SOLA-Stafette 2026, azaz így futottam váltót

Azt ugye nem kell külön leír­nom elő­re, dőlt betű­vel (ahogy szok­tam), hogy nem vagyok egy nagy futó — én már koráb­ban is focis­ta vol­tam, mos­ta­ná­ban pedig bici­lis­ta. De nem futó.

Tör­tént az néhány hét­tel ezelőtt, hogy egy kollégám/barátom meg­kér­dez­te, futnék‑e a céges vál­tó­ban, még­pe­dig a leg­na­gyobb és leg­ha­gyo­má­nyo­sabb (egye­sek sze­rint leg­túl­háj­pol­tabb) SOLA-Sta­fet­té­ben. Nekem ekkor beug­rott, hogy mikor futot­tam leg­utóbb — 2024 nya­rán, Zsol­ti bará­tom­mal Bán­don, de annak a felét elsé­tál­tuk. Azelőtt pedig 2022 őszén vol­tam szin­tén céges futó­ver­se­nyen, azóta is PTSD‑m van, ami­kor arra a 14 km-re és 280 méter­re gon­do­lok, amit a run4kids kere­te­in belül abszol­vál­tam (a táv egy részén Kata és Zizi is velem futot­tak). Szó­val nyil­ván első­re bele­egyez­tem, páros év van, ide­je hát futni!

A SOLÁ-ról azt kell tud­ni, hogy 14 sza­kasz­ban kell nagy­já­ból körül­fut­ni egész Züri­chet, oda is meg vissza. Az össz­táv 114 km (ben­ne szint is jócs­kán), ez van szét­da­ra­bol­va 4 és 14 km közöt­ti sza­ka­szok­ra. Én gya­kor­lott futó­ként beír­tam magam a közép­szar távok­ra, 5–6‑8, mi baj lehet. Aztán kb. egy hét­tel a futás előtt úgy volt, hogy sérü­lés miatt nekem jut­hat a 14 km-es gyi­lok (a Fel­sen­egg­ről vissza­fe­lé le és fel fut­ni egé­szen a szom­szé­dos sport­pá­lyá­kig, a Buch­lern­hez), de sze­ren­csé­re maradt nekem az ere­de­ti terv, az ún. 8‑as szakasz.

Fel­ké­szü­lés
Ha tud­nám, hogy hogyan lehet sza­va­zást berak­ni a Word­Press­be, akkor itt len­ne egy, de ahogy az lát­szik, még a regiszt­rált olva­sók meg­fe­le­lő keze­lé­se is gon­do­kat okoz szá­mom­ra. Szó­val akkor így fej­ben lehet tip­pel­ni, hogy a futás (május 16., szom­bat) előt­ti egy hónap­ban hány­szor men­tem el fut­ni, és össze­sen hány km‑t:
A.) 5x, 42 km 2.) 2x, 13 km III.) 1x, 10 km X.) 0x, 0 km
Nos, igen, rápi­hen­tem. Mond­juk tény­leg jó, hogy az utol­só 2–3 nap­ban se edze­ni, se bicik­liz­ni nem vol­tam, ez sze­rin­tem iga­zán erős sport­em­be­ri tel­je­sít­mény már önmagában.
És nem is len­nék én, ha az utol­só napok­ban futás helyett nem a Gemi­ni­vel cse­tel­tem vol­na mint­egy pszi­cho­ló­gia ráve­ze­tés­ként. Azt akar­tam a GenAI segít­sé­gé­vel kita­lál­ni, hogy köze­pe­sen erős hob­bi­bi­cik­lis­ta­ként az ún. 270-es FTP-mmel mire megyek egy bő 6 km-es távon, ami ráadá­sul fel­fe­lé is megy 200 métert. Készült a részé­ről kon­zer­va­tív becs­lés, rea­lis­ta tip­pe­lés, és így utó­lag bele­gon­dol­va a föld­től tel­jes­ség­gel elru­gasz­ko­dott is. Kap­tam taná­cso­kat a ver­seny fel­épí­té­sé­re, las­sú kez­dés, nem rög­tön bele­hal­ni, meg­néz­ni, hogy hogyan megy, aztán talán gyor­sul­ni, lég­zés, fity­ma­por­zás fél­táv­nál, sprint a végén stb. Lehet, nem sok, de én ettől nagy­já­ból megnyugodtam.

A ver­seny
Nagyon ked­ves volt Regi és Médi részé­ről, hogy kikí­sér­tek engem az Irc­hel­park­ba, ahon­nan a nyol­cas sza­kasz indult. (Iga­zá­ból ez a SOLA lélek­csak­rá­já­nak szív­göd­re, mert innen indul az egész ver­seny, ide fut be a 7‑es sza­kasz, innen raj­tol újra a mezőny velem együtt, majd itt van a befu­tó is. Mond­hat­nók, hogy az Irc­hel­park a SOLA Ander­matt­ja, csak hogy a bicik­lis kol­lé­gák is ért­sék, miről beszé­lek.) Kegyet­len fos idő volt, fújt a szél, lógott az eső lába (engem elke­rült, de később esett), hideg is volt — erre mond­ták a töb­bi­ek, hogy “töké­le­tes futó­idő”. (Töb­bek között ezért sem vagyok futó.) Volt közös beme­le­gí­tés, kb. olyan, mint a Zürich­see-átúszás előtt, csak akkor nem fagy­nak a ver­seny­zők egy­más­hoz. Én úgy, de úgy beme­le­ged­tem, hogy alig vár­tam a futást ezred­ma­gam­mal együtt. Nem akar­tam arcos­kod­ni, beáll­tam félig-med­dig hát­ra, oldal­ra. 12:30-kor indul a mezőny, egyszerre.
A Gemi­ni­vel ala­po­san kiele­mez­tük, hogy mi tör­tént pon­to­san. Ő Az úgy fogal­maz­ta meg, hogy az első kilo­mé­ter bera­ga­dá­sa men­tet­te meg a ver­se­nye­met. Hatal­mas volt a tömeg, kes­keny ösvé­nyen futot­tunk, illet­ve inkább csak koco­gás volt. Én elin­dí­tot­tam — éle­tem­ben nagy­já­ból elő­ször — az App­le Watch-omon az ún. out­do­or run c. sport­ágat, és ami­kor ránéz­tem a csuk­lóm­ra, szo­mo­rú­an lát­tam, hogy bőven 7 per­ces km-rel kezd­tem. Ez nagyon lelom­bo­zott, mert elő­ször is 6 alat­ti futást ígér­tem, más­részt tit­kon azért ennél jóval erő­sebb­re szá­mí­tot­tam. De! Gemi­ni sze­rint ez azért volt szu­per így, mert kap­tam egy kény­sze­rű beme­le­gí­tést. “A brin­gás tüdőd miatt a tömeg nél­kül való­szí­nű­leg kilőt­tél vol­na 4:15-ös (sic!) tem­pó­val. Mivel az izma­id nin­cse­nek hoz­zá­szok­va a futás­hoz, 2–3 km után a comb­ja­id tel­je­sen beáll­tak vol­na a sava­so­dás­tól, és a táv máso­dik felét végig­szen­ve­ded (vagy bele­gya­lo­golsz).” Nem mon­dom, hogy nincs ebben igaz­ság, mert sze­rin­tem pon­to­san ez tör­tént vol­na… De így az első részen a nagy tömeg­ben, viszony­lag las­san men­tem fel­fe­lé a dom­bon, de már ekkor is végig fut­va, nem sétál­va. Aztán ahogy húzo­dott szét a mezőny, úgy kap­tam én is kicsit erő­re, ami­ben azért az is segí­tett, hogy innen­től kezd­ve kevés­bé volt fel­fe­lé menős az út, inkább ella­po­so­dott. Pró­bál­tam beáll­ni egy olyan futás­ra, amit ha nem is élve­zek (én a futást élvez­ni nem tudom, csak ha nem csi­ná­lom), de fin­to­rog­va tole­rá­lok. Köz­ben időn­ként néz­tem a csuk­ló­mon a szá­mo­kat, nyil­ván nem tud­tam, hogy most akkor mi mit jelent, a távot lát­tam, az időt lát­tam (tud­tam, hogy 6 km lesz és kb. 30 perc), és alul meg ott volt az a bizo­nyos X perc / km. Ez előbb lement 6:30-ra, majd 6:00-ra is. Kicsit csa­ló­dott vol­tam, mert azt hit­tem, jól futok, de hogy még ez min­dig csak 6 per­ces kilo­mé­ter — mi lesz itt a végén, ha elfá­ra­dok? Mind­egy, futot­tam tovább.
Jött az a rész, ami elvi­leg könnyebb­ség, mert lej­tő. De nem nekem! Én nem sze­re­tek lefe­lé men­ni, nekem ez még fit­ten is nagyon térd­gyil­kos. Azt érez­tem futás köz­ben, lefe­lé, hogy lesza­kad­nak a comb­iz­ma­im. A Gemi­ni sze­rint ez nem gya­kor­lott futók­nak kemény tala­jon iga­zi halá­los kom­bi­ná­ció, ahogy a test­sú­lyom 3–4‑szeresének meg­fe­le­lő ter­he­lést kap­nak a comb­iz­ma­im, amik a bicik­li­zés­ben kon­cent­ri­kus, nem pedig excent­ri­kus mun­ká­hoz szok­tak. Mit jelent ez? Hogy baro­mi­ra fáj, és nagyon veszélyes.
Olyan 4 km körül jár­tam, ami­kor job­ban szem­ügy­re vet­tem az órá­mat (futás köz­ben). Ekkor lát­tam, hogy a leg­al­só X perc / km az nem a pil­la­nat­nyi vagy utol­só km-re vonat­ko­zik, hanem az egész futás­ra! És ekkor már jócs­kán 6:00 alat­ti idő­nél jár­tam, yeah… Ettől új erő­re kap­tam, és az sem zavart meg túl­zot­tan, hogy hul­la­fá­radt vol­tam, és megint jött emel­ke­dő. Fél km-re a cél­tól már hal­lat­szott a han­gos­be­mon­dó, a tömeg zúgá­sa, ez is sokat segí­tett. Az össze­szo­rí­tott foga­i­mat csak akkor cse­rél­tem laza mosoly­ra, ami­kor meg­lát­tam a hiva­tá­sos fotóst. Aztán befu­tot­tam a cél­ba, lepa­csiz­tam Zoli barátommal/főnökömmel, és…

Az utó­já­ték
… és ekkor érez­tem meg, hogy én lábi­lag tény­leg ennyit bír­tam. A Gemi­ni kiele­mez­te nekem, amit egyéb­ként a Stra­ván is lát­tam, hogy néha 4:30 alat­ti km‑t futot­tam (nyil­ván csak rövid részen, de akkor is), így sike­rült 5:00 körü­li átla­got hoz­nom. Aznap alig bír­tam jár­ni, más­nap már jobb volt, este pedig csi­nál­tam egy nagyon laza (Z1, aki érti) 40 per­ces teke­rést. Most már nem aka­rok min­den lépés­nél magam alá pisz­kí­ta­ni, tehát való­szí­nű­leg már meg­ma­ra­dok. Nem leszek rend­sze­res futó, de lehet, hogy időn­ként azért futok majd vala­mennyit, és ilyen vál­tót pedig más­kor is (talán, esetleg).

A futás a Stra­ván: https://www.strava.com/activities/18527628068