St. Gallen – Swansea City (meccsen voltam)

Egy walesi kollégám pár hete kérdezte, hogy lenne-e kedvünk megnézni a kedvenc csapatát Európa-liga meccsen. St. Gallenben. A Swansea-t. Micsoda meccs, ki nem hagynám!

A döntés hátteréről, röviden: St. Gallen relatíve közel van, de azért annyira mégsem. Az angol focit szeretem, Wales meg közel van Angliához. Ennyi elég volt ahhoz, hogy beiratkozzam az első svájci focimeccsemre.

5 körül indultunk autóval az irodától, és kb. egy óra alatt meg is érkeztünk. Kicsit féltem, hogy hol fogunk parkolni, mert mégiscsak egy “nagy” meccsről van szó, de a stadiontól egy saroknyira találtunk egy “maszekot”, aki 10 frankért parkoltatott egy privát parkolóban. Mivel rekkenő hideg volt, megálltunk a stadion felé menet egy vendéglátóipari pultnál, ahol elfogyasztottunk egy-egy pohár forralt – figyelem! – sört. Nem vicc, én ilyenről eddig csak meredekebb horrorfilmekben hallottam, de ez egy létező dolog, Glühbier a neve. Nem kértem repetát.

A jegyeket már korábban megkaptuk, így nem kellett sorban állni. A beléptetés után jött a motozás, ilyenkor alaposan megnézik, hogy nem rejtett-e el egy pénztárgép-szalagot az egyszeri szurkoló a hóna alatt. Gábor ekkor szólt, hogy a szotyit a kocsiban hagyta (szotyi meccs nélkül olyan, mint a pornó zene nélkül). Én egy igen cifrát káromkodtam, mire a motozó úr rám nézett, és a háta mögé mutatva közölte, hogy “egyenesen” (természetesen magyarul). Szép.

Elfoglaltuk helyünket a vendégszektor közepén, erről van is egy idevágó kép.

Gábor, a reptéri remete; Gareth, a walesi bárd; Dénes, a csocsó Roberto Carlos-a
Gábor, a reptéri remete; Gareth, a walesi bárd; Dénes, a csocsó Roberto Carlos-a

A hideg miatt fagyos volt a hangulat, egyébként nem annyira, mert a walesiek időnként drukkoltak is. A hátsó sorokban páran végig félmeztelenül ugráltak, persze biztos dupla zokniban, vagy legalábbis nem bőr félcipőben. A vendégszektor mellett közvetlenül, a kezdés előtt nem sokkal, megjelent egy drukker kék (?) mezben (ti. a St. Gallen zöld-fehér, a Swansea fekete-fehér), segge köré walesi zászlót csavarva – na, őt konkrétan változó intenzitással, de egy órán át szídták a vendégszurkolók. Az első félidő végén a biztonságiak el is vitték egy távolabbi, biztonságosabb helyre. Egyébként a PL-meccsekre jellemző folyamatos éneklés nem volt, ez nekem furcsa volt.

A helyünk középszar volt, én a B-közepet szeretem ugyan, de az elénk kifeszített védőhálók és a sűrű köd (!) miatt sokszor semmit nem láttunk a másik térfélből és az innenső térfél túlsó feléből. De az előttünk levő 20×30 méteres területet alaposan szemmel tartottuk.

Az első félidőben gyakorlatilag semmi sem történt, volt néhány támadás, olyan átlag NB1-es MB1-es szint, kicsit felgyorsítva. A szünetben felszállt a köd, de a második félidőre valahogy visszajött, hála az égnek. Az 50. perctől kezdve legalább 7 percig élvezetes volt a meccs, voltak helyzetek, iram, passzok, aztán ez is elmúlt. Én már a térdeimet se nagyon éreztem, néha próbáltam ugrálni egy kicsit, de ez veszélyes volt, főleg amikor a St. Gallen betalált. Időközben kiderült, hogy a másik meccs eredménye miatt a Swansea így is, úgy is továbbjut, nem törték hát nagyon magukat. Unalmunkban elkezdtük éltetni Torghelle Sanyit, mert többször szóba jött a TrollFoci.

A vége 1-0, a St. Gallen ünnepelt, a Swansea pedig még jobban, mert a svájciakkal ellentétben ők továbbjutottak. Egyszer jó volt, de legközelebb ilyen messze (és ilyen hidegben) min. egy Interért fogok csak utazni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *