Regi balesete (S02E01)

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén újra jelentkezünk a “Regi balesete” sorozat legújabb epizódjával.

Nem sok( rossz)at ígérő április másodika volt. A húsvéti hétvégét Saas Feeben töltöttük, hogy a szezonbérletünk utolsó morzsáit is kihasználjuk. (Amikor a síszezont egy hónappal ezelőtt ünnepélyesen lezártam, akkor ez az út még halvány gondolat sem volt.) Csütörtökön érkeztünk, pénteken már síeltünk, szombaton le volt zárva az összes pálya, vasárnap megint síeltünk, hétfőn pedig a kicsekkolás után még egy búcsúsíelést terveztünk. Minden jól alakult, ragyogó napsütés, tökéletes pályák, semmi tömeg.

Én vagyok a síszemüveges, Regi a másik

Miközben Regivel síeltünk, a gyerekek Darióval (aki az új Nico) tanultak. Mi dél körül végeztünk a hegyen, utána az volt a tervünk, hogy átmegyünk arra a dombra, ahol a lányok vannak, megnézzük őket, és még csúszunk egyet. Felmentünk a pálya tetejére, és nekivágtunk a szezon ténylegesen utolsó lesiklásának.

Ez a pálya annyira nem volt jó állapotban, mély volt a hó, és a napsütés miatt eléggé latyakossá olvadt. Én voltam elöl, Regi követett. Megálltam, hogy megvárjam, ő pedig egy gyors jobbkanyarral állt volna meg előttem. Itt történt a baj. A jobbosnál a jobb lába beleállt a hóba, míg a bal ment tovább. Aztán a bal is beleállt a hóba, ő pedig hasraesett. A sílécek nem csatoltak le, hanem félig oldalra, félig hátra álltak. Kb. úgy nézett ki, mint ez a hölgy itt lenn, csak a ruhája volt más színű, és a feje lefelé nézett.

Forrás: Pinterest (nem értem én ezt a Pinterest, valaki elmagyarázhatná, hogy mi ez)

Nem kell ortopédusnak lenni ahhoz, hogy sejteni lehessen, hason fekve nem jó az, ha az ember két lábfeje nem előre néz, hanem inkább oldalra-hátra. Ezt abból is sejteni lehetett, hogy Regi elkezdett kiabálni, hogy “ez nagyon fáj”. (Mondott még mást is, de ez egy korhatáros blog, a kurva életbe már!) Lecsatoltam, és visszasétáltam hozzá. Sejtettem, hogy nagy a baj, Reginek majdnem olyan magas a fájdalomküszöbe, mint nekem (az köztudott, hogy egy pattanás kinyomása az orron fájdalmasabb, mint a szülés, és én kevésbé kiabáltam az előbbi művelet alatt, mint ő az utóbbi közben). Leszedtem a sílécet a lábairól, főleg a bal tűnt eléggé zehernyésnek, nyeklett-nyaklott össze-vissza. Felsegítettem, hogy megnézzük, mekkora a kár. Járni nem tudott, állni is csak olyan furán. Fasza. Akkor talán vegyük számba, milyen lehetőségeink vannak! Egy olyan részen voltunk, ahol nem volt más síelő, segítséget nem kérhetünk senkitől. Nem is nagyon látszódtunk sehonnan, így ilyen hószánas mentőre sem számíthattunk. Mivel nem vagyunk Rega-tagok (légimentés), ezért egy helikopteres akció 50 ezer franknál egy rappennel nem kerülhetett volna többe, szóval ez sem volt opció. Maradt tehát az, hogy akkor valahogy lejussunk lécen-lábon a faluba, hogy aztán ott keressük meg Doktor Kretzschmart. Így is tettünk, Regi a botjaira támaszkodva próbált egy olyan helyre jutni, ahonnan aztán továbbcsúszhatott, én meg vittem a saját léceimet, botjaimat, és az ő léceit, mint egy alpesi Tenzing Norgay. Ehhez képest a lecsúszás szinte eseménytelen és kihívásmentes volt.

A faluban felmarkoltuk a lányokat, akik pont ekkor végeztek az utolsó órájukkal. Visszamentünk a szállodába, ahonnan már kicsekkoltunk, és az alagsori vécében utcai ruhába öltöztünk. Aztán elkezdtünk orvost keresgélni, ami húsvét hétfőn délután nem tűnt annyira egyszerűnek. Szerencsére pont ott volt a szállodatulaj házaspár mellettünk, akiknek piros telefonos forródrótjuk volt a felcserhez, ők segítettek bejelentkezni. Aztán a papi a hotel elektromos kisbuszával el is szállított minket a rendelőbe.

Minimális várakozás után Regi bejutott a röntgenbe. Gyors diagnózis: valami nem jó. Ami a képen látszik az egy kicsi szilánk, ami valahogy letört a csontból, valószínűleg ugyanúgy, mint ahogy Fábry Sándor elmesélte “A lejtő ördöge – a vaxtól a gipszig” c. klasszikusában. Egyelőre ennyit tudtunk. Regi kapott térdmerevítőt, meg két helyes mankót, amit a gyerekek következetesen kampónak hívtak, mivel annak van értelme. Hazamentünk szépen, Saas Fee – Zürich mindössze 242 km, az a hosszú hétvégéről hazautazók között barátok közt is legfeljebb hat óra. Így zártuk a hétfői napot.

Ott van a bibi!

Kedden háziorvos, beutaló a Triemlibe. Reginek itt már külön kartonozója van, ugye itt volt tavaly is a balesete után. A bejárat mellett két bejelentkező ablak van, az egyik főle az van írva, hogy “Information”, a másik felé pedig csak annyi, hogy “Regi”. Szerdán mentünk oda, ekkor volt CT, majd az Oberarzt-tal való egyeztetés után abban maradtunk, hogy legyen MRI is, hogy Regi bal térdén az összes képalkotó berendezést egy héten belül letesztelhessék. Magyarországi olvasóink kedvéért írom, hogy MRI-re nem 2019. októberre, hanem két nappal későbbre (péntekre) kaptunk időpontot. Ekkorra derült ki a pontos diagnózis: teljes elülső keresztszalag-szakadás.

Most ott tartunk, hogy Reginek volt három fizioterápiája, ugyanoda jár vissza, mint tavaly. Ez megy hat hétig, addig nincs műtét, utána jön majd egy konzílium, és eldöntik (döntjük?), hogy mi legyen. Gyors guglizás után kiderül egyébként, hogy a keresztszalag-szakadás nem olyan jó cucc, az előrehozott fizioterápiával jó eredményeket lehet elérni, a teljes gyógyulás esélye így is nagyjából 40% körül van, mint akkor, ha már rögtön a sípályán kaszabolták volna a beteget. Szóval reménykedünk.

Le van foglalva már a decemberi síelésünk ugyancsak Saas Feeben. Nézzük a dolgok pozitív oldalát: sokat tudunk spórolni, mert Reginek nem kell lécet bérelni!

Update: Regit május 16-án műtötték.