Én és a gomba

Délután eszembe jutott, hogy írok egy kicsit a gombáról, mert ez egy igen érdekes téma. Kezdésnek megnéztem, hogy mit írtam eddig. Miután kiszűrtem az olyan fals találatokat, mint a blogomba vagy az Esztergomba, kiderült, hogy írtam a kefírgombáról, a kínai levesben nyomokban előforduló gombáról, illetve egy igazi gomba-élményről, ami az Olimpiában ért minket. Olyanokat írtam, mint “én utá­lom a gom­bát” meg “a gom­bát kegyet­le­nül utá­lom”. Ez idestova 6 éve volt, és sokáig úgy tűnt, hogy ez a véleményem kitart örökké.

Kapcsolatunk kezdetéhez sok-sok évet kell visszamennünk az időben. Nem tudom, mikor találkoztam először a gombával, mint étellel (a gombára, mint STD-re tisztábban emlékszem), de amióta emlékeim vannak, én tényleg mindig rühelltem a gombát. Rántott gombafejek, gombapörkölt, gombapaprikás, gombás pizza, nekem teljesen mindegy volt, nem szerettem. Mindig a gomba állagával és rendszertanával volt gondom: se nem puha, se nem kemény; se nem állat, se nem növény.

Egy idő után a kis Lackó úgy döntött, hogy elég is volt ebből az ismerkedésből, soha többet meg sem kóstolok semmiféle gombát vagy gombát tartalmazó ételt. Egy alkalommal, egy családi ebéd alkalmával közöltem a szüleimmel, hogy márpedig én nem eszem a gombalevesből, mert van benne gomba. Nem, meg sem kóstolom, mert van benne gomba. Persze ezt nem ilyen finoman, úriember módjára adtam elő, hanem valami rettenetes hisztivel, csökönyösséggel, kiabálással. Édesapám egy idő után megelégelte a cirkuszt, és adott nekem egy kellemes, nevelő célzatú, atyai tockost. A lendülettől én azon nyomban belefejeltem a levesbe, a gombadarabok egyenletesen eloszlottak az arcomon, aztán lassan elkezdtem kanalazni a levest. Mit mondjak, nem szerettem meg a gombát.

Teltek-múltak az évek, olykor-olykor belekóstoltam valami gombásba, elsősorban véletlenül. Aztán pár hónapja bementünk a kloteni Sparba, elmentem a hűtőpult előtt, megláttam egy tálca friss gombát, és beraktam a kosarunkba. Otthon Regi megpucolta (nem értette, mihez kezdek majd a gombákkal), én meg felkockáztam, megsütöttem, és megettem. Nem értem. (Regi se.) Az állaga még mindig a régi, félúton a növény és az állat között. És nem értem, ízlik. Azóta pedig egyfolytában gombát eszem, mint amikor valaki elkezdi enni az ételt, amitől addig évekig el volt tiltva. Volt olyan, hogy egy nap háromszor is ettem gombát. Ettem grillezett gombafejeket, gombakrémlevest, gombapörtköltöt, apróra vágott gombát sütve, karikákat pirítva. Nem értem.

Itt vagyok tehát, 30 évesen, és egyik pillanatról a másikra megszerettem a gombát. Nem tudom, van-e ilyen betegség, de ha lenne, akkor latinul repentefungusphilia lenne a neve.

Hiltl (Sihl utca)

Ugye a címből is kiderül, hogy étteremkritika következik?

Regivel múlt héten volt egy kimenős esténk, és megünnepelendő svájci közös életünk első évfordulóját, egyébként pedig hatodik évfordulónkat, elmentünk egy étterembe. Választásunk a Haus Hiltl c. étteremre esett, ahol Regi már volt egyszer egy barátjával, és azóta mindenáron el akart vinni.

Magamról annyit, hogy amióta fogam van, minden nap ettem húst. Nemrég próbáltam étrendembe beiktatni egy húsmentes napot, nos, este hatkor már tikkeltem, és tömeggyilkos gondolataim voltak. Nem vagyok egy vegán hippi, na.

A Hiltlről annyit, hogy a legrégebbi vegetáriánus étterem a világon (1898 – pedig akkoriban még nem volt divat a legelés), és saját szócikke van a Wikipédián.

A fenti két bekezdésből is látszik, hogy a Hiltl vert helyzetből indult, főleg, hogy ezt megelőzően legutóbb a Pampasban voltunk (amelynek weboldala nemes egyszerűséggel a steak.hu). De Regi tényleg annyira áradozott róla, hogy egy idő után már engem is nagyon érdekelt. Félelemmel vegyes várakozással léptem be az étterembe, Regi csak szimplán éhes volt.

Regi tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, hogy a büfévacsorát választjuk, abból is a lemérős verziót. Ez annyit jelent, hogy a földszinti büféasztalokról bármit lehet választani, minden ugyanannyiba kerül, attől függetlenül, hogy “hús”, köret, saláta, mousse vagy szósz. Minden tányért le kell mérni, jön a blokk, aztán a pincér elveszi és lekönyveli szépen. Van egyébként à la carte rendelés is, illetve a büféből 55 frankért all-you-can-eat módszerrel is lehet táplálkozni (ez egyébként a lemérős verzióban egy kilónak számít).

Tányér 1

Mindketten három-három tányérral ettünk, két sósat (azt mégsem írhatom, hogy húst körettel) és egy édeset (desszert). Összességében sikerült megkóstolnom legalább tízféle főzöldséget és ugyanennyi mellékzöldséget, mindenféle színben, formában, elkészítési módon.

Tányér 2

Elképesztően változatos módokon készülnek az ételek, kis túlzással tényleg szinte észre sem lehet venni, hogy az ember csirkemell helyett épp tofut rágcsál. Minden nagyon kellemesen fűszerezett, nem az a sótlan-ízetlen párolt zöldség, amire asszociálnék. Rengeteg fogásuk van az indiai konyhából, így kellemesen csípős adagokat is sikerült kifognom. Az egész vacsorával kapcsolatban az egyetlen negatívum, ami eszembe jut, hogy még a “háromcsilis” ételek sem voltak erősek, csak csípősek.

Tányér 3

Szumma szummárum, nagyon jó volt minden, szép étterem, jó étel-ital, kedves személyzet. Életem legjobb* vegetáriánus étterme!

*: első

Süssünk!

Hétvégén sütöttünk sütit is, kenyeret is.

A süti orosz teasütemény névre hallgat, és a receptjét egy bizonyos Tóth Teri néni vetette papírra 1975. november 17-én. Regi nagymamája sütött régen mindig ilyen sütit, most pedig mi visszük tovább a hagyományt. Túl finom lett, rengeteget ettem belőle, nem is csinálunk most egy darabig.

Elfogyott a kenyér itthon, nem akartunk boltba menni, viszont volt itthon liszt és élesztő, úgyhogy kenyérsütőgéppel dagasztottunk tésztát, és sütőben szépen kisütöttük. Lett négy kicsi vekni, egy darab bőven elég egy embernek egy étkezéshez.

Nyami.

Olimpia Étterem, 2. felvonás

Szombat este másodszor mentünk el Regivel az Olimpiába (első látogatásunkról beszámoló itt), ezúttal évfordulót ünnepelni. Elvárásaink nem is lehettek volna magasabbak: ugyanolyan gasztroélményt akartunk, mint múltkor, sőt. Nem csalódtunk, sőt.

Az Olimpia még mindig ugyanúgy működik: bemész, leülsz, mondasz egy számot, aztán indul a móka. Annyi változás történt, hogy a személyzet bővült, több pincér lett, így Csongrádi Csabával kevesebbet találkozik a vendég; illetve teltház volt, így egy idő után már elég hangos lett a hely. De ez legyen a legnagyobb probléma.

Ezúttal mind a ketten 6 fogást ettünk, ami igazából 6+3 lett. A 7 fogáshoz képest kimaradt az “atlanti tonhal”, arról nem tudunk nyilatkozni. Aperitifnek toltunk egy cigánymeggy pálinkát, a fogások között szikvizet ittunk, illetve minden ételhez (amihez ajánlottak) ittunk egy pohár bort. Lássuk a menüt!

1. fogás: Kagylósaláta, morgóhal salátaágyon pácolva, házi kenyér vajjal
Utálom a kagylót. Nem bírom az állagát, a külseje ilyen keményebb, a belseje puhább (nem, nem a kagylóhéjról beszélek, hanem a húsáról). Nem szeretem az ízét se, általában olyan erős halíze van, mintha az ember végignyalná egy norvég halász régi gumicsizmáját. No, ilyen előítéletekkel kezdett nálam a kagylósaláta… Aztán megkóstoltam, és rájöttem, hogy az Olimpiában tényleg mindegy, hogy mit szeretsz vagy mit nem szeretsz: minden étel olyan, hogy ízleni fog. Szóval a kagylósaláta (mind a három ujjpercnyi kagylócska) isteni volt, finom, és valahogy egyáltalán nem kagylós. A morgóhaldarabka egy salátalevélen várta a végzetét, ő is megevődött. A kenyeret helyben sütik, nincs is rá panasz.

2. fogás: Sült kacsamáj tokhallal, mogyorókrémmel, mangóval és mangóhabbal
Amíg Olimpia lesz, addig ez a fogás is marad. Egyszerűen leírhatatlan a máj, ha mind a 6 (9) fogás ez lenne, akkor sem unnám meg. A tokhalszelet a tetején olyan egy kicsit, mint egy szelet sovány bacon, annyira jól megy a májhoz, hogy csodálkozom: hogyhogy nincs közös leszármazottja a kacsának és a tokhalnak?

3. fogás: Csicsókakrémleves csicsókakockákkal és posírozott tojással
Ezt a csicsókát nem ismertem eddig, de így, krémleves és pirított kocka formájában rögtön bejött. A krémleveseket egyébként is szeretjük, tök jó, hogy végre nem a hagyományos brokkoli-hagyma-sütőtök-fokhagyma négyesből választottak alapanyagot. A posírozásról nem tudtam, micsoda (azért reméltem, hogy legális), Regi mondta, hogy olyan, mint a buggyantás, mondjuk ez se sokat segített (konyhahülye vagyok, na). Mindenesetre az nagyon tetszett, hogy a tojás sárgája és fehérje teljesen egynemű lett.

4. fogás: Ráktempura spenóttal és wasabihabbal
A ráktempura azt jelenti, hogy palacsintatésztában kisütik a rákot. (Ez volt a vacsora “aha!” része.) Finom volt, annyira, hogy még a farkát is elropogtattuk (mármint a ráknak). Ezt a habozást nagyon szeretik itt, jól is megy nekik, bár ha nem vagy elég gyors, kicsit elfolyik. A wasabi pont egy kicsit volt csak csípős.

5. fogás: Bébicsirke mandulás újburgonyával és mentás cukorborsópürével
Kicsit sajnáltuk a csirkét, hogy idő előtt lemészárolták, de hát ez van, a rántottához képest még mindig hosszú élete volt. A tányéron a legfinomabb étel – meglepetés – az újburgonya volt. Kiváló!

6. fogás: Kecske gnocchival és finomfőzelékkel
Talán ez volt a fő-főétel. Kecske, még nem ettelek, nem is értem, miért, mert finom vagy! Gnocchi, ti is jók voltatok! De megint csak a legáltalánosabb, elvileg legunalmasabb rész volt a legjobb: a finomfőzelék! A hozzávalók nem felkockázva, hanem félbevágva voltak (sárgarépa, fehérrépa, retek (?)) – mekkora ötlet! A rántás meg nem az a mindent elborító katyvasz volt. Ha a finomfőzelék mindig ilyen lenne, nem kéne finomnak hívni ahhoz, hogy a gyerekek megegyék a menzán.

7. fogás: Sajttál (kecskesajt szilvás vörösborredukcióval, brie, gorgonzola gesztenyemézzel)
Megint a sajtok választották el a főételeket a desszertektől – nem meglepő, de nekem ezzel nincs bajom. Nem tudom, a redukció ebben az értelemben mit jelent, de finom volt, jól ment a kecskesajt fanyarságához. A brie az brie, imádom. A gorgonzola meg majdnem szétesett, annyira érett volt – remélem, legközelebb bevállalják a lábszagú pálpusztait is!

8. fogás: Eper meggyzselével, pisztáciával
Egy félbevágott eper, benne egy kis meggyzselé, körötte pisztáciareszelék – finom, de semmi extra.

9. fogás: Zöldtea-mousse mogyoróval és citromfagylalt
Méltó vége a fogások hosszú sorának: édeskés mousse, savanykás citromfagylalt. Itt kicsit elkámpicsorodtunk, mert véget ért a gasztrotúra (nem vagyok ám modoros, egy kicsit sem). A mousse-nak jó állaga és íze volt, az pedig, hogy zöldteából készült, azért tetszett, mert egy kicsit feldobta az embert, mint egy jó kávé.

Összességében: 5 pont, mármint az ötös skálán. Ennél jobb és több egy étteremnél nem kell és nem is nagyon lehet. Hibátlan! Egyébként az anyagiak: 6 (9) fogás 7800 Ft-ért, egy pohár – az ételhez tökéletesen illő – bor 6-800 Ft, pálinka kb. egy ezres. Nem olcsó, de ezért az élményért teljesen korrekt. Megyünk még sokszor!

Arang

Az nem lehet, hogy egy hónapban egy poszt sem jelenik meg. De nem ám!

Április 11. és 15. között újfent Londonban jártam. (Majdnem pont két éve voltam először.) Megint nem láttam semmit, dolgoztunk 8-tól 6-7-ig, utána aludtam, egyszer elmentünk egy ún. pábba, egyszer találkoztom Zsomborékkal (és megnéztünk egy OWASP-előadást egy kocsmában, ingyen sörrel!), egyszer pedig elmentünk vacsorázni, egy hagyományos angol étterembe, az Arangba.

Ha ha, most jól kinevettük magunkat. Az Arang egy koreai étterem. Az egyik kolléga japán származású kanadai úr, és ő vitt minket ide. Megkaptuk az étlapokat, aztán azzal a lendülettel vissza is adtuk: koreaiul és transzliterálva (angolul) voltak az ételek. Így hát rábíztuk magunkat “házigazdánkra”, aki jó 5 percig folyamatosan rendelt, miközben mi bőszen bólogattunk.

A felszolgálók egy idő után elkezdték hozni az előételeket, aztán még többet, meg még sokkal többet. Egy idő után tele volt az asztal, semmit sem vittek el, csak egy kicsit odébbtolták. Ettünk méregerős káposztasalátát, uborkát, zöldbabot, persze mindezt pálcikákkal, hogy legyen kihívás. Hoztak szószos tálkákat is, én speciel nem használtam: amint sikerült (végre) megmarkolnom az ételt, azonnal a szám felé vittem, nem volt idő tunkolni. Közben koreai sört ittunk, de meg nem mondom, melyiket.

A koreai és a magyar konyha egyetlen közös vonása a nyers hús fogyasztása. A koreai tatárbífsztek kicsit darabosabb, szezámmagosabb és édes is, de egyébként finom. Nyers tojás is kell rá, különben hol maradna a szalmonella?

Az előételek nem fogytak el, de az asztal távoli részére lettek deportálva: ez jelezte a főétel eljövetelét. Ekkor az asztal közepét kinyitották, megnyitottak egy gázcsapot, és már ment is a látványgrill. Többféle hús is sült, volt disznó, marha – rettentetes mennyiségben (kis darabok, de túlerőben). Rizstészta volt a köret, persze az is közös tálból, hogy jusson mindenkinek, meg jusson az asztalra is bőven.

A sör után jött a szodzsu, ami koreai rizspálinka. 20%-os, vodkaszerű ital, amit kb. félliteres üvegekben tárolnak. Kis felespohárba jön, és amint beleiszol a pohárba, rögtön újratöltik. Veszélyes! Állítólag az uborka kihozza az ízét, ezért bele kell dobni az uborkareszeléket a pohárba.

A hús után már majdnem fellélegeztem, de ekkor jött a java: forró kőedényben csináltak valami fura ételt, ami a rántotta, a zacskós leves és egy zöldségtál szerelemgyereke lehet. E nászt egy tojás – bocsánat – ráverésével tették teljessé, szóval egy szépen összeállt étel lett az eredmény. Őszintén szólva nekem nem jött be, pedig tinédzseréveimben volt idő, amikor Smacken éltem. De az összes többi étel kiváló volt, kellően, de nem túlzottan extrém egy magyar gyomornak. A desszertet nem fotóztam le, narancs volt, oszt jónapot.

Összességében a koreai konyha jó, az Arang pedig egy jó koreai étterem (viszonyítási alapom pedig nyilván nincs). Ha Londonban, a Golden Square-en jártok, mindenképpen menjetek be! (A vécé a bejárattól balra, az alagsorban van.)

Mese a tibeti kefírgombáról és a kaukázusi kefírről

Kedves gyerekek, a mai posztban a háztartás legújabb lakójáról, a tibeti kefírgombáról (a továbbiakban: gomba) lesz szó. A gomba ránézésre úgy néz ki, mint egy ledarált karfiol, de nem nézni kell, hanem inni. Mármint nem a gombát, hanem amit csinál, ti. a gomba tejből kaukázusi kefírt állít elő. Egy hete kaptam egy kollégámtól (köszi, Balázs!), azóta szimbiózisban éldegélünk, én napi fél liter tejet adok neki, ő pedig reggelire ellát kb. 3-4 deci kefírrel. De elég a szavakból, lássuk a tetteket!

Ha tartani akarjuk a kronológiai sorrendet a szüret során, akkor nyilván a késztermékkel kell kezdeni: a csupor tele van a gomba és a kefír keverékével, szinte bugyog kifelé. Nincs szaga, de egy erős, jellegzetes kefíres illattal számolni kell. Én általában letakarom egy papírtörlővel, így nem annyira vészes, és nem is megy bele semmilyen állat.

A lefejtés során a bödönből egy hirtelen mozdulattal kiöntjük a bentlakókat egy szűrőbe, ami alatt a kefír felfogására szolgáló tál található. A lecsöpögtetés hatásfokát kanállal való nyomkodással javíthatjuk, így nem megy semmi sem veszendőbe.

Miután az utolsó csepp savót és kefírt is eloroztuk a gombától, jöhet a fürdetés. Folyó csapvízzel alaposan le kell öblíteni, hogy ne maradjon semmi se rajta. Ha egy kicsit nyálkás marad, akkor nincs gond, ez egy gomba, nem pedig karfiol, gombáéknál pedig ez simán belefér a higiéniába.

A gomba megy vissza a kiöblített befőttesüvegbe, a fotó kedvéért pedig összeáll kedves barátjával, a kefírrel. Az üveget is természetesen ki kell öblíteni alaposan, de annyira mosogatni nem kell. A gomba ilyenkor szemmel megmérhetővé válik, ilyenkor lehet látni, hogy mennyi is van belőle pontosan, mert a kefírtől megszívja magát.

Végül pedig felöntjük a gombát tejjel, hogy az üveg majdnem tele legyen. Keresni kell neki egy csendes kis helyet, hogy jó tibeti módjára el tudjon szépen meditálgatni magában. Tetejére mehet egy rongy vagy szalvéta, várni kell egy napot, és minden kezdődik előlről.

További tippek-trükkök-érdekességek:

  • Semmi sem lehet fémből, ami a gombával érintkezik. Műanyag tál, szűrő és kanál, befőttesüveg, vagy ezek bármilyen nemfém szinonímája (pl. fakanál) használható.
  • A gomba kb. két hét alatt a duplájára nő. Kommentekben lehet jelezni, ha valaki szeretne kapni belőle, mert akkor majd adok, ha lesz sok.
  • A tej lehet bármilyen, én próbáltam hideggel, meleggel; UHT-val, frissel; 1,5%, 2,8% és 3,5% zsírtartalommal, és nagyjából minden esetben hasonló kefírt kaptam.
  • A kész kefír a fenti képen savóval együtt látható. Aki ezt nem annyira csípi (egyébként a kefír csíp egy kicsit), az óvatosan vagy az üveg tetejének segítségével leöntheti a savót, így a megmaradó kefír sűrűbb lesz. Viszont a savó nagyon egészséges, így inkább a kettő együttes fogyasztását javaslom.
  • Lehet enni magában (ha sűrű), inni magában (ha híg), dzsemmel, gyümölcsökkel, müzlivel fogyasztani. Mivel ez se nem joghurt, se nem tej, hanem kefír, így fel kell rá készülni, hogy eléggé savanyú. Egy csokis müzli a szénsavas-savanykás-csípős kaukázusi kefírrel elég merész ötlet, én diós-mogyorós Vitalis-szal és nektarinnal próbáltam eddig.
  • A gomba a fentieket leszámítva annyira nem kényes, nyugodtan lehet nyomkodni a kefírrel való harc közben, leöblíteni bármilyen folyóvízzel jó (mondjuk 40°C alatt), egyébként meg amíg fehér színű és kellemesen taknyos tapintású, addig működőképes.

Még annyit zárszónak, hogy az ilyen ember-gomba szimbiózist nagyon szeretem, ha belegondolok, nem nagyon tudom elképzelni, hogy ez a gomba a természetben hogy máshogy jutna tejhez, mint tőlünk; a kaukázusi kefír meg csak így gyártható. Ez a tökéletes csapatmunka, majdnem olyan jó, mint egy W. Sneijder – D. Milito összjáték.

M. (Kertész utca)

Csináljunk egy gasztroposztot, az úgy sem olyan gyakori idehaza :)

Szóval tegnap voltunk Boróval és Balázzsal a hosszú nevű M-ben (teljes neve: M. Étterem) vacsorázás céljából. A helyről annyit, hogy ez egy ilyen kevés fogással operáló, minimalista étterem, lehet nézni képeket pl. itt. A “berendezés” (azért írom így, mivel papírba van csomagolva belülről a hely, és arra van felrajzolva könyvespolc, szódásszifon, gyertyatartó stb.) nagyjából tetszett, legalább ötletes, és nem költöttek erre feleslegesen. Alul voltunk, ahol kegyetlen hideg volt egy darabig, aztán csak hideg, miután becsukták az ajtót.

A menü elvileg naponta változik, gyakorlatilag viszont csak 1-2 fogás változik naponta (ami persze nem baj). Van mindig pár leves és előétel, jónéhány főétel (közte vega meglepetés, amiről tényleg nem mondanak semmit), és néhány desszert, ennyi. Én elég válogatós vagyok, de így is sikerült kiválasztanom egy háromfogásos menüt viszonylag gyorsan, szóval szerintem ezzel nincs gond.

Előétel

Camambert fondant-tal kezdtünk, ami azt jelenti, hogy szegény kamambé’ sajtot berakják a sütőbe pár percre, ő meg jól megolvad belsőleg. Adtak hozzá diót (nyami), almát, friss kenyeret. Az olvadt sajt finom volt, teljesen más lett az íze, mint amikor kiveszed a hűtőből, és háromfokosan beletörik a fogad. Szép adag, megérős.

Főétel

Én ettem egy malaccsülköt, csak mert esténként mindig sovány, fehér húsra vágyom. Úgy meg volt sütve, hogy a husi szinte kiesett a bőrből, omlósz volt, a bőr néhol meg finom ropogós. Mellé a lecsó jól illett, bár a hatalmas adag húshoz képest szinte elenyésző volt, illetve egy ilyen zsíros kaja mellé én inkább valami olyat adtam volna, ami felitat, nem pedig ami még jobban tocsog. Persze ott volt a kenyér köretként, de hát az szénhidrát. Összességében azonban nem volt gond, ez is jól el volt találva.

Regi kacsacombot evett, ami így kívülről nézve bizonyára ízlett neki, mivel nem kínálta :) Az illata olyan jó volt, hogy desszert után, mikor nagyüzemben beindult a kacsacomb konyhai gyártása, Balázzsal komolyan elgondolkodtunk egy kacsacombos utódesszerten, de aztán inkább mégsem.

Desszert

Nem akartam desszertet enni, mert már eléggé tele voltam, de egy olyan sajttálnak sosem tudok ellenállni, ahol csak egy sajtfélét ismerek. (Brie, a többi: maasdammer, bleu d’auvergne, morbier, saint nectaire.) Mindegyik sajt fincsi volt, némelyik annyira érett, hogy ahhoz képest egy pálpusztai az sima trappista. Ajánlom!

Regi pedig csokitortát evett, ami szintén ízlett neki szerintem :)

Szumma
Minden finom volt, kaptunk ajándék almapálinkát, kedvesek voltak, viszonylag gyorsan került az étel az asztalunkra. Alkoholizálás nélkül fejenként 4-5.000 forintért 2-3 fogást lehet enni, ami szintén baráti. És van 4sq-en :)

Süssünk-főzzünk maradékból

Van már nekünk kb. 10 szakácskönyvünk, az elmúlt 4 hónap során vettünk is, kaptunk is, meg elhoztuk innen-onnan. Jók ezek a szakácskönyvek, csak amikor egy recept így kezdődik, hogy “végy egy megnyúzott kappant, két deciliter szárított fügeolaj-ecetet, egy sercintés zsályablikkfangot és egy kávéskanál százfűlé-főzetet”, akkor felmerül bennem, hogy 1.) honnan? 2.) miből? 3.) mi a … lehet egyáltalán ez a …: fűszer, állat, szósz vagy mi?

Szóval az a jó és érdekes sütés-főzés, mikor viszonylag általános hozzávalókat használ az ember – szerintem. Aztán az külön extra, ha nem kell mindenért körbeutazni a Földet, hanem elég benyúlni a szekrénybe/hűtőbe/fagyasztóba, és kezdődhet a csoda. Ez történt velünk.

Alapanyagok: néhány darab maradék lasagne-tésztalap (csináltunk többször lasagnét, de mi több hússal és kevesebb tésztával szeretjük, így mindig megmarad pár tésztalevél); fél csomag pangasius-filé (ez nem felvágás, hanem a legolcsóbb, de még finom mirelit halfilé a Tescóban); egy csomag brokkoli (ez mindig van itthon); egy doboz paszírozott paradicsom (ez is); némi fokhagyma (alap).

Kellékek: tepsi, muffinsütő (!).

Köret: Muffinsütőben sütött halfilé és brokkolidarabokkal
Az apróra vágott brokkolit és halfilét halas fűszersóval ízesítjük. A muffinsütő aljára némi vajat rakunk, aztán mehet bele a brokkoli és a hal. 30 perc ~200 fokon, ennyi.

Főétel: Lasagne-tészta canelloniként, halfilével töltve, paradicsomosan
A lasagne-tésztát két percig előfőzzük, majd ha megpuhult, kivesszük a vízből. Vékony halszeleteket vágunk, rárakjuk a tésztára, majd feltekerjük. Minden tekercs megy szépen egymás mellé a kivajazott tepsibe. A paszírozott paradicsomba nyomunk pár (négy!) gerezd fokhagymát, rakunk hozzá bazsalikomot, kicsit megrottyantjuk, aztán mehet rá a halas tekercsekre. 30 perc ~200 fokon, ez is ennyi.

Nagyon finom, mennyiségileg meg négy adag lett.

Olimpia Étterem

Hétfőn Boró és Balázs társaságában Regivel meglátogattuk a régóta áhított Olimpia éttermet. (Nem írom a címbe, hogy Alpár utca, pedig az.) Röviden: jó, hosszan: isteni volt!

Hosszas tanakodás és gondolkodás után a lányok 5, a fiúk 6 (ez csak egy ilyen irányszám) fogást választottunk. (Ti. itt nincs étlap, nincs választási lehetőség, csak megmondod, hogy hány fogást szeretnél, és kapod egymás után a csodás étkeket.) Gasztronómiai beszámoló következik.

1. fogás: Diós és fehér kenyér házi vajjal
Előételnek nagyon jó, mindenki annyit evett, amennyit szeretett volna. Volt, aki későbbre tartogatta, más fogások közé.

2. fogás: Kacsamáj tokhallal és mangópürével
A máj és a hal együtt isteni finomak voltak, a mangópüré pedig jól ellensúlyozta az ízüket. Szép, finom – mi kell még? Persze, hogy bor, ittunk is egy pohár finom, kellemes fehéret.

3. fogás: Gyömbéres almaleves szójacsírával
Ez annyira nem ízlett, a leves finom, a gyömbér miatt kicsit csípős volt. A tetején minimális joghurt (én összekevertem a levessel, ettől úgy nézett ki, mint a kutyakaja), az alján sok szójacsíra gyűlt össze. Nekem annyira nem jött be ez a szójacsíra, nem tudtam hova tenni.

4. fogás: Zöldséges rizottó vargányával
A gombát kegyetlenül utálom, de kb. 12 év elteltével önként ettem ismét. Nem volt finom, de ahhoz képest, hogy gomba, nem volt rossz se. Viszont maga a rizottó önmagában is jó lett volna.

5. fogás: Borjúnyak sütőtökkel
Isteni finom volt! A borjúnyak valamilyen ismeretlen technikával készült, és hihetetlen állaggal és ízvilággal bírt. Mellé a sütőtök kellemesen semmilyen volt, pazar! Itt rendeltünk még egy bort, ezúttal egy egész üveg Gál Tibor-féle vöröset. Nagyon ment ehhez a fogáshoz, de a következőkhöz is jól passzolt.

6. fogás: Kacsaszeletek endíviával, zellerrel és retekkel
A hús nekem kicsit rágósnak tűnt, de az íze megint csak isteni volt. Nem vagyok egy nagy retekegér-párti, de az is jól esett mellé.

7. fogás: Bárányszeletek sült céklával
Ezt csak mi kaptuk, Regiék nem. Miből maradtak ki… Ezek a bárányok, ha tudták volna, mi lesz belőlük, hát fülig érő vigyorral szaladtak volna a vágóhíd felé. Cékla szárastul-gyökerestül, megsütve? Ezt hogy találták ki? És mennyire finom már!

8. fogás: Sajttál gesztenyemézzel
Mini tányéron mini kéksajt (mézzel csurgatva), kis brie és egy tom (?) nevű francia sajt. Nyami, pont jó volt a desszert elé.

9. fogás: Amadei csokoládéval töltött olasz tészta kókuszhabbal és mentaszósszal
A csoki 65%-os volt, a tészta kicsit kemény, a hab finom, a mentát nem szeretem. Nem mondom, hogy isteni volt, mert nem volt az, de minőségét tekintve méltó befejezése volt a vacsorának.

Igen, ez kilenc fogás volt. Nem volt mindegyik miniatűr, sőt, voltak igen szépen kimért adagok is (a Pomo D’Oro-ban voltak ekkora főételek is…), de nem mondhatni, hogy halálosan teleettük magunkat. Főleg úgy, hogy 3 órát voltunk benn. De pont olyan és pont akkora volt a menü, hogy azt mondhassuk: pont ilyet képzeltünk el!

Rántott degu

Hozzávalók:
– 2 húsos degu
– tojás, liszt, zsemlemorzsa a rántáshoz
– só, bors

Elkészítés:
Ha már elegünk van a degukból, akkor fogjuk őket, ölés-nyúzás-fűszerezés-panírozás, majd megesszük.

Kaja

Na jó, vicc volt. A deguk élnek, virulnak, jól érzik magukat a Grand Hotel fantázianevű ketrecben. Ilyen volt újonnan, mutattam már?

Ketrec

Most már persze nem így néz ki, mert ezek a dögök minden lehetséges helyen megrágták a műanyag alkatrészeket… No sebaj.

Szóval, a fönti kaja nem rántott degu, hanem… Stefánia szelet! Van is története neki.

Regi elküldött vásárolni, hogy vegyek 1. krumplit; 2. darált húst a szombat esti főzéshez. Kicsit összekeveredtek a fejemben a mennyiségek, így véletlenül 50 dkg hús helyett 2,2 kg-ot vettem… Szóval megcsináltuk szombat este a tepsis húsos krumplit (jó lett), majd ma ki kellett valamit találni a maradék húsra. És ez lett a Stefánia szelet, ami szintén jól sikerült. Nem ékeskedünk idegen tollakkal, Mindmegettén találtuk a receptet.