A zsák meg a foltja

Igen! Igen! Igen!

Szó­val vég­re egy­más­ra talált az én ked­venc edzőm (Mou­rin­ho: akit min­den­ki utál) és az én ked­venc csa­pa­tom (Inter: aki­ket min­den­ki utál). Nincs is ennél szebb tör­té­net: az Inter tele van kül­föl­di­ek­kel; ren­ge­teg pénzt költ rela­tí­ve kevés ered­ménnyel (oké, nyer­tek most három baj­nok­sá­got egy­hu­zam­ban, de abból egyet zöld­asz­tal mel­lett, egyet meg nagy hen­di­kep­pel) — ’65-ben nyer­tek utol­já­ra BEK-et, ’98-ban UEFÁ‑t; kék-feke­ték; és még foly­tat­hat­nám az egye­se­ket taszí­tó dol­go­kat. Mou­rin­ho meg az über­ta­hó, nagy­ké­pű, maga­mu­to­ga­tó edző, aki a leg­jobb a vilá­gon, és saj­nos ezt tud­ja is magá­ról. Szó­val vég­re a jó edző került a jó kis­pad­ra, és ennél nincs is jobb hír mára. Ja, és ordas ter­vei meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz a hírek sze­rint kap kb. 60.000.000.000 forin­tot. Ennyi­ből meg lehet ven­ni CéRo­nal­dót kilóra!