Baleseti kárpótlás

Emlék­szik még vala­ki Regi bal­ese­té­re? Nem, nem arra, ami­kor elsza­kadt a kereszt­sza­lag­ja síe­lés­kor. Nem is arra, ami­kor átment az üveg­aj­tón arc­cal elő­re egy kis éji nasi­ért. Arra sem, ami­kor a szó szo­ros értel­mé­ben fél­re­lé­pett a rác­ke­vei nya­ra­ló lép­cső­jén. Még csak nem is arra, hogy hogyan dob­ta őt fej­be Dévé­nyi Tibi bácsi az E épü­let­ben egy pöttyös (Regi sze­rint pon­tos) lab­dá­val pár órá­val azelőtt, hogy össze­jöt­tünk vol­na. (Talán ez volt az iga­zi ok?) Arra a bal­eset­re gon­do­lok, ami las­san három éve volt, és a blog tör­té­nel­mé­be mint “Regi bal­ese­te” vonult be.

A kázus ugye 2017. janu­ár 11-én tör­tént. A követ­ke­ző hóna­pok elég ese­mény­dú­san tel­tek, jött a biz­to­sí­tós úr is, kifi­zet­ték Regi ked­venc pul­csi­ját, amit levág­tak róla. Aztán sem­mi. Eltelt két év és még egy kicsi, és még min­dig nem hal­lot­tunk sem­mi konk­ré­tu­mot. Még csak egy nyil­vá­nos brisz sem volt a tet­tes tevé­keny rész­vé­te­lé­vel a szen­ve­dő olda­lon. Nem mint­ha befek­te­té­si cél­zat­tal ütő­dött vol­na el Regi, de úgy vol­tunk vele, hogy ha már annyi szí­vás volt ebből 2017-ben, akkor legyen má’ vala­mi. Volt talán egy-két “hogy vagyunk?” tele­fon­hí­vás, de más semmi.

Aztán folyó­év szep­tem­ber 13-án hir­te­len jött egy levél a biz­to­sí­tó­tól, hogy íme, röp­ke két és fél év kel­lett, hogy kiszá­mol­juk, de tes­sék, ez az aján­la­tunk: X. Ez az összeg nagy­já­ból elég ahhoz, hogy az ember vegyen egy régi autót, eset­leg egy ekko­ra csa­lád­dal elmen­jen vala­ho­va egy hét­re (de ne túl jó hely­re és ne túl messzi­re). Oké.

Volt viszont rész­le­te­zés is. Az összeg három rész­ből jött össze: elég­té­tel, ház­tar­tá­si költ­ség­té­rí­tés, kamat. Az elég­té­tel arról szól, hogy ha vala­ki­nek tar­tó­san — illet­ve spe­ci­á­lis ese­tek­ben átme­ne­ti­leg — az élet­mi­nő­sé­ge a bal­eset miatt rom­lik, akkor neki ezért vala­mennyit fizet a biz­to­sí­tó. Az összeg a sváj­ci embe­ri erő­for­rá­sok­hoz képest (pl. mennyi egy vil­lany­sze­re­lő kiszál­lá­si díja) vic­ce­sen ala­csony volt, mivel sze­ren­csé­re Regi­nek mara­dan­dó kára nem lett (leg­alább­is egy­elő­re nem lát­juk), ezért úgy vol­tunk vele, hogy jó, legyen ennyi. A kamat az kamat, iga­zá­ból fel­fe­lé kere­kí­tet­ték gálán­san. Ami viszont az érde­ke­sebb volt, az a ház­tar­tá­si költségtérítés.

Ez arról szól, hogy mivel Regi nem volt (min­dig tel­je­sen) mun­ka­ké­pes, ezért kiszá­mol­ták, mennyi időt (nem) töl­tött a bal­eset miatt gye­rek­ne­ve­lés­sel és házi­mun­ká­val. Egy bonyo­lult egyen­le­tet rak­tak össze: input volt az adott hónap­ban Regi kiírt­sá­ga (mennyi­re nem tudott dol­goz­ni), az óra­bér, illet­ve az órák szá­ma. Hat peri­ó­dus­sal szá­mol­tak, mind­egyik­nél volt egy %, a fix óra­bér és a fix óra­szám. Ezt szá­mol­ták ki két és fél év alatt. Bravó.

Ennél vic­ce­sebb volt, hogy mik is vol­tak ezek az inpu­tok. A szá­za­lé­kok­kal túl sok gond nem volt, anno Regi tény­leg úgy volt kiír­va, hogy az egyik hónap­ban 80%-ban volt mun­ka­kép­te­len, aztán 70%-ban, és néhány hul­lám­zás után ez szé­pen lement 0‑ra. Az óra­bér­nél a biz­to­sí­tó­sok a hasuk­ra csap­tak, és azt mond­ták: 27. Egy óra házi­mun­ka és/vagy gye­rek­ne­ve­lés, amit Regi végez, az 27 fran­kot ér sze­rin­tük. Az óra­szám pedig úgy jött ki nekik, hogy van a mun­ka­nap és a hét­vé­ge: Regi mun­ka­na­pon­ként egy (!) órát, hét­vé­gen­te napon­ta három (!) órát “dol­go­zott” itthon.

Ami­kor ezt végig­ol­vas­tam, akkor azt mond­tam: nono. Tény­leg küld egy biz­to­sí­tó egy hiva­ta­los papírt, amin azt írják, hogy egy ikres anya heti 11 órát végez házi­mun­kát és nevel gye­re­ke­ket? Hát mi folyik itt, Gyöngyösön?!

Tol­lat ragad­tam. Ugyan Regi azt mond­ta, hogy hagy­juk, jó ez így, meg kar­ma. De én gya­kor­la­ti­lag azért tanul­tam meg írni, hogy az ilyen ese­tek­ben tud­jak rek­la­mál­ni. Pont­ról pont­ra ízek­re szed­tem az aján­la­tot, rávi­lá­gí­tot­tam, hogy micso­da fasisz­ta-kapi­ta­lis­ta elnyo­más áldo­za­tai let­tünk mi itt. Öt perc gug­li­zás után kita­lál­tam egy reá­li­sabb óra­bért, a házimunkás/gyerekezős órák szá­mát pedig meg­há­rom­szo­roz­tam. Fittyet hány­tam és fityiszt mutat­tam arra a kité­tel­re, hogy min­den rek­la­má­ció újra­in­dít­ja az egész pro­cesszt — ha már majd’ három évet vár­tunk, mi azzal a gond, ha ebből csak 2022-re lesz ered­mény? Elküld­tem a levelet.

Köz­ben írtam egy ügy­véd­nek, hogy kel­le­ne némi segít­ség. Fizet­tem 100 fran­kot egy ötper­ces tele­fo­ná­lá­sért és egy ema­i­lért, majd kap­tam egy 1’000+-os aján­la­tot tovább­ol­va­sá­sért. Ezt ennyi­ben is hagytam.

Eltelt egy hét, gon­dol­tam, hogy azért egy emailt ennyi idő alatt el lehet olvas­ni. Fel­hív­tam az ille­té­kes biz­to­sí­tós urat, és meg­kér­dez­tem, hogy hogy érzi magát ezen a nap­fé­nyes hét­fői napon. Könnyek között ismer­te be, hogy ugyan lát­ta már a leve­le­met, de még nem tud­ta végig­ol­vas­ni. Nem baj, mond­tam, min­den­ki­nek van­nak hibái, akkor ha már úgy­is meg­ta­lál­tad az emailt, akkor talán hagyd is meg­nyit­va, olvasd el, és talán vála­szolj rá! Úgy lesz, a követ­ke­ző napok­ban min­den­kép­pen sort kerít rá.

Cso­dák cso­dá­ja, két nap kel­lett csak, és már jött is az újabb aján­lat. Az óra­bért mini­má­li­san emel­te (30), az óra­szám­nál meg majd­nem meg­ad­ta az egé­szet, amit kér­tem (30). Ezzel sike­rült az ere­de­ti ház­tar­tá­sos össze­get meg­há­rom­szo­roz­ni, az egész aján­la­tot pedig bőven meg­dup­láz­ni (az ugye már két régi autó vagy két hét nyaralás).

Meg­ér­te? A leve­let meg­ír­ni igen. Regit elüt­ni nem.