Brúnó

Egye­dül vagyok itt­hon, éppen a dél­utá­ni szi­esz­ta előt­ti dél­előt­ti szi­esz­tá­mat töl­töt­tem, ami­kor csen­get­tek. A vil­lany­óra-leol­va­só úr jött — talál­já­tok ki, hogy miért — vil­lany­órát leol­vas­ni. Nosza, be is enged­tem, Brú­nót meg jól lefog­tam, nehogy vala­mi baja essék (a vil­lany­óra-leol­va­só úrnak — továb­bi­ak­ban: bácsi). A bácsi befu­tott a terasz­ra (védett hely), és gyor­san leol­vas­ta az óra­ál­lást. Mielőtt fel­esz­mél­tem vol­na (ja, mert köz­ben én már mel­let­te áll­tam, mert ki kel­lett nyit­ni az óra­szek­rényt is), a bácsi fog­ta magát, és elin­dult kife­le. No de Laci csak egy van, és ha éppen a tera­szon áll és az óra­szek­rényt zár­ja, akkor nem a kert­ben van, hogy Brú­nót lefog­ja… Szó­val ez a pöcs majd­nem fel­za­bál­tat­ta saját magát Brú­nó­val: Brú­nó meg­in­dult, a bácsi rájött, hogy most vala­mi hatal­mas hülye­sé­get csi­nált, én meg rohan­tam, hogy lefog­jam a kutyát. Lát­tam Brú­nó sze­mé­ben azt a csil­lo­gást, ami­vel reg­gel fogad­ja a kajás­küb­li­jét… Sze­ren­csé­re még idő­ben elkap­tam Brú­nót, így ma is eggyel több ember­éle­tet men­tet­tem meg, mint teg­nap. Bár így meg ki kell fizet­ni vil­lany­szám­lát…