Gipsz Jakab

Sok évvel ezelőtt olvas­tam egy kísér­let­ről. Egy a nyelv­tan­nal nagy barát­ság­ban álló ille­tő kita­lált egy új ragot, ami egy léte­ző, de koráb­ban le nem írt viszonyt feje­zett ki. Nem tudom, hogy volt pon­to­san, de ezt úgy kell elkép­zel­ni, hogy ahogy a ‑ra/-re kife­je­zi, vala­mit vala­mi más dolog­ra helyez az ember, a ‑ba/-be pedig a bele­ra­kást jele­ní­ti meg, a kita­lált rag arra vonat­ko­zott, hogy mond­juk vala­mit vala­mi­re de bele raksz. (Remé­lem, ez eddig ért­he­tő, mert ha nem, akkor a szto­ri máso­dik fele nem fog átjön­ni.) Egy szó mint száz, az úr ezt a ragot elkezd­te gye­re­kek neve­lé­se köz­ben hasz­nál­ni (eset­leg tanár volt? ki tud­ja), akik ezt szé­pen el- vagy meg­ta­nul­ták, és olyan ter­mé­sze­tes­ség­gel hasz­nál­ták, mint a töb­bi, egyéb­ként hagyo­má­nyos ragot. Ez volt a gonosz nyelv­ta­ni incep­ció.

Ami­kor gye­re­ke­im szü­let­tek, koráb­ban elkép­zel­he­tet­len lehe­tő­sé­gek nyíl­tak szá­mom­ra, főleg ami az ember­kí­sér­le­te­ket ille­ti. Per­sze nyil­ván nem célom Kata és Zizi (illet­ve most már Médi) éle­tét egy prosz­tó poén ked­vé­ért tönk­re­ten­ni, de gon­dol­kod­tam, mit lehet­ne ebből a fen­ti pél­dá­ból vic­ce­sen újra­hasz­no­sí­ta­ni.

A szü­lők károm­kod­nak. Ebben mi Regi­vel sem vagyunk kivé­te­lek, de nagyon figye­lünk arra, hogy lehe­tő­leg a lányok előtt ne részeg kocsis­ként nyil­vá­nul­junk meg. Időn­ként (havon­ta, heten­te, napon­ta stb) ki-kicsú­szik az ember szá­ján egy “a manó­ba”, egy “a fűz­fán­fü­tyü­lő réz­an­gya­lát”, eset­leg egy “azt a kire­lej­zu­mát”. Ezt a köl­kök hall­ják, értik, tanul­ják, hasz­nál­ják, kicsit job­ban meg­ra­gad ez ben­nük, mint mond­juk az, amit az ember ezer­szer elis­mé­tel és kér tőlük. A lényeg a lényeg, a gye­re­ke­ink károm­kod­nak. Ezzel nincs nagy baj addig, amíg ott­hon, a négy fal között csi­nál­ják, csak akkor kezd ciki len­ni, ami­kor egy rokon vagy barát előtt ereszt el vala­me­lyik egy “a kutya picsá­ját” c. szössze­ne­tet (meg­tör­tént eset).

Arra gon­dol­tam, hogy ha már károm­ko­dik vala­me­lyik, akkor úgy tegye, hogy az mások előtt ne legyen vál­lal­ha­tat­lan. Ezért aztán egy ben­ső­sé­ges és őszin­te pil­la­nat­ban leül­tem a két lur­kó­val, és elvé­gez­tem a beül­te­tést.

Tud­já­tok, lányok, most már elég nagyok vagy­tok ahhoz, hogy meg­ta­nul­ja­tok vala­mi nagyon fon­to­sat. A magyar nyelv­ben van egy kife­je­zés, ami arra néz­ve nagyon sér­tő, aki­re mond­juk. Azért mon­dom el nek­tek, hogy tud­ja­tok róla, de sem­mi­lyen körül­mé­nyek között nem sza­bad ezt hasz­nál­ni. Ez a kife­je­zés a “Gipsz Jakab”. Aki­re mond­juk, azt nagyon meg­bánt­juk, és biz­to­san nagyon hara­gud­ni fog rátok, ha hall­ja.

Laci, a gonosz apa

Darab idő múl­tán figyel­tem, hogy mi tör­té­nik. A gye­re­kek sus­to­rog­tak maguk­ban, lát­szott, hogy vala­mi nagyon tit­kos dolog­ban sán­ti­kál­nak. Kihall­gat­tam, hogy mit mon­da­nak.

Ez a <ran­dom osz­tály­társ neve> annyi­ra bun­kó! Egy iga­zi Gipsz Jakab!

Kata és/vagy Zizi

Vár­tam egy kicsit, aztán elmond­tam nekik az iga­zat, hogy Gipsz Jakab a magyar John Doe. Azóta nem beszél­nek velem, de ez sze­rin­tem nor­má­lis, fél évig ez bele­fér.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *