A hétvége 3 képben

SzombatGatterhütte, Winterthur

Nagy volt a hőség, medence nem volt, csak egy marhaitató. Az alján a lyukat egy műanyag pohár tömte be. Hideg volt a víz, kondérban forralt vízzel melegítettük meg. Fotó: én.
Nagy volt a hőség, medence nem volt, csak egy marhaitató. Az alján a lyukat egy műanyag pohár tömte be. Hideg volt a víz, kondérban forralt vízzel melegítettük meg. Fotó: én.

VasárnapKatzensee, Regensdorf

Zizi, a gyerek, aki néha a sima kenyeret sem eszi meg, mert van rajta néhány szezámmag, úgy tolta magába a libazsíros piros arannyal telenyomott (!) kenyeret, mintha YOLO. Fotó: Geyer Zoli.
Zizi, a gyerek, aki néha a sima kenyeret sem eszi meg, mert van rajta néhány szezámmag, úgy tolta magába a libazsíros piros arannyal telenyomott (!) kenyeret, mintha YOLO. Fotó: Geyer Zoli.

Kata, akit néha nem lehet rávenni, hogy fél másodpercig egy helyben üljön, és a kamerába meg csak grimaszolva néz, végre hagyja magát lefotózni. Fotó: Zizi (!).
Kata, akit néha nem lehet rávenni, hogy fél másodpercig egy helyben üljön, és a kamerába meg csak grimaszolva néz, végre hagyja magát lefotózni. Fotó: Zizi (!).

Azon kedves olvasóimnak, akik nem rendelkeznek szélessávú internettel, le is írom címszavakban.
Szombaton Gábor barátom 40. születésnapját ünnepeltük. Fa-alapú tüzön sütött végtelen kaja, tucatnyi gyerek, rókacsapda készítése az én terveim alapján. Hazafelé egy üveg bor elfogyasztása az autóban (kilépő pohár helyett), közben Welcome to St. Tropez.
Vasárnap kis késéssel (4 óra) érkeztünk egy nagy magyar (de nem nagymagyar) családi napba. Pörköltfőző-verseny, negyedik hely (négyből), mert elajándékoztuk a tüzelőt. A harmadik helyezett pörkölt felrúgva egy úr által, pörkölt fele a lábán, majd a porban. Katzensee megismerése, tiszta Balaton (északi part). Angolos távozás szalonnasütés előtt/helyett.

Kalandok az okmányirodában, avagy hogyan kell kijelentkezni Magyarországról gyerekkel

Újabb hatásvadász cím és poszt, mint az adózós még régről. Ha hasonló ütemben stagnál az olvasótábor, akkor pár éven belül ki tudok venni 10 eurót az AdSense-ből.

Ahogy az egy jogkövető magyar állampolgártól elvárható, lassan négy év Svájc után elkezdett foglalkoztatni ez a kijelentkezéses dolog. Volt több kisebb-nagyobb ok is, hogy miért kellene meglépni, pl.

  • lehetne levélben szavazni, nem kellene a követségre zarándokolni,
  • nem piszkálnának minket a gyerekek óvodai elhelyezése miatt,
  • rontanánk a statisztikákat;

nyilván ez utóbbi volt a legnyomósabb érv. Szóval szent fogadalmat tettem, hogy a legközelebbi családi hazatérésünk alkalmával mindenképpen sort kerítünk egy kis ügyintézésre.

Mivel tisztában vagyok a magyar ügyfélszolgálatok által nyújtott szolgáltatásokkal, illetve Kata és Zizi igényeivel (főleg akkor, ha nincs Internet az iPaden, mert nincs adatroaming!), első körben egyedül mentem el a lakóhely szerinti okmányirodába. Azért oda, mert pont arra jártam, egyébként nem kell lakóhely szerint menni. Ja, és nem is okmányiroda, hanem kormányablak, de a lényegen ez nem változtat.

Szóval a kispesti kormányablakba mentem, téptem egy sorszámot, és meglepve láttam, hogy 27-en vannak előttem. Hétfő délután 3-kor, nem munkaidő előtt-után, na mindegy. Sokan ácsorogtak-ücsörögtek a számukra várva, mégis az volt a furcsa, hogy a számok sokkal jobban pörögtek, mint az emberek. Nem hinném, hogy statisztikákat akarnának javítani, hogy egy nap 2000 számot hívtak, de akkor is érdekes volt, hogy miért csak minden 2-3. hívásra megy oda valaki valamelyik ablakhoz. Mindegy, vártam, nézelődtem, játékgépeztem Down the Mountainnel játszottam. Szólítottak.

Egy kedves ügyintézőhöz kerültem, akivel nagyon nehéz volt szemkontaktust teremteni. No nem azért, mert én ilyen perverz vagyok, hanem mert ügyesen beült a monitor mögé, én meg próbáltam a képernyő alatt-fölött-mellett beszélni hozzá, kevés sikerrel. Hívjuk tehát az ügyintéző hölgyet stílszerűen Benqnének.

Röviden elmeséltem az elmúlt négy évünk történetét. Dzsentri életstílus, feleség, két kiskorú gyermek, Svájc, kispesti állandó lakcím, szándék, hogy adminisztratíve is disszidáljunk. Benqné kérte a lakcímkártyámat, persze én felkészült voltam teljesen, már a kocsiban eszembe jutott, hogy azt Reginél hagytam. Nincs, mondtam neki, látogatásomat vegye információigénylésnek, a kijelentkezés aktusát hagyjuk inkább későbbre, jó? Jó, bólintott, persze én ezt nem láttam, de a monitor egy kicsit megdőlt felém. Folytattam, meséltem a rémtörténetekről, amiket olvastam a különféle balliberális szennyportálokon, miszerint elveszik a gyerekeket, felmérik a külföldi lakást, és ha valami nincs rendben, neadjisten hiányzik a gyerek seggéről az okmánybélyeg, akkor kérdezés nélkül jön a brisz, mármint nekem. Benqné felkacagott volna halkan, ha lett volna humorérzéke, de ehelyett talán rázta a fejét, vagy valami arra emlékeztetőt csinált. Azt mondta, hogy nincs semmi ilyen. Hm. Akkor mi igaz ebből a sok hülyeségből? Régi lakcímkártya be, új lakcímkártya azzal a bizonyos “külföldi cím” felirattal ki? Így van. Személyi igazolvány be, útlevél maradhat? Nem a személyit sem veszik be. Hoppá. Azért itt már gyanút fogtam, szóval elővettem a gonosz keresztkérdéseket is. Elég az, ha mindannyian – szülők, gyerek(ek) – jövünk, és jelentkezünk, mármint ki? Minek hozná a gyerekeket, kérdezte Benqné, maguk a gondviselők, nem? De. Akkor nem kell gyerek? Nem. Biztos? Biztos. Jó, de a születési anyakönyvi kivonat biztos kell, az sokszor fontosabb Magyarországon gyermekellátás szempontjából, mint a nutellás kalács. Nem kell. Biztos? Biztos.

Azok kedvéért, akik elvesztették a fonalat a fenti, igen hosszú bekezdésben, röviden összefoglalom.

  • Személyesen lehet kijelentkezni, de nem kellenek a kiskorú gyerekek.
  • Nem veszik el a személyi igazolványt.
  • Kapunk új lakcímkártyát.
  • Nem kell a születési anyakönyvi kivonat, még a gyerekeké sem.
  • Tényleg nem kellenek a gyerekek.
  • Elég a két szülő, gyereket nem kell vinni, oké?!

Soha ilyen boldogan még nem álltam fel ügyintézés helyetti információszerzés után a magyar bürokrácia bármelyik intézményében.

A továbbiakban megtudhatod, kedves olvasó, hogy az elmélet után hogyan sikerült mindez a gyakorlatban!

Pár nappal később Regivel elautóztunk a szigetszentmiklósi okmányirodába (nem kormányablak – ide még nem ért el a fülkeforradalom, úgy látszik, komcsi egy vidék ez a Csepel-sziget) kijelentkezés végett. Nem volt nálunk se Kata, se Zizi, azaz egy fő gyermek sem, ők akkor éppen anyukámékkal korzóztak a szigethalmi állatsimogatóban, nem mintha ez kijelentkezés szempontjából releváns lenne, de információnak információ. Szóval mentünk az okmányirodába, ahova anyukám még időpontot is foglalt nekünk – ez egyébként nem hátrány, ajánlott. Negyed órával korábban értünk oda, mint kellett volna, és csak úgy megszokásból sorszámot is téptünk. Ami meglepő volt, hogy azonnal behívtak minket, még a várót se találtuk meg időben, ennyire gyorsan megy minden vidéken. Bementünk, leültünk – volna, mert csak egy szék volt, így én álltam. Mindegy. Az ügyintézőt hívjuk Gizikének, mert őt speciel lehetett látni, de a nevére sajnos nem emlékszem.

Megest felvázoltuk látogatásunk célját, elmondtuk, hogy mi bizony külföldön élő magyar állampolgárként kívánjuk a továbbiakban magunkat definiálni, ehhez pedig a magyarországi lakcím meglehetősen kontraindikált. Volt pár gyors kérdése Gizikének, amiket csípőből megválaszoltunk, illetve pár akadékoskodása, amiket csírájában elfojtottunk. Nem, nem töltöttünk ki semmilyen lapot előre. Nem, nem hoztunk születési anyakönyvi kivonatot. Itt Gizike feladta, látta, hogy gyakorlott ügyet intéző állampolgárokkal van dolga, és mivel ő ilyen ügyet még nem intézett, áthívta Marikát a 3-as szobából. Amikor már Marika is ismerte az egész családunkat, úgy döntöttek, hogy megkegyelmeznek, és adnak négy darab A4-es “Külföldi letelepedésre vonatkozó nyilatkozat” c. papírt, amiket mindenkire egyesével ki kellett tölteni. Nem egy bonyolult dolog, név, születési hely és idő, régi lakcím, új lakcím, házasságkötés ideje és helye – mondjuk ez utóbbit elrontottam, de azon túl, hogy Regi furán nézett rám, ebből adminisztrációs gond nem lett. A kitöltött nyomtatvány mellé odaadtuk mindenkinek minden létező papírját – a születési anyakönyvi kivonatot nem! – útlevél, személyi (a lányoknak nincs), lakcímkártya, Ausländerausweis. Ez utóbbi érdekes, mert ebben a külföldi cím nem szerepel (mostanában nem írják bele, ha az ember költözik), így a cím abszolút bemondásra megy, javaslom angliai olvasóimnak a “10 Downing Street, London, UK” használatát például. Az ausweis-okat és az útleveleket nem is nézték meg Giziék, csak a nyilatkozatokat, azok alapján intézték a kijelentkezést valamelyik szép eMagyarország almenüben. Nagyjából személyenként 5 perc az egész, ebben benne van már a régi lakcímkártya kilyukasztása és az új kinyomtatása és laminálása is, szóval megy minden flottul.

Ilyen egyszerű az egész. Annyira könnyen ment a kijelentkezés, hogy el is gondolkodtam azon, hogy hazaköltözünk, és akkor megpróbálhatjuk ennek az egésznek a reciprokát. Not.

A szmájli

Még csak február van, és már meg is van az első idei poszt.

Tegnap voltak nálunk vendégek. Kata és Zizi jó nagyot játszottak a gyerekekkel, el is fáradtak alaposan. Kata meglehetősen zehernyés lesz egy idő után, amikor az álmossága elér egy bizonyos, kritikus szintet. Ilyenkor tetszőleges, nem várt és negatív esemény hatására nem túl kedvesen reagál, ejtsd hisztizik. Tegnap este ez a vendégség végén, búcsúzkodás után történt, amikor teljesen kiakadt, mert pizsamában és oroszlános mamuszban nem mehetett ki a parkolóba. Hogy annapetigergősen fejezzem ki magam,

“keservesen sírva fakadt”.

Mi közben a hálószobánkból integettünk kifelé, amikor Kata a legvehemensebben hisztizett. Elég hangos volt, aztán fejjel beleugrott az ágyba, arccal lefelé, ettől a hangerő a töredékére esett vissza. Persze ez nem tartott sokáig, mert elég nehéz lélegezni a harminc centis Vejnemöjnen-matracon keresztül. Kata felkelt, és kirohant a szobából (Zizi így találkozott először a Doppler-effektussal). Ez maradt a lepedőn Kata után.

Kata nem boldog

Nekem rögtön a Forrest Gump-féle saras póló jutott az eszembe.

forrest_boldog

Az élet a legjobb rendező, én meg a legjobb fényképész.

Gyerekek ’15 Q4 update

Nem hogy gyerekes update nem volt, egy ideje már semmilyen update sem volt. Pedig írhatnék életem első hackathon-élményéről, az idei Movemberről, vagy arról, hogy hogyan teszem meg Magyarország EB-győzelmét 501-szeres ods-szal.

Mindegy, amíg a gyerekek nem tudnak tiltakozni, hogy fényképezem és videózom őket, addig most miért ne?

Először is, kezembe vettem a zenei neveltetésüket, most tartunk a Happy Gangnél és Császár Elődnél (akit mint zenész, nem szeretek, emberként pedig kifejezetten utálom).

Kata erős Boomshakában.

Zizi pedig mindenkit megtalál.

Mehetünk is tovább. Rendeltem magamnak a Deindealről (a.k.a. svájci Bónusz Brigád) egy pár sílécet, mert ugyan hó nincs és nem is lesz, viszont ha lenne, akkor idén is inkább síelnék, mint snowboardoznék. A lécek két nap alatt érkeztek meg postán, egy akkora dobozban, ami alig fért be az ajtón. Persze Kata és Zizi rögtön kisajátították a dobozt, kiszínezték, felmatricázták. A lenti videón pedig éppen csúszdaként funkcionál. Azóta már kidobtuk, miután hatodszor estünk át rajta egy éjszaka alatt.

Ma csendesülős napot tartottunk, melynek keretében – többek között – VLC-ikont készítettünk papírból. Mi egy ilyen haladó szellemű warez-család vagyunk.

Csoki és VLC

Ennyi.

Bogyó és Babóca a valóságban

Évek óta olvasunk Bogyó és Babócát a gyerekeknek. 5 éves korukra lassan leszoktak róla, kinőtték szerencsére. Nem tudom, hány B&B-mese van összesen, de annyifélét láttam már, olyan változatos felállásokban szerepelnek a rovarok és egyéb állatfajták, hogy azt egy közepesen tehetséges Private Gold-rendező is megirigyelhetné. Két dolog zavart rettentően:

  1. A szereplők hol akkorák, mint igazából (ld. Bogyó és Babóca 1×01, A barátság) – a két kis dög akkora, mint egy cseresznye vs. minden másik mese, ahol meg tojást törnek fel, makkot esznek stb. Mindegy, ezen átugrottam, a Macskafogóban is elfogadtam, hogy Grabowski belemászik a kólásüvegbe, amiből a patkány ivott, pedig egyébként kb. ugyanakkorák.
  2. A szereplők miért élnek ekkora barátságban ahelyett, hogy akkurátusan megennék egymást?

Mivel időm mint a tenger (kifolyik a kezeim közül), ezért az alábbi gyűjtéssel próbálom feldolgozni e második pontot. Miután megtaláltam a megfelelő hentelős videót, akkor utána nagyon hangosan nevettem, amikor lefotóztam a vonatkozó részt a megfelelő mesekönyvből. Néha megdöbbentően stimmelnek az arckifejezések, mintha tényleg mindjárt egymásnak esnének, oszt Bogyó izomból leharapná Babóca 2. bal kezét. (A poszt apropója egy 444-es cikk, amit nem olyan régen olvastam: Nincs az a belezős horror, ami vetekedhetne a látvánnyal, ahogy az egyik állat megeszi a másikat.)

Felhívás: ezek a videók nem cuki kis állatokat mutatnak. Illetve cukik, egy darabig, de aztán az egyik megeszi a másikat. Vagy a másik az egyiket. Vagy csak harcolnak. Vagy harcolnak, és az egyik megeszi a másikat. Olyan nincs, hogy csak úgy elvannak egymással, mondanak egymásnak valamit, és akkor az egyik keservesen sírva fakad. (Vagy Anna/Peti/Gergő fakad keservesen sírva? Ezeket mindig keverem.) Az élet nem ilyen. Ne nézd meg ezeket a videókat!

Százlábú és az egér
Százlábú és az egér

Bogyó és a százlábú
Bogyó és Százlábú

Babóca (vagy igazából akárki, ez a barlangi pók a legkirívóbb szereplő) és a barlangi pók
Babóca és a barlangi pók

Babóca és Baltazár
Babóca és Baltazár

Vendel és Baltazár
Vendel és Baltazár

Bogyó és Sün Soma
Bogyó és Sün Soma

Sün Soma és Baltazár
Sün Soma és Baltazár

Bogyó és a hangyák
Bogyó és a hangyák

Ha Bartos Erika néninek nem tetszik, hogy a gyönyörű rajzait és az élethű szereplőit ilyen alantas témához használtam, akkor készséggel leszedem az összes képet és minden egyéb utalást. Sőt, írok és rajzolok egy saját mesekönyvet, amiben a szereplők nem alá-fölérendeltségi viszonyban lesznek a táplálékláncban!

Ezúton fejezem ki köszönetemet Reginek, aki holnap tovább öregszik. Csak annyit kellett kérdeznem tőle, hogy melyik mesében van benne X és Y, és már mondta is, hogy a kis okkersárga könyvben, amikor elutazik az egész bagázs vidékre haknizni, hogy találkozzanak Bogyó eltitkolt félkegyelmű féltestvérével.

Ikea hack: gyerekágyból íróasztalt

Az Ikea hackről ez jutott eszembe:

Ikea hekk

Ez mondjuk annyira off-topic, és annyira rossz, hogy bocsánatot is kérek miatta. No, de inkább haladjunk a témában!

Szóval Kata és Zizi kaptak pár hete egy emeletes ágyat, mit ágyat, emeleteságy-komplexumot! Ez volt az első és egyben az utolsó bútor, amit a Conforamában vettünk. Nem szar, nem gagyi, de bennem valami elszakadt, amikor egy csavart sikerült eltörnöm, miközben csavartam be. Egy csavart. Eltörtem. Kézzel. Az emeletes ágy – a Conforamának se kell az Ikeába menni a hülye nevekért, mert az ágy neve TAMTAM – egyébként így néz ki, csak rózsaszín, ahol ez a lenti kék:

TAMTAM

Szóval a gyerekek kaptak új ágyat, így a régi, ikeás ágyak feleslegessé váltak. Egyet sikerült elpasszolnunk, de még mindig maradt egy. Regi mondta, hogy valahol látott egy cikket, amiben egy pont ilyen ágyból csináltak íróasztalt. Neki is estünk, ez volt a kiinduló állapot:

Ikea Sundvik

A teendők:

  1. Le kell csavarozni az innenső lécet, nem kell az!
  2. Az ágydeszkát vissza kell rakni a felső állásba, ahogy az csecsemőknél használatos.
  3. Innentől kezdve az ágy asztal bútor igen instabil, mivel az egyik felét semmi sem tartja össze. A következő pontig csöndben imádkozni kell.
  4. Én mindkét oldalon odakötöttem igen maszek módszerrel az ágydeszkát (vannak rajta lyukak) az ágy innenső lábaihoz (azokon is vannak lyukak), és jól meg is feszítettem a zsineget. Így igen kicsi az esélye, hogy lezuhanjon a leendő íróasztal leendő lapja. Aki szeretné, oldalról megfúrhatja az egészet, és mindkét oldalról 1-1 csavarral meg lehet csinálni még biztonságosabbra.
  5. Innentől az ágy már inkább asztal, mint ágy. Viszont az ágydeszka igen hülyén néz még ki.
  6. Az Ikeában lehet kapni – figyelem! – asztalvédőt, amiből kettő pont nem elég, három viszont már sok. Az ember ügyesen, snicerrel méretre vágja, ujj marad, és akkor már tényleg igazán asztal benyomását fogja kelteni az ágy. Én le sem ragasztottam ezeket a műanyag lapokat, mert nem csúszkálnak, és a mindenféle vizes balesetek után egyszerűen leszedhetők, száríthatók, cserélhetők stb.
  7. Kell még egy vagy két szék, és egy vagy két gyerek. Kész!

Ez lett az átmeneti eredmény, mielőtt még telerakták volna az asztalt babaházzal, szívószálra ragasztott állatokkal, babákkal, bigyókkal, tollakkal stb.:

A leves

Nem annyira új, talán már másfél hete is, hogy történt, azért megosztom.

Otthon voltunk, Magyarországon, anyósoméknál (szervusz, Évi!), Gödön. A lányok ebédre levest kaptak, ami – szokás szerint – nagyjából egyenlő arányban került elosztásra az asztalon, a ruházatukon, a gyomrukban és a földön. Történetünk szempontjából az utóbbi (a föld) az érdekes, konkrétabban a padlót borító szőnyeg.

Kata észrevette, hogy a szőnyeg leveses lett, ezen eléggé meglepődött, pedig ennek oka ugye ő és tettestársa (Zizi) voltak. Szolídan jelezte ezen fejleményt elöljárójának. Évi megnyugtatta, hogy nincs baj, majd kimossák, lehet tovább enni. Kata ezt nem hagyta annyiban, gondolkodott egy sort, majd közölte:

A szőnyeg túl nagy!

Mindössze annyit szeretett volna Kata mondani, hogy nem lehet a szőnyeget kimosni, hiszen túl nagy. Persze a szája tele volt betűtésztával (fontos az olvasás oktatásának időben való elkezdése), így nem lehetett ebből semmit sem érteni. Évi többször is visszakérdezett hát, hogy megértse, mit szeretne Kata. Ő egyre idegesebb lett (miért nem ért meg engem ez a fölnőtt?), látszott, hogy nagyon koncentrál, próbálja mondandóját olyan formába önteni, hogy azt akár egy nagymama is megértse. Összeszedte tehát az összes logikai érzékét és maradék szókincsét, és jelezte a problémát:

A mosógép kicsi!

Ja, hogy úgy! Most már mind értjük.

Helyreigazítás: miután megírtam ezt a bejegyzést, és lektorom, Regi átolvasta, jelezte, hogy néhány tárgyi tévedést ejtettem. Nem is Katáék ettek, nem is ők öntötték ki, és nem is betűtésztás leves volt. Mivel ezen apróságok a történet szempontjából szinte lényegtelenek, és legfeljebb a poénok kétharmadát kellett volna kihagynom, így úgy döntöttem, hogy maradok az én verziómnál, mert csak. Ez kérem egy ilyen zsarnoki szépirodalmi blog.

Elsősegély – Kata és Zizi

Ma este Katával és Zizivel játszottunk a szőnyegen. Először a szokásos felemelős-átfordulós-edzős figurát gyakoroltuk fél óráig: én a hátamon fekszem, felhúzott térdekkel, Kata és/vagy Zizi átölelik a lábszáramat, én felemelem őket, aztán átfogom a derekukat, és csinálnak egy szaltót. Ezt ők rettenetesen élvezik, ami jó; másrészt ez egyszerre edzi a lábaimat és a felsőtestemet, tehát hasznos is. Gondolkodom egy fitnesz DVD összeállításán, amin a kezdőképernyőm a “hozzávalóknál” oda lesz írva: egy 13 és egy 14 kilós gyermek.

Laci DVD

Persze baromi fárasztó ez a tornamutatvány, nem is bírtam túl sokáig. Nagy nehezen átfordultam hasra, hogy felálljak, persze a két kis huligán rögtön ráugrott a hátamra, és kiabálták, hogy

cirkusz, cirkusz!

– mármint én vagyok a ló, ők meg a lovas akrobaták, vagy valami hasonló szituációba élték bele magukat. Felnyomtam magam néhányszor fekvőtámaszba (figyelem: a hátamon továbbra is 27 kilónyi élőgyerek foglalt helyet!), majd egy hátsó gondolattól vezérelve összeesést szimuláltam, és elterültem. Kiváncsi voltam, ilyen esetekben mit tesznek a gyerekeim.

Először persze azt hitték, hogy a “narkolepsziás apa” különszámot mutatom be, ezért adtak pár puszit. Ennek örültem, de nem támadtam fel. Erre ők visszamásztak a hátamra, és ugráltak egy kicsit, persze ez egy döglött lovon gyorsan unalmassá válik. A következő ötlet Katától származott:

apa álmos

– mondta, és lehessegette Zizit rólam (persze ő továbbra is rajtam ült). Hagyott hát egy kicsit (4-5 másodperc) aludni, majd úgy döntött, hogy most akkor felkelt:

apa, ébresztő!

– kiáltotta a fülembe. Nem ébredtem fel. Kicsit tanakodtak, majd újfent Kata következett: a differenciáldiagnózis végén jelenti, hogy

szegény apa lázas!

Zizi tudta, mi a teendő, elszaladt a szobájukba, hogy hozzon takarót. Közben Kata levette az egyik zokniját, és elkezdte törölgetni az arcomat (borogatás?), míg Zizi vissza nem ért a takaróval.

Takarjuk be!

– mondták, és nagyjából vádliközépig (lentről) betakartak, persze a sürgés-forgás közepette hol a kezemre, hol a lábamra léptek rá. Most következett volna a gyógyulás folyamata, de ebben is tevékenyen részt kívántak venni utódaim, így hát balról-jobbról mellém feküdtek. Újabb √2 s elteltével felpattantak, mert a vállaim kényelmetlennek bizonyultak. Egyikük (a láblenyomat alapján Zizi) átgyalogolt a hátamon, és mindketten egy-egy párnával tértek vissza a beteghez. Zizi, talán a legutóbbi (rám)lépés miatt úgy érezte, hogy tennie kellene valamit érdekemben, ezért kisvártatva elviharzott, és a fejemhez hozott még egy párnát. Először megpróbált vele óvatosan megfojtani, majd amikor ez nem sikerült, a fejem alá próbálta betenni:

adok neki párnát!

Ehhez egy Bruce Lee-filmekből ismerős mozdulattal – amikor Lee vérben forgó szemekkel lép a földön (hason)fekvő ellensége felé, majd egy gyors mozdulattal eltöri a nyakát – emelte fel a fejemet. Mivel nekem tényleg bevillant A sárkány közbelép, jobbnak láttam segíteni neki fejem felemelésével. Túléltem, párnám is volt, nekik is, most már tényleg csak a lábadozás volt hátra, amíg el nem unom, és meggyógyulok. Kata másképp gondolta, közölte, hogy

eleget aludt, felkeltem!

– és így is tett. Letérdelt az arcom elé, először megpofozgatott, majd két hegyes ujjacskájával megpróbálta felnyársalni a szemgolyóimat. Ekkor egészségi állapotom hirtelen jobbra fordult, és felkeltem.

Orvosnak szánom őket.

Svájci játszócsoport (röviden)

A héten kaptunk egy lapot a svájci játszócsoportban (ide járnak a lányok heti két egész órát), amin leírják az odajáró gyerekek nevét, lakcímét és nemzetiségét. Mivel ez nem igazi játszócsoport (Spielgruppe), hanem játszócsoport plusz (Speilgruppe Plus) – elsősorban – külföldieknek, ezért igen vegyes társaság gyűlt össze.

Név Származás
Anila macedón
Alvin macedón
Blinera koszovói
Izabella magyar
Katalin magyar
Jacob francia
Micael portugál

Egyelőre ettől még nem tanultak meg németül a lányok, de majd előbb-utóbb csak sikerül ez is. Most ott tartanak, hogy Zizi egyre kevesebbet ordít, amikor Regi elmegy (amikor apukám engem vitt oviba, minden reggel szívszorítóan zokogtam egészen addig, amíg hallótávolságon kívülre nem ért); Kata a fából készült sütiket nyalogatja (csak nehogy szálka menjen a nyelvébe); Zizi pedig a sírás után bevásárlást tart (belerakja a kosárba a játékokat). Jó buli, egyszer én is elmegyek majd megnézni, hogy milyen ez az egész.

Varázsdoboz

A játszócsoport témája egyébként a varázsdoboz, amit nem teljesen értek, de még mindig jobb, mintha mondjuk a tevepata lenne. A varázsdoboz svájciul Wunderchischtä, a tevepata pedig Kamelhuf.