Így írtok Ti 1.

Milyen rossz az, ha van egy bará­tod, aki régeb­ben blo­golt, de mos­ta­ná­ban nem, és — ha nem talál­koz­tok rend­sze­re­sen sze­mé­lye­sen — nem tudod, hogy mi a hely­zet vele.

Milyen jó az, ha van vala­mi vic­ces (vagy leg­alább annak tűn­ni aka­ró) dolog, ami inter­ak­ti­vi­tást vár az olva­só­tól. Szó­val egy fel­ad­vány, hogy “ki ő”? Mint ez. Per­sze csak vic­ce­sen lehet­ne fel­ad­vány­nak hív­ni, hiszen egy­sze­rű, de akkor is.

“Korán kel­tem, három­ne­gyed kilenc­kor tíz­kor már a zuhany alatt vol­tam. A lift­ben össze­fu­tot­tam egy néni­vel, kutya­sza­ga volt — hát, mit ne mond­jak, jól indul ez a nap is! Gyor­san beér­tem, tizen­egy­kor már a CÉG­nél voltam.

Benn Fityisz, a főnök már hab­zó száj­jal várt. Vala­mi mun­ká­ról ordi­bált nekem, ami­nek két hónap­ja kel­lett vol­na készen len­nie, de még min­dig nincs készen. Mond­tam neki, hogy ne ordít­son, mert csak jövő héten kap­juk meg a ter­ve­ket, amik alap­ján egy­ál­ta­lán neki lehet fog­ni. Fityisz meg­nyu­go­dott vég­re, hogy aztán gyor­san témát vált­son, és kér­dő­re von­jon: miért kés­tem már el megint? Fityisz sze­rint egy­szer sike­rült eddig 10 óra előtt beér­nem: múlt héten szer­dán volt egy legény­bú­csú, és már pén­te­ken reg­gel 9‑kor a helye­men vol­tam… Nem értem, mire céloz, sze­rin­tem tisz­ta hülye ez a Fityisz.

Szó­val a mun­ka. Meg­kap­tunk egy design poli­cy beta vers­iont, amit aztán két­szer kel­lett ondo­lál­ni, mert az a hülye PM már megint elnéz­te a hash­mar­kot. Egész végig azzal szív­tam, hogy IE1 alatt a div­hez tar­to­zó hato­dik align negye­dik column-ján a tar­get fak­tor ne okoz­zon gon­dot a dummy temp­la­te-nél, hanem rit­mu­so­san cir­kum­ve­ni­á­lód­jon, auto­ma­ti­ku­san. Aztán átjött az ügy­fél embe­re (hehe, elnök embe­re), és elkez­dett hab­la­tyol­ni a réteg-layer kons­tal­lá­ci­ó­já­ról… Milyen egy hülye ez?! Azt se tud­ja, hogy ha jusz­ti­fi­ká­lom a para­mé­tert a body tag-en belül, akkor ugyan IE1 alatt min­den rend­ben lesz, de IE2 alatt átcsú­szik a har­ma­dik she­et­re! :) LOL, mond­ta ekkor Fityisz, és annyi­ban hagy­tuk a dolgot.

Ebéd után ugyan­ez, csak egy másik kli­ens­sel. Nem bírom, nem bírom. Köz­ben per­sze Fityisz is egy­foly­tá­ban kia­bál… Nem bírom, nem bírom.

Ma korán végez­tem oda­benn: éjfél előtt két perc­cel már az éjsza­kai vil­la­mos­pót­ló-autó­buszt pót­ló fogas­ke­re­kűt pót­ló tro­li­busz vona­lán járó HÉV-en ültem, hogy vég­re haza­men­jek. Eszem­be jutott, hogy még nem is ettem ma sem­mit (ha az ingyen reg­ge­lit és az ebé­det nem szá­mít­juk), így bemen­tem az éjje­li-nap­pa­li bolt­ba. Vet­tem zöld­ba­bot, szá­raz-ext­ru­dált nye­nye­rét és egy nagy cso­mag cso­vá­szolt raty­lit. Aztán az egé­szet össze­ön­töt­tem fenn a nagy­kon­dér­ba, és reg­gel­re kész is lett a vacsim. (Meg­néz­he­ti­tek a fli­ke­ren, mer’ lefo­tóz­tam.) És már megint kel­he­tek is fel…”

Egy­sze­rű, de ki lehet­ne ez az ember? Az első helyes meg­fej­tő kap egy (kor­só) söröt vagy egy (pohár) borot vagy egy (csé­sze) kávét. És ne bán­tód­jon meg az az ember, mert nem az volt a szándékom.