Ulti

Hetedikes osztálykiránduláson tanultam meg ultizni. Görögországba mentünk ’97 nyarán, emlékeim szerint egy korrekt kis körutazás volt a szokásos helyszínekkel (Korinthosz, Athén, Meteorák és így tovább). Engem annyira nem fogott meg az egész, anyuval és apuval hasonló körutazáson is voltunk, nyaralni is többször jártunk arra. Így hát igen nyitott voltam, amikor két osztálytársam megkörnyékezett, hogy tanuljak meg ultizni, és akkor pont leszünk hárman.

Innentől kezdve minden buszozást és bármilyen nevezetesség megtekintését átszőtte az ulti. Buszon, busz mellett kajálva, az Akropoliszon, mindenhol csak egy vízszintes felület kellett, ahol lehetett kártyázni. Utólag belegondolva azért ez igen ciki volt, de akkor és ott, friss drogosként ultisként az élet új értelmét véltem felfedezni.

Később aztán kaptam némi oktatást édesapámtól, aki nagyon jó ultis volt. Sosem felejtem el a bőr szütyőjét, amiben az aprót tartotta. (Sokszor jártam én rá arra a bukszára, főleg a százasokra és a kétszázasokra.) De valahogy kevésszer tudtam ultizni, odáig már el sem jutottam, hogy a kártyában szerencsém legyen, mert a kártyához se volt szerencsém.

Egyetemen aztán sikerült pár partit hozzáraknom a tapasztalatomhoz: két évfolyamtársunkkal lógtuk el első évben a kevésbé fontos órákat, és az I-épület aulájában vertük a blattot. (Ezt a kifejezést a blog kezdete óta le akartam írni, most végre alkalmam nyílt rá.) Ekkor írtunk 2003-at.

Aztán eltelt tíz év, és szinte soha nem játszottam. El is felejtettem sok mindent, a számolást, hogy mi mennyit ér, hogyan kell elfogni a betlit … Szégyen!

(…)

Aztán múlt hét szombaton egy itteni kollégám, nevezzük Gábornak (mert ez a neve), meghívott ultizni. Igen berezeltem. Regi viszont mondta, hogy menjek, így hát mentem. A harmadik játékos, Feri, szintén nagy ultis, az a fajta, aki magánál tart egy ászt, ha betlit mond, és – megcsinálja a betlit. És ott voltam én, a kocaultis. Lement pár kör, rappen alapon játszottunk, és nem is voltam nagy bukóban. Néha már fel is mertem venni a talont, mondtam be ultit (meglett, aztán nem lett meg), betlit, én ilyen egyszerű ember vagyok. Néha kiütközött elméleti hiányosságom, ami tipikusan betli-durchmarch vonalon szembeötlő. Igen élveztem az egészet, de későre járt, így mondtam, hogy akkor még legyen három kör, osztok egyet, és menekülök is. (Ekkor jártam -17 rappennél.) Osztottam, bedobták a partit (tehát nem játszottunk semmit se), tipikusan így nem szokott befejeződni egy kártyázás. Jött a következő kör, és kaptam egy olyan lapot, hogy abból még a hülye is tudott volna betlit csinálni. Felvettem a talont, ezzel lett meg a zöld alsóig, mellette pirosból és tökből a hetes és nyolcas, és a makk tízes. Meg-fog-hat-at-lan. Bemondtam a terített betlit (amit én idáig egész életemben telített betlinek mondtam), kaptam egy kontrát, rekontráztam. Kijöttem a tízessel, aztán kész is voltunk. Csak ez a kör volt +20 és +80, így +121-en zártam. Oltári mák.

A zöldségek királynője a spárga, a kártyajátékok királya az ulti.

Mai gyerekek

Emlékszem az első találkozásomra a számítógéppel. 1990-et írtunk talán, 6 éves voltam, és anyuék egy 286-os AT-t vettek 55.000 forintért (megvan a befizetést igazoló csekk), ami egyébként a Kaméleon Gyuri által elfoglalt MNB kalkulátora szerint 620.000 2011-es forintnak felel meg (nem semmi). Eleinte valami macskás játékkal játszottam: be kellett jutni a kerítésen, kukákon ugrálva, kutyákat kerülgetve, aztán mindenféle egyéb aljátékok voltak a ház szobáiban. Lebilincselő játékmenet, tökéletes grafika, prüntyögő hangok, fantasztikus volt az egész.

Ez csak onnan jutott eszembe, hogy amit Kata meg Zizi művelnek mondjuk az iPaddel, az egyszerűen felfoghatatlan. Láttam én ezer videót gyerekekről, akik hibátlanul nyomják very hardon a Guitar Herót, vagy csukott szemmel viszik végig az Uncharted 84-et, de amikor ezt látom élőben a 2 éves lányaimtól, akkor kész vagyok teljesen. (Regi is, csak ő többet látja ezt.) Most tényleg ott tartunk, hogy akármit látnak egyszer, simán leutánozzák, vagy rájönnek más dolgokra maguktól. Azt máig nem értem, hogy honnan ismeri az ujjlenyomat-leolvasót. Az iPaden meg ők mutatták meg nekem, hogy hogyan lehet elérni a legutóbbi alkalmazásokat (négy ujjal swipe fel), és hogyan lehet váltogatni a futó appok között (négy ujjal swipe balra és jobbra).

Ennyi felvezetés után akkor talán meg is mutatom az első videót.

És most pedig a másodikat.

Előbb lesznek igazi informatikusok, mint én, az tuti.

Fajáték

Egyik kollégám (ilyenkor szoktam köszönni egyet, és ideírni a nevét, úgyhogy – szia, Viktor!) hozott be pár hete egy fajátékot. E készség ideális volt akkor, ha valaki nyugodt volt, és pár perc alatt halálra akarta magát idegesíteni egy lehetetlen küldetéssel. Én magam szeretem az ilyen logikai játékokat, de csak akkor, ha reális esélyem van a sikerre. (Ezért nem szeretem az ördöglakatokat, mert azok sosem sikerülnek.) Ha egy játék a kezem közé jut, sok-sok percig, néha pár óráig káromkodva próbálok rájönni a nyitjára. Aztán végre sikerül, akkor újrakezdem, és megpróbálom rekonstruálni a sikerhez vezető utat. Ezt pedig addig folytatom, amíg az egész csak ujjgyakorlat lesz. Ekkor boldogan tehetem el az eszközt owned felkiáltással :)

Van ennek neve? Van valami nagyobb csoport, amibe ez beletartozik? (Színes logikai fejtörő fából?)

Guitar Hero, mint régen

Hónapokig nem volt itthon a Guitar Hero szettünk, mert kölcsönadtuk. Ma visszakaptuk (köszi, Nusi!), ennek örömére most megy a játék ezerrel.

Sikerült a Wii Shopban Wii Pontokat vásárolni. Ehhez persze be kellett hazudni, hogy UK-ben vagyunk, mert anélkül nem megy. Utána viszont simán megette a magyar bankkártyát, és már mienk is lett a 3000 pont.

Guitar Hero 5-höz vettünk-veszünk jónéhány számot, jobban megéri 200 pontért bespájzolni egy-egy kedvencet, mint tizenezer forintért megvenni az új játékot. (FYI: 1 pont kb. 2 Ft.)

A Guitar Hero jó játék. Regi pedig most vágta ki a magas cét.

THPS2

Uh, micsoda nosztalgikus hangulat. 2000-2001, ez jött most kicsit vissza.

THPS2

Ezzel a játékkal annyit játszottam, amihez csak a Championship/Football Manager mérhető. Akkoriban az egész “klán” (Dénes, Ores, Zsolti, …) ezzel játszott, és sorra döntöttük meg egymás csúcsait.

Ja, hogy miért is mondom ezt. Valamelyik nap kerestem valamit, és megtaláltam ezt a játékot. És valami elképesztő, még mindig :) Srácok, én csak azt mondom, hogy “do a kickflip and make a stalefish”. Ez kell a népnek.

És akkor a zenéről még egy szót se szóltam. Beszeráras. Ezért akartam én pár hónapja 2000 forintért gördeszkát venni a Tescóban.