Eltűnés

Nem kevés ember­rel beszél­get­tem a most követ­ke­ző témá­val az elmúlt hetek­ben, és azért merek írni, mert igen hason­ló véle­mé­nye­ket hallottam.

Szó­val, rövi­den össze­fog­lal­va a dol­go­kat: decem­ber ele­jén eltűnt (?) egy fran­cia diák­lány Buda­pes­ten. Ez ször­nyű, igaz­ság­ta­lan, a csa­lád és a bará­tok szá­má­ra tra­gi­kus, de…

De egy­sze­rű­en fel­fog­ha­tat­lan, undo­rí­tó és vissza­ta­szí­tó az a média‑, rendőri‑, dip­lo­má­ci­ai- stb. hisz­té­ria, ami azóta folyt, folyik, és érzé­sem sze­rint még soká­ig foly­ni fog. Mire gondolok?

• Face­book, iwiw, e‑mail stb. kam­pány­had­já­rat, hogy keres­sük meg a lányt.
• Fran­cia rend­őrök jön­nek ide, hogy nyomozzanak.
• Az újsá­gok­ban egy­foly­tá­ban újabb és újabb cik­kek­kel jelen­nek meg, hogy most éppen mi derült ki.
• Össze­es­kü­vés-elmé­le­tek, ame­lyek­ből min­den alka­lom­mal újabb és újabb rész­le­tek derül­nek ki, sze­rin­tem las­san már a “föl­dön­kí­vü­li­ek rabol­ták el” téma­kör­höz érünk el.

Ami vég­képp aláz, az a követ­ke­ző agy­rém, egye­ne­sen a rend­őr­ség­től: fel­hí­vás, vide­ó­val.

Két videó, fel­ira­toz­va. Az egyik a Madách tér­ről, a másik a Lánc­híd­ről (gyk. itt sétált el a lány, és fel­vet­te a tér­fi­gye­lő kame­ra). Ami az újdon­ság, hogy időn­ként meg­áll a kép, és egy for­más nyíl rámu­tat egy négy­pi­xe­les sze­rep­lő­re, hogya­szond­ja: taxi­so­főr, piros­ka­bá­tos fér­fi, kapuc­nis srác. A t. polisz pedig azt sze­ret­né, hogy akkor ezek az embe­rek ismer­je­nek maguk­ra, és sűr­gő­sen (!) jelent­kez­ze­nek, mert akkor min­den ki fog vég­re derülni.

Fel­me­rül ben­nem a kér­dés, hogy más­fél hónap táv­la­tá­ból ki az, aki bár­mi­re is emlékezne?

Rend­őr: Mond­ja el kérem, mit látott.
Taxi­so­főr: A lány elsé­tált az utcán.
Rend­őr: Köszönöm.

Rend­őr: Mit látott?
Piros­ka­bá­tos fér­fi: Sem­mit, mivel a háta­mon nincs szem, és én átmen­tem a zeb­rán. (Ld. videó.)
Rend­őr: Köszönöm.

Ja, és a végé­re hagy­tam a leg­job­bat. (Min­den­ki egyéb­ként ezt veti fel, ami­kor 12 másod­per­cet beszél­ge­tünk az ügy­ről.) Mit érez­het az a nor­mál, átla­gos, sze­ren­csét­len ember, aki­nek eltűnt a felesége/férje/lánya/fia/stb., és a rend­őr­ség a fran­cia lányért tett erő­fe­szí­tés egy ezre­lé­két se tet­te meg a meg­ta­lá­lá­sá­ért? Miért olyan külön­le­ges ez az eset, hogy most már las­san tár­ca­nél­kü­li minisz­ter is lesz, aki­nek csak az a fel­ada­ta, hogy a vide­ó­kon nyi­lat raj­zol­jon, és az űrből jövő rádió­je­le­ket dekó­dol­ja, hát­ha meg­jön ET köve­te­lé­se, hogy mennyi banánt akar váltságdíjként?

Mielőtt vala­ki fél­re­ér­te­né: saj­ná­lom a lányt is, saj­ná­lom a csa­lád­ját is, meg a bará­ta­it is. Pont ugyan­annyi­ra, mint azt a sok(tíz)ezer embert, akik ugyan­eb­ben a cipő­ben jár­nak. De ami itt zaj­lik, az maga a hányinger.