Síszezon vége

Ma majdnem elmentünk síelni, de helyette inkább a Landesmuseumban töltöttük a délutánt. Ezzel hivatalosan is lezártnak tekintem a 2017-18-as síszezont.

Ezen a télen baromi sokat síeltünk. Ahhoz képest, hogy én 10 éve sportoltam először télen (mármint téli sportot űzni, úgy értem), szerintem igazán gyakorlott síző lettem. Még mindig rettenetesen megy, valahogy nincs hozzá érzékem, de a sok gyakorlás hatására sokszor úgy érzem, hogy nem halok meg azonnal. A buckákat nem szeretem, de a jeges pályát sem, ha meredek, akkor aggódom, ha sokan vannak, akkor féltem az embereket, ha kevesen, akkor meg magamat. Egyébként minden körülmények között szívesen síelek, ahogy ez ebből látható.

Az idei szezonban két fő- és néhány alsíelésünk volt. Egyszer egy hétig, másodszor (pont a síszünetben) 3 napot síeltünk, mindkétszer Saas Feeben. (Ami ugyanazt tudja, mint Zermatt, csak családbarátabb, kisebb, olcsóbb, mondjuk még mindig elég drága. A szezonbérlet 222 frank, csak mondom.) Voltunk még Amden Weesenben is kétszer, ahol egyszer láttuk a pályát, egyszer meg akkora köd volt, hogy még a lécünket sem.

Szeretnék mutatni három videót. Az első helyszíne Amden Weesen, ahol két pályát találtunk, az egyik tipikus libalegelő, nagyon enyhe kék, olyan viccekkel tarkítva, mint a pálya közepén elhelyezett hütte. A másik sem meredek, viszont “félcsövekkel” (igazából nyolcadcsövekkel) és ugratókkal (!) van felszerelve. Itt történt az első rögzített síbalesetem életemben. Nem kell semmi komolyra gondolni, mentem az ugratókon, nagyon begyorsultam (> 15 km/h), az utolsó előttinél felrepültem nagyon magasra (> 15 cm), és az utolsónál jobbnak láttam, hogyha biztonságosan elesem. Ez látszik e videón, a bal oldali pacát és az őt körülvevő hófelhőt kell nézni, az voltam én.

A következő videó előtt mutatok egy képet, meg egy háttérkép-gyanús másikat.

Ez én vagyok, miután a gyerekek az utolsó sízős napunkon bemutattak egy új útvonalat. Nico, a tanáruk volt, hogy “vicces” legyen a síelés, néhány alkalommal levitte őket a pályáról, az erdőbe. Nem kell semmi veszélyesre gondolni, 1%-os lejtő, kitaposott útvonal, a gyerekek nagyon élvezték, és gond nélkül átmentek. Mi viszont, nem 90 és 100 cm-es lécekkel mentünk, hanem normális, felnőtt méretűekkel. Emiatt aztán azokon a helyeken, ahol ők simán tudtak hóekézni, mi nem tudtunk fékezni, mert egyszerűen nem fért el “oldalra” a lécünk. Amikor egy jobbos kanyarban elém ugrott egy közönséges jegenyefenyő (Abies alba), nem tudtam mást csinálni, mint félrekapni a kormányt, és elterülni a szűz hóban. Regi is így járt, csak egy kicsit lejjebb, egy szimpatikusabb fánál. Ekkor kezdett videózni.

Ez a kép lehetne egy ilyen motivációs-csendéletes háttérkép. Szép fakéreg, a háttérben elmosódott havas táj, gyönyörű. Az a paca megint csak én vagyok, és a lenti videó megmutatja, hogyan jutottam el oda.

Azért hogy ne csak ilyen videókkal égessem magam, mutatok egy jót is. Ez egy buckás ÉS jeges ÉS fekete pálya, amin az utolsó nap utolsó csúszását tettem meg. Sokan azt hiszik, hogy Ilja Afanaszjevics Osztapenko esett le a talapzatáról, és valami oltári véletlen (pont egy sílécre esett) folytán síel, de nem, ez a dinamikus és lejtőérzékeny ember én vagyok. Pont ezen a pályán nem estem el egyszer sem.

Síelni jó, és én nem adom fel soha. Egyszer el fogok indulni egy ilyen amatőr síversenyen, és kenterbe verem a 3-4 éves svájci gyerekeket!

2 Replies to “Síszezon vége”

  1. ezúton köszönöm az élményt! márcsak azon csodálkozom, hogy ha ilyen tehetségeink vannak, minek kellett nekünk az az amcsi csaj? :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *