Karácsonyi költözés

Elég ciki, de a legutóbbi költözéssel kapcsolatos bejegyzés óta (ami egyébként arról szólt, hogy végre nem költöztünk 2014-ben) már kétszer is költöztünk. Szinte hihetetlen, de a költözés szempontjából eseménytelen 2014-es esztendőt egy szintén helyileg állandó 2015 követte. Hogy ezt ellensúlyozzuk, tavaly elköltöztünk Klotenből Zürichbe, idén (pontosabban múlt héten) pedig a lakótelepen belül mozdultunk nagyjából 150 métert.

Tehát így nézett ki az #elmúlt10év:

  • 2007: Szigethalom → Göd
  • 2008: Göd → Budapest, XXI. ker.
  • 2009: Budapest, XXI. ker. → Budapest, XIX. ker.
  • 2010: TbMLBKÖ (Tetőtér-beépítés Miatti Lakáson Belüli Költözés – Összehúzódás)
  • 2011: TbMLBKSz (Tetőtér-beépítés Miatti Lakáson Belüli Költözés – Szétterülés)
  • 2012: Budapest → (Zürich →) Rafz
  • 2013: Rafz → Kloten
  • 2014: N/A
  • 2015: N/A
  • 2016: Kloten → Zürich
  • 2017: Zürich → Zürich (a házszámunkat 29-cel csökkentettük, az emelet számát viszont 2-vel növeltük)

Már akkor megfogalmazódott bennünk, hogy az előző lakás nem lesz a mi nyugdíjas éveinknek tanúja, amikor az első lakbért leemelte a főbérlő egy csoportos beszedési megbízás keretein belül a bankszámláról. Semmi extrára nem kell gondolni, de a havi lakbérből egyes afrikai törzsek évszázadokon keresztül jutnának elegendő enni- és innivalóhoz, és maradna még egy kevés takarékoskodni. Szép lakás (újépítésű, első beköltözők voltunk), nagy lakás (143 m2), városi lakás (ha Altstetten a zürichi Kőbánya [BP, X. ker.], akkor Albisrieden nagyjából Kispest [BP, XIX. ker.] jobbik felének felel meg), drága lakás – iyen egyszerű. Nagyjából az idei év elejétől kezdve töltöttük (főleg Regi) időnk egyre jelentékenyebb részét lakáskereséssel. Mivel nem akartunk a gyerekeknek óvoda-, majd később iskolaváltoztatást, ezért a keresgélést egy zsebkendőnyi (attól függ, milyen nagyítással nézi az ember a térképet) területen folytattuk. Ennek elősegítése érdekében én készítettem egy saját térképet, ahol bejelöltem az osztálytársak lakhelyét, hogy lehessen látni, meddig nyújtózkodhatunk Zürichen belül. Erre nagyon büszke vagyok még most is.

Feliratkoztunk mindenféle filterekre a különböző svájci ingatlan.com-utánzatokon, gyakorlatilag real-time monitoroztuk az altstetteni-albisriedeni ingatlankínálatot. Nem volt valami rózsás a helyzet. Egyrészt a környéken nagyon sok a szövetkezeti lakás (Zurlinden, Sonnengarten, Schönheim – ezek valakiknek biztos jelentenek valamit), amiket külföldi expatként nem egyszerű megkapni. (Túl kevés a gyerek; túl sokat keresünk; túl hoch a Deutsch, amit beszélünk.) Másrészt meg valahogy az emberek itt nem mocorognak, mintha ez az Albisrieden eléggé bejönne az ittlakóknak, és nem nagyon akarnának elköltözni. (Végülis ez ránk is igaz.) Szóval vártunk, várakoztunk. Néha felcsillant egy sudár reménysugár, néha megnéztünk egy-egy lakást is. Találtunk olyat, amiben kb. 25 méter hosszú folyosó volt, így ideális lett volna bowlingozáshoz, lakni kevésbé. Volt olyan, ami nyáron is olyan sötét volt, hogy zseblámpával járták végig az érdeklődők a különböző helyiségeket. Láttunk olyat, aminek a konyhabútora idősebb (és használtabb) volt, mint mi mindannyian, együttvéve. Aztán volt olyan is, ami szuper volt, nagyon tetszett, megpályáztuk, támogatott minket az előző bérlő, de egy szomszéd beelőzött minket, és mégsem mi kaptuk meg.

Aztán október legvégén a lakótelep appján (!) Regi talált egy apróhirdetést, amiben pont egy olyan lakásra kerestek Nachmietert (utóbérlőt, aki átveszi a lakást felmondási időn belül), amilyet mi kerestünk. Írtunk is neki rögvest, megnéztük gyorsan, de már látatlanban tudtuk, hogy megpályázzuk, mert ez kell. Így is történt, hogy pár napra rá megkapjuk a hírt, hogy nem kapjuk meg a lakást. Kb. ugyanaz történt, mint korábban, csak a reciproka: most mi voltunk azok, akiket nem ajánlott a bérlő (mert egy szomszéd ugrott rá a lakásra), viszont mi beelőztünk a főbérlőnél, de mivel a szomszéd volt kedvezőbb helyzetben, őket választották. Fasza.

Aztán már november eleje volt, amikor kiderült, hogy valamiért visszalépett az ajánlott szomszéd, és miénk a lepattanó! Ez egyrészt jó, mert megszereztük a lakást, másrészt meg ezzel a pár napos csúszással pont azt érték el, hogy csak február végével mondhattuk fel a mi kecónkat. Ez pedig egy olyan aprócska rizikót hordozott magában, hogy két hónapig kell két lakást párhuzamosan fizetnünk. Így mulat a magyar! Persze aztán nagyon hamar kiderült, hogy nem lesz ez így, meghirdettük a mi lakásunkat (most mi kerestünk Nachmietert), jött egy csomó érdeklődő, ketten pályáztak is, aztán sok egyeztetés és kavarás után megegyeztünk január közepében, így lett a rémes 2 hónap átfedésből kényelmes 2 hét.

Gyakorlatilag a pozitív hír (hogy megkapjuk a lakást) pillanatától kezdve indult maga a költözködés aktusa. Regi elkezdett Tót-módra dobozolni: elpakolta a csetreszeket-limlomokat-biszbaszokat, aztán növekvő fontossági sorrendben egyre több és több dolgot. Én első nekifutásra szétszedtem a legnagyobb polcos szekrényt, amiben a legtöbb dolog volt. Leszereltük az étkezőszekrényt, aminek az alkatrészeit saját magába gyömöszöltük bele. Gyakorlott mozdulatokkal (harmadszor csináltam) szétszereltem az ágyunkat, így majd’ két hónapig aludtunk a földön (Trainspotting-nosztalgia).

Szétszedtem – mit szétszedtem? – atomjaira törtem és leselejteztem a gyerekek conforámás (francia/low-budget Ikea) emeletes ágyát, így már ők is földön aludtak. Szétszereltem az összes szekrényt, ami nem volt akkora törés az életünkben, mivel minden ruhánk már így is bedobozolva szendergett a pincében. Olyan serény voltam, hogy még azt a pár ikeás összeszerelési útmutatót is kidobtam, amik véletlenül túlélték azt, amikor az összes fajtársukat vittem el a szelektívhulladék-gyűjtőbe – emiatt Regi cseppet sem dicsért meg. Én magabiztos voltam: az első hetekben nem felejtettem el felírni azt, hogy melyik csavarkészlet melyik szekrényhez tartozik, csak később.

Időközben sikerült találni költöztetőcéget is: a megbízható Camelen Umzug GmbH-ra esett a választás, akiket a továbbiakban nyugodtan nevezhetünk tevéknek. Csütörtökre (dec. 21.) hívtuk őket tudva, hogy szerdán délután kapjuk meg a kulcsokat. Szerdán munka után még mozgósítottunk jónéhány ismerőst-barátot-kollégát, akik majdnem este 11-ig segítettek nekünk átpakolni, felcuccolni, összeszerelni. Túl egyszerű lett volna a dolguk, ha nem keverem össze a bútorok 90%-át, így aztán csak imádkozni tudtunk, hogy a szekrényből szekrény legyen, és ne bárpult. Végül egyébként minden jól alakult, nagyjából olyan bútorokat építettünk, amilyeneket Älmhultban elképzeltek.

Csütörtök reggel 8-ra megérkezett a karaván. Három teve sorakozott fel, akiknek a nevét nem sikerült megjegyezni, de mint később kiderült, kurdok voltak mind. A tavalyi költözködés (amit egyébként a vérprofi Schäfli Transport AG intézett) igen magasra tette a lécet, szóval nem vártam mást, mint hogy professzionálisan megoldják azt a feladatot, miszerint 150 métert mozgatnak néhány dobozt és bútort. El kell ismerni, fóliázásban nagyon erősek voltak, úgy befollpackoztak néhány kisebb bútort, hogy alig fértek ki vele az ajtón. Cserébe viszont rettentő ráérősen és amatőr módon tevékenykedtek. A megérkezésük első percében törték ki a húzható-tolható négykerekű kiskocsijuk egyik kerekét, amit így nem is tudtak egyáltalán használni. A fotelünkkel sikerült egy akkora karistolást ejteniük a nappali kellős közepén, amit még az Uetliberg (zürichi Gellért-hegy) tetejéről is látni. Egyikőjük, akit nevezzünk csak Főtevének, az idő jelentős részét a teherautóban való ücsörgéssel és dohányzással töltötte. Mindegy, olcsó tevének rossz a húsa, tartja a kurd közmondás, és ez tényleg így van.

Csütörtök délután 3-kor végeztünk a költözés keményebb, fizikai részével. Ekkorra a bútorok majd mindegyike abban a szobában foglalt helyet – a szerencsésebbek összeszerelve, a kevésbé szerencsések lapra szerelten agonizálva -, ahova azt megálmodtuk. A dobozokat nehézségüknek megfelelően 3-4-5 emeletes kupacokba rendeztük, szigorúan ügyelve arra, hogy a poharakkal teli “FRAGILE” feliratú legyen legalul, fölötte pedig a többi, sorrendben a súlyzós, a könyves, és a szerszámokkal teli. A nap végére már mindenki az új lakásban aludt, és nemhogy matracon, de ágyban (!).

Pénteken (dec. 22.) tovább folyt a kidobozolás és szerelés. Két szekrénynek kidobtam a hátlapját, mert annyira rossz állapotba került az ikeás papundekli, hogy az már nekem is vállalhatatlan volt. Hátlap nem lévén a szekrények meglehetősen stabilak voltak, amikor az ember komolyabban rájuk nézett, akkor egy kissé meginogtak.

Természetesen igényes mérnökember vagyok, így négy darab egyfrankos ikeás fém keresztléc segítségével minden szekrényt úgy stabilizáltam, hogy az vizuálisan is kielégítő legyen: csukott ajtóknál egyáltalán nem látszik, mennyire ordenáré gányolást csináltam. A cél szentesíti az eszközt.

Szombaton (dec. 23.) emlékeim szerint az utolsó dobozokkal végzett Regi, közben én halált megvető bátorsággal villanyszereltem. A kedvenc részem ilyenkor mindig az, amikor elfelejtem lekapcsolni a biztosítékot, és ez akkor derül ki, amikor a kezemben (mármint a foglalatban, természetesen) felgyullad a villanykörte. Ezt leszámítva ez a mérnöki feladat is gond nélkül végződött.

Vasárnap (dec. 24.) csak óvatosan mozgolódtunk (ld. karácsony). Hogy odafigyeljek a szomszédokra és a velük való korrekt viszonyra, ezért ekkor raktam fel a képeket a falra. Azóta mondjuk nem köszönnek.

Így érkezett el a karácsony. Egyesek szerint olyan állapotban van a lakás, mintha már évek óta itt laknánk. Ezt jó jelnek vesszük.

Jövőre nem tervezünk költözést. De legalábbis nem a tevékkel.

Foci 2017-ben

Mit is írtam tavaly?

Gimiben sokat fociztak frocliztak a barátaim, hogy olyan kevés gólt rúgok, hogy egy kézen meg lehet számolni. Igazuk volt. Idén hát megszámoltam, hogy hány gólt rúgtam.

Ez pedig immáron hagyomány, mert idén is így tettem. Sőt, ebben az évben további adatokkal bővítettem a statisztikát: azt is feljegyeztem, hogy milyen összeállításban (hány játékos az egyik és a másik csapatban) fociztam.

Foci 2017-ben

Idén 56 alkalommal játszottam összesen 108 “meccset”. Meccsnek hívtam minden alkalmat, amikor legalább 5 percig játszottunk egy adott összeállításban. Összesen 98 gólt szereztem (1,75 gól naponta, 0,91 gól meccsenként). Ez Messi-i (messzi) magasságnak tűnik, de tegyük azért hozzá, hogy sok meccs volt teremben is (és egyszer idén műfüvön fociztam). A borításonkénti statisztika a következő:

Borítás Nap Meccs Gól Arány (naponta / meccsenként)
műfüves 1 2 5 5 / 2,5
füves 28 63 21 0,75 / 0,33
terem 27 43 72 2,67 / 1,67

A lényeg a fű, mármint a futballban, ugye. Eléggé szomorú a helyzet: a tavalyi szárnyalást idén visszafogott szereplés követte. Az a kiugrás egy igen nevetséges 2v2 “meccs” volt, ha azt leszámítanám … de inkább nem teszem.

Fű 2017

Teremben már jobb volt a helyzet, de azért itt is előfordult, hogy nem rúgtam gólt! Teremben! Még ilyet! Mármint nehogy már még ilyen legyen! Ejnye!

Terem 2017

Némi komment:
* Kinn leggyakrabban 7 a 7 ellen játszottunk, benn pedig 4 a 4 ellen.
* Leggólerősebb – ha a 2v2 bohóckodást nem vesszük – 4v4-ben voltam, ami nem meglepetés, mert ugye ez teremben volt. Füvön 4v5-ben (emberhátrányban!) egy meccset játszottam, és két gólt lőttem.
* Egészen elképesztő, de mind a nyolc 6v6-os meccsen képtelen voltam gólt lőni.
* Ami pedig tényleg fura, az az, hogy emberelőnyben (amikor az ellenfélnél kevesebben jászottak, mint a csapatomban) arányaiban kevesebb gólt rúgtam, mint egyenlő létszámnál.

Idén nem jött össze a FC VBZ, de jövőre a PMP mellé bele kell férnie!

A kerékcsere

Bevezetés #1
F. Regina (aki később férjezett nevén, M. Reginaként folytatta pályafutását) gödi lakos Suzuki Swift típusú gépjárművét 2007 tavaszán elvitte kerékcserére. Regina az alkalomhoz illő öltözetet viselt: kis nyári ruhácska, szandál, napszemüveg. Időpontja volt, és mivel nem szeret késni, ezért már 5 perccel korábban megérkezett a garázsba. Szépen beparkolt, leállította a motort, sebességben hagyta az autót, behúzta a kéziféket, kiszállt, köszönt. A melós úr is illedelmesen köszönt, benézett a hátsó ülésre, majd a csomagtartóba is, mindkettőt üresnek találta. Reginához fordult, és megkérdezte:
– És hol vannak a nyári gumik?
– Ja, azokat hozni kell?

Bevezetés #2
Előző történetünk hőse, aki immáron M. Regina (szül. F. Regina) kloteni lakos kerékcserére vitte Audi A4 Avant típusú gépjárművét valamikor 2013-ban. Kerekek bepakolva, öltözet a feladathoz és a közönséghez igazítva. Parkolás, kiszállás, séta a munkafelvételi pulthoz. Sajnos a műhely padlója mindenféle olajfoltokkal volt tarkítva, az egyik ilyenen Regina megcsúszott, a feszülten figyelő szakik előtt először csinált egy dupla leszúrt Rittbergert, majd hanyatt esett.

(…)

Amikor Regi ezeket a sztorikat évekkel ezelőtt összehozta, majd elmesélte, akkor nem hittem volna, hogy a családban kerékcsere témában lehetne ennél erősebbet összehozni. Aztán eljött a hétfői nap.

Október 29-e egy csendes vasárnap este volt. Kaptam egy hírlevelet a korábban már említett nem túl messzi szervíztől, hogy vegyek új Audit, vagy ha már spúr vagyok, legalább kerékcserére menjek. Az ötlet nem rossz (mármint az utóbbi), mivel lassan kezdetét vette a svájci ősztél. Mivel 2017 van, az időpontfoglalás egy pöpec online tool keretein belül történt, lehetett választani napot, órát, percet, megadni az autót stb. Tanulva a korábbi esetekből a kerekeket már tavasszal a szervíz kerékhotelében helyeztettük el, így aztán se elveszteni, se otthon hagyni nem tudtuk. Hogy véletlenül se felejtsem el az időpontot (jegyezzük meg: hétfő, 15:00!), csináltam magamnak google-ös emlékeztetőt, naptárbejegyzést Outlookba, illetve az oldschool papír alapú naptárba is beírtam, hogy kerékcsere.

Eljött a hétfő. Reggel még talán be is jelentettem az otthoni plénum előtt (szerk.: ekkor Regi már nem volt otthon), hogy délután viszem a kocsit kerékcserére. Elmentem dolgozni biciklivel (a 300 méter az mégiscsak 300 méter). Közben az alábbi üzenet fölött siklott át a tekintetem.

Haladtak tovább az órák, volt egy meetingem egytől, ami miatt késtem a következőről, ami kettőkor kezdődött, ami miatt késtem a fél hármasról. Viszont, tudva a prioritásokat, itt már a kezdést követően bejelentettem, hogy nekem halaszthatatlan teendőim vannak, szóval három előtt lépnem kell. Sikerült is elszakadnom kedves kollégáimtól, rohantam le a biciklitárolóhoz, hogy gyorsan hazatekerjek, hogy gyorsan elvigyem a kocsit. Ekkor hívott Regi:

Regi: El tudnád gyorsan küldeni az IKEA Family Card vonalkódunkat?
Laci: Rohanok haza, nem ér rá 10 perc múlva, mikor végzek? (szerk.: nem mondtam, hogy miért rohanok és mivel végzek!)
Regi: Itt vagyok a pénztárnál.
Laci: OK, küldöm.

Elküldtem a screenshotokat, robogtam hazafelé. Közben felhívtam telefonon Évit (lö anyós), hogy dobja le nekem a slusszkulcsot. Hazaértem, beálltam a terasz alá, felvettem az “elkapom a kulcsot, de baromi ügyesen, hogy ne ejtsem el, de el se törjön a kezem” pózt. Évi kihajolt, és leszólt:

Nincs itt a kulcs, Regi elvitte a kocsit.

Arcom:
Arcom

Gyorsan felhívtam Regit, gondoltam, akkor most jön az, amit a BTK “verbális családon belüli erőszak mobilkommunikációs eszközzel” címszó alatt definiál.

(…)

Megbeszéltük a dolgot. Utána gyorsan elbicikliztem a szervízbe, és elmondtam, hogy igen, én vagyok az, aki biciklivel, autó nélkül jön kerékcserére. Megértőek voltak, mivel németül beszéltem.

Miután ez lezajlott, rendeztünk egy gyors post mortemet, hogy mi ment félre. Én 100%-ig magabiztos voltam, hiszen minden információt mindenkivel megosztottam, gondoltam.

Azért kiderült pár turpisság:

  1. reggel azt mondtam, fél négyre viszem a kocsit;
  2. a naptárba négyet írtam, Regi ekkora már hazaért;
  3. Regi indulás előtt pont beleírt ugyanebbe a naptárba, a matricától 5 centire, de nem vette észre a bejegyzésemet.

Szóval itt tartunk most, szombatra kaptunk új időpontot, amikor Évi próbál majd szerencsét a kerekekkel és a gyerekekkel. Lehet, hogy abból még jobb sztori lesz?

Versek

A 15 éves érettségi találkozó margójára.

Négysorosok, avagy
“Jaj, milyen leverõ!”

2002.05.09.

Szóval az úgy történt… Nagyon unatkoztunk német órán, közvetlenül irodalom után, és azon gondolkoztunk, Örkény Ballada a költészet hatalmáról címû egypercesében mi lehetett az az ominózus négy sor, amitõl a telefonfülke elment korzózni. Ezek születtek:

Opus 1
Kiskutya, gyere ide,
Kis barna életemnek értelme,
Gyere menjünk, játsszunk barnát!
De hát neki se lába, se keze!

Opus 2
A Nap meleg sugarakat hányt.
A Föld másnaposan pörgött.
A Tejút csillagai sárba tapadtak.
Az Egyetem magába roskadt.

Opus 3
Olmosan léptem, fagyott
Szívemen a gyönyör, kopott
Kabátom remegett. aggott
Fejem dért vetett, lelkem elveszett.

Opus 4
Végig néztem, ahogy szenved,
Éreztem, szinte szétreped a csontom
Tudom, hogy rossz most a kedved
Jó lett volna ez, ha el nem rontom…

Opus 5
Sarkon fordult, vissza se nézett,
Cipõsarka tompán kopogott szívemen.
Láttam, árnyéka életemre lépett.
Mosolya átrepült szegény nevemen.

Opus 6
Szomorú vagyok,
Kurvára.
Nem vagyok boldog,
Kurvára?

Ghyczy Dénes: Csikágó
Csattan a csikó hátán az ostor,
Galoppol hevesen a hideg betonon –
Csettint a jó kolbász szagára:
Csikágó a hely neve, nem magyar föld határa!
2002.05.09.

Markert László: Napóleon
Sok a patkány,
Csak rágnak s rágnak.
Maguk után piszkot és betegséget hagynak,
Bocsánat nekik!
Nem értik…
Nem érthetik…
2001.

Ghyczy Dénes – Markert László: Falak
Ismérved s nem is érted: vallás,
Szükséged, de nem is kérted: illem,
Fontosb, mint bármi más: a hallás,
Az idõ: illan, szemed: csillan, pszt!

Fogtad a mások hideg kezét.
Nem értetted, miként e világ.
Mint Ulysses, *ni indult ezért
S nem értette õ sem, mi rág.

Miért a jobb sors, miért minden?
Minek vallás összes szinten?
Életem célt önmaga talál?

Meddig ömlik meggypiros vérem?
Tegyem a rendszert, vagy csak nézzem?
Megváltásomnak neve: halál?
2002.

Markert László: Kontra
(lendületesen olvasva)
Csepp, csevap, hop, hále, ho, ho, csevap, pap!
2002.03.26.

5.
(válogatás a 4-es szöveggyûjteménybõl)
A vállamon, hallom, anyám többet akar!
Kalibán nyelvemnek bûn halál lenni s így ezt, amit a Mester is.
Indul a nagyítóüveg húsa s hanyatt nyúlok.
2002.05.02.

Markert László – Ghyczy Dénes: Cím nélküli vers
Csöpögõ csapoknak csonka csonkja csak!
Szédelgõ szélben szana-szét szabdaltalak.

Sóhajtok, segítsél, sohasem sírok!
Susogós, selypítõ sirályok sájjatok!
2002.05.02.

Markert László – Ghyczy Dénes: Májusi rohanás
A padban ült fejébõl kinézett.
Megdermedt körötte a levegõ.
Tudta, érezte, hitte, hogy
Pontokkal, de bejut!

Nem jutott be.
Újabb elveszett-fonott elme!
A közöny, mint írja Camus,
Mind csak itt van, nincsen más.

Ez a vers egy csapongás,
Irodalomnak nagy csapás,
Nem csalás, nem ámítás,
Bolhacirkusz az élet, semmi más.
2002.05.03.

Markert László – Ghyczy Dénes: Német vers
(e’õsen ‘accsolva és a szavakat hasítva)
Groß im Dunkeln gaben sagen können
Zum Frühstück alle gegessen haben können müssen
Freitag, Samstag ist nur abseichts Nietzsche können geben
Und so viel können werden, können!
2002.05.03.

Markert László: Francia vers
Je te lafeau
Chercher la Feau
Un deux perié
En j’áme perié

Nous e m’eime!

(fonetikusan)
Zsö tö láfó
Serséláfó
Ön dö perí
En zsám perí

Nu zö mömí!
2002.05.03.

10 év, 5 év

Úgy látszik, most ilyen időszak van, kontent nuku, évforduló++.

10 éve és 2 napja megtudtam, hogy nem kapok meg egy MBA-ösztöndíjat Amerikába. Ettől mély depresszióba zuhantam, és mint az egy igazi magyar emberhez illik, bánatomat alkoholba fojtottam. Volt egy BME-s buli az E épületben, ahol hogy, hogy nem, Regivel beszélgetésbe elegyedtünk. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy ez egészen áthúzódott május 4-ére. Megegyeztünk, hogy találkozunk másnap (május 5.), és ott hivatalos formában is közöltük egymással, hogy mi most járunk. Ennek pont ma 10 éve.

5 éve és 1 napja ilyenkor nagy készülődésben volt a család. Én jól beikeáztam, barátaim segítségével valahogy hazacuccoltam két mázsa Vejnemöjnent és Kalevalát lapra szerelve, és estétől hajnalig azzal voltam elfoglalva, hogy a szekrényekből ágyat, az ágyakból asztalt eszkábáljak. (Relatíve jól sikerült.) Közben Regi Wekkkerlén az utolsó (jubileumi 100.) dobozt pakolta tele, este kocsiba vágta a gyerekeket, hogy meginduljanak nyugatnak. Május 5-én reggel 7 körül értek Rafz-ba. Ennek pont ma 5 éve.

Szóval a mai nappal kezdve Regivel többet éltünk együtt Svájcban, mint Magyarországon. Nem semmi.

10 éves a blog!

Elképesztő mérföldkőhöz érkeztünk: napra pontosan 10 éve írtam először ebbe a blogba! Gyorsan olvassuk is el, mi volt akkor: Új blog, új post!

Mi változott azóta:

  • Van apukám –> nincs apukám :(
  • Facér –> Regi, Kata, Zizi
  • Szigethalom, HU –> Zürich, CH (és közben Göd, Budapest, Rafz, Kloten)
  • 95 kg –> 85 kg (és közben voltam 75 is)
  • 178 cm –> 178,5 cm (mert Regi 178, így muszáj volt nőnöm)
  • Ötödéves, végzős hallgató @ BME-VIK –> Project Manager @ EPAM

Lesz-e még 10 éve markert.hu, és ha igen, ír-e majd bele Kata és Zizi? Kínzó kérdések.

Szervízben

A minap (igazából szerintem egy hónapja, csak lusta vagyok) kigyulladt az autóban a “service due” felirat, és mit volt mit tenni, bejelentkeztünk (Regi jelentkezett be) szervízre. Semmi extra, 80’000 km körül járunk, és eltelt egy újabb év.

Egy keddi napon reggel nyolc órára voltam hivatalos a közeli AMAG (ez a svájci Porsche Hungária) kirendeltségbe. Nem kis túra ez, a mellékelt rajzon jól látszódik, micsoda távolságokról van itt szó.

Kicsit késtem, mert 7:57 körül léptem ki a lakásból. Leparkoltam a szervíz előtt, bementem, bejelentkeztem. Az egyik szervizes úr szinte azonnal fogadott, hellyel kínált, és elkezdődött a tárgyalás. Ilyenkor szépen végigmegyünk egy listán, mit cserélnek, mi mennyibe fog fájni, mi van ingyen (pl. a mosás és a takarítás!). Akármit kérek, mindig 1000 frank körül jön ki, úgyhogy én ilyenkor csak fájdalmasan harapom a számat belülről. (Egyébként végig németül beszéltünk, “hochdeutsch-ul”. Az albán-svájci úrnak nagyon gyöngyözött a homloka, mert ilyenkor nem sviccelhet.) Azt hittem, hogy végeztünk, de nem, felhívott még valakit a back office-ban, és komolyan tárgyalni kezdett. Mivel ez már sviccül volt, csak a kötő h-kat értettem. Gyorsan vége lett a hívásnak, és jó híreket kaptam: mivel megbízható (és balek) ügyfél vagyok, ezért nem kell 5-re visszaérnem, hogy helyben fizessek, hanem küldik majd a számlát és a csekket postán, plusz később is elhozhatom az autót. Hoppá, meg vagyok becsülve rendesen. Megköszöntem, végülis minél később adom ki a pénzt, annál többet kamatozik nálam. (Mondjuk Svájcban, a negatív kamatláb országában, lehet, hogy ez hülyeség.) Megint eljátszottuk a szokásos játékot (Kérek-e jegyet? – Nem, itt dolgozom a sarkon túl. – Hehe, az közel van.), aztán besétáltam dolgozni.

Fél hat körül indultam a kocsiért. 5 perc alatt odaértem, és gyorsan meg is kaptam a kulcsot. Hogyan? Ez egy nagyon érdekes processz. Mivel megbízható ügyfél vagyok, ezért nem kell helyben fizetnem, és nyitvatartási időn túl is el tudom hozni a kocsit. Ehhez be kell menni az előtérbe (ami nyitva van), ahol van egy ún. kulcskiadó automata. Itt az embernek be kell adnia egy kódot, és akkor a gép kiköpi a kulcsot. Namármost. Nem akarok belemenni a részletekbe, mert mégiscsak magyarok is olvassák ezt a blogot (a svájci kollégák sokat reklamálnak, hogy milyen unalmas), de legyen elég annyi, hogy a kód, amit adtak, igen egyszerűen kideriválható az autó tulajdonosából. Ez azért is vicces, mert a kocsiban az anyósülésen ott van a forgalmi engedély is, ami kb. adásvétel esetén simán gazdát cserél. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ha nálad van az autó, a kulcsa és a forgalmija, akkor 1.) a tied 2.) most vetted, és viszed átiratni 3.) most loptad, és viszed átiratni. Mindegy, itt ez simán belefér. Beültem a kocsiba, szépen letakarították belül és lemosták kívül. Persze sikerült a hátsó üléseket lehajtva hagyni, rajta a kihajtogatott ikeás dobozok (mert kerekeket is hoztam cserére), nyilván annyi eszük már nem volt, hogy ott is kiporszívózzanak. A külső mosásról meg annyit, hogy fél óra múlva kezdett esni az eső.

Visszamentem az irodához, leparkoltam szépen, dolgoztam még egy kicsit, és utána elegánsan hazahajtottam a kocsival. Így közlekedik egy igazi úr!

Éljenek a (svájci) nők!

A nemzetközi nőnap alkalmából szeretném megosztani azt az óvodai feladatot, amit a gyerekek kaptak. Valahogy ez annyira svájci, hogy nem is kell nagyon magyarázat hozzá.

Mit csinál apa?

Apa autót vezet, telefonál (biztos valami fontos meeting, mert öltönyben-nyakkendőben van), focizik, túrázik, síel (versenyszerűen), kávézik (kisujj!), úszik, olvas (mert ő tud).

Mit csinál anya?

Eközben anya énekel (karaoke?), főz, sütit süt (biztos jön haza apa), kiteregeti a ruhákat, mosogat (az az arc!), varr, vasal (nagyon mókás ez a tevékenység), bevásárol.

A lényeg, hogy mindenki tudja, hol a helye!

Regi balesete

“A téma ezúttal komoly, de mi mégis viccesen próbáljuk megörökíteni.” Regi

2017. január 11., szerda, Ágota napja volt (az Agátákról, Baltazárokról, Honorátákról, Szalviákról, Taszilókról, Tézeuszokról, Vazulokról és Zsályákról se feledkezzünk meg). A nap korán indult: Regi hetedik munkanapjára készült az új munkahelyén, és mivel Küsnachtba jár, ezért 6 körül kelt. Háromnegyed 7 körül már én is kikászálódtam az ágyból, felvettem meleg mamuszomat, és a reggelihez készülődtem. Regi időközben végzett a fürdőben, felöltözött, megitta a reggeli narancslevét, és 7 körül elindult dolgozni. A gyerekek ezután nem sokkal ébredtek, én már a pirítósaimmal foglalatoskodtam, amikor ők még álmosan pislogtak az asztalnál.

7:08-kor csöngött a telefonom. Regi hívott, 12 másodpercig beszéltünk.

Regi (sírva): Elütött egy autó!
Laci: Elütött egy autó? Hol vagy?
Regi: A Rautistrassénál.
Laci: Megyek! (telefont lerak) Bassza meg!

A gyerekek is hallották a beszélgetést, mi maradt meg nekik ebből? “Apa azt mondta, hogy bassza meg.” Meg valami anyuval van.

Lerúgtam a mamuszokat, kibújtam a pizsamámból, kb. másfél perc alatt felöltöztem. (A fogmosás és a borotválkozás kimaradt, sőt, még a kontaktlencséket se raktam be – maradtam szemüvegben!) A Rautistrasse nem egy messzi célpont, konkrétan az az első utca a lakótelep szélén, és az egyetlen zebra, amin Regi az egész út alatt átkel.

Nem vagyok egy nagy futó (ld. a focis posztot korábbról), ezt a 200 métert mégis sikerült két perc alatt megtennem. (Hó volt meg jég.) Odaértem a tett színhelyére, közelítsünk is rá jobban.

Van itt egy zebra, párhuzamosan a Flurstrassén, a Rautistrassén át. Középen kis pihenő, ahol a nyugdíjasok megvárhatják a második zöldet, ha beragadtak az elsőnél. Itt kelt át Regi a zöld lámpájánál, miközben a párhuzamosan haladó autósok – a kanyarodók is – telezölddel haladhatnak. Ilyenkor a kanyarodó söfőröknek el kell engedniük az egyenesen haladó autóstársakat, és persze a gyalogosokat is. Egy fekete Audival közlekedő úr éppen a Flurstrasséról kanyarodott a Rautistrasséra, és valamiért nem vette észre az éppen akkor a zebrán átkelő Regit. Regi ennek következtében a szó legszorosabb értelmében el lett ütve.

Valószínűleg az történt, hogy Regit hátulról lökte meg a kocsi, ami szerencsére igen lassan ment. (Kanyarodott is, meg egy idő után lehet, hogy feltűnt neki, hogy van egy gyalogos előtte.) A keresztcsontja körül lökhette meg, mert ott van egy sérülés. Utána Regi repült egy méterest, és nagyjából a jobb arccsont – jobb váll – bal térd háromszögön landolt, mert itt is vannak sérülések. Felszakadt a szája is, ez volt a legfeltűnőbb bibi. Amikor odaértem, Regi az anyósülésen ült (a gázoló bizonyára ránézésre látta, hogy nem sérült a gerince, és ezért mozgatható), ott vérzett csendben. Közben már hívták a rendőrséget és a mentőt is, előbbi ért oda először, 3-4 perc után, rá 1 percre meg a mentőautó. Mindenki rettenetesen nyugodt és profi volt, a rendőrnő bemutatkozott mindannyiunknak, és elkezdte felderíteni, hogy mi történt. A mentősök közben felsegítették Regit, levették a kabátját (biztosan azért, mert külföldi), aztán az én bevonásommal is ráfektették egy műanyag tepsire, amit aztán leraktak a latyakos és hideg úttestre, Registül. Itt komótosan rákötözték, aztán berakták a mentőautóba. Én közben a rendőrnővel beszélgettem németül (!), felvette az adatainkat, felírta a telefonszámunkat, meg adott egy névjegykártyát. Közben az audis is odajött, és nagyon őszintén mondta, hogy sajnálja, és minden jót nekünk. Aztán én is beszállhattam a mentőbe, és elindultunk a kórházba.

Az út igen gyorsan telt, mivel a Triemli tőlünk 2 km-re van, és ilyenkor max. ámokfutó audisok vannak az utakon. (Egyébként az Audikkal nyilván nincs bajom.) Ekkor kezdődött az, ami “Regi amnéziája” néven kerül bele a történelemkönyvekbe. Amikor először beszéltem vele, eléggé sírt, de teljesen tudatánál volt, mindenre emlékezett, mármint arra, hogy elütötték. A mentőben hirtelen elfelejtette ezt, körülnézett, és megkérdezte tőlem, hogy mi történt. Mondtam neki, hogy elütötte egy autó, megyünk a kórházba. Erre azt kérdezte, hogy ugye nem ő (mármint Regi) a hibás? Mondtam neki, hogy nem, zöldön mentél át, zebrán mentél át, nem te vagy a hibás. Kicsit megnyugodott, majd 10 másodperc múlva megkérdezte: Mi történt? Utána pedig azt, hogy: Ugye nem én vagyok a hibás? És akkor újrajátszottuk a dialógust, nagyjából karakterre úgyanúgy, mint fél perccel korábban. És aztán újra, és újra, és újra. Amíg beértünk, és utána fel a Notfallra, kb. hússzor (nem húszszor) csináltuk végig. A másodiknál még azt hittem, hogy Regi viccel (mégiscsak ragadhatott rá valami a humoromból 10 év alatt), de nem.

A sürgősségin Regit platnistul egy ágyra rakták, közben infúziót kapott, vért vettek tőle, még talán eret is vágtak rajta, volt ott minden. Közben persze beszélgettünk tovább (“elütöttek, nem te voltál a hibás”), lassan teltek a percek. A műanyag izé miatt közben elkezdett fájni a keresztcsontja (ami amúgy is fájt), plusz nyakmerevítőt is kapott, kényelmesen fekhetett hát a CT-re várva. 10 után nem sokkal vitték el CT-re, közben befutott Évi is, mert a gyerekek oviban voltak.

(Regi balról be, sírva)
Regi (feldúlva): A gyerekek jól vannak?
Mi: A gyerekek? Persze.
Regi (még jobban feldúlva): Biztos, hogy jól vannak a gyerekek?!
Mi: Igen, oviban vannak, nem voltak veled.
Regi: Esküdjetek!!!
Mi (jobb kézzel a szív fölött): Regi, nem voltak veled a gyerekek, amikor elütöttek, az óvodában vannak.
Regi (megnyugodva): Jól van. (Aztán újra feldúlva) Nem csak azért mondjátok ezt, hogy megnyugodjak?!
Mi: Nem!
Regi (újra nyugodtan): Jól van, ha valami bajuk lenne, akkor nem lennétek mindketten itt, és nem lennétek nyugodtak.
(Fél perc szünet)
Regi (feldúlva): A gyerekek jól vannak?

Igen, átkapcsoltunk a második felvonásra, és innentől kezdve ezt a jelenetet gyakoroltuk addig, amíg már kívülről ment. Közben volt röntgen is (az is negatív lett, mint a CT), és az ER-ből átkerültünk egy nyugodtabb, háromágyas raktárszobába. (Néha bejöttek, és elvittek egy ágyat valakinek, aztán kicsit később hoztak egy újat, egy üreset.) Évi közben hazament, hogy a gyerekeket (akiknek nincs semmi bajuk) fogadja az oviból. Csinált is gyorsan róluk egy bizonyító erejű felvételt, amiben elmondták, hogy jól vannak, szerda van, gyógyulj meg, anya stb. Ezt gyorsan le is játszottam Reginek, amikor legközelebb megesketett a heréim épségére.

(Videó megy, Kata és Zizi állnak az ovi előtt, folyamatosan dumálnak)
Regi: Jajj, de jó! Mi történt Kata arcával?
Laci: Hétvégén beütötte a szekrénybe.
Regi: Jajj, szegényke!
(Videó vége, egy perc szünet)
Regi: A gyerekek jól vannak?
Laci: Akkor talán nézzük meg újra a videót!
(Videó indul)
Regi: Mi történt Kata arcával?
Laci: Bevertem neki egyet, amikor megette Zizi zsömléjét.
Regi: Tényleg?
Laci: Nem, nekiment a szekrénynek, nézzük csak tovább!

Ezzel is jól telt az idő, csak gyorsan merült a telefonom. (Máskor viszek magammal töltőt, ha Regit mentem.) Közben eszembe jutott az Inception (Eredet) c. film, és gondoltam, hogy ha már ilyen fogékony táptalaj lett Regi elméje, hátha sikerül elvetnem pár gondolatmagocskát, amik felépülése után még jól fognak jönni.

Laci: Regi, a szekrénynek ment neki. Ha már itt tartunk, fontos lenne, hogy tudjad, miként éltünk a baleseted előtt. Tudod, minden reggel úgy ébresztettél, hogy … (és itt elmondtam egy olyan ébresztési módot, ami szerintem igen kellemes és praktikus lenne egy nehéz munkanap előtt)
Regi: Na, menj a francba!

Mondjuk ez nem jött össze, de a reakció miatt már kezdett derengeni egy halvány reménysugár, hogy mégis visszatér az egykori Regi. És tényleg, délután 2-3 után határozottan kevesebb lett a kérdés, és egyre több a beszélgetés. Persze így is meghallgattam legalább hétszer, hogy “Laci, most már jól vagyok, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba, és idézzük fel a napot az elejétől kezdve!” – és felidéztük. Aztán telefonálni is nagyon akart, de amikor harmadszor hívta volna fel a lányokat, az ő értelmi fejlődésük miatt elvettem tőle a telefont. Utána megpróbáltuk felmérni, hogy mekkora a kár, és elkezdtünk visszafelé menni az emlékei között. Ekkortájt úgy tűnt, hogy kiesett a szilveszter, mind a hat munkanap azóta, a ticinói karácsony, a dolgos december előtte, az egész november, a hazautazásos és ausztriai pihenéses október, de még a költözködéses júliussal kapcsolatban is komoly kérdések merültek fel. Jobban láttam hát kronológiailag helyes sorrendben újraépíteni az emlékeit, és elkezdtük a beszélgetést 2016 januárjáról.

Laci: Regi, emlékszel arra, hogy mi történt 2016 januárjában?
Regi: Nem.
Laci: Mondjuk én sem.

Azért így elég nehéz, mert az én memóriám igen szelektív tud lenni. Utólag visszagondolva már tudom, hogy akkor is volt a lányoknak egy születésnapja (ezek a januárok már csak ilyenek, 2011. óta), és hogy pont lekéstem, mert akkor voltam előadóként egy epamos konferencián Budapesten (hogy mik vannak). Akkor ez egyikünknek sem jutott eszébe, pedig micsoda fontos lépcsőfok volt a karrieremben!

Szépen végigmentünk az éven, és látszott, hogy ahogyan beszélünk, egyre több és több dolog jut eszébe. De volt néhány olyan esemény is, ami teljesen kiesett, és vicces szituációkhoz vezetett.

Laci: Regi, most már jobban vagy, de ugye tudod, hogy pénteken nem fogsz tudni elutazni a “csajbulira” Athénba.
Regi: Mi? Athénba?
Laci: Igen, mentetek volna Athénba. De ne izgulj, E. sem megy, ő nem baleseti sérült, hanem terhes.
Regi: Mi??? E. terhes???
Laci: Igen, ikrekkel.
Regi: Mi???
Laci: Egy fiú, egy lány.
Regi: Mi???

Aztán ezt is elfelejtette, de amikor harmadszor vagy negyedszer újráztunk, akkor már valami derengett neki.

Regi: E. terhes?
Laci: Igen.
Regi: És ezt mióta tudom?
Laci: Kb. október eleje óta, azt meg, hogy ikrek, szerintem egy hónappal később.
Regi: Mi???
(5 perccel később, valami tök más téma közben)
Regi: Miért gondolok mindig arra, hogy E. terhes?

Úgy látszik, mégis működik az incepció, csak sajnos rossz gondolatot ültettem el. Teltek-múltak az órák, megebédeltem a kórház büféjében (az egyetlen vendéglátóipari hely egész Svájcban, ahol csak kp-t fogadnak el), aztán hazaugrottam letusolni és átöltözni, hogy frissen és üdén mesélhessem el még egyszer a nap eseményeit Reginek. A sürgősségin egyébként nem nagyon érdekelt senkit sem, hogy ott van este 10 után egy látogató, fél 11-kor azért mentem haza, mert Reginek beütött az egyik szer, amit adtak neki, és bealudt.

Másnap (csütörtökön) reggel hazaengedték, elhoztam kocsival. Azóta itthonról lábadozik, három egész munkanapra írták ki, hétfőn megy dolgozni (update: kapott még egy hetet), ha minden igaz. Ma (vasárnap) jön majd látogatóba hozzánk a rendőrnő (update: hétfőn jött), aki az ügyben nyomoz (?), az még érdekes lesz majd.

Itt tartunk most.

UPDATE: Kata még pár hete (a baleset előtt) rajzolta ezt. Ott a kocsi, benne a sofőr meg a szőke barátnője (tényleg ott volt mellette). Ott a lámpa telezölddel. És ott egy virág. Mi volt Regi jele az óvodában? Virág. Ez a durva, nem a chemtrail.

Foci 2016-ban

Nem vagyok egy Cristiano Ronaldo, de még egy Bácsi Sándor se. Nem vagyok se technikás, se gyors, erőnlétileg sem vagyok éppen kimagasló. Nem vagyok gólérzékeny, nem tudok jól szerelni, kapusnak alkalomadtán jó vagyok. Fejelni nem tudok, jó passzokkal társaimat ritkán szolgálom ki. Gimiben sokat fociztak frocliztak a barátaim, hogy olyan kevés gólt rúgok, hogy egy kézen meg lehet számolni. Igazuk volt. Idén hát megszámoltam, hogy hány gólt rúgtam.

Jelmagyarázat:
* műfű: a szezon az Elements of Performance nevű helyen kezdődött, ahol majdnem hússzor játszottunk. Igen fura árképzéssel dolgoztak, mert talán 100 frankot fizettem ezért, pedig nagyon korrekt hely volt műfüves pályával, labdákkal, tusolóval. Csődbe is ment áprilisban, kár érte. 3v3-ban játszottunk.
* fű: amikor jó lett az idő, a Kappeli iskola füves udvarán játszottunk tovább. Örökös küzdelmet vívtunk az elemekkel, ha esett az eső, dagonyáztunk, aztán a gondokkal hadakoztunk, aki nem akarta, hogy teljesen tönkretegyük a füvet. Igen vegyes felállásokban játszottunk, 4v4-től 12v12-ig volt minden, néha egyenetlenül elosztva.
* terem: először Seebachban, aztán az Engénél játszottunk. 3v3, 4v4, néha 3v4 vagy 4v3, volt minden.

Foci 2016-ban

Érdekességek (nekem):
* Rettenetesen zehernyés és hullámzó teljesítményt nyújtottam egész évben. Egy hónappal azt követően, hogy 11-et rúgtam, nulláztam egy meccset, pedig teremben gólt nem rúgni a csodával határos teljesítmény.
* Általában elmondható, hogy nehezen lendülök bele, és gyorsan elfáradok. Ez igaz a meccseken belüli és a hosszútávú teljesítményemre is.
* A szezon legjobb időszakában (augusztus), amikor tökéletes idő volt, és bele is fért a foci a napjaimba, szinte teljes és megmagyarázhatatlan góliszonyban szenvedtem. Már nem emlékszem pontosan, hogy mi volt a gond (szerintem nem rúgtam gólokat), de tragikus volt, az biztos.
* A fű a fontos, és ezért különösen örülök annak a három mesterhármasnak, amit az év folyamán ezen a borításon szereztem.
* Az év jól végződött, 9 góllal fejeztem be az utolsó meccset. Nagyon kifutottam magam, bár beteg is voltam kicsit. Ekkor fordult elő velem először, hogy nem csak vízhólyagok lettek a talpamon, de még le is jött a bőr a nagylábujjamról, és korrektül átvéreztem a zoknimat.
* Szumma szummárum: 75 gól műfüvön, 19 gól füvön, 27 gól teremben, 121 gól összesen.

Tervem jövőre: FC VBZ.