Rossz, rosszabb, szerda

Hét­fő. Egész nap itt­hon vol­tam, írtam a khm, dip­lo­má­mat. A tőzs­dén az Émász csú­nyán meg­csalt, elő­ször esett azóta, hogy meg­vet­tem. A leg­ki­sebb napi pro­fit a játék ele­je óta.

Kedd. Egész nap itt­hon (kis meg­sza­kí­tá­sok), dip­lo­ma megest. A tőzs­dén a Mol se szó, se beszéd, esett egy hatal­ma­sat, úgy­hogy nem volt mit ten­ni, elad­tam. Az első vesz­te­sé­ges nap a játék ele­je óta.

Erre fel eny­he lefo­lyá­sú álmat­lan­ság után fel­ke­lek, ide­jö­vök a gép­hez, elin­dí­tom a Thun­der­bird-öt, és nem lát­ja egy pos­ta­fi­ó­ko­mat sem. A pro­fil jó map­pá­ra mutat, sem­mi nem vál­to­zott, csak éppen nem tudom ráven­ni ezt a szart, hogy működ­jön. Mi lesz ma, te jó ég?!

Pszi, Szigma, Epszilon

A teg­na­pi nap. Nos, nem sok ilyen volt eddig, egy­részt mert még nem vol­tam Pszi­nap­szi­son, más­részt meg ha let­tem vol­na, ilyen vörk­so­pok­ra biz­tos eszem­be nem jutott vol­na benéz­ni. Így viszont — köszi, Mesi:) — vol­tam tánc­te­rá­pi­án, meg művé­szet­te­rá­pi­án. És az a vic­ces, hogy egyik sem volt rossz, sőt, egy idő után majd­hogy­nem fenn­tar­tás nél­kül tet­szett.

A tánc­te­rá­pia első órá­ját nehe­zen bír­tam, min­dig arra gon­dol­tam, hogy ez vala­mi elme­gyógy­in­té­zet, az nem lehet, hogy ezek az embe­rek önszán­tuk­ból csi­nál­nak ilyen dol­go­kat. Ebben nagy segít­ség volt az Ópi­um (a film!), amit ugye nem­rég lát­tam. No mind­egy, miu­tán ennek a beme­le­gí­tő tánc­nak vége lett, jött a lényeg. Négy­fős cso­por­tok­ban négy­szer, vál­tott sze­rep­osz­tás­ban elját­szot­tunk négy sze­re­pet. Volt egy ember, aki­nek van vala­mi problémája/élethelyzete. Volt egy vál­to­zást hozó sze­rep, egy segí­tő, meg egy gát­ló. És akkor öt per­cig kel­lett vala­mit csi­nál­ni, ami tény­leg vic­ces és tanul­sá­gos volt. Aztán jól meg­be­szél­tük, végül pedig leraj­zol­tuk, hogy kiben mi maradt meg. Tény­leg jó volt.

A művé­szet­te­rá­pia az egy fura szer­zet, főleg akkor, ha egy 20 éve Auszt­rá­li­á­ban élő, ott 8 éve egy elme­gyógy­in­té­ze­tet veze­tő bácsi tart­ja. Miu­tán meg­tud­tuk, hogy miért vagyunk rend­kí­vül sze­ren­csé­sek (pl. beava­tá­si szer­tar­tás kere­té­ben nem ütik ki a foga­dat, nem vág­nak le belő­led egy dara­bot, nem eszik meg a nagy­bá­tyád), lefe­küd­tünk egy papír­lap­ra, körül­raj­zol­tuk egy­mást, aztán meg leraj­zol­tuk a három leg­ked­ve­sebb álla­tun­kat. Ez is jó volt.

Vala­mi­ért elve­szett a poszt vége… Biz­tos a WPad­min volt, mert károm­kod­tam. Most nincs ked­vem leír­ni azt, hogy volt kerek­asz­ta­los beszél­ge­tés, vol­tunk az Üres Tér Tár­su­lat elő­adá­sán, aztán talál­koz­tunk Balázzsal és Boró­val, akik közül az egyik utált (nem mon­dom meg, melyi­kük, de nem Boró), nem men­tünk mozi­ba, viszont elmen­tünk kocsmába/étterembe, ahol talál­koz­tunk Nes­sie-ékkel (vagy Tatá­ék­kal, vagy Buci­ék­kal, vagy akár fel is sorol­hat­nám, hogy kik­kel, de nem), illet­ve nem is kocsmába/étterembe men­tünk első­sor­ban, hanem talál­koz­ni a fent neve­zet­tek­kel.

Word­Press, szem­mel tar­ta­lak!

[audio:2007/05/fi-szigma-epszilon-deszka-nelkul.mp3]

Tréd, déjtréd, meg ilyen hülyeségek

Ugyan a Word­Press irány­el­vei sze­rint egy poszt címé­be soha nem kerül­het csú­nya szó, még­is meg­pró­bál­ko­zom. Ha hol­nap eze­ket a soro­kat a szám­ból hall­já­tok, akkor utol­ért WPad­min bosszú­ja.

A mai nap min­den­fé­le fel­nőt­tes dolog­ról szólt. Nem, most nem poresz­ra gon­do­lok. Kez­dő­dött azzal, hogy írtam vagy 5 oldalt abba, amit mások dip­lo­ma­mun­ká­nak nevez­nek, de én álta­lá­ban csak mint “az a szar” szok­tam reá hivat­koz­ni. Ezek­után fel­ke­re­ked­tem, és sike­rült fél óra késés­sel beér­nem a város­ba. Meg­fi­gyel­tem egyéb­ként, hogy azóta kések, ami­óta HK‑s let­tem. Remény­ked­tem, hogy ez egy olyan nya­va­lya (nye­nye­re?), ami az idült álla­pot (ejtsd man­dá­tum) elmú­lá­sa után meg­szű­nik, de nem. Régen min­dig min­den­ho­va oda­ér­tem 5–10-15 perc­cel koráb­ban, most meg egy­sze­rű­en kép­te­len vagyok rá. Ha vélet­le­nül idő­ben indu­lok el, akkor tuti, hogy dugó lesz vala­hol. Vagy apu nem talál­ja a kul­cso­kat. Vagy a for­gal­mit — se. Eset­leg tan­kol­ni kell. Vagy beáll az M0‑s, mert a — figye­lem! — szem­be­sáv­ban bal­eset van, és ahhoz le kell las­sí­ta­ni, hogy JÓL meg lehes­sen néz­ni a ron­cso­kat. Egy szó mint száz, vala­mit erre ki kell talál­ni, mert ez nem tet­szik nekem.

A továb­bi­ak­ban csak cím­sza­va­kat írok, mert egy­részt az elő­ző bekez­dés túl hosszú lett, más­részt meg Csáth Géza is ilyen nap­lót veze­tett.

Teli alul­já­ró. 2‑es vil­la­mos. Már­ci­us 15. tér. Fagyi­zó hatal­mas válasz­ték­kal. Net­dayt­rade kft. Első sor, mint rég. Kövér bácsi hosszú elő­adá­sa. Ásvány­víz, vég­re. Autó­sze­re­lő bácsi pró­bál shor­tol­ni, nem megy neki. De a lon­go­lás sem. Két­mo­ni­to­ros gép. Nagy nehe­zen belé­pés. Shor­to­lás, lon­go­lás, időn­ként a meg­fe­le­lő bil­len­tyű­zet-kom­bi­ná­ci­ót is elta­lál­juk. Una­lom. 11 (?) dol­lá­ros pro­fit. (…)

Jó dolog ez a dayt­rade, de nekem nem annyi­ra tet­szik. Ezen biz­tos nem fogom elvesz­te­ni a háza­mat. Ellen­ben a mai nap — nagy pesszi­miz­mus­sal átsző­ve — tőzs­de­i­leg megint­csak fénye­sen sike­rült. Mesi +4,5%, én meg +5% eddig. Remé­lem, hogy veze­tünk:)

Ugye, milyen fel­nőt­tes?

Béke, nyugalom

Bemész a kony­há­ba, öntesz ki egy csé­szé­be kávét. Raksz bele kaka­ót, meg öntesz hoz­zá tejet. Kicsit meg­me­le­gí­ted. Ha kész, fogod magad, és kiülsz a terasz­ra. Süt a Nap. Éne­kel­nek a mada­rak. A fenyő ágai között rep­des egy darázs. Per­cen­ként elmegy egy autó az úton. Zsó­fi, a kutya unot­tan figyel, majd leej­ti a fejét a por­ba. Ülsz, süt Rád a Nap, kicsit fúj a szél, nem látsz vagy hal­lasz egy embert sem. Meg­iszod a tejes­ká­vét, aztán min­dent foly­tatsz ugyan­ott, ahol abba­hagy­tad. De nem ugyan­úgy…

Színház meg ilyenek

A mai nap az egye­tem-szín­ház-tőzs­de három­szög körül ját­szó­dott: vol­tam órán, vol­tam szín­ház­ban, nyer­tem a tőzs­dén:)

Az egye­te­mi más­fél óra tanul­sá­ga: ne csalj a tőzs­dén, mert kirúg­nak a tőzs­dés játék­ból, plusz még a PSZÁF is meg­ha­rag­szik rád, ami meg köz­tu­dot­tan majd­nem olyan jó, mint­ha mond­juk az APEH ten­né ugyan­ezt. Volt egy nagy­sze­rű tip­pe­lé­ses játék is, leírom, hogy meg­le­gyen, ha kell vala­mi­ért. Min­den­ki leír­ja egy papír­ra a nevét és egy szá­mot 1 és 100 között. Az nyer, aki az összes játé­kos által leírt szá­mok átla­gá­nak 2/3‑ához leg­kö­ze­lebb álló szá­mot tip­pel­te. Sze­ga Péter álné­ven 18-cal a 22-es nye­rő­szám köze­lé­ben vol­tam, saj­nos Szpé nem nyert sem­mit… Sebaj, srác, jó vol­tál, fel a fej­jel!

A szín­ház: megint fia­ta­lok, megint egy kis terem, megint nem vala­mi jó hely, és megint egy nagyon jó elő­adás. Volt néhány sze­mé­lyi átfe­dés is a mos­ta­ni (Pilo­non az SZFE‑n) meg a már­ci­us 26-ai (A varázs­fu­vo­la a Mer­lin­ben) darab között, Kiss Diá­na Mag­dol­na nevét jegyez­zük meg; és annak a srá­cét is, aki­nek nem tudom, mi a neve, viszont hason­lít Gyur­csány Ferenc­re — szem­üveg­ben, vala­mint sze­ret egy lét­ra tete­jén ülni meg lab­dáz­ni.

A tőzs­de: ma hatal­ma­sat kaszál­tunk Mesi­vel, maga a kb. 2500 forint még nem olyan nagy összeg, viszont két nap alatt 3%-osnál nagyobb árfo­lyam­nye­re­ség kel­le­mes érzés. Hát még ha érte­nénk is hoz­zá:) Az olyan lényeg­te­len dol­gok, hogy mi az a pia­ci ár, mire jó az, miért megy fel egy papír, miért esik aztán vissza, mit spe­ku­lál­nak “vala­kik” egy papír­ral, ezek sze­rint nem szük­sé­ge­sek egy rela­tí­ve sike­res befek­te­tés­hez.

És a mai nap jó híre: belát­ha­tó időn belül lesz design, és akkor szé­les­re nyit­juk a kapu­kat. Vége a bétá­nak, kez­dő­dik az RC1.