Mai élmények

Ma két érde­kes­nek mond­ha­tó ese­mény is tör­tént velem.

Elő­ször jött egy új kol­lé­ga, és őt vezet­te kör­be az egyik mun­ka­tár­sam. Min­den­ki­hez oda­vit­te, és min­den­kit bemu­ta­tott pár szó­ban, mon­dat­ban. Mikor hoz­zám érte, azzal kezd­te, hogy: ő itt Lász­ló, Kijev­ből. Köhin­tet­tem, majd jelez­tem, hogy ugyan a Laj­tá­tól kelet­re lát­tam meg a nap­vi­lá­got, de azért annyi­ra nem kelet­re. No, javí­tott is rög­tön, és foly­tat­ta: … Buda­pest­ről, de ő egy busi­ness analyst. Erre már nem is tud­tam mit mondani.

(…)

Aztán dél­után egy másik kol­lé­gám for­dult hoz­zám, és kér­dez­te, hogy mi is van ezzel az alkot­mánnyal nálunk? (Mi folyik itt, Gyön­gyö­sön?) Mond­tam, hogy nekünk egy olyan alkot­má­nyunk van, amit nem hív­nak alkot­mány­nak, és most épp negyed­szer módo­sít­ják, mert annyi­ra kőbe vésett. Elgon­dol­ko­dott. Meg­kér­dez­te, hogy akkor nálunk most mi van, demok­rá­cia? Az. És a nép választ­ja a kép­vi­se­lő­ket? Vala­hogy úgy, tök egy­sze­rű az egész, csak orszá­gos meg megyei lis­ták van­nak, és egyé­ni kép­vi­se­lő­je­löl­tek, ennél már csak az ame­ri­kai elek­to­ros móka bonyo­lul­tabb. Megint elgon­dol­ko­dott. És miért csi­nál­ják ezt az egészet?

Nem tudom. Vik­tor, miért csináljátok?