Viszlát, 2017!

Ez ilyen mun­kás poszt lesz, vigyá­zat!

Néhány órán belül vég­re véget ér ez az év, ami olyan volt, mint a Well­hel­lo-film (gy.k. #soha­vé­get­ne­mé­rős), bár a film mond­juk tava­lyi, az évről pedig éppen az imént írtam, hogy mind­járt véget ér. Jó hason­lat, ket­tes, leül­het!

Milyen volt 2017? Kemény.

A janu­ár jól kez­dő­dött, már­mint a leg­ele­jén. Min­den szép és jó volt, kel­le­mes tici­nói tele­lés után kel­le­mes züri­chi szil­vesz­ter, jó évkez­det. Elő­lép­tet­tek. 11-én egy bal­fék audis elütöt­te Regit a zeb­rán, és ez elég­gé rányom­ta a bélye­gét az azt köve­tő hetek­re, hóna­pok­ra. 20-án nem csak a lányok 6. szü­le­tés­nap­ját ünne­pel­tük, de Trump beik­ta­tá­sát is sirat­tuk. (Nem vagyok egy alt-right.)

A feb­ru­ár érde­kes volt. A pro­jek­ten dol­go­zó főnö­köm (iga­zá­ból főnök­asszony) a sem­mi­ből beje­len­tet­te, hogy elmegy a pro­jekt­ről, sőt, 10+ év után a bank­tól is. Az addig se kevés mun­ka egy han­gya­bo­ká­nyit több lett.

Már­ci­us­ban aztán elment a hölgy, és ki más kap­ta meg a sta­fé­tát, mint én. Ez azért volt jó, mert az addi­gi mun­kám mel­lé meg­kap­tam az övét, plusz nagy­já­ból ugyan­ak­kor elment a 60%-os PMO (pro­jekt­asszisz­tens) hölgy is a pro­jekt­ről, így már­ci­us­tól kezd­ve 2,6 FTE vol­tam egy sze­mély­ben. 24-én vol­tunk Bern­ben útle­ve­let csi­nál­tat­ni.

Az ápri­lis jó volt, mert tele volt mun­ka­szü­ne­ti napok­kal, viszont rossz volt, mert kezd­tem baro­mi­ra elfá­rad­ni. A pro­jekt addi­gi leg­na­gyobb release‑e volt a hónap köze­pén, mond­juk az sike­rült. Viszont elkez­dő­dött a füves (borí­tás, nem ciga­ret­ta) foci­sze­zon, rend­sze­re­sen fociz­tunk ebéd­idő­ben (ebéd helyett).

Május­ban kap­tam egy céges “kitün­te­tést”, a kar­ri­e­rem során az elsőt, ez mond­juk jól esett. Aztán a hónap végén kap­tam segít­sé­get a pro­jek­ten, ez is jó volt. Köz­ben jött a jó idő, egy­re jobb lett a kedv, bár nőtt a fáradt­ság. Vol­tam ott­hon 15 éves érett­sé­gi talál­ko­zón.

Júni­us­ban 33 let­tem, krisz­tu­si kor, nem tudom, ez most jó hír vagy sem. A pro­jek­ten kemény idő­szak volt, nem kap­tam jó híre­ket. Nagyon fárad­tam, vár­tam már a követ­ke­ző hóna­pot.

Júli­us­ban elő­ször a tör­té­ne­lem során három hétig sza­bad­sá­gon vol­tam. Bár elég nehe­zen indult (nem olyan egy­sze­rű átkap­csol­ni pihe­nés­be, ami­kor az ember elő­ző nap este 11-ig dol­go­zik, és haj­na­li 2‑kor arra ébred, hogy mit felej­tett még el), de nagyon jó volt. Olyan hosszú volt, hogy átnyúlt egé­szen augusz­tus­ba.

Augusz­tus­ban nem unat­koz­tam. Az első mun­ka­na­po­mon rög­tön este 8‑ig vol­tam benn, volt egy elég kemény pro­duc­ti­on issue-nk, amit aztán 3 nap alatt sike­rült meg­ol­da­ni. Meg­fo­gal­ma­zó­dott ben­nem, hogy én nem erről a pro­jekt­ről sze­ret­nék nyug­díj­ba men­ni, így szól­tam, hogy nekem ennyi elég volt.

Szep­tem­ber­ben meg­ta­lál­ták az utó­do­mat, aki­nek aztán a követ­ke­ző hóna­pok­ban sike­rült átad­nom a mun­ká­mat. Fogal­mam sincs, mi tör­tént a hónap­ban, biz­tos dol­goz­gat­tam egy kicsit.

Októ­ber­ben jött megint 2 hét sza­bad­ság, de itt már kicsit úgy vol­tam vele, hogy annyi­ra hasz­nos ilyen mun­ka köz­ben a sza­bad­ság, mint halott­nak a beön­tés. Szom­ba­ton men­tünk haza Magyar­or­szág­ra, végig­te­le­fo­nál­tam az utat, mert akkor volt egy nagy go-live. Vasár­nap 12 órát dol­goz­tam reg­gel hat­tól kezd­ve, Regi nem örült. Köz­ben inter­júz­tam a FIFÁ-hoz, aho­va fel­vet­tek, de vissza­mond­tam.

Novem­ber­ben elkezd­tem pszi­cho­ló­gus­hoz jár­ni, ez nagyon jó volt. Egy­re job­ban kivo­nul­tam a pro­jekt éle­té­ből, bár nagyon nehe­zen enged­tem el a dol­go­kat. A hónap végén átad­tam a mun­kát és a fele­lős­sé­get az utó­dom­nak. Köz­ben Regi 30 éves lett, ott­hon ünne­pel­tük egy elég­gé jól sike­rült buli­val.

Decem­ber­ben lezár­tam a dol­ga­i­mat, újra elkezd­tem azok­kal a fel­ada­ta­im­mal fog­lal­koz­ni (pl. inter­júz­ta­tás, pipe­line manag­ement), amik­re a pro­jekt mel­lett nem volt időm. Elköl­töz­tünk, aztán jött a kará­csony, és jöt­tek a roko­nok (anyós el, após jön, anyá­mék jön­nek, após el, mi el). A két ünnep között dol­goz­tam, nem sza­kad­tam meg. 30-án Saas-Fee-be utaz­tunk, ahon­nan eze­ket a soro­kat írom.

Mit várok 2018-tól a mun­ká­ban?

  • Keve­sebb túl­órát.
  • Keve­sebb (vagy leg­alább­is más) fele­lős­sé­get.
  • Több sza­bad­sá­got a mun­ká­ban.
  • PMP-re készü­lést, eset­leg egy újabb szint­lé­pést és elő­lép­te­tést.

BÚÉK!

One Reply to “Viszlát, 2017!”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *