leg­jobb degu­ja) meg­rág­csált, és sza­ba­don volt a fémdrót … ?

Iga­zá­ból a pil­la­nat, ami­kor eldőlt, nem lesz belő­lem vil­lany­sze­re­lő, egy Kará­csony-köze­li hét­köz­nap­ra esett 2000-ben. Ekkor még gim­na­zis­ta vol­tam (és láza­dó), továb­bá matek- és fizi­ka- mel­lett bio­szfak­tos is, hiszen Robin Cook fan­tasz­ti­kus orvo­sos kri­mi­jei hatá­sá­ra a SOTÉ‑n akar­tam tovább­ta­nul­ni, hogy pato­ló­gus lehes­sek. E szép decem­be­ri napon az isko­la (a pati­nás Veres Pál­né Gim­ná­zi­um, ami már leg­alább három egy­mást köve­tő éve ben­ne van Buda­pest leg­jobb 500 közép­is­ko­lá­já­ban) már fel volt díszít­ve: volt egy iga­zi kará­csony­fa az aulá­ban — sza­lon­cu­korpapí­rok­kal tele­ag­gat­va, illet­ve ocs­mány műanyag kará­csony­fa­ága­kat dró­toz­tak az abla­kok­ba. Tör­té­ne­tünk szem­pont­já­ból a fel­dró­to­zott ágak­nak van jelen­tő­sé­gük: szü­net­ben, biosz előtt, üres per­ce­im­ben talál­tam egy kiál­ló drót­vé­get, amit hecc­ből letör­tem — az arasz­nyi huzal min­den point-and-click játék­ban ara­nyat ér! Becsön­get­tek, bemen­tünk a biosz gya­kor­ló­ba. (Akit külö­nö­sen érde­kel a VPG, annak elmon­dom, hogy az elsőn volt a bio­ló­gia előadó(terem) és gyakorló(terem), a máso­di­kon ugyan­ez kémi­á­ból, a har­ma­di­kon pedig fizi­ká­ból. A gya­kor­lók kicsi ter­mek vol­tak, ahol pl. kísér­le­te­ket csi­nál­tunk vol­na.) Itt újfent két fon­tos dol­got kell köz­be­vet­nem: 1.) a gya­kor­ló­ter­mek­ben min­den pad­nál volt két külön kon­nek­tor; 2.) a bio­szfak­ton ket­ten vol­tunk fiúk. Le is ültem pad­tár­sam, D. mel­lé, aki ter­mé­sze­te­sen a cso­port másik fiú­tag­ja volt, és míg a tanár­nő elkezd­te az órát, én tovább ját­szot­tam a drót­tal. Vala­hogy sike­rült ket­té­tör­nöm a huzalt, és mivel D. érdek­lő­dé­sét fejez­te ki a loottal kap­cso­lat­ban, oda­ad­tam neki az egyik felet. Itt kell meg­je­gyez­nem, hogy a biosz gya­kor­ló­ban min­dig le volt kap­csol­va az áram, hiszen ott ára­mot igény­lő kísér­le­tet soha sen­ki nem vég­zett. (Más­mi­lyet se.) Ezért aztán a lehe­tő leg­na­gyobb nyu­ga­lom­mal kezd­te el D. pisz­kál­ni a kon­nek­tor­ját a drót­já­val, én pedig a saját kon­nek­to­ro­mat a saját dró­tom­mal. Mivel egész éle­tem­ben vic­ces gye­rek vol­tam, érez­ve a szi­tu­á­ció veszé­lyes­nek tűnő, ám tel­jes­ség­gel veszély­te­len jel­le­gét, ránéz­tem D‑re, és miköz­ben rárak­tam a keze­met a vál­lá­ra (a másik kezem­mel a dró­tot fog­tam, amely­nek vége ugye a kon­nek­tor­ban pihent), azt mond­tam, hogy

höhö

Mire olva­só­tá­bo­rom meg­ma­radt része elért idá­ig, nyil­ván min­den­ki kita­lál­ta, hogy ezút­tal be volt kap­csol­va az áram, és annak rend­je és mód­ja sze­rint meg­rá­zott min­ket. A tör­té­net úgy vég­ző­dött, hogy miu­tán igen gyor­san fel­bom­lott a drót-ember-ember-drót áram­kör (ere­dő ellen­ál­lá­sa 2 x R_ember), rám­né­zett a tanár­nő, és azt mond­ta: “Laci­kám, látom, hogy vala­mi rossz­ban sán­ti­kálsz!” — true story.

Szó­val most már tény­leg nincs más hát­ra, mint meg­mu­tat­ni, mit sze­rel­tem ma. Igen büsz­ke vagyok egyéb­ként magam­ra, mivel sike­rült lekap­csol­nom a biz­to­sí­té­ko­kat, mielőtt neki­fog­tam vol­na a sze­re­lés­nek. Az pedig igen egy­ér­tel­mű volt, hogy melyik drót melyik — miu­tán rágug­liz­tam a “vil­lany­sze­re­lés alapok”-ra. Per­sze van­nak apróbb hiá­nyos­sá­gok, pl. az egyik szo­bá­ban nem sike­rült a lám­pát fel­akasz­ta­ni a kam­pó­ra (nem fér be a cso­ki vagy mi), így most a drót tart­ja az egé­szet, de sze­rin­tem ez tel­je­sen belefér.