Focihét 2019/#19

Ez a hét foci szem­pont­já­ból annyi­ra meg­is­mé­tel­he­tet­len volt, hogy muszáj rövi­den meg­em­lé­kez­nem róla.

Hét­fő: nem fociz­tam és nem néz­tem focit. Ajvé.

Kedd: este végig­néz­tem a Liver­pool — Bar­ce­lo­na BL-elő­dön­tő vissza­vá­gót. Az első meccsen ugye a Bar­ce­lo­na 3–0‑ra nyert, de aztán jött a vissza­vá­gó, és a Pool a sérü­lé­sek és min­den egyéb dacá­ra olyan 4–0-t ját­szott, hogy arról még nálam fut­bal­lo­ko­sab­bak is hete­kig, hóna­po­kig beszél­get­nek. Én olyan gólt, mint ami­lyen a 4. volt (gyor­san elvég­zett, trük­kös szög­let, miköz­ben alszik a véde­lem) sose lát­tam még, egé­szen elké­pesz­tő volt, hogy ilyet ilyen szin­ten meg lehet csi­nál­ni.

Szer­da: este sza­kadt az eső, de hát edzés, men­ni kell. Az eser­nyő-csel új értel­met nyert, mert konk­ré­tan meg­for­dult a fejem­ben, hogy eser­nyő­vel fogok fociz­ni, annyi­ra zuho­gott. Aztán inkább elen­ged­tem ezt az eső dol­got, három réteg­ben (tri­kó, alá­öl­tö­ző, mez) fociz­tam, ezek dara­bon­ként más­fél perc alatt átáz­tak, így 5 perc után már min­den mind­egy volt. A körül­mé­nyek elle­né­re 8‑an vol­tunk edzé­sen, 4v4-et ját­szot­tunk, aztán a szom­széd fél­pá­lyán edző (mint utóbb kide­rült: a UPC volt az) csa­pat­tal keve­red­ve ját­szot­tunk még fél órát 10v10-ben is. Nem volt vilá­gí­tás, csak a szom­széd pályá­kon, én alig lát­tam, bal­hát­véd vol­tam, jól esett (min­den szem­pont­ból). Aztán 9 után haza, pont lekés­tem azt a két gólt, ami­vel a múlt heti ide­gen­be­li 1–0 után már 3–0‑ra ment az Ajax, aki­ket már azelőtt is sze­ret­tem, mielőtt 2003-ban a sta­di­on­juk­ban lát­tam vol­na Emi­ne­met (van set­list!). Aztán jött a 2. fél­idő, és még min­dig nem tudom, hogyan, de a Tot­ten­ham meg­for­dí­tot­ta a meccset, és nyert ide­gen­ben 3–2-re, győz­tes gól a 96. perc­ben. Ért­he­tet­len.

Csü­tör­tök: mobi­lon néz­tem a Chel­sea — Frank­furt EL-elő­dön­tő vissza­vá­gó végét, illet­ve remél­tem, hogy a végét (2. fél­időt), mert ekkor már elég álmos vol­tam. Per­sze jött a hosszab­bí­tás, aztán éjfél magas­sá­gá­ban a tizen­egye­sek. Hiá­ba gon­dol­tam azt, hogy Kepa akkor sem fog majd meg bün­te­tőt, ha a szá­já­ba rúg­ják, még­is meg­fo­gott ket­tőt, így nyert a Chel­ski, és dön­tős. Ahol az ellen­fe­lük az Arse­nal lesz, így az angol BL-ház­idön­tő után jön az angol EL-ház­idön­tő (kro­no­ló­gi­a­i­lag for­dít­va lesz).

Pén­tek: a fut­ball­hét zenit­jé­nek indult, hogy aztán inkább nadír legyen. De ne sza­lad­junk ennyi­re elő­re! Este 8‑tól kez­dő­dött az FC VBZFC ZKB meccs. Idén nem megy nekünk túl jól, az egyet­len győ­zel­mün­ket pont elle­nük értük el, pont az én gólom­mal, még álné­ven. Gon­dol­tuk, mikor for­dít­suk meg a vesz­tes ten­den­ci­át, ha most nem? Jó sokan jelent­kez­tünk meccs­re, pedig álta­lá­ban 11–12 ember­rel szok­tunk meccsez­ni, most meg volt vagy 16–18 játé­kos is. Az eliga­zí­tás­nál kide­rült, hogy cse­re leszek a máso­dik fél­idő­ben, gon­dol­tam, hát jó, legyen így. Mele­gí­tet­tünk, aztán egy­szer csak szólt az edző bá’ (Herr Loos­er, hagyok erre egy kis időt), hogy még­is kez­dek, mert nem jött meg az egyik játé­kos­tár­sunk idő­ben. Jó, akkor legyen így! Bal­hát­véd vol­tam, sok­szor nem kel­lett elő­re­men­nem, mert a cso­da­csa­tá­runk búcsú­meccse volt (eliga­zol az FC Sch­wa­mend­in­gen­be), aki tény­leg annyi­ra jó, hogy arra nin­cse­nek sza­vak. Az első perc­ben rúgott egy kapás­gólt, ennek igen örül­tünk. Aztán az ellen­fél szög­let­ből egyen­lí­tett (elalud­tunk, mint a Bar­ce­lo­na, nagy­já­ból ennyi a hason­ló­ság), de gyor­san rúg­tunk (a cso­da­csa­tár) még két gólt. Aztán az egyik védőnk össze­ho­zott egy tizen­egyest, ami sze­rin­tem lab­da volt, nem baj, még min­dig 3–2 nekünk. Rúg­tunk még egyet, de kap­tunk is egyet sza­bad­rú­gás­ból, 4–3‑nál cse­rél­tek le. A máso­dik fél­idő­ben rúg­tunk még 2 gólt, 6–3. Innen már nem lehet baj! Csak aztán beütött a VBZ-krach, lyu­kas volt a közép­pá­lya, ren­ge­teg eladott lab­da volt, nem tud­tunk nagyon fel­fej­lőd­ni táma­dás­ba. Kapott az ellen­fél még egy tizen­egyest, ami szin­tén nem tűnt annak, és asszem rúg­tak egyet akci­ó­ból is vég­re, 6–5. Ekkor a mes­ter bekül­dött jobb­szél­ső­nek, fizi­ka­i­lag ugyan­ott rohan­gál­tam, mint az első fél­idő­ben, csak a másik irány­ba támad­tunk, ez engem nagyon meg­za­vart. Hiány­zott a sta­bi­li­tás hátul­ról és közép­ről is, tel­je­sen eset­le­ge­sen véde­kez­tünk, az egyik kont­rá­ból egyen­lí­tet­tek, aztán nem sok­kal később az ellen­fél egyik játé­ko­sa homo­rí­tott egy kor­rek­tet a tizen­ha­to­son belül, így a bíró befúj­ta elle­nünk a har­ma­dik bün­te­tőt is. Itt elgu­rult a gyógy­sze­re az egyik csa­pat­tár­sunk­nak, ordít­va letép­te magá­ról a mezt, és lement a pályá­ról. Berúg­ták ezt is, és aztán, ami­kor már min­den mind­egy volt, még egyet, így lett a vége 6–8. Ismét­len, foci volt ez, nem vízi­lab­da, bár a pálya tala­ja elég mély volt. Sike­rült a hosszú­uj­jú alá­öl­tö­zőm alatt elrej­te­nem az Amaz­fit Pace-emet, így van hőtér­ké­pem is, azt hiszem, ez volt az összes öröm­te­li ese­mény pén­tek este.

Én vagyok az FC VBZ Bácsi Sán­do­ra.

Szom­bat: sem­mi foci, egy hal­vány pró­bál­ko­zás, hogy meg­néz­zem a Bun­des­li­ga-össze­fog­la­lót, de aztán még­sem.

Vasár­nap: det­tó.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *