Focihét 2019/#19

Ez a hét foci szempontjából annyira megismételhetetlen volt, hogy muszáj röviden megemlékeznem róla.

Hétfő: nem fociztam és nem néztem focit. Ajvé.

Kedd: este végignéztem a Liverpool – Barcelona BL-elődöntő visszavágót. Az első meccsen ugye a Barcelona 3-0-ra nyert, de aztán jött a visszavágó, és a Pool a sérülések és minden egyéb dacára olyan 4-0-t játszott, hogy arról még nálam futballokosabbak is hetekig, hónapokig beszélgetnek. Én olyan gólt, mint amilyen a 4. volt (gyorsan elvégzett, trükkös szöglet, miközben alszik a védelem) sose láttam még, egészen elképesztő volt, hogy ilyet ilyen szinten meg lehet csinálni.

Szerda: este szakadt az eső, de hát edzés, menni kell. Az esernyő-csel új értelmet nyert, mert konkrétan megfordult a fejemben, hogy esernyővel fogok focizni, annyira zuhogott. Aztán inkább elengedtem ezt az eső dolgot, három rétegben (trikó, aláöltöző, mez) fociztam, ezek darabonként másfél perc alatt átáztak, így 5 perc után már minden mindegy volt. A körülmények ellenére 8-an voltunk edzésen, 4v4-et játszottunk, aztán a szomszéd félpályán edző (mint utóbb kiderült: a UPC volt az) csapattal keveredve játszottunk még fél órát 10v10-ben is. Nem volt világítás, csak a szomszéd pályákon, én alig láttam, balhátvéd voltam, jól esett (minden szempontból). Aztán 9 után haza, pont lekéstem azt a két gólt, amivel a múlt heti idegenbeli 1-0 után már 3-0-ra ment az Ajax, akiket már azelőtt is szerettem, mielőtt 2003-ban a stadionjukban láttam volna Eminemet (van setlist!). Aztán jött a 2. félidő, és még mindig nem tudom, hogyan, de a Tottenham megfordította a meccset, és nyert idegenben 3-2-re, győztes gól a 96. percben. Érthetetlen.

Csütörtök: mobilon néztem a Chelsea – Frankfurt EL-elődöntő visszavágó végét, illetve reméltem, hogy a végét (2. félidőt), mert ekkor már elég álmos voltam. Persze jött a hosszabbítás, aztán éjfél magasságában a tizenegyesek. Hiába gondoltam azt, hogy Kepa akkor sem fog majd meg büntetőt, ha a szájába rúgják, mégis megfogott kettőt, így nyert a Chelski, és döntős. Ahol az ellenfelük az Arsenal lesz, így az angol BL-házidöntő után jön az angol EL-házidöntő (kronológiailag fordítva lesz).

Péntek: a futballhét zenitjének indult, hogy aztán inkább nadír legyen. De ne szaladjunk ennyire előre! Este 8-tól kezdődött az FC VBZ – FC ZKB meccs. Idén nem megy nekünk túl jól, az egyetlen győzelmünket pont ellenük értük el, pont az én gólommal, még álnéven. Gondoltuk, mikor fordítsuk meg a vesztes tendenciát, ha most nem? Jó sokan jelentkeztünk meccsre, pedig általában 11-12 emberrel szoktunk meccsezni, most meg volt vagy 16-18 játékos is. Az eligazításnál kiderült, hogy csere leszek a második félidőben, gondoltam, hát jó, legyen így. Melegítettünk, aztán egyszer csak szólt az edző bá’ (Herr Looser, hagyok erre egy kis időt), hogy mégis kezdek, mert nem jött meg az egyik játékostársunk időben. Jó, akkor legyen így! Balhátvéd voltam, sokszor nem kellett előremennem, mert a csodacsatárunk búcsúmeccse volt (eligazol az FC Schwamendingenbe), aki tényleg annyira jó, hogy arra nincsenek szavak. Az első percben rúgott egy kapásgólt, ennek igen örültünk. Aztán az ellenfél szögletből egyenlített (elaludtunk, mint a Barcelona, nagyjából ennyi a hasonlóság), de gyorsan rúgtunk (a csodacsatár) még két gólt. Aztán az egyik védőnk összehozott egy tizenegyest, ami szerintem labda volt, nem baj, még mindig 3-2 nekünk. Rúgtunk még egyet, de kaptunk is egyet szabadrúgásból, 4-3-nál cseréltek le. A második félidőben rúgtunk még 2 gólt, 6-3. Innen már nem lehet baj! Csak aztán beütött a VBZ-krach, lyukas volt a középpálya, rengeteg eladott labda volt, nem tudtunk nagyon felfejlődni támadásba. Kapott az ellenfél még egy tizenegyest, ami szintén nem tűnt annak, és asszem rúgtak egyet akcióból is végre, 6-5. Ekkor a mester beküldött jobbszélsőnek, fizikailag ugyanott rohangáltam, mint az első félidőben, csak a másik irányba támadtunk, ez engem nagyon megzavart. Hiányzott a stabilitás hátulról és középről is, teljesen esetlegesen védekeztünk, az egyik kontrából egyenlítettek, aztán nem sokkal később az ellenfél egyik játékosa homorított egy korrektet a tizenhatoson belül, így a bíró befújta ellenünk a harmadik büntetőt is. Itt elgurult a gyógyszere az egyik csapattársunknak, ordítva letépte magáról a mezt, és lement a pályáról. Berúgták ezt is, és aztán, amikor már minden mindegy volt, még egyet, így lett a vége 6-8. Ismétlen, foci volt ez, nem vízilabda, bár a pálya talaja elég mély volt. Sikerült a hosszúujjú aláöltözőm alatt elrejtenem az Amazfit Pace-emet, így van hőtérképem is, azt hiszem, ez volt az összes örömteli esemény péntek este.

Én vagyok az FC VBZ Bácsi Sándora.

Szombat: semmi foci, egy halvány próbálkozás, hogy megnézzem a Bundesliga-összefoglalót, de aztán mégsem.

Vasárnap: dettó.