Néhány héttel ezelőtt elvittem a biciklimet a szerelőhöz. Igazi “Bahnhofvelo” révén eddig nem nagyon foglalkoztam vele, de sajnos eljártak felette az évek meg a rutin. (Kezdő svájciak vagy nemkezdő nemsvájciak kedvéért: a Bahnhofvelo olyan bicikli, amit az ember vasútállomás — otthon/munkahely viszonylatban használ, és annyira olcsó, hogy nem éri meg leláncolni, hiszen úgysem lopják el — mert nem éri meg ellopni.) Még a szezon előtt voltam egy másik szerelőnél, de a 450 frankos árajánlat a nagygenerálra nekem kicsit sok volt, lévén 220-ért vettem a bringát. Mindegy, lépjünk.
Szóval néhány hete elvittem a biciklimet szerelőhöz. Nem is akármilyen szerelőhöz, itt, a lakótelepen nyílt egy Stiftung RgZ‑s műhely, amiről azt kell tudni, hogy különféle sérült emberek (is) dolgoznak ott. Ez sem olcsó, de még mindig olcsóbb, mint a többi, plusz ugye megvan az emberben az a jó érzés, hogy ezzel másokon segít. Beadtam, mondták, hogy egy hét, és kész, szuper tisztítással, minden beállításával, fékcserékkel nem lesz több mint a bringa árának a fele. Deal. Aztán jól elfelejtettem, és szépen elmentünk két hét szabadságra, így közel egy hónap után mentem el újra a bicikliért.
Egy borús, hétfői napon mentem érte, vittem magammal esernyőt is, mert nem tudtam, esni fog‑e, meg azt se, hogy egyáltalán nyitva van‑e a műhely. Gyönyörű lett. Csini fékkarok, baromi erős patkófékek, csillogó-villogó váz, frissen olajozott lánc. Akkor volt ilyen a Cilo, amikor kigördült a Romanel-sur-Lausanne‑i gyárból. (Nem mai darab, lévén 2002-ben ment csődbe a cég.) Fizettem, köszöntem, mentem szépen kifelé. Kicsit gondolkodtam, hogy melyik irányba induljak: vissza a lakáshoz (100 méter), hogy lerakjam a bringát, vagy az irodába (200 méter), hogy hazafelé már mind a 300 métert fénysebességgel tehessem meg. Ez utóbbi mellett döntöttem, és szabálykövető, biztonságra törekvő emberként szépen toltam a bringát, vállamon a táska (2 laptoppal), kezemben az esernyő, meg egy szatyor is. Úgy néztem ki, mint az IT‑s kofa, amikor a bolhapiac fele tart.
De nagyon kiváncsi lettem. Milyen lehet a bicaj? Könnyebb a váltás? Hogy fognak a fékek? Csattog‑e még? Gondoltam, nagy baj nem lehet, gurulok egy kicsit, lassan, óvatosan, mindjárt itt az iroda. Ha már gurulok, akkor megnéztem a váltókat (jók lettek), kipróbáltam a fékeket (nagyon jók lettek), igen elégedett vásárló voltam. Közben jöttek szembe a járdán az emberek, kerülgettem őket, nem volt gond, volt már ilyen. Az utolsó kanyarnál még kikerültem egy furán járó kínai hölgyet, amikor …
Szóval ahogy kikerültem a gyalogost, balra kormányoztam. Mivel jobbkezes vagyok, ügyeltem rá, hogy a jobb kezemben relatíve kevés dolog legyen biciklizés közben, ezért ebben volt a szatyor. A balban pedig az esernyő. Az esernyőt én korábban is vittem már magammal, ilyenkor mindig beakasztottam a kormányba, és végigvezettem a vázon, hátul pedig rögzítettem. Most, erre a 200 méterre minek? — gondoltam. A balosnál tehát a hetykén lógó esernyő (egy eredeti Knirps, Regitől kaptam) tehetetlensége folytán jobbra rendült. Mi volt ott? Az első kerék. Ami pont tökéletes ütemben rántotta küllői közé a “botot”. A kis sebességnek hála “állva estem el”, igazából csak tökönvágtam magam a kormánnyal, majd elegánsan leszálltam oldalra, gyorsan körülnézve, hogy hányan látták a mutatványt. Regi hátát még pont láttam, előttem ment 20 méterrel, majdnem utolértem. Mögöttem egy magyar kolléga/szomszéd teljes családja érkezett, de ezt már csak akkor tudtam meg, amikor a kereket vizsgálva hallottam, hogy: Mit csinál a bácsi? Biciklit szerel.
Az esernyő és az első villa szkanderéből előbbi került ki győztesen, utóbbi csúnyán hátrahajlott, megakadályozva a továbbhaladást. Egy darabig próbálgattam, hogy vissza tudom‑e rakni a kereket (nem), aztán feladtam. Egyik kezemben a bringa, másikban a kerék, a szatyor és az esernyő, hátra arcot csináltam, és visszamentem a szervízbe. Ott már ismerősként fogadtak, és abban maradtunk, hogy akkor majd hívnak, ha kiderül, mennyi az annyi. Új villa kell, az biztos, a többi majd kiderül.
Így biciklizem én az első munkanapomon szabadság után.
Kép forrása: Know Your Meme
Vélemény, hozzászólás?